2011. január 31., hétfő

"Ha a kicsi fut, a nagyobb focizik!"

Bár ezt a mondást én találtam ki, de akár egy híres edző régi híres bölcsessége is lehetne. Gondolj bele; a kisgyerekek fejlődésük során a mozgás által szereznek újabb és újabb fontos információkat, tapasztalatokat. Ha ez elmarad, lemaradnak. De akkor hogy lehet, hogy sok edző a futásos, aktív-játékos feladatok helyett mégis statikusságra kényszeríti, falhoz küldi a 6-8 éves kezdő srácokat és "100 bal passz - 100 jobb passz" gyakorlatokkal nyomorítja bennük a leendő focistát??

Tavaly novemberben meghallgattam egy előadást a Testnevelési Egyetem Mozgásbiológiai Konferenciáján, ahol a kézilabda kapcsán elemezték a támadás-befejezéseket. Az elemzés szerint a kézilabdában a sikeresen befejezett támadások többsége pozíciós játék után alakul ki, vagyis a gólt érő támadások zöme elmozgó játékból alakul ki, azonban az utolsó mozzanatok a támadás-befejezésnél, már pozíciós játékból történnek.

A kézilabdások az elmozgó játékkal addig forognak, amíg olyan pozícióba nem kerülnek, ahonnan le tudják játszani az adott támadás-befejezési figurát…ugye neked is ismerős? A labdarúgásban most ugyan ez az elmozgó játék a meghatározó. Jó példát mutatnak erre a Barcelona fantasztikus passzjátékai, melyeket méltán tartjuk ma a futball csúcsának. Ezek a fiúk addig futnak és forognak labda nélkül és labdával egyaránt, amíg olyan pozíciót vesznek fel, amiből elindíthatják a támadás befejezését. A labdavesztés után, azonnal visszatámadnak, akár 3-4 Barca játékos is körbefogja az ellenfél labdás támadóját, és együttesen szerelnek.

Hogyan képezd hatékonyan kezdő utánpótlás csapatod, hogy jó eséllyel ők is képesek legyenek erre? Kezdetnek arra tanítsd a gyerekeket, hogy támadásnál - labdával vagy labda nélkül, de – induljanak el, ha üres terület van előttük. Vállalkozzanak bátran, élvezzék szabadon a játékot, akarják saját maguk megoldani a játékhelyzeteket! Védekezésben ugyan ez a helyzet, el kell érned, hogy ők akarják megszerezni a labdát, mert ha a másikra várnak könnyen előfordul a klasszikus "Hagyd, én is hagyom!" focista szituáció, azaz egyikőjük sem avatkozik játékba, mert arra számít, hogy a másik majd megoldja. Aktivitást és a kezdeményező készséget neveld a gyerekekbe, még akkor is, ha ez az elején sok pontatlanságot, hibát von maga után. Aki edzőként arra törekszik, hogy játékosai ne hibázzanak, az hibázza a legnagyobbat! A hiba benne van a tanulási folyamatban, része a tanulási folyamatnak, sose sulykold a srácoknak, hogy nem szabad hibázniuk, mert hezitáló, lassú gondolkodású, félős játékosokat nevelsz belőlük!

A pozicionált játék, futás nélkül ezt vonja maga után: az ácsorgó, bizonytalan, döntésképtelen játékosokat. Hiába tudja egy így tanított játékos, hogy a pozícióban mi a feladata, hiába tudja ezt technikailag tökéletesen végrehajtani, ha az ellenfél nem engedi őt játék közben ennek a pozíciónak a felvételére. Ahogy a kézilabdásoknál is érvényes, ahhoz, hogy a támadás befejezésének a pozíciójába kerüljenek a játékosok, előtte elmozgó játékkal, azaz futással ki kell alakítani a megfelelő pozíciót - nincs ez másként a fociban sem.

Alapvetően a gyerekek fejlődés-lélektani, mozgásfejlődési szakaszai arra predesztinálják őket, hogy fussanak. Mozgás által szereznek be újabb és újabb információkat, de ha különböző pozíciókban ácsorgásra kárhoztatod őket, nem éri őket elég inger, a fejlődésük is lelassul és végül a tanult tehetetlenség folyamatai miatt már nem is lesz igényük rá.

