2010. április 28., szerda

Elhiszi a Barca, hogy van még remény?

(ez a cikkem a gondola.hu oldalán jelent meg)

Ha ez a két csapat a tőlük megszokott sablont fogja hozni, akkor is egy nagyon izgalmas meccset fogunk látni. Pedig lesz itt meglepetés!


A legutóbbi bejegyzésben azzal zártam soraimat, hogy gondolkodom, mit tennék Mourinho és mit Guardiola helyében. Kétségtelenül Mourinho van könnyebb helyzetben, hiszen azt is mondhatnánk, hogy csak védenie kell a két gólos előnyüket. Addig semmi mással nem szabad törődniük, amíg a Barca nem rúg két gólt. Aztán meg majd jöhet a már Milánóban jól bevált letámadás.

Ennek azért vannak kockázatos pontjai, mindjárt az első az, hogy az ellenfél a Barcelona, amely csapat talán a mostani formákat nézve a legjobban támadó csapat a világon. Vajon kihúzza-e az Internazionale két kapott gól nélkül, illetve ha megkapja is a két gólt, mikor kapja a másodikat? Ha a 70. perc környékéig kihúzzák, akkor 20 percet végig tudnak még letámadásban játszani és az idegenben rúgott gól a továbbjutást eredményezheti.

Ez egy szép hipotézis, viszont azt mindenki jól láthatta az első meccsen, hogy ha a Barca elkezdte komolyan a labdatartást, akkor az Interesek csak nyomozták azt és ettől teljesen elfáradtak. Azaz, lehet nem lesz már erő a végén letámadást játszani.

Mit tesz majd Guardiola? Nekiesik Mourinho csapatának, hogy minél előbb meglegyen az első gól, aztán elkezdi az Intert labdatartással fárasztani és amikor már az olaszok nem tudnak lépni sem a fáradtságtól, akkor belövik a másodikat? Ez jó terv!

Erre ellenszer lehet az Inter kontrajátéka. Az is megeshet, hogy a katalánok megpróbálják teljesen szétszedni az Internazionale védelmét és mondjuk Messi a szélén játszik majd tartósan, netán kötetlenül, a pálya bármely részén feltűnve.

Nagyon sok variációt el tud az ember képzelni. Most mindkét oldalról leírok eg- egy nagyon vad elképzelést, mert hát mindkét mesterben benne van a váratlan megoldás lehetősége. Kezdjük a hazaiakkal. Messi, Messi, Messi zúg a 90000 néző, ám Messi csak a kispadon kap helyet és nem lesz kezdő, helyette a hétvégén gólt szerző nagyon motivált és bizonyítani, játszani akaró Henry kezd. A két belső ék Ibrahimovic és Henry, támadásban egy 3:3:4-et játszik majd a Barcelona, három belső középpályással és a szélén felfutó két támadóval, akik a betömörülő védelemmel szemben a pálya teljes szélességét kihasználva tudják körbeadogatni a védőfalat a megfelelő rés keresése és a gólhelyzet kialakítása miatt. A bajnokságban már több ellenfél ellen is meghúztak ezt a lépést, aztán majd Messi akkor száll be, amikor már az Inter védelme egy kicsit megroggyant és a mérkőzés utolsó harmadára marad a döntés a továbbjutásról.

Nézzük az Internazionale-t, vajon mer-e Mourinho tizenkilencre lapot kérni? Mer-e a Camp Nou-ban az első perctől kezdve letámadást játszani, mint Milánóban a második félidőben? Hiszen egy korai idegenben lőtt gól megpecsételheti a katalánok sorsát.

Mindkettőnek megvan a maga kockázata, ám ismerjük a mondást, aki mer, az nyer!

Már nagyon várom a találkozót és a kisördög ott tombol bennem, hogy bárcsak ne a sablonos Inter és Barca játékot lássuk, amit ebben a helyzetben a csapatoknak játszani kell, hanem lássunk valami extrát, valami forma bontót! Persze az is igaz, ha ez a két csapat csak a tőlük megszokott sablont fogja hozni, akkor is egy nagyon izgalmas meccset fogunk látni.


Kun István

(a cikket a gondola.hu-n ITT olvashatod)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, megjegyzés írásnál mindig légy udvarias, és vállald a neved. Köszönöm!