Emeljük a szintet!

Múlt csütörtökön 536 edző gyűlt össze információra, tudásra szomjasan a gödöllői Szent István Egyetem aulájában, ahol hatodik részhez érkezett a Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központja rendezésében megtartott „Emeljük a Szintet!” labdarúgóedzőket tovább-képző sorozata.

536 edző! Le a kalappal, ez bizony óriási létszám. Az előadások témáival a központ vezetői nagyon jól ráéreztek, hogy a hazai edzőtársadalomnak jelenleg mely területen vannak igényei, milyen kérdésekre keresnek választ, mik azok a tudásbéli hiányosságok, amit pótolni szeretnének.

Magam is nagy érdeklődéssel vártam az előadássorozatot, hiszen a téma a 9-10 éves labdarúgó gyerekek fejlesztési lehetőségei voltak. Sajnos az előadóktól hallottak nem ott ingereltek körmölésre, hanem már később, itthon. Ennek eredménye lett ez a bejegyzés.

Elöljáróban

Mielőtt jobban kibontanám az ellentmondásoktól és zavaró részletektől dagadó csomagom, hadd hívjam fel a figyelmét azoknak, akik ott voltak, egy nagyon hatásos kommunikációs fogásra az egyik előadáshoz kapcsolódva. Az említett prezentáció a 9-10 éves gyerekek pszichológiai jellemzőiről szólt és két kis videó zárta. Az első videón egy orosz futsal edző épp felrúg egy 9-10 év körüli kis játékost. Hogy ez miért történt, csak találgatni tudok, a videón nem voltak láthatók az előzmények. A második videón világsztár futballisták sérült és ép gyerekekkel valamilyen megértő, emberi gesztust gyakoroltak. Tényleg felkavaró és megható néhány perc volt, de az érzelmi hullámvasutazás végére érezhetően összezsugorodott az előadáson addig elhangzott konkrétumok mibenléte, átadva helyét a hallgatóság „Milyen jó előadás volt!” illetve „Nagyon szimpatikus az előadó!” jellegű lelkesedésének.

Ügyes.

Most pedig jöjjön a csomagbontás.

A dinamikus sztereotípiák fogalma

Az első két előadás, amely a 9-10 éves gyerekek pszichés fejlesztési lehetőségeiről és az edzésvezetés, edzésfelépítés, edzésmódszertanról szólt, csalódásomra még mindig a dinamikus sztereotípiák fontosságáról és kialakításáról szólt. Aki olvasta, annak nem mondok újat azzal, hogy R. Schmiedt „Motor Control and Learning 5th Edition” (Mozgásszabályozás és tanulás 5. kiadás) című könyvében kiemeli, hogy a sporttudomány fejlődése és a vizsgálati eljárások korszerűsödése és pontosságának növekedése őt magát is arra serkenti, hogy amit korábban a dinamikus sztereotípiákról írt, azt felülvizsgálja. Ezt rögvest meg is teszi az említett könyvben.

Az első két előadáson nem hangzott el a dinamikus sztereotípia fogalma, csak annyi, hogy sablonok, automatizmusok. Gondolom azért nem tértek rá ki bővebben, mert feltételezték az ott ülő 536 edzőről, hogy tudják. Szeretném hinni, hogy ez így van, mégis, itt és most pótolnám a hiányt.

A dinamikus sztereotípia Pavlovtól származó kategória. Az akarati cselekvés túlhaladott modellje, amely az idegrendszeri működés alapjának a feltételes reflexeket tekinti. A dinamikus sztereotípia jelentése, hogy adott ingerekre a feltételes reflexeknek mindig azonos sorozata mobilizálódik, dinamikus egészet alkotva. (További információ ITT)

Az első két előadásból egyértelműen kiderült, hogy a játékhelyzetekre dinamikus sztereotípiákat kell kialakítanunk a gyerekekben. Egy játékhelyzetre 5-6 dinamikus sztereotípiát kellene minden gyereknek tudni, a profi játékosnak már 10-12-t, ez a nemzetközi szint.