Minden esetben azt tapasztaltam, hogy érdemesebb a futásos, sokmozgásos elmozgó játékot megtanítani és ebben a játékrendszerben inkább elnézni a játékosok pontatlan technikai végrehajtásait a sebesség és a sok mozgás érdekében. Majd később, mikor már a kognitív értelmi gondolkodás szakaszaiban a formális gondolkodás szakaszához érnek (10-11 éves kor), akkor lehet elkezdened megtanítani a technikai elemek pontos, precíz végrehajtását, illetve a pozíciós játék alapjait.

Edzőként passzolásra vagy futásra neveld a gyerekeid? Ha engem kérdezel, én előbb mindig futni tanítom meg a gyerekeket, természetesen labdával és játékos feladatokkal (nem „száraz” futásokkal!) csak utána veszem elő a pozicionált, technikailag tökéletesen végrehajtott passzolások, labda átvételek gyakoroltatását.

Jól teszem-e amit teszek? Erről mindig meggyőz a sikerélménytől mosolygós arcuk:)

Kun István

2011. január 18., kedd

HABituáció A TORTÁN +2 ajándék gyakorlat!

Emlékszel még az utánpótlásedzők klasszikus szívására? A fociedzésen a kisjátékot és a technikai feladatokat rendszerint 40-60 arányú koktéllá keverik, vesznek egy nagy levegőt, és – bár egyiknek sem ízlik, a hagyomány kötelez alapon – fenékig kiszürcsölik.

Ráadásul többségük - régi tankönyvi ismeretekre alapozva - azt tartja, hogy a technika tanulásának szenzitív időszaka a 9-12 éves kor közé esik. Azaz ennek a képességnek a fejlesztésére a gyerek 12 éves kora után akár már keresztet is vethet. Ezért nem lep meg, hogy a korosztálynál nem egyszer találkozom a „tűzzel-vassal”, „mindenáron” stílussal, mikor az edző egy technikai elemet szinte már megszállottan sulykol a gyerekekbe, rettegve tőle, hogy 12 éves kor után elmegy a vonat és ezt már nem fogja tudni megtenni...


...de valóban elmegy ez a vonat?
Már elnézést, de fenéket! A szenzitív időszak nem azt jelenti, hogy csak akkor, hogy kizárólagosan csak az alatt az idő alatt lehet fejleszteni a képességet, pusztán annyit tesz: a szenzitív időszakban a srácok szervezete fogékonyabb, így könnyebben tanítható nekik az adott képesség. Ahogy a 9-12 éves kor között, úgy a 9 éves kor előtt, vagy a 12 éves kor utáni életszakaszban is fejleszthető a technika, csak épp ez életszakaszokban nem a technika tanulására a legfogékonyabbak a gyerekek.

Hab(ituáció) a tortán
Tegyük fel, egy hosszú téli estén kutyád vagy macskád békésen fekszik helyén a kályha előtt. Te tapsolsz egyet. Ő összerezzen, felkapja a fejét, hegyezi a fülét és a hang felé fordul, talán még fel is ugrik. Minden idegszálával figyel, de mivel új inger nem éri, egy idő után újra leteszi a fejét, csukott szemmel ellazul. Te újra tapsolsz egyet. Kedvenced megint felriad és újra az előbb felsoroltaknak megfelelően cselekszik. Miután megnyugszik, te újra tapsolsz egyet… Kitalálod? Pár alkalom után az állat hozzászokik a taps okozta ingerhez, és már a füle botját sem fogja megmozdítani, tapsolhatsz te akár hajnalig is...
Ez az un. habituáció, aminek az elve hasonló módon működik a gyerekeknél is.

