Azzal kezdeném, hogy tévedtem. Előző cikkemben leírtam, hogy megvan az újfajta edzésmódszertan, aminek a segítségével ott tudnánk lenni a 2018-as Oroszország által rendezett futball világbajnokságon. Tévedtem, nem leszünk ott.
Az edzésmódszertan természetesen rendelkezésünkre áll és én továbbra is hiszek benne, azonban ez kevés. Amennyiben már ma rendszerszerűen bevezetnék, talán még elég lenne az idő a gyökeres változásra, de abban a struktúrában, amelyet most működtetünk nemhogy ma, még holnap sem fogják bevezetni.
Félreértés ne essék: rajtam kívül is vannak még idehaza más, komolyan gondolkodók és másféle, sikerrel kecsegtető edzésmódszertanok is. Soha nem azt hangoztatom, hogy az általam kínált lehetőség az egyetlen járható út, pusztán azt: járható.
30 éve nem „termeltünk” világszínvonalú játékost
Gera, Dárdai, Dzsudzsák vagy Szalai nagyon jó focisták, csak dicséret illeti őket a teljesítményükért. Azonban az tényként leszögezhető, hogy az ő tudásuk nem a magyar futball szisztematikus „gyártási” folyamatának eredménye. Saját tehetségük emelte fel őket a nemzetközileg is elismert profi szintre.
Ma Magyarországon csak az mondhatja el magáról, hogy tud profi és nemzetközileg elismert focistát „gyártani”, aki legalább öt évet eltöltött egy külföldi profi utánpótlás műhelyben gyakorló edzőként és vette a fáradtságot, hogy a napi munka mellett az egész rendszert áttanulmányozza, megértse és leképezze saját magában olyan szintre, amit át is tud adni.
Van ilyen edző ma idehaza?
2014-ben a futballsport pénzügyi alapokon nyugszik
Egzakt számok állnak rendelkezésünkre abban a tekintetben, hogy mi és mennyi szükséges egy profi csapathoz.
Az a csapat, amelyik Bajnokok Ligáját szeretne nyerni, éves szinten 100 milliárd forint éves költségvetéssel kell, hogy rendelkezzen.
Az a csapat, aki rendszeres résztvevője kíván lenni a legnagyobb európai kupasorozatnak, éves szinten 30-60 milliárd forint költségvetéssel kell, hogy rendelkezzen.
Ezzel szemben a legnagyobb költségvetéssel rendelkező hazai klubnak évente összesen 2,1 milliárd forint áll rendelkezésére.
Jelenleg az egész magyar NBI éves büdzséje nem éri el a 15 milliárd forintot, ami nagyjából egy Bundesliga középcsapat költségvetése.
A magyar válogatott csapatában 1,5 milliárd forint értékű játékosoknak kellene játszaniuk.
Ehhez képest a most legdrágábban eladott játékosunk értéke 300 millió forint.
Hogy piaci alapúvá tudjuk tenni a haza labdarúgást, a mérkőzéseken 6000 fő fölötti nézőszámra lenne szükség.
Ehhez képest az NBI 2014-15-ös szezonjának első 3 fordulója átlag 2500 fős nézőszámmal bírt.
Velem lehet vitatkozni, de ezekből a számokból egyértelműen kiderül: nagyon - de tényleg nagyon - távol vagyunk az európai elittől.
A profi és az amatőr futballista közötti ÓRIÁSI különbség
Hazánkban évfolyamonként 10-es nagyságrendbe esik azoknak a gyerekeknek a száma, akik nemzetközi szinten is tehetségeseknek számítanak. Ezzel szemben van 15 akadémiánk. Vagyis akadémiánként, évfolyamonként 1-2 nemzetközileg is tehetséges gyermek játszik. Ami azt is jelenti, hogy egy akadémián az akadémiai korosztályokat egybevonva (U14-U15-U16-U17-U18-U21) 10-12 fő nemzetközi szintű tehetséges gyerekkel bírnak. Bár ez a szám erős optimizmust feltételező átlag, még így is egyértelmű, hogy a legjobb játékosainknak idehaza nem tudjuk megoldani a versenyeztetését.
Ezek a játékosok nem tudnak kellő idejű és minőségű játékperceket begyűjteni a játéktapasztalat, a profi futballistává válás útján. Álltathatjuk magunkat, hogy egy fiatal játékos először mutatkozzon be a hazai első osztályú felnőtt bajnokságban és majd csak utána igazoljon külföldre, azonban a fenti számok megmutatják, hogy a profi és az amatőr futballista közötti legnagyobb különbség a minőségi játékpercek alatt megszerzett játéktapasztalat.
Ez az, amit idehaza nem tudunk megadni a gyerekeknek.
A megoldást a pénz és legfőképpen akarat, vagyis egy döntés jelentené.
