2012. április 23., hétfő

Tudást szerezz, ne csak diplomát!


Hangosan gondolkodom... miért is beteg a magyar futball?
Nincs benne pénz, nincs pálya, nincs gyerek, nagy az elszívó erő más sportágak felé.... 100-ból 99-en ezt válaszolják.
De valóban itt a baj?


Nincs benne pénz?
Nyilván, a nyugat-európai szinthez mérve kevesebb van. Azonban amíg hazánkban egy-egy játékos havi 7 000 000 azaz hét millió forintot visz haza, addig ne mondjuk, hogy nincs pénz. A TAO pályázatokkal az utánpótlásra az elmúlt egy évben rengeteg pénzt ítélt meg az MLSZ a kluboknak. Össze tudták gyűjteni ezeket a megítélt pályázati pénzeket? Valóban arra használták, amire megkapták? Mert ha igen, van pénz. Április 30-ig le lehet adni a TAO2 pályázatot az újabb súlyos milliókért, tehát a pénzhiány saját szintünkhöz mérten nem áll meg a lábán, mint kifogás, a magyar foci betegeskedésével és hanyatlásával kapcsolatban.
Van benne pénz.

Nincsenek focipályák?
Lehetne több profi - főleg füves - pálya idehaza, ez tény. De nem kell nagyító, hogy az ember lássa mennyi kallódó, ki nem használt pályán hajt labda helyett szemetet a szél, és mennyi iskolaudvar dicsekedhet – igaz kisebb, de - a futball népszerűsítésére, gyakorlásra és oktatásra tökéletesen alkalmas pályával.
Vannak focipályák.

Nincs elég gyerek?
Demográfia. Ez az, ami megmutatja, hogy semmivel sincs kevesebb gyerek, mint azelőtt, egyszerűen csak átrendeződtek az erőviszonyok. A falvakból, kisvárosokból, áttevődött az embertömeg a nagyobb városokba. Ennek okát most nem is firtatnám tovább, akit érdekel a téma, utána tud nézni. Ami a lényeg:
Van elég gyerek.

Nagy az elszívó erő más sportágak felé?
Ez egyszerűen nem igaz. Az igazoltan sportoló gyerekek arányában torony magasan a labdarúgás vezet. Ami inkább érdekes, hogy a lakosság összlétszámára levetített arányok milyen oknál fogva maradnak el nálunk nem csak a fejlett labdarúgó kultúrájú országokétól, hanem még a szomszédos mini államokéhoz képest is.
Nincs nagy elszívó erő.

Az igazság, hogy megszakadt a labdarúgásunk tradicionális fonala.
Osztom Ferenczi Attila azon véleményét, miszerint azért beteg a magyar futball, mert kihalt a magyar labdarúgó kultúra. Ennek okán a saját hagyományaink helyett akartunk már Németek, Hollandok, Angolok és most épp Spanyolok lenni (ez utóbbi legalább némi rokonságot mutat a magyar tradícióval).

A II. Világháború lezárása utáni átmeneti időszakban 1956-ig elkezdődött a kötelező általános iskolába járás bevezetése. A 60-as évek elején kiszélesítették a kötelező iskolába járás korhatárát először 14, majd később 16 éves korig. 1960-ban 4.427 középiskola volt az országban, míg 1997-ben már 12.119...
Mi következik ebből?
A középiskolák expanziója előtt egy gimnáziumi tanár tudós tanár volt. Nagy tudással, nagy megbecsüléssel, mai szóval mondva profi volt a saját szakterületén. Csak saját tárgyával kellett foglalkoznia, a gyerekek oktatása nem volt tanmenetek közé szorított gyorstalpaló tanfolyam, igazi elmélyült, megértő tudás volt az övé és ezt igyekezett is átadni a kiválogatott tanítványoknak. Csakhogy a középiskolák kapuinak megnyitása és a tanulók tömegeinek megjelenése azt hozta magával, hogy hirtelen nem volt elég tanár, aki tanítani tudná a gyerekeket.