Ha olyan inger éri őket a fociban, amit a kognitív értelmi fejlődésüknek megfelelő gondolkodási színvonalukkal nem tudnak még értelmezni, akkor ahhoz egyszerűen csak hozzászoknak, attól függetlenül, hogy értelmezni még nem tudják. Az ilyen játékhelyzeteket begyakoroltathatod velük és a saját környezetükben tökéletesen végre is fogják tudni hajtani, hiszen szokásukká válik. Azonban változatos környezeti és egyéb feltételek mellett nem fogják tudni alkalmazni az elemeket, hiszen a megtanult dolgok nem a „tudáson” alapulnak, hanem a megszokáson.

A technikai elemek funkció nélküli sulykolása = habituáció
A gyerekek tökéletesen fognak passzolni a lábfej minden részével, tökéletesen fognak labdát átvenni, fordulni vele minden irányba – szép és látványos lesz technikájuk, akár a többi sportágban egy-egy formagyakorlat. Azonban ezeket a technikai elemeket nagy nyomás alatt, mérkőzés helyzetben kevésbé fogják hatékonyan alkalmazni, hiszen nincs mögötte gondolkodás, nincs mögötte a „mit mire lehet használni” szintetizáló kérdésfeltevés. Gépies, monoton végrehajtást és tudás birtokolnak, amit játszi könnyedséggel összezavar majd az ellenfél által létrehozott pillanatonként változó játékkörnyezet.

„István, agyamra mész az okosságaiddal, mégis mi a megoldás?! Ne is tanítsak technikai elemeket? Vagy épp csak minimálisan? Dobjam be a labdát, és lesz, ami lesz alapon, hadd menjen a játék?!” - Erről szó sincs. De a technikai elemek elsajátításához szükséges az elemet önmagában is megmutatni, begyakoroltatni a gyerekekkel odáig, hogy legyen egy mentális képe, fogalma a játékosnak arról a technikai elemről. Ezek után a technikai elemet bele kell helyezni olyan játékos feladatokba, ahol a funkciójának megfelelő környezetben lehet gyakorolni, alkalmazni a technikai elem végrehajtását. A technika precíz végrehajtása csak akkor ér valamit, ha azt a játékkörnyezetben is eredményesen végre tudja hajtani a gyerek.

Nem titok, saját tapasztalatom, hogy ez többlet munkát kíván az edzőktől. Az oktatás folyamatát a „bemutatás, gyakorlás, hibajavítás, alkalmazás” egységet valóban egységnek kell tekinteni és az alkalmazás irányába tolni a hangsúlyt. És ez bizony több szervező munkát is kíván.

Gyerekszívhez a változatosságon keresztül vezet út!
Amennyiben el tudod érni, hogy az edzésen ne essen le a figyelem szintjük - azaz ne váljon a gyakorlás monotonná, sablonossá - akkor olyan belső motivációs erőket tudsz megmozgatni bennük, ami bőven kárpótol majd a többlet munkáért.
Itt van példának a KIDDY11 könyvemből - szó szerint - kiollózott két nagyszerű és hatékony edzésgyakorlat:

Nagyításhoz klikk a képre!





Próbáld ki te is őket a csapatodnál, és figyeld a változást!
Már néhány alkalom után eltudod dönteni: maradsz a régi, jól bevált oktatási formánál, vagy szívesen áttérsz a friss, kipróbált, bizonyítottan sikerorientált képzési rendszerre? Ha ráférne a csapatodra egy igazi gólszüret, itt az ideje megreformálnod az edzéstematikát.

Spórolj meg 10 év kutatómunkát és tedd magadévá azonnal
az ilyen, és hasonló feladatok gyűjteményes könyvét!

189 oldal azonnal hasznosítható elmélet és gyakorlat? Igen.

Ez a KIDDY11 könyv.

Képezz te is gyerekedből gondolkodó, profi futballistát, ne érd be kevesebbel!


2011. január 6., csütörtök

A „Nagy Téliszünet Szörny”. Mítosz vagy valóság?

Legelőször boldog új évet szeretnék kívánni minden olvasónak, kicsi és nagy focistának, szülőnek, klubvezetőnek, edzőtársamnak –

GÓLBAN GAZDAG, SIKERES 2011-ES ÉVET

MAGYAR FUTBALL!