Bennem felmerült az első kérdés: ha a dinamikus sztereotípia fogalmából indulunk ki - ami kimondja, hogy egy adott ingerre mindig ugyanaz a feltételes reflexek azonos sorozata mobilizálódik - akkor egy játékhelyzetre hogyan tudunk akár csak 5-6 dinamikus sztereotípiát is megtanítani a gyerekeknek?

A játékhelyzet fogalma

A játékra jellemző az állandóan változó helyzet, amelyben a játékosok – legyenek labdát birtokló támadók vagy labda nélküli védők – folyamatosan kezdeményeznek és alkalmazkodnak (Baranya István).

Fogadjuk el ezt a játékhelyzet fogalmának.

Vajon mennyi játékhelyzet van a labdarúgásban? 10? 100? 1000? Esetleg végtelen? Ne feledjük, egy profi játékosnak egy játékhelyzetre 10-12 dinamikus sztereotípiát kellene tudnia.

Hogy néz ki egy ilyen dinamikus sztereotípia? Milyen a formája, mekkora a mérete? Hol található? Az agyban? Az agy melyik részében? Az agysejtben? Az agysejt melyik részében? A sejtfalban, vagy a sejtmagban? Amikor aktivizálódik, az hogyan történik? Mi történik akkor?

A játékhelyzetek fogalmában azt találjuk, hogy a játékosok a játékra jellemzően folyamatosan kezdeményeznek és alkalmazkodnak. A dinamikus sztereotípiák fogalma alapján nem képesek erre az alkalmazkodásra, hiszen egy adott ingerre csak egy adott választ képesek adni.

Újabb kérdés: akkor most, hogy is van ez?

Még egyszer hangsúlyozom, úgy ültük végig az előadásokat, hogy az előadók ezeket a fogalmakat nem magyarázták el.

A kreativitás fogalma

Az előadássorozaton természetesen feltűnt régi ismerősöm is, a „Képezzünk kreatív, gondolkodó játékosokat!” szlogen.

A fentiekből azért talán már te is látod, hogy ahogy ezt elmondták nekünk, úgy ez igen döcögősen fog megvalósulni. Talán ezért is kaptuk az újabb mankót, ami az edzőképzés ajánlásával hónunk alá dugott Bemutatás – Magyarázat – Gyakorlás – Hibajavítás - Alkalmazás oktatásmódszertani modellje volt. A modellel kapcsolatos előadásban felhívták a figyelmünket, hogy a kérdéseken keresztüli oktatás sokkal hatékonyabb, mint a frontális módszer. A „trying and fault”, vagyis a próbáld és hibázz módszer - amely hagyja a játékost szabadon gondolkodni és kérdésekkel segíti rátalálni a jó megoldásra - azonban szöges ellentétben áll a Bemutatás – Magyarázat – Gyakorlás – Hibajavítás – Alkalmazás oktatásmódszertani modelljével.

Megkérdezném: akkor most melyiket alkalmazzuk?

Visszatérve a Bemutatás – Magyarázat – Gyakorlás – Hibajavítás – Alkalmazás modellre, nekem ez leginkább a modelltechnika elsajátításának oktatástechnikáját jelenti. Hiszen ha bemutatom az adott mozgás helyes végrehajtását, majd elmagyarázom, hogy hogyan is kell ezt végrehajtani helyesen, azután a gyakorlás közben folyton kijavítom azt, ami nem olyan végrehajtás, mint amit bemutattam és elmagyaráztam, akkor ez egy modelltechnika lesz, amit alkalmazni fog a játékos.

Kérdem én: hol van ebben a folyamatban a kreativitás?

Még egyetlen egy edzőképzésen sem találkoztam a kreativitás fogalmával, ezért csak a pszichológiai tanulmányaimra hivatkozhatok. „A kreativitás alkotóképességet, teremtőképességet jelent, amely során a különféle képességek szerveződése lehetővé teszi az elszigetelt tapasztalatok összekapcsolását, újszerű értelmezését és új formában történő megjelenését.”