A kellő játéktapasztalat megszerzéséért például a kiemelt tehetségeket egy helyre irányíthatnánk (ez lehetne akár a szövetség is) majd betolhatnánk őket egy nemzetközi (pl. osztrák) bajnokságba, hogy ott versenyezzenek és szerezzenek értékes tapasztalatot, játékperceket hétről-hétre.
Másik megoldás lehetne, amit már jó pár szomszédos és nálunk kisebb létszámú ország is alkalmaz. Ők rájöttek arra, hogy ha a gazdaságuk nem tudja eltartani a profi (európai) színvonalú klubfutballt, nem is kell erőltetni. Válogatottjaikat úgy építik, hogy olyan országok csapataiba értékesítik a játékosaikat, ahol profi szintre képzik őket, majd később ugyan ezek a játékosok – immár válogatottként – szépen visszatérnek a saját országuk futballcsapatába.
Nemzetközi szabályozás, hogy 16 éves kor alatt nem mehet külföldre a gyerek egy csapathoz, csak ha a családja is vele megy. De állami ösztöndíjjal és/vagy támogatással 12 éves korban* a magyar játékost az egész családjával kiköltöztethetnénk egy olyan külföldi akadémiára, ahol megkapja a profi labdarúgóvá válás minden lehetőségét. Ezek a gyerekek felnőtt futballistaként visszatérve mind a mi válogatottunkat erősítenék.
„MINDIG ÍGY CSINÁLTUK”
Az üzleti életben ez három olyan varázsszó, amit sürgősen el kell felejtened, ha profitot akarsz termelni. A hazai futballban ez a mondat mindennapos.
Pedig amikor meghatározóak voltunk a világ futballéletében, amikor még számoltak velünk, csupa olyan dolgot csináltunk a pályán, amit előttünk senki más a világon!
Most másolunk, toldozunk, foltozunk, egyre dédelgetjük a soha fel nem növő rendszertelenségünket, csak, mert oly régóta tesszük…
Mi kell ahhoz, hogy megint olyat lássanak tőlünk, amit senki mástól a futballvilágban? Mi csendítené fel mégis egy VB-n a szívünknek oly kedves magyar himnuszt?
A BÁTORSÁG.
Mert minden másunk adott.
Van futball labdánk és vannak futballpályáink, vannak felnőtt tehetségeink, van utánpótlásunk, vannak edzőink, klubjaink, és van (igaz nem sok, de azért van) pénzügyi keretünk is.
Bátorságunk nincs, hogy elengedjük a mélybe húzó múltat, hogy szembe nézzünk a tényekkel, hogy ki is mondjuk őket, hogy kispadra küldjük a hazai foci komfortzónájának kövér mumusát és fejest ugorjunk a rég ismeretlenbe; a profi futball világába.
Konkrét lépések
„Ha ugyanazt teszed, amit mindig is tettél, akkor ugyanazt kapod, amit mindig is kaptál.” Gyakran hangoztatja ezt a nagy igazságot az előadásaiban Dr. Menis Yousry.
A magyarok mindig az újításról voltak híresek. A XX. század elején ez sikerült a labdarúgósportban is, nem csak a tudomány más területén. Akkor most miért ne menne?
Mit kellene tenni, hogy szakítsunk a már jól nem bevált hagyománnyal és újra felmutathassunk egy eredményes magyar labdarúgóstílust? Saját nézőpontom szerint:
- Filozófiai síkon fel kell állítani olyan rendszereket, amelyek A-tól Z-ig átfogják a teljes magyar futballt, az utánpótlástól a felnőtt válogatottig, mindezt olyan emberek segítségével, akik rendelkeznek már ilyen innovációval, vagy képesek ilyeneket előállítani.
- Fel kell állítani a németek mintájára olyan szakértő csoportot, akik ezeket a terveket alapkutatás** szintjén átvilágítják szociológiailag, pszichológiailag, gazdaságilag.
- Azt a tervet, amely a legéletképesebbnek látszik filozófiailag, elméletileg, azt alkalmazott kutatás*** keretében azonnal be kell vezetni országos szinten.
- Fel kell állítani a minőségbiztosítási struktúrát, folyamatosan monitoringozni és a kívánatos változtatásokat dinamikusan végrehajtani a kapott eredmények tükrében.
- Szisztematikusan végigvinni a rendszert, még akkor is, ha a legelején nem látszik kiugró eredmény. A munka hosszú távú, következetes és tervszerű munkát, szakszerű végig vitelt, állandó fejlesztést, kontrollt és a menet közben felmerülő hibák javítását igényli.
Úgy vélem, az EU 2016-ra kiírt felülvizsgálatáig erre kellene költeni a TAO forrásokat.
Tehát kell hozzá... de a jó foci nem kizárólag a pénzen múlik.
Attól, hogy egy klubnak rendelkezésére állnak a megfelelő mennyiségű anyagiak, még nem lesz feltétlenül eredményes a csapata; mert kultúra nélkül önmagában a pénz, nem elegendő a minőségi játék kialakításához.
