2013. február 27., szerda

Kincskeresős (komoly) játék

Ha követed a munkám és az írásaim, olvashattál már tőlem hideget, meleget – de ilyet még nem. Most játszani hívlak, méghozzá egyfajta kincskeresőset. Lehet, elsőre másként gondolod majd, de hidd el: ez a játék nagyon is komoly...
...még annál is komolyabb.

Hallottál már a Szent Grálról?
Ez egy titokzatos körülmények között elveszett ereklye, amelyből a történet szerint Jézus urunk ivott az utolsó vacsorán, és amelybe a keresztről való levétel után Arimateai József a vérét felfogta. Józsefet Jézus feltámadása után megvádolták a holttest eltulajdonításával. Börtönbe zárták, ahol étlen-szomjan tartották, ő mégis életben maradt, mert táplálékát a Szent Grál biztosította, amelynek őrzője volt.

Habár a Grált évezredeken keresztül egy kehelyként ábrázolták a festményeken, és így is élt a köztudatban, mára sokak úgy vélik: korántsem biztos, hogy valóban kézzel fogható tárgyról van szó…

Mit szólnál, ha azt mondanám: a labdarúgásnak is van Szent Grálja?
Akarnád tudni, mi lehet az a valami, ami a világ minden pontján működik, bármely felnőtt vagy gyerek focicsapatnál? Ami állandó sikerhez segíti azt, aki birtokolja?

Ennek a kincsnek a Hatalma abban mutatkozik meg legjobban, hogy nem csak a rendszeresen, profi csapatban játszó és hivatásos focistáknak hoz dicsőséget. Annak is működik, aki csak néha napján rúgja a labdát, barátok között, kis csapatban.

A futballsport „varázsos kelyhe” nemrég megcsillant.
Jó őrző módjára vigyáztam a fényt, nem irányítottam rá egyenesen, mégis, akadt közöttetek néhány éberen figyelő, akiknek feltűnt előző blogbejegyzésemben a ragyogás, és ők komolyan kutatni kezdték ezt az Erőt: a labdarúgás Szent Grálját. Látva elszántságukat, ebben a bejegyzésben most nyilvánosan is arra biztatlak téged és mindenkit:
Keressétek meg ezt a kincset!
Aki nyitott szemmel és szabad elmével kutat az rátalálhat, s vele övé lesz ez az Erő és a Hatalom.

 
A feladat egész embert kíván.
A célig rengeteg a buktató, sok a félrevezető információ, a veszélyes csapda. Éppen ezért, aki elsőként leírja és megküldi nekem, hogy mi a labdarúgás valódi Szent Grálja, az elismerésemként tőlem is jutalmat is kap. Hogy mit? Legyen annyi elég, hogy egy garantáltan ritka, és személyre szabott jutalmat.

Kalandra fel!
De csak komolyan.

Kun István

Megjegyzés: Az előző blogbejegyzésen kívül könyvekben és a focipályákon kell kitaposni az ösvényt, amely elvezet a Grálhoz, illetve – tapasztalatból mondom – jó segítőd lehet még az alábbi pár sor:

1, Quintesszencia (quinta essentia a. m. ötödik valóság). Eredetileg az éter megnevezésére szolgál, amely a tűz, viz, levegő és föld után az ötödik elem s minthogy ez az ötödik elem a legfinomabb, a legkiválóbb, a szó ezt az általános jelentést kapta: valamely dolog legbelső mivolta, leglényegesebb tartalma, elve, kifejezése.
Forrás: Pallas Nagylexikon

2, Materia prima. Materia ultima. Prima Ens. Prote hyle. Materia nostra. Materia secunda. Materia prima Hermetica. Alatta azt az anyagot értették az alkémisták, amelyből felépíthető a bölcsek köve. Egy tiszta, könnyű, szellemszerű fénynek, életnek gondolták ezt, máskor láthatatlan lénynek, szellemi tűznek, tüzes spiritusznak, amely mindenütt jelen van, de egyik testben több, másikban kevesebb. Az alkémista első feladata volt megtalálni azt az anyagot, amelyben a legtöbb van. Materia prima volt az antimonit, a mercurius, a vitriol stb.
Forrás: Szathmáry László: Magyar alkémisták

2013. február 18., hétfő

Analógiák tana

Régen jelentkeztem új írással. Nyomós okom van rá, azt azonban nem mondhatom el mi – egyelőre. De ígérem, ami késik, nem múlik, el fogom mesélni hamarosan. 
Mi történt velem a most még titoknak számító történésen túl? Nemrég részt vettem a Magyar Labdarúgás Fórumán. Érdekes és nagyon tanulságos volt, ahogy az MLSZ korosztályos válogatottjainak szövetségi edzői látogatása is a klubunknál. Vagy az utam Telkibe, ahol kollégáimmal végignézhettük az U-17 edzését… hogy a minap a kezembe akadt „ECA Report on Youth Academies” dokumentumáról, és az annak kapcsán meghallgatott, több mint 30 órányi előadás anyagáról ne is beszéljek. Jó témák, érdekes és nagyon tanulságos tapasztalások, melyekről ha írnék és te olvasnád bizton tudom: élveznéd és gazdagodnál. 
Bocsásd meg hát nekem, hogy e bejegyzésem most mégis valami egészen másról szól... 



