2010. július 30., péntek

„Normális kapus és zöld disznó nincsen!”

A labdasportokban a kapusok nagy része szeret különcködni. Vannak, akik szerint egyenesen flúgosak, mert hát hogy lehet épeszű ember az, aki beleáll egy néhány méterről, de több száz km/óra sebességgel felé süvítő labda útjába?
Mindenki maga eldöntheti, szerinte mennyi az igazság a címadó mondásban.. Te addig is tarts velem, vegyünk együtt górcső alá egy sokkal gyakorlatiasabb kérdést…

Mi a jó kapus titka?
Az, hogy mindent kivéd! - mondhatnád egyszerűen, és igazad is lenne.
De ez egy speciális poszt, így a válasz is ennél jóval összetettebb. Egyrészt kapusból csapatonként egyszerre maximum egy lehet a pályán (a mezőnyjátékosok posztjait illetően nincs ilyen megkötés), másrészt felszerelésük még csapattársaitól is különbözik. A legtöbb kapus kesztyűben véd, ami segíti a labda fogását, és megvéd a sérülésektől is. A kesztyű azonban nem kötelező. Jó példa erre a portugál Ricardo, aki a 2004-es Eb negyeddöntőjében, az angolok elleni tizenegyes-párbaj közben levette az övét. Csupasz kézzel hárította Darius Vassell lövését, majd utána belőtte a maga büntetőjét és tovább juttatta ezzel a csapatát.

Ebből az is kiderül: a jó kapus kiegyensúlyozott, erős pszichikumú ember kell legyen. Ennek hasznát veszi a sikeres védelemben akkor is mikor türelmesen kivár, állva marad és csak akkor mozdul el, ha már látja a lövés irányát. Elég beleképzelned magad egy ilyen helyzetbe és máris nyilvánvaló, ehhez kötél idegek kellenek.

A kapusra vonatkozó szabályok közt nagyon fontos szerepe van annak is, hogy csak a tizenhatoson belül érhet kézzel a labdához (az 1871-től 1913-ig érvényben lévő szabályrendszerben a kapus a saját térfelén végig megfoghatta a labdát).

Ha a kapust szabálytalanságért kiállítják, vagy lesérül – megfelelő csere hiányában – be kell állnia a helyére egy mezőnyjátékosnak, akinek természetesen kapusmezt kell felhúznia.

Ezen a poszton mindig mérlegelni kell, hiszen kapushibából is járhat közvetett szabadrúgás. Ehhez a kapusnak a saját büntetőterületén kell elkövetie a következő négy szabálytalanság valamelyikét:
hat másodpercnél tovább tartja kezében a labdát, mielőtt birtokából kiengedné
a labda korábbi birtoklása után ismét kézzel érinti, mielőtt más játékos érintette volna (a labda pattogtatása nem számít)
kézzel érinti a labdát, amit csapattársa szándékosan hozzárúgott (hazaadás)
kézzel érinti a labdát, ami közvetlenül csapattársa bedo
básából jutott hozzá

Az első időkben a kapusok edzése elég egyszerű volt.
Kimentek játékos társaikkal a pályára, bemelegítettek, beálltak a kapuba és várták a mezőnyjátékosok kapura lövéseit, íveléseit. Tevékenységük kimerült abban, hogy megvédjék kapujukat a góltól. Manapság már nem csak kapus, de kapus edzőképzés is létezik, melyen többek között szakmai, szervezési, vezetési, pszichológiai, és élettani területeken is bizonyítani kell azoknak, akik aztán nekiállnak a kapusok képzésének. Így aztán maguk a kapusok is kemény elméleti és gyakorlati képzést kapnak mielőtt nekiállhatnak egy mérkőzésen, és nem csak a pályán de bizony padban ülve is vizsgázniuk kell. A kapusedzéseken a labdafogás minden fortélyát kitanulhatják, de sokszor nagypályás csapatoknál csak bizonyos feladatoknál kapcsolódnak be a csapat egészének edzésébe.