Kultúra teremtés csak 10-15 év távlatában értelmezhető
Ha soha nem kezdjük el, soha nem érünk a végére, mindig csak azt mondhatjuk: még 10-15 évre van szükségünk...
Felnőtt labdarúgás szintjén már a profi szemlélet - ami idehaza kimondva van, ám végrehajtva nincs - az, ami döntően befolyásolja a játék színvonalát.
A legjobb képzési anyag, a rengeteg pénz és a legtehetségesebb játékosok sem elegendőek a sikerhez akkor, ha nincs meg az akarat, ha nem születnek meg a döntések arra, hogy kultúra teremtődjön!
Labdarúgó kultúra nélkül sehová sem lehet elérni, csak a mostani helyzetet lehet még jobban lerontani.
A kultúra része, hogy a homokba dugott fejek helyett a valós helyzetet tárjuk a szurkolók, játékosok elé és egy reális, járható utat tervezünk és valósítunk meg a délibábkergetés helyett.
A kultúra a nemzet identitásából fakad és ezt az identitást elfelejtettük.
Még azt sem akarjuk észrevenni, hogy a hőn áhított futballpiactól is egyre messzebb kerülünk.
Karakteres kultúrák jellemző vonásait keresi a nemzetközi futball piacgazdasága.
A karakteres kultúra nélküli országok kimaradnak a futball vérkeringéséből.
A célok és a feladatok összekeverése hozza az identitászavart, illetve diszharmóniát, ez az, ami ellenszenvet kelt a labdarúgással szemben.
Idehaza nincs meg az a gazdasági környezet, ami fel tudja venni a versenyt a világ élmezőnyével, a nemzetközi labdarúgó piac viszont csak karakteres kultúrájú játékosokat keres a csapataiba, tehát karakteres labdarúgó kultúrával rendelkező játékosokat kell nevelnünk.
Amihez először kultúrát kell teremtenünk.
Nekünk most ez kell, legyen a cél, ennek az elérése érdekében kell a leghatékonyabb eszközöket összeállítani és működtetni.
BÁTORSÁG… minden másunk adott
A felelősség vállalás régóta hiánycikk, ideje hát elkezdeni feltöltenünk a rá váró üres polcokat.
Ennek érdekében zárszóként álljon itt tőlem három olyan konkrét kijelentés, amiért bármikor és bárhol vállalom a felelősséget.
A bejegyzés elején leírt két versenyeztetési stratégiával már 3 éven belül látható eredményeket lehetne elérni a válogatottak szintjén.
Az általam preferált dinamikus rendszerelméletű játékos képzéssel 6 éven belül látványos eredményt lehetne elérni klubszinten is.
Amennyiben rendelkezésemre állna a megfelelő gazdasági környezet (itt főleg a csapat körüli profi háttér országra, kiszolgáló személyzetre és piaci alapon gondolkodó innovatív klubtulajdonosra gondolok), 6 hónap alatt az NBI legjobban játszó csapatát hívnám életre.
Köszönöm a figyelmed és - most is, mint mindig - várom saját gondolataid, kérdéseid, meglátásaid.
Kun István
a Csendes Edző
*Sport szakmailag nagyjából 12 éves korig tudjuk a gyerekeket szinten tartani. Ekkor még nincs behozhatatlan hátrányban, de később ez egyre nő az itthon eltöltött évek alatt. Ez a kor a serdülő kor kezdete és a biológiai, pszichológiai és szociológiai szempontok szerint is ekkor a legalkalmasabb a váltás.
**„Az alapkutatás olyan kísérleti és elméleti munka, amelynek elsődleges célja új ismeretek szerzése (tudásbővítés) a jelenségek alapvető lényegéről és a megfigyelhető tényekről.
A tiszta alapkutatást bármiféle konkrét alkalmazási és felhasználási célkitűzés nélkül folytatják, míg a célzott alapkutatással szemben elvárás, hogy az eredményezett nagyobb tudás alkalmas legyen már felismert vagy a jövőben várhatóan felmerülő problémák megoldására.
Sok esetben a kutatás végeredményének nincs közvetlen vagy azonnali üzleti haszna, hosszú távon azonban számos terméknek és alkalmazott kutatásnak az alapja. Alapkutatást főként egyetemek végeznek.” (felvi.hu)
***“Az alkalmazott kutatás új tudásanyag megszerzésére irányuló kutatás, amelynek célja, hogy az így megszerzett tudásanyag felhasználható legyen új termékek, eljárások vagy szolgáltatások kifejlesztéséhez, illetve jelentős javulást eredményezzen a már meglévő termékekben, eljárásokban vagy szolgáltatásokban. Magában foglalja az ipari kutatáshoz szükséges komplex rendszerek összetevőinek létrehozását is, kivéve a kereskedelmileg felhasználható prototípusokat.
Az alkalmazott kutatás eltérően az alapkutatástól, a gyakorlat által konkrétan feltett kérdésekre keresi a választ.” (felvi.hu)