„Guilford szerint a kreativitás a divergens (széttartó) gondolkodásban nyilvánul meg. A divergens gondolkodás teszi lehetővé egy probléma több oldalról való megközelítését annak megoldása során, illetve olyan elemek összekapcsolását, amelyeket rendszerint egymástól függetlennek, vagy össze nem illőnek tartunk. A divergens gondolkodást segítő feladatoknak egyszerre több helyes megoldása is létezik.

Összefoglalva a divergens gondolkodás megmutatkozik:

• A problémák iránti érzékenységben
• A gondolkodás könnyedségében (fluencia), amely a szavak, gondolatok közötti kapcsolatok gyors képzésében nyilvánul meg.
• A gondolkodás rugalmasságában (flexibilitás), ez teszi lehetővé a megoldások célszerű variálását.
• A gondolkodás eredetisége (originalitás), a szokatlan megoldások képességében rejlik.

Az intelligencia a divergens gondolkodással ellentétes konvergens (összetartó) gondolkodáson alapszik. A konvergens gondolkodás lényege, hogy egy adott probléma megoldásánál, már a jól bevált megoldást, sémát alkalmazzuk.
Többen is vizsgálták, hogy melyek azok a személyiségjegyek, amelyek az alkotó embert jellemzik. Cropley a kreatív ember a következő tulajdonságait említi:

• Változásra törekvés
• Merészség
• Impulzivitás (kevésbé képes kontrollálni magát)
• >A fegyelmezetlenségre való hajlam, az általuk elért cél érdekében
• Nyitottság az új elképzelések iránt
• Nonkonformizmus
• A tekintély megkérdőjelezése
• Gyors, rugalmas reagálás az új helyzetekre.”

(Forrás: http://old.ektf.hu/hefoppalyazat/pszielmal/index.html)

Az első két előadásban elhangzott általános információk arra tökéletesen megfelelnek, hogy egy zárt készségű sportág (például szertorna) mozgástanulási alapjait lerakja. Azonban a nyílt készségű sportágak (például labdarúgás) mozgástanításában ez ma már nem hatékony módszer.

A „Differential learning” módszer

Bejegyzéseimben jómagam már sokat írtam erről a dilemmáról, ezért a magam gondolatai ismétlése helyett most egy tudományos cikk részleteit és a teljes cikk elérhetőségét szeretném neked átadni.