No de most, hogy a pezsgőspoharakat letettük, ideje a kinek egy kicsit hamarabb, kinek egy kicsit később kezdődő fociedzésekre koncentrálni. Én is így tettem – volna, ha elmélyülésem nem zavarja meg a barlangjából ilyentájt előbúvó rémnek, a Nagy Téliszünet Szörnynek a híre! Mert bizony kollégák, ez megint itt van. Szakértőink szerint e két, két és fél hónapos szabadság az, ami nagyban felelőse, hogy a hazai labdarúgás nem tud kellőképpen jól remekelni a nemzetközi szereplésein. Hm. Akik rendszeresen olvassák a blogot, már nem lepődnek meg rajta: én kicsit másként látom e mindenki által okolt súlyos problémát.

Vitathatatlanul hátrányos a hosszú szünet, ha azokhoz a bajnokságokhoz hasonlítjuk magunkat, ahol egyáltalán nincs téli szünet, ahol épp csak az ünnepeken nem játszanak. Az is igaz, hogy egy valóban jól felkészült magyar játékos képes hamar átállni a ritmusra, ha olyan külföldi bajnokságba kerül ahol nincs ez a nálunk dívó hosszú szünet. De globálisan ezt nem várhatjuk el minden focistánktól. Így hát felmerül bennem a kérdés: mi történne, ha egyszerűen nem az ilyen bajnokságokhoz mérnénk magunkat? Ha higgadtan tudomásul vennénk, hogy nem tudjuk lemásolni e bajnokságok csapatainak a felkészülési terveit, így az edzésmódszereit sem?

Mi itt élünk, itt játszunk Magyarországon. A magyar viszonyok miatt, bár őszi-tavaszi lebonyolításban zajlik a bajnokság, mégis külön kell választanunk az őszt és a tavaszt. Az őszi szezon után véget ér a bajnokság, a játékosok szabadságra mennek, majd januárban újra kezdik a felkészülést, ez a „felkészülési időszak”. Régen „alapozás”-nak hívták, de ez a kifejezés ma már nem trendi a magyar foci szaknyelvben. Krumpli vagy burgonya, hát nem mindegy? Ami tény, az tény: a hosszú pihenő után előröl kell kezdeni mindent! Nincs rá mód, hogy tovább vigyük az őszről átmentett formát, és annak tükrében folytassuk a munkát, hiszen a hosszú pihenő egyenlő azzal, hogy mindenki leállt. Amit viszont ritkán hallok, hogy ennek is van kihasználható, jó oldala. A Nagy Téliszünet Szörny karmai között minden játékos maximálisan kipihenheti magát, hogy utána gőzerővel kezdje újra felépíteni a teljesítményét. Ráadásul az erőnlétet nézve a csapat így összességében is megújul.

A magyar körülmények nem teszik lehetővé, hogy a szünet nélküli bajnokságoknak megfelelő meccsterhelés kiváltsa az edzést. Amennyiben edzőként a szünet utáni felkészülést nem végezteted el, vagy kispályás tornákkal illetve egyéb alternatív megoldásokkal akarod helyettesíteni, csak annyit érsz el, hogy rosszul felkészített, erőtlen játékosokat képzel. Azt a fejlesztő hatást, azt a formában tartást, amit az időjárás és a pályák talajának minősége miatt meccsel nem tudsz kiváltani, azt edzéssel gyönyörűen pótolhatod!

A baj nem jár egyedül. A hiányosságot – ha nem vagy elég szakavatott – tovább tudod fokozni azzal, hogy a tiszta futások és a labdás futásokat összemosod egymással a képzési rendszerben. Biomechanikailag a labdás és a labda nélküli futás más-más mozgásszerkezetet kíván meg, ebből következik, hogy a tiszta, alapozó futást – sebességtől függetlenül – nem lehet pótolni labdás futásokkal. Tény, hogy a labdás futás a labdarúgás szempontjából jobban fejleszt, mivel a labda és a vele való játék pszichológiai, motivációs tulajdonságainál fogva jobban segíti a játékosok terhelhetőségét (nem véletlenül szokták mondani, hogy a játék közben észre sem veszik a gyerekek, mennyit futottak). Ez rendben is van, csakhogy előtte meg kell tanítanod a gyerekeket futni, a tiszta alapozó futásokkal fejleszteni a keringési és a vázizom rendszerüket, hogy a labdás, játékos futások belső motivációjából fakadó pluszterheléseket el tudják majd viselni a fiatal játékosaid.