A kapusság egyik lényege: minél többet ki kell takarni a kapuból!
Ezt úgy éri el, hogy „szétdobja” a végtagjait, hiszen aki összehúzza magát egy vetődésnél vagy egy kifutásnál, az kevesebbet takar ki a kapuból és így nehezebb is védenie. Egy jó kapus nem fél sem a labdától sem a játékosoktól, bátran kifut és kivetődik a labdára, a saját testi épségét sem kíméli. Nem árt az erős torok sem, mert a kapusoknak kiabálniuk kell ha elindulnak a kapujukból, ezzel jelezhetik a védőtársaiknak, hogy elindultak és ők fogják megszerezni a labdát. Az ilyen kijöveteleknél a kapusnak nincs lehetősége mérlegelni, így visz mindent, ellenfelet, saját csapattársat. Neki az a dolga, hogy megszerezze, vagy elüsse a labdát. Itt érdemes megemlíteni azt is, hogy bárki bármit is üvöltsön fel melletted a sörözőben egy közvetítés alatt, az nem öngól, mikor ha a kapus ujjáról pattan be a lövés, vagy a védekező játékosról egy olyan lövés ficcen be a hálóba, ami nagy valószínűséggel amúgy is gól lett volna.

Fizikálisan a kapusnak magasnak de ennek ellenére nagyon rugalmasnak és mozgékonynak kell lennie. Ma már nem elég, ha „csak” jó reflexei vannak. A játék kiforrottsága miatt a labda fogása, ütése, különböző vetődések, lecsúszások jellemzik a kapus technika repertoárját. Ráadásul a modern kapusoknak lábbal is ugyan olyan jól kell bánniuk a labdával, mint a mezőnyjátékosoknak, hiszen a kapuskirúgások, illetve a földről elvégzett kapukirúgások is mind-mind nagy pontosságot és gyakorlatot kívánnak meg tőle. A kapusok edzése a maga sajátos világában „különleges”, tudásuk, felkészültségük, egyéniségük adja alapját egy jó csapatnak.

Bravo Jabulani!
Az idei világbajnokságon a kapusokat nem egyszer megtréfálta az új VB labda.
Julio Cesarhoz, a brazilok kapusához hasonlóan Claudio Bravo, a chileiek hálóőre sem szipmatizált az új fejlesztésű labdával, amely nyolc darab speciálisan rétegelt, hővel illesztett 3D-s panelből állt össze, és formáját tökéletesen tartva nem csak a fénysebességgel bevitt rúgásoknak, de a szélsőséges időjárási körülményeknek is ellenállt.

A Jabulani labda felső részére különleges, grip'n'groove névre keresztelt borítás került ami a labda légellenállását is csökkentette. Talán e különleges anyag miatt vélte úgy több kapus is, hogy nedves, esős időben lehetetlen elkapni ezt a játékszert..

A Real Sociedad alkalmazásában álló kapus szerint ez a speciális labda azért készült, hogy bonyolítsa a kapusok életét, hogy még több hibát kövessenek el és ezáltal több gól legyen majd látható a VB-n. "Manapság egyre nehezebb a kapusok dolga a labdák miatt. Különös módon szállnak, bizarr dolgokat művelnek magaslaton és tengerszinten egyaránt." - tette hozzá a chileiek 27 éves csapatkapitánya.

Zöld út a labdának?
Nézd meg, nemrégiben Robert Green hogyan követett el egy nagyon csúnya kapus alaphibát.


Az angolok kapusa csak magára vethetett, hiszen nem teljes testel állt a labda elé, csak a kezét tette oda. Ha teljes testel a labda előtt marad, ezt a rárúgást játszi könnyedséggel megfogja.

Én világ életemben a másik oldalon álltam.
A pályán mindig támadó voltam, vagyok és leszek. Védeni sosem tudtam igazán jól, de azt nagyon jól tudom, hogy lehet gólt lőni. Ha a sikert keresve kapusként elfogadod, én támadóként azt üzenem neked: határozottan menj ki a labda elé, várj ki a végsőkig, mindig teljes testtel állj a labda elé, és ha a helyzet engedi, két kézzel nyúlj a labdáért!

„Normális kapus és zöld disznó nincsen!” – tartja a mondás.
Őszintén? Nekem nem hiányzik egy zöld disznó..:)


Kun István
info@kiddy11.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, megjegyzés írásnál mindig légy udvarias, és vállald a neved. Köszönöm!