- avagy „Hogyan NEM lettem doktor” (Harmadik rész)
Augusztus végén a Testnevelési Egyetemen dolgozó vezetőtanáromtól kaptam egy e-mailt, melyben arról írt, hogy egy nemzetközi könyvkiadó cég érdeklődött irántam nála.
Olvasták az Egyetem weboldalán - mint az egyik hamarosan bekövetkező doktori védés - az angol nyelvű disszertációm és szeretnék azt megjelentetni önálló könyvként.
Van, amikor örülök, ha valaki nem végzi rendesen a dolgát. Ilyen eset ez is. 2013 szeptemberében végérvényesen eldőlt, hogy nem védhetek, de hála az egyetemi weboldal ritka frissítésének, a dolgozat az ezt követő közel egy év alatt is benne maradt és bárki számára olvasható volt ebben a kategóriában.
Miután felvettem a könyvkiadóval a közvetlen kapcsolatot, azok megerősítették felém, hogy továbbra is nagyon érdekli őket a téma és valóban szeretnék kiadni, csak bővítsem ki az írásomat a megadott kiadói paramétereknek megfelelően. Két hónapig tartó közös munka, ellenőrzés, hibajavítás és szerkesztés után most büszkén jelenthetem, hogy a doktori disszertációm könyv változata, angol nyelven, a német Lambert kiadó gondozásában már ott várja az érdeklődőket az amazon.com weboldalán.
Felemelő és egyben furcsa érzés.
A „Hogyan NEM lettem doktor” bejegyzésem első két része után adta volna magát, hogy a harmadik részben a sikeres fokozatszerzésről adhatok számot neked. Az, hogy egy szakmailag és pénzügyileg is profitorientált könyvkiadó előbb csap le a témára mint a magyar labdarúgás érdekeit (is) szem előtt tartó egyetemi vezérkar, finoman szólva is pikánsnak minősíti a történetet.
Hogyan kelthetett nemzetközi érdeklődést egy olyan diploma dolgozat, amit itthon időt és energiát nem kímélve söpörtek le az Egyetem asztaláról?
A mai modern labdarúgásban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a kognitív képességek - erről már számos bejegyzésemben írtam.
2003-ban Lisszabonban az 5. Futball Világkongresszuson előadtam azt az anyagot, mely az alapját képezi a most megjelent könyvemnek.
Akkor, ott, az előadás utáni hozzászólásokban a spanyol, angol, portugál, svéd, francia és a dán labdarúgás képviselői úgy nyilatkoztak, hogy a munkám nagyon jó gondolatokat ragad meg a kiválasztásról, azonban nekik erre nincs szükségük, mert annyi gyerekből választanak ki, hogy elhagyhatják a tudományos méréseket. Amit keresnek, látják szabad szemmel is.
Akkor nem tulajdonítottam neki jelentőséget, milyen fontos és súlyos szavak ezek, de ma már ismerem és értem a bennük rejlő lényeget, hogy a témának a megfelelő vonatkoztatási rendszerben van igazsága.
A fejlett futballkultúrájú országokban nincs szükség tudományos igényű felmérésekre a kiválasztáshoz
Elég csak azt tudni, hogy ki illik bele a nagy tömegből a jól működő képzési rendszerbe. Nincs szükségük különleges eljárásokra a képzésben sem, hiszen az egységes és évek óta jól működő rendszerbe csak olyan alanyokat engednek be, akik megfelelnek a rendszer követelményeinek. Vagyis a jó játékosok húzzák, ösztönzik a jó játékosokat és ezáltal még jobbak lesznek. Természetes kiválasztódással töltik fel a jól működő rendszert.
Amikor én a doktori disszertációmban leírtam ezt a folyamatot - hogy rendszerben kellene gondolkodni, hogy a jóknak csak a jókkal szabadna edzeniük - akkor itthon azt mondták, ez tudománytalan, találjak ki valami tudományosan bizonyítható mérést. Kitaláltam, megmértem és újra kopogtattam: működik! Akkor már az volt a baj, hogy működik...
A hazai labdarúgásban sincs rendszer a képzésben
Csakhogy mi az általánosság álcahálója alá bújtatjuk a nem tudásunkat.
Nem specializálunk, nem merjük kimondani, kijelenteni, felelősséget vállalni, hogy ilyen vagy olyan stílusban és a rá épülő rendszerben képezzük a gyerekeket. Ehelyett azt mondjuk, ismerjen meg minél több „import”, más országokban működő játékrendszert, minél több felállási formát, tudjon minél több technikai elemet, aztán majd felnőttként kezd vele valamit az akkori edzője.
A hazai futballban azért nincs kiválasztási rendszer, mert nincs meghatározott képzési rendszer, tehát nem is tudjuk, hogy mire akarunk kiválasztani. Még a korosztályos válogatottakba is úgy kerülnek beválogatásra gyerekek, hogy „ez olyan ügyes”, meg „az sok gólt lőtt a bajnokságban”. Azután marad az értetlenkedés és panaszkodás, hogy ennek a hajdan „olyan ügyes” de ma már válogatott focistának, stílszerűen „lövése sincs” mit kellene tennie a nagypályán.
Persze, hogy nincs. Mert a futball alapelveit - amit a felnőtt szövetségi kapitányunk a sajtóban rendre „automatizmusokként” emleget - senki nem tanította meg neki.
Hiszem, hogy már 4-5 éven belül felzárkózhatnánk a nemzetközi szinthez
Az ehhez szükséges alapok ismerhetőek meg a „Research of cognitive abilities in child football in view of selection” címmel most megjelent könyvemben, egy tudományos igénnyel elvégzett, a kognitív képességeket a labdarúgásban mérő és a pályán bárki által elvégezhető jól működő tesztrendszer formájában.
Már a dolgozatomban is ezt a tesztrendszert javasoltam a korosztályos válogatottak felmérésénél is, mert ma Magyarországon, klubszinten, a kevés gyerekre hivatkozva nem történik minőségi kiválasztás, de legalább a válogatottban szükségesnek vélem ennek, vagy egy hasonlóan jól kidolgozott, egymásra épülő és hatékony rendszernek a bevezetését.
A dolgozat megírása óta a tesztet tovább csiszoltam, finomítottam és több mint 1000 fős reprezentatív mintán el is végeztem. Az eredményeket a 2015 októberében újra beadható doktori dolgozatomban fogom ismertetni.
Addig is, ebből a könyvből bárki elolvashatja és maga is alkalmazhatja a kognitív képességek egyszerű, a gyakorlati labdarúgásban alkalmazható eljárásait.
A benne rendszerbe fűzött szellemi tőke és gyakorlati tapasztalatok segítséget nyújthatnak a fent említett egységes stílus, az arra épülő kiválasztási és képzési rendszer kidolgozásához és eredményes működtetéséhez.
A bejegyzés végére talán már te is kitaláltad, hogy mit és hova tegyen a TF.
Tegye be a könyvemet a könyvtárába.
Kun István
a Csendes Edző
Üdv!
VálaszTörlésGratulálok!
Német Tibor