A másik sarkalatos pont, hogy a „száraz” futásokat az edzők döntő többsége az edzés végére teszi. Az indok? A futás szétveri a technikát. Ez tökéletesen igaz, azonban itt felmerül a kérdés: vajon a meccs alatt mindig fitt a játékos, vagy esetleg fáradtan is szükséges lenne neki jó technikai végrehajtásokat végeznie? Hát persze, hogy kimerülve, fáradtan is muszáj jó technikával operálni, különben vereség lesz a meccs végeredménye.

Mi a megoldás? Más labda sportokban már régen alkalmazzák ezt az edzéselméleti tényt, hogy a tiszta futásokat, az erőfejlesztést a technikai edzés ELÉ teszik. Teljesen egyértelmű, hogy az elején szinte használhatatlanok lesznek a gyerekek a futás utáni labdás feladatokban. Ahogy viszont kezd megjönni az erő, úgy kezd majd a technikai is egyre jobban visszatérni, sőt, egyre jobban fogják élvezni a gyerekek a saját erejüket.

A hagyományos felfogásban edzett gyerekek a felkészülési időszak vége felé közeledve egyre fáradtabbak. Erre az edzőknek az a válasza, hogy pihentetik őket a bajnokság kezdete előtt. Azaz amikor a legjobban kellene pörögni, akkor vesznek vissza, mert a pihenéstől várják az elvégzett munka erővé történő adaptációját. Míg abban az esetben, ha az edző előre veszi a képességfejlesztést az edzésen, és csak utána kéri a technikát, a taktikai részt, a felkészülési időszak végére a gyerekek teljesen adaptálódnak és különösebb pihentetés nélkül lehet a játék dinamikáját növelni, azaz a versenyidőszakra „beélesíteni” a csapatot. Talán te is ismered Selye János fáradás elméletét, mely kimondja: a kiegyenlítetlen fázisban csak a pszichés tényezők tudják pótolni azokat az energia hiányosságokat, amelyek a terhelés hatására lépnek fel a szervezetben. Ha az edzés labdás részét úgy hajtják végre, hogy közben ott motoszkál a fejükben, „hjaj, ha vége az edzésnek, még jön a futás..”, akkor megeshet, hogy spórolnak majd az edzés dinamikáján, hogy a későbbi futásnál is tudjanak teljesíteni. Vagy épp a futás dinamikája veszik el, mert a labdás részbe belefelejtkezve óhatatlan kihajtják magukat. De mi történik, ha az edzés elején megvan a futás rész és csak utána jön a labdás feladatsor? Szerinted melyik esetben mikor alakul ki könnyebben a gyerekekben a korábban említett pszichés plusz, a belső motiváció?

Ha kíváncsi vagy a végeredményre, nincs kecmec, teszteld, próbáld ki mindkettőt a csapatodnál! De ahogy az előbb is említettem, jó ha felkészülsz rá: a gyerekeknek kezdetben nem tetszik, ha a futás az edzés elején van, mert akkor „rendesen” kell futni, hajtani kell. De rövid idő elteltével – ahogy kezdenek átállni – egyre jobban élvezik, hogy van erejük és a labdás gyakorlatokat is örömmel, lelkesen és jól elvégzik. Nő az önbecsülésük, mert egy nehéz futás után még precíz technikai feladatokra is képesek, ettől megjön az önbizalmuk is és ez az önbizalom hozza azt a motivációt, ami az eredményes játékhoz szükséges.

Az új év mindig jó alkalom az újrakezdésre. Te döntesz, hogy megint ugyan azt teszed, amit eddig, vagy most megpróbálsz valami mást? Egy biztos: nem várhatsz más eredményt, ha mindig ugyanazt csinálod.

Faragj a Nagy Téliszünet Szörnyből legendát –

játékosaidból pedig motivált, hatékony futballistákat!


Kun István

Loading...