“A „Differential learning” módszer (Schöllhorn 1997)
Az újfajta edzés- és oktatási módszer alapját a dinamikus rendszerek viselkedése alapján dolgoztuk ki, a dinamikus komplex rendszerek önszervező tulajdonságának figyelembevételével (Vass–Schöllhorn–Molnár 2006a). Röviden megemlítjük, hogy az ilyen rendszerek általában stabilak, de a stabilitást a környezetből folyamatosan érkező apró zavarok befolyásolják. Ezért a rendszer csak úgy képes megőrizni stabilitását, ha folyamatosan alkalmazkodik a környezeti feltételekhez a fenntartható stabilitás érdekében (Kelso 1997). Ezt a gondolatot a sportmozgások területére lefordítva azt mondhatjuk, hogy a tanuló minden foglalkozás, verseny alkalmával törekszik rá jellemző stabil technikával végrehajtani a feladatot, de mindig vannak olyan külső zavarok (fluktuációk), amelyek ezt a stabil végrehajtást megpróbálják megakadályozni (Kelso 1999). Ilyen zavaró tényező lehet az időjárás, a fáradtság, a motiváció, a verseny időpontja, a versenyző bioritmusa stb. Ezért a tanulónak a sikeres végrehajtás és eredményesség érdekében folyamatosan alkalmazkodnia kell. E felismerés edzésbeli gyakorlati következménye, hogy a sportolóval nem a „cél” vagy a modelltechnika gyakorlása, ismétlése az elsődleges feladat, hanem a végrehajtások során felfedezett apró fluktuációkhoz történő alkalmazkodás.
Röviden összefoglalva:
a tanuló alkalmazkodóképességét és nem a mozgásreprodukáló képességét kell fejleszteni ahhoz, hogy hosszú ideig sikeres és eredményes legyen. Szerencsére az emberi idegrendszer rendelkezik azzal a képességgel, amely lehetővé teszi a tanulók számára az alkalmazkodóképesség hatékony fejlesztését. Mindannyian tudjuk, hogy az idegrendszer képes az intrapoláció és extrapoláció műveletek elvégzésére. Az előbbi azt jelenti, hogy az idegrendszer sikeresen képes olyan mozdulatsor kontrollálására, amely már ismert, előzetesen végrehajtott mozgássorok közti tartományba esik. Az extrapoláció pedig olyan mozgássorok koordinálását teszi lehetővé, amelyeket a tanuló eddig még soha nem hajtott végre. Megfelelő edzéssel ezeknek az idegrendszeri képességeknek a tökéletesítésére kell törekedni. Elsődleges célnak jelölhetjük meg tehát az idegrendszer intra- és extrapoláló képességének fejlesztését az edzések és az iskolai testnevelés során annak érdekében, hogy a stabil mozgássort zavaró külső környezeti hatásokat a lehető leghatékonyabban módosítani tudjuk. Mivel az egyéni különbségek meglehetősen nagyok, a tanár feladata az, hogy rávezesse a tanulót arra, miként találja meg az utat – figyelembe véve a fizikális és mentális képességeit – saját stabil technikájának és idegrendszeri alkalmazkodóképességének fejlesztéséhez. Más szavakkal kifejezve: a tanárnak olyan gyakorlatsorok összeállítására kell törekednie, amellyel a tanítványt rákényszeríti a gyors és kitartó alkalmazkodásra a mozgásreprodukáló képesség fejlesztése helyett. Ezzel közvetett módon megadja a lehetőséget arra, hogy a gyakorlók a saját antropometriai adottságaik mellett a lehető leghatékonyabb és legstabilabb technikát fejlesszék ki.”

A klasszikus blokkrendszerű gyakorlás
és a „differential learning” módszer közti különbség

A játékhelyzet megoldásokban az alkalmazkodást jelölte meg a fogalom, mint az egyik kulcsszereplőt. Az ábrán is jól látható és az eredeti cikkben is elolvasható, hogy a „differential learning” mennyivel hatékonyabban segíti elő a mozgástanulást a labdarúgásban.
„Cikkünkben bepillantást nyertünk a Schmidt-féle sémaelmélet és a Schöllhorn-féle megkülönböztetett tanulás elméletének (differential learning) alapjaiba, illetve azok lényeges elméleti és gyakorlati különbségeibe. Bár mindkét módszer a variábilis gyakorlásra helyezi a hangsúlyt, az előbbi nem veszi figyelembe azt a dinamikus rendszerek viselkedésének tanulmányozásából következő tényt, hogy a rendszer stabilitása csakis a folyamatos alkalmazkodás alapján állhat fenn.
Ebből a lényeges elméleti különbségből fakad a gyakorlati tanítás strukturális különbsége.
Míg a sémaelméletnél a feladatok ismétlése és variabilitása, ezáltal a mozgásreprodukáló képesség fejlesztése kerül előtérbe egy kevés alkalmazkodóképesség-fejlesztéssel, addig a megkülönböztető rendszerű tanulás, a „differential learning” módszerénél a mozgásreprodukáló képesség a szervezet alkalmazkodóképessége fejlesztésének az eredménye. Ez pedig úgy érhető el, hogy nincs ismétlés a feladatok végrehajtásában, csak variabilitás, alkalmazkodás. Tehát azzal, hogy az edző/tanár megnöveli a „külső zavarokat” a mozgástanulás folyamatában, eléri azt, hogy a tanuló önszervező módon sajátítsa el a számára leghatékonyabb, a saját adottságaira szabott technikát.”
(Forrás: http://epa.oszk.hu/00000/00035/00115/2007-07-ta-Tobbek-Uj.html)