Ezt a videót együtt néztük a kollégákkal.
A 3 perc 30 másodperctől kezdődő támadás kapcsán szó szót követett és én megkérdeztem a társaimat: 
- Szerintetek, ahogyan a Barca végigvitte és befejezte ezt a támadást, az pozíciós vagy elmozgó játék volt?
Az edzőkollégák egyből rávágták, hogy természetesen pozíciós játék volt.
- Azért volt pozíciós – kérdeztem megint - mert a gyerekek a pozíciókban álltak, vagy azért, mert oda érkeztek?
Erre már nem jött olyan gyorsan válasz, sőt. Mondhatni, hogy a beszélgetésnek elég kaotikus vége lett.


Éreztem, helyre kell tenni a fejem, ezért félrevonultam oda, ahova a király is gyalog jár, és ahová ilyen esetben gyakran félrevonulok: a mellékhelyiségbe. Ott csend van, nyugalom, ilyenkor ott tudok a legjobban gondolkodni
És valóban! Már vagy fél órája támasztottam a mosdót, mikor rájöttem: a nem pontos nyelvhasználat félrevezető és így a kiindulópont hibás. Amennyiben pedig a kiindulópont hibás, utána már hiába a briliáns logikával végigfuttatott gondolatmenet, fennakad akár egy egyszerű kérdésen is, mint similabda a fán.

A férfimosdó magányában megkerülhetetlenül ismét oda lyukadtam ki, hogy ELMÉLET NÉLKÜL NINCS GYAKORLAT! Elméleti tudás nélkül a gyakorlat csak egy rendszertelen, instabil, kapkodva egymásra dobált romhalmaz, ami áldozatokat követelve előbb utóbb ledől.

A magyar nyelvben a pozíciós és az elmozgó kifejezések kapcsolata nagyon nehezen értelmezhető.
Ha valaki egy helyben van amikor megkapja a labdát - tehát nem területbe kapta, hanem lábra - akkor arra azt mondjuk, pozícióban van. Azt már nem nézzük, hogy a labda nélküli mozgása a megkapott passz előtt milyen volt, azaz már eleve ott volt, vagy befutott arra a területre. Ezért sokkal inkább találó kifejezés az alakzat tartó és az alakzat bontó-építő kifejezéspár kapcsolata. Itt nem a helyben állás vagy a mozgás a kérdés, hanem az, hogy amikor egy alakzat - mint például a videón látható háromszögek - lebontódnak, épülnek e helyette újak? Vagy az az egy háromszög viszi végig a támadást? Esetleg az egyik háromszögből kerül át a labda egy másik háromszögbe, úgy, hogy a két alakzatnak nincs közös eleme, közös játékosa?

Az analógiák tana szerint ha autóval el akarok jutni Budapestről Debrecenbe, egy s másra szükségem lesz. Autópályán szeretnék menni, tehát szükségem van egy autóra, benne 250 kilométerre elegendő üzemanyaggal, autópálya matricával és minden egyéb műszaki dologgal. Ha mindezen eszközök a rendelkezésemre állnak, elméletileg eljutok Debrecenbe autóval. Igen ám! De ha az M1-es autópályán indulok el, akkor hiába van meg minden eszközöm, nem Debrecenbe fogok elérni. A kiindulópont helyessége eldönti az egész folyamat végkimenetelét!

“Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.”
(Biblia, János 1)
Gondolkodásunkban szükséges meghatározni az "igét", az alapgondolatot. Az ige cselekvést, történést, létezést vagy állapotot kifejező szó. A szó pedig, mielőtt kimondásra kerülne nem más, mint gondolat. Tehát minden egy gondolattal kezdődik így mi magunk, illetve a helyzet is amit teremtünk, azonos a gondolatainkkal.
“Amint fent, úgy lent,
Amint belül, úgy kívül."
(Tabula Smaragdina)
Mit üzen 2013-ban egy utánpótlás futballedzőnek a Smaragdtábla több ezer éves bölcsessége?
Az edző van fent, a fejében egy gondolattal a futballról. A gyerekek vannak lent, akiknek olyan gondolatuk lesz a fociról, amilyet ő, mint edző megmutat nekik.
Vagyis amilyen a te személyiséged, a focihoz való hozzáállásod - ez van fent és ez van belül - olyan lesz a csapatod személyisége és hozzáállása a focihoz.
Agresszív, tekintélyelvű vagy? A gyerekeid is ilyenek lesznek a csapatban.
Megengedő, laza, nemtörődöm vagy? Ezt fogod viszontlátni a pályán a tanítványaidtól.
Felszabadult, könnyed, játékos, de mindig precíz és igényes vagy? A csapatod is így fog viselkedni és játszani.

Az ősi szövegek máig érvényesek, bennük pedig ott a TITOK:
Hogy saját döntésem, milyen kiinduló pontot választok.
Hogy a gyerekeket edzésről edzésre a saját képemre formálom.
Hogy mikor játékukat nézem és elégedett vagyok, magam dicsérhetem.
S hogy mikor elégedetlen, magam szidhatom.


Végezetül álljon itt két angol szó, melyek gyakran feltűnnek a nemzetközi szakirodalomban:
Possession (birtoklás) - Position (helyzet, pozíció)
Hangzásuk, írásképük azonos. Azonban micsoda különbség tapasztalható, ha játékfelfogásunknak a kiindulópontjává (ige, gondolat, amint fent úgy lent…..) a position szót avagy a possession szót használjuk!
  • Te mit gondolsz? Elképzelhetőnek tartod, hogy egyszerű szofisztika (hamis érvelés, álbölcselet) vagy - ami még ennél is egyszerűbb ok - egy fordítási hiba adja azt a 30 éves hibás kiindulópontot, amire a magyar labdarúgás helyezkedik?

Gondolkodni, olvasni, hozzászólni (továbbra is) szabad!


Kun István