"Srácok, ne egyétek meg a tanárt!"
1989-ben kezdtem el a középiskolát és - most az én saját személyes példámat mondom - hiába voltak kiváló tanáraink, a 42 fős osztálylétszámot csak kevesen tudták kezelni. Akik tudták, azok sem mindig a legkiválóbb tanárok voltak, tehát nem a tanítás volt a fő szempont, hanem az, hogy az osztály „ne egye meg” a tanárt. Ez a tény, hogy több a gyerek, mint amennyit elbírnak a tanárok, logikusan hozta a következő lépést, hogy meg kell nyitni a felsőoktatás kapuit is a nagyközönség előtt. Megtörtént.
Azonban a folyamat ott is hasonlóan zajlott le, mint a középiskolák tekintetében. A tudós professzorok egyszer csak azzal szembesültek az egyetemeken és a főiskolákon, hogy képzetlen, „tudatlan” tanulók ülnek a padokban. Ahelyett, hogy a tudást szaporítanák, neki kell lejjebb adni a színvonalból, mert nem értik a hallgatók az ott elhangzottakat.
A kör bezárult.
A tanárokat kitanító tanárok átadható tudása egyre csökkent, mert a beérkező hallgatók képessége is egyre alacsonyabb, hiszen az ő középiskolai tanáruk is már sokkal kevesebbet tanított meg nekik, mint amit ők megtanulhattak volna. Puff neki!
Hogy lehet ebből a káoszból kikeveredni?
Egyszerűen. Vizsgaalapúvá kell tenni az oktatásunkat. Nosza, így is lett, vizsgaalapúvá vált az oktatásunk. Itt azonban már eszköztudás helyett tárgyi tudást adnak át a tanárok. Megmondják, mit kell tudni, és a hallgatók, tanulók ezt tanulják meg. A mai fociban akár a Licence rendszerben, akár a Testnevelési Egyetemen megy el valaki egy kurzusra, már az első alkalom ötödik percében arról beszél az előadó, hogy mikor lesz a vizsga, mit kell tudni a vizsgára illetve mik a vizsgára kerülés feltételei. Ilyenkor a hallgatóság felháborodik, hogy milyen szigorúak a feltételek és milyen sok mindent kérnek majd a vizsgán. Azon már nem gondolkodik, pláne nem háborodik fel senki, hogy mi lesz a tanfolyam tananyaga, milyen tudást fog közvetíteni a képzés. A tárgyi tudásban a tanárok által lediktált, vagy egyéb módon átadott tananyag betanulását kérik számon. Ezt a tanulók be is magolják, majd a vizsga délutánján már el is felejtik.

De ez a fajta tanulás nem készteti gondolkodásra a hallgatókat.
Mivel készen kapnak mindent, ezért még legtöbbször azt sem tudják, hogy mi van abban a készen megkapott és nyílván kivonatolt anyagban. Nem tudják, hogy hol keressék az eredeti tananyagot, hol találják a teljes leírását a megtanulandó dolognak.
Ez a tanulási eljárás megfosztja a tanulókat az összefüggések észrevételétől.
Megfosztja őket a rendszerszerű gondolkodás lehetőségétől.
Ebből fakadóan nem is csoda, hogy az edzők csak a gyakorlatokban tudnak gondolkodni, a mélyebb összefüggéseket nem látják át, ennél fogva nem is láthatják, érthetik a lényeget.

A Kiddy11 könyvemet még karácsonykor megvette az egyik edzőkollégám.
Mivel ő az elektronikus átutalásban nem járatos, így azt beszéltük, hogy a könyv árát majd odaadja ha személyesen találkozunk. Ez a találkozás most áprilisban jött össze.
A kolléga nagyon szabadkozott, sajnálja, hogy csak most tudja odaadni a pénzt. Mondtam neki, nem ez a lényeg, hanem az, hogy tudott-e hasznosítani valamit a könyvből, be tudott-e építeni dolgokat az edzéseibe, a játékukba? "Igen persze, az edzőkollégákkal már alig vártuk, hogy legyen egy ilyen szakanyag, sokat tanultunk belőle!" és az egekig magasztalta a könyv tartalmát. Nagyon örültem a szavainak és már alig vártam, hogy elkezdődjön a mérkőzés. Aztán a meccsen mit látok? Ívelgetnek, rúgják a labdát előre, ő maga is bekiabál, üvölti a gyerekeknek, hogy nincs három passzunk egymáshoz. Azaz mindent csináltak, csak azt nem, amiről a könyv szól.

Mi ennek az oka? Bár tudnám. De a fentebb említett oktatási rendszer, ami már az általános iskolától elindul, tevőlegesen hozzájárul a magyar futball és ezáltal a hagyományaink hanyatlásához.