Vagyis a dinamikus sztereotipiák elméletével és gyakorlatával is lehetne azonosulni akkor, ha konkrétan megadnák a tanfolyamokon azt, hogy melyik életkorban, milyen játékhelyzetek a jellemzők és erre milyen dinamikus sztereotipiák a megoldások és azokat hogyan lehet gyakorlati szinten konkrétan megtanítani a gyerekeknek. Ha csak ez meglenne konkrétan, csak ezt megtanítanánk az edzőknek, már előrébb lenne a magyar foci. Az általánosításokkal nem fogunk előrébb haladni.

Hoztam is meg nem is

A harmadik előadás a 9-10 éves gyerekek képességfejlesztésének lehetőségéről szólt.

Nekem végig az volt az érzésem, hogy az előadót megkérték, „45 percben egyszerűsíts le a mondanivalód, nem kell a tudományos szöveg, mert azt úgy sem értik!”

Ha így volt, csak gratulálni tudok. Ez volt az a prezentáció, ami szinte egyetlen egy konkrétumot sem tartalmazott. Sőt! Az előadáson elhangzott általánosításokból én azt a következtetést vontam le, hogy a 9-10 éves gyereket minden nap edzeni kell az intézményesített (egyesületi edzés) keretei között, ahol nyugodtan terhelhető labdanélküli képességfejlesztésekkel is, igaz, csak saját testsúllyal, azonban ennek mértéke rám van bízva.

Összegzés? Amennyiben tudok valamit kezdeni ezzel az információval, akkor jó, ha nem tudok kezdeni vele semmit, akkor is, ugyanis ha nincsenek konkrétumok, tények, akkor nincs felelősségvállalás sem, akkor a következményekért sem lesz kit okolni.

„Isti, miért nem a helyszínen tetted fel a bejegyzésben írt kérdéseid???”

Ez a jó a kérdés. Maguk az előadások ebben a sorozatban úgy vannak felépítve, hogy az előadóktól nem lehet kérdezni, a szervezők szerint erre kevés az idő. Nem tudom, ki hol tölti a hétvégéit, én a magamét gyakran szabadegyetemen, ahol szintén több száz hallgató gyűlik össze egy-egy téma előadása kapcsán. Az előadás után mindig közvetlenül lehet kérdezni, vagy az előadókat téma szerint tömbösítve egy teljes előadásnyi időtartamot az előadókkal történő kerekasztal beszélgetés tölti ki. Moderátor is segíti a kérdezz-felelek lebonyolítást.

Lehet, csak az én fejemben zavaros a lé, de nem értem, szóval kérdeznék! Hogyan várják el egy edzőtől, hogy értsen mindent és magabiztosan, türelemmel megválaszolja a gyerekek kérdéseit, mikor ő maga nem kérdezhet a saját tanáraitól?

Jó pillanatok

Mert volt ilyen is. Például a délutáni edzésgyakorlatok. Igaz, formailag és tartalmilag nem igazán feleltek meg az edzőképzés fentebb említett előadásaiban elhangzó dinamikus sztereotípia elméletnek, sokkal inkább a dinamikus rendszerelméletből levezetett megkülönböztetett tanulás elméletnek. Viszont a gyakorlati foglalkozást levezető edzők nagyon jól kommunikáltak a gyerekekkel, az edzésgyakorlatok is jól voltak felépítve és a gyerekeken látszott, hogy élvezik amit csinálnak.

„Legyen nyitott a tanulásra!” – ez a mottója ennek a labdarúgóedző továbbképzésnek. Véleményem szerint ezzel nincs is baj. A magyar edzők bizonyították, hogy lelkesek, elhivatottak és nyitottak, ha tanulásról van szó.

Már csak a nyitott tanárok és a siker felé vezető, érthetően leadott tananyag hiányzik.

Kun István

a Csendes Edző