Lelakatolt kincsesbánya

- avagy -
három napba sűrítve a mai magyar gyerekfoci valósága

„Gyerek koromban szerettem gólt rúgni, minél több gólt rúgsz, annál nyugodtabb vagy. Ebben a mentalitásban nőttem föl és nőttek föl nagyon sokan.” Puskás Ferenc

Versenybizottsági tagként a húsvéti hétvégén részt vettem egy nagy utánpótlás tornán

A három napon át dübörgő tornán 97 csapat képviseltette magát 9 korosztályban, több mint 1500 gyerekfocistával (!) - és persze ne feledkezzünk meg a folyton hömpölygő hozzátartozók és szülők tömegéről sem. A kupára Olaszországból, Szlovákiából, Romániából, Ukrajnából és természetesen hazánkból érkeztek csapatok. 286 mérkőzést játszottak le 9 pályán.

A pénteki és a szombati időjárás igazi fiesta hangulatot varázsolt a pályákra

Ezzel nem is volt gond…a szülők azonban nehezen értették meg, hogy csak a számukra kijelölt helyen tartózkodhatnak, és csak onnan nézhetik és szurkolhatják át a meccseket. Óriási energiákat vett el a szervezőktől a szülőkkel való viaskodás, pláne, hogy a szép napsütéses időben lecsúszott néhány sörön felbátorodott apukák már nemigen akarták megérteni: a szabályok rájuk is vonatkoznak, és a hangnem, amit a „szurkolásnál” használtak, nélkülözött minden irodalmi stílust.

Hiszem, hogy meg kell tanítani a szülőket is szurkolni, hogy egy ilyen helyzetben az ellenfél vagy a bíró szidása helyett a saját csapatukat, saját gyerekük biztatására figyeljenek

Bár a verseny kiírása egyértelműen jelezte, hogy a nem megfelelő viselkedés a csapat kizárását vonja maga után - függetlenül attól, hogy a játékos, az edző, vagy a szurkolótábor viselkedett megengedhetetlenül -, a bírók, mivel sorozatban szünet nélkül vezették a meccseket, nem tudtak erre is figyelni. Ahogy ez már csak lenni szokott egy ilyen nagyszabású tornán, nem tetszett mindenkinek minden. A szülők összeszólalkoztak több vitás eseten, folyamatosan szidták a bírót, és egy esetben majdnem tettlegességig fajult a dolog egy jogtalannak tartott bírói ítélet miatt.

Az edző berohant a pályára, megfenyegette és lökdöste a bírót

Persze a rendezők is azonnal berohantak rendet tenni, és a szurkoló szülők közül is vették páran maguknak a bátorságot, hogy ők is beszaladjanak igazságot tenni, hiszen ha az edzőnek szabad, nekik is. Az indulatok persze aztán lecsillapodtak..

Én a kakaskodó felnőttek helyett végig a gyerekeket figyeltem. Riadtság, szorongás, értetlenség csillogott a szemükben. Nem fogták fel, az edzőjük, a szüleik miért teszik azt, amit tesznek? A meccs tovább folydogált, viszont a feszültség az egész tornán végigkövette a szóban forgó gyerekcsapat a játékát.

Tovább is van, mondjam még?

Egy másik csapatban ahol hét év alatti (!) gyerekek játszanak, az egyik kicsi elrontott valamit. Az „edzőbácsija” olyan stílusban lehordta a sárga földig, hogy a gyerek elsírta magát. Mikor a másik edzőkollégája rászólt, hogy nem kéne ilyen csúnyán beszélnie egy ekkora gyerekkel, még neki állt feljebb és kikérte magának a kioktatást.

Szintén ennél a korosztálynál történt, hogy a gyenge szereplés miatt a szülők raportra hívták az edzőt. Tudom, hogy ő amúgy szívét lelkét kiteszi a gyerekekért, csak mostanában valahogy az eredmények nem jönnek. A szülők nem érdeklődnek, azonnal támadják, fel sem merül bennük az, hogy az edző érti a dolgát és most esetleg a fejlődésben egy úgynevezett plató szakasz zajlik, ahol nem olyan látványos a fejlődés, mint máskor. Esetleg megkérdezzék az edzőt, mit segíthetnek, mit tehetnek azért, hogy a gyerekek a lehető legjobban fejlődjenek? Ugyan. Csak a vádaskodás, amiből a gyerek megint nem ért egy szót sem, hiszen ők szeretnek focizni és magát az edzőbácsit is szeretik. „Anya és apa miért üvölt és vitatkozik vele, miért nem szereti az edzőbácsit?”

A három nap tele volt ehhez hasonló példákkal

Megkeseredett, kiábrándult edzőkkel, akik a már ezerszer elcsépelt pénztelenségre és a vezetőkre hárítják, hogy miért nincs kiválasztás, miért tud még mindig keveredni a szabadidős foci a profi fociutánpótlással? Az ebből adódó konfliktusokat pedig már meg sem próbálják orvosolni, mondván ennyi pénzért minek vennék még plusz nyűgöt a nyakamba? Majd az élet megoldja, legyintenek és lehajtott fejjel tovább mennek.

A helyzet elkeserítő, hiszen 1500 gyerek, akiknek csillog a szemük, ha labdát látnak, fociznak a meccsek közötti szünetekben is, a szüleik szinte még enni sem tudják leültetni őket. És ennek ellenére kihasználatlanul hagyják ezt a kincsesbányát. Szervezetlenség és nem elsősorban a torna menetére gondolok, hanem a gyerekeket körülvevő hétköznapokra, aminek természetesen része ez a torna is.

A mérkőzések színvonala számomra elkeserítő volt, a pálya szélén állva és felügyelve a meccsek és a torna folyását, alkalmam volt megfigyelni minden korosztályt. Egyetlen csapatot sem tudnék hirtelen kiemelni, akik látványosan, meggyőzően, közönségszórakoztatóan játszottak volna. Gépies, elképzelés nélküli és legtöbbször lélektelen játék. Amikor viszont a meccsek között tét nélkül csak úgy fociztak a srácok, akkor láthatóan élvezték a játékot, örültek, örömöt okozott nekik a játék. Kérdem én, akkor ezt a jókedvet, ezt a felszabadult játékot mi miatt nem tudják a tétmeccsekbe is átvinni? Nagy kérdés! Én, és vélem sok más edző is tudja a rá a választ.

Azért láttam kis csodákat is

Felhívták a figyelmemet egy hat éves forma kisfiúra, akinek hihetetlen jó izomzata volt, egyszerűen jól esett ránézni, nagyon „egyben” volt a kiskölyök. És amit a labdával művelt hat évesen! Nagyon finoman ért a labdához, tökéletes precizitással és egyszerű természetességgel csinálta a legbonyolultabb trükköket is. Tényleg öröm volt nézni. Rajta kívül is voltak még ügyes gyerekek, ők színesítették az amúgy már említett gyenge színvonalú mérkőzéseket. Láttam győzelmek után kitörő örömet, csapattársán segítő gyerekeket, jó hangulatú csapatokat meccseken és a meccsek között is. Ezek a momentumok voltak, amik megszépítették a három napot.

A kérdés számomra továbbra is az, ami ezen a nagy tornán is tökéletesen látszott: meddig hagyják még lezülleszteni a gyerekfocit körülvevő közeget? Mikor jön el az idő, amikor felfedezik a gyerekekben rejlő mérhetetlen és kiapadhatatlan lehetőséget? Mikor és ki fogja ezt egy egységes, jól működő rendszerbe dolgozni, olyan rendszerbe, ahol minden fél, gyerek, edző, szülő is elégedett a szolgáltatás minőségével és a kapott eredményekkel?

Mikor veszik már észre az "illetékesek", hogy minden negatívum és elrettentés ellenére a gyerekek a játék öröme miatt akkor is fociznak, ha ők ezt nem akarják?

Addig is marad nekünk a már jól megszokott langyos víz, amiben mindenki puffog, csapkod és fröcsköl, azonban azt, aki megpróbál valami mást tenni, azt egyből visszarántja maga mellé a langyos vízbe.

„Én imádtam a futballt. Az én kabalám mindig a labda volt, akkor éreztem magamat biztosnak, amikor a labda nálam volt, vagy a labdába belerúghattam.” Puskás Ferenc

Fogadjuk meg a tanácsot, mert ezt egy olyan ember mondta, aki értett hozzá és csak annyi dolgunk lenne, hogy a gondolatait a mai kor szellemének és feltételeinek megfelelően alkalmazzuk.

Szerinted mire várunk még? Mikor verjük le a lakatot és fedezzük fel végre a kincseinket??..