Azt hiszed, a te gyereked nem áldozata ennek az oktatási rendszernek? 
A húsvéti ünnepek előtt az egyik 10 éves játékosomnak olvasásból akadt leckéje. Mária-Teréziáról szólt az olvasmány, aki sok más mellett élen járt a magyar hagyományok megszüntetésében is.
"Buzogány András elmegy Bécsbe Mária-Teréziához, hogy kérjen tőle egy gazdátlan földbírtokot Magyarországon. A királynő meg is adja a földbírtokot, azonban Buzogány úr fiait a bécsi udvarba kéretteti, hogy ott taníttathassa a fiúkat.
Az apa minden évben meglátogatta a gyerekeit.
Egy alkalommal amikor meglátogatta a fiúkat, a gyerekei lepisszegték, mert magyarul beszélt a bécsi udvarban. Erre az apa égtelen haragra gerjed és felmegy a királynéhoz és azt mondja neki, hogy köszöni szépen, de a bírtokot visszaadja a fiait pedig elviszi magával. Mária-Terézia erre így felel:
- Miből gondolja Buzogány András, hogy a fiai még vissza akarnak menni Magyarországra?
- Mert ők az én fiaim. - jött a válasz.
Erre Mária-Terézia elküldi a nemest egy szobába, ahol Buzogány úr lát nyolc macskát, amint azok a párnáikon lustálkodnak, azonban amint belép a szobába a macskák nekiugrottak és ő alig tudott előlük kimenekülni a szobából. Visszamenve a királynéhoz, elmesélte az esetet. A királynő azt mondta Buzogány Andrásnak, hogy este jöjjön vissza vacsorára és csodát fog látni, mert ő ezeket a vad macskákat ugyan úgy megszelídítette, mint a Magyarokat. Buzogány úr vacsorára vissza is ér a palotába, ahol már várják a szolgák és kísérik Mária-Teréziához a vacsora terembe. Ott csodát lát, a vad macskák a hátsó lábukon állva a mellső mancsukban gyertyát tartanak a vacsoraasztalon. A királynő büszkén mutatja őket és mondja Buzogány Andrásnak:
- Elhiszi-e már kegyelmed, hogy a szokás erősebb a természetnél?
Erre az öreg magyar elereszt egy egeret a teremben, amit a bécs környéki réten fogott délután, mire a macskák eldobják a gyertyát és elkezdik kergetni az egeret.
Buzogány úr megkérdezte a királyasszonyt:
- Elhiszi-e már, hogy a vér nem válik vízzé?"

A fenti mese igen tanulságos.
A gyerekkel többször is elolvastuk egymás után, azonban ő képtelen volt végül elmondani a mese lényegét.
Megdöbbentő.
A tárgyi tudást sulykoló iskolarendszer nem tanította meg szótagolva, hangsúlyozva olvasni, így megfosztotta az olvasás élményétől. Hangsúlyozás nélkül, monotonon ledarálva nem indult be a fantáziája, nem is kezdett el gondolkodni, egyszerűen nem értette a mese lényegét.
Hogy az edzőkollégám miért nem értette meg a könyvem lényegét azt nem tudom, azt viszont igen, hogy pusztán a tárgyi tudás a lényeg helyett a lényegtelen dolgokra terelte a figyelmünket.

A pokolba vezető út, jó szándékkal van kikövezve.
A magyar tradícionális labdarúgás feltámasztásán is már nagyon sok ember dolgozott, azonban a lényeglátás hiánya miatt nem a kultúrát és az abból fakadó stílust, azaz az okot keresik, hanem csak a következményt látják. Az Aranycsapat a visszavont középcsatár miatt volt sikeres, hangzik a megállapítás. Az ebből levont következtetés tehát az, hogy a felállási formában hoztak Puskásék korszakalkotó változást. Következésképpen, a felállási formákból kell kiindúlni és azokat kell oktatni, arra kell nagy hangsúlyt fektetni.
Elkezdődik a számháború.
4-4-2; 4-3-3; 3-4-3; 3-5-2; 4-2-3-1 és még lehetne folytatni a sort.
Napjainkban a 4-2-3-1 a divat, ez a trend.
Azonban - ahogy az írásom legelején bemutattam - a kultúra kihalása miatt beteg a magyar foci, és a kultúra feltámasztása nem várható el egy felállási forma vagy egy játékrendszer megváltoztatásától.

A kultúra ott kezdődik, hogy a gyerekeket megtanítjuk olvasni.
A magyar nyelv rendeltetés szerű használata egy sajátos gondolkodást hoz, de a mai gyerekek nem olvasnak, ezáltal nem használják a fantáziájukat, nem használják a teremtő erejüket sem. Nem tudnak lényeglátóan gondolkodni, egyáltalán a gondolkodásról vannak leszoktatva, mindent készen kapnak.

A rajzfilmekben megrajzolják nekik, hogy hogyan is néz ki az a mesehős és a mozgó kép megadja nekik azt is, hogy milyen keretek között mozoghatnak ezek a hősök. Nem kell elképzelni semmit, minden meg van csinálva helyettük. Így ne csodálkozzunk azon, hogy a focipályáról is eltüntek a látványos cselek, trükkök.

Vajon ki lehet találni egy új cselt, trükköt, kombinációt, ha valaki nem fantáziál?
A válasz egyértelmű nem. Persze focizni így is lehet. A kisfiú, akiről meséltem az olvasás kapcsán jó tanuló. Most, 4 osztályos korában is szépen teljesít. Miért? Mert megjegyzi az órán, amit a tanár mond és azt vissza is tudja adni a vizsgákon. Azonban akkor, amikor majd a megtanulandó anyag nagyobb lesz, mint amit az órán meg tud jegyezni, amikor ahhoz, hogy érthető legyen mindaz, amit tudni kell, olvasni kell, utána kell nézni dolgoknak, akkor az már nem nagyon fog menni.
Nem azért mert ő buta, hanem azért, mert nem tanították meg rá.
Ahogy a mai gyerekfoci edzők sem buták.
Az ő tudásuk sem azért olyan, amilyen, mert ők nem akarnak tudni, hanem azért mert ezt tanulják. Akik tanítják nekik, ők sem tehetnek róla, mert ők is ezt kapták örökbe az elődeiktől. Ebben csak az a szomorú, hogy minden egyes nemzedékkel kevesebb lesz a tudás... mint abban a buddhista kolostorban, ahová beszökött egy játékos kis macska...
Az apát ott úgy határozott, hogy a meditációk előtt a kolostor "zavaró" macskáit meg kell kötni. Egy emberöltő múltán már nem is igazán tudták, hogy mi az oka ennek, ettől függetlenül addig nem kezdték el a meditációt, amíg a macskákat meg nem kötötték. Egy újabb emberöltő múlva már a második generációs szerzetesek közül sem élt senki a kolostorban.
Az új szerzetesek pedig már a szertartás részének tekintették a macskák megkötését.

A történetbéli szerzetesek meditációjának a macskák megkötése, a magyar focinak ma a felállási formák adják a lényegét.
Nem keressük az okokat, kultúránk gyökerét, amiből a magyar stílus fakad, pedig a magyar labdarúgó kultúra, a labdarúgó tradíciónk a nemzeti értékek közé tartoztak. A nemzet identitását elsorvasztó közöktatási rendszerrel párhuzamosan sorvadt el a labdarúgó kultúránk. Vajon véletlen egybeesés, hogy az újabb középiskolai expanzió 1995-97 közzé tehető, miközben a magyar foci színvonala azokban az években újra nagyot zuhant? Vajon az a törekvése a futballunkat irányító szervezeteknek, miszerint népszerűsíteni kell és tömegesíteni kell nem cseng-e egybe a középiskolába járó gyerekek és érettségit szerző gyerekek számának növelésével? A legtöbb ember panaszkodik az oktatás színvonalának csökkenésére, ezzel párhuzamosan viszont nőtt az érettségivel és felsőoktatási diplomával rendelkezők száma.
A fociban kísértetiesen ugyanez a folyamat zajlik.

"A magyar nép sosem tud összefogni, mindig csak a másik kárát keresi."
Senki nem vizsgálta még, hogy ez az állítás valóban minden esetben így van-e, de mindenki tényként kezeli. És valóban, milyen egyszerű... A magyar nem lehet jó a fociban, hiszen ott 11 embernek kellene összefognia. A sportpszichológia csapatra vonatkozó alaptétele pontosan erről szól. A jó csapatban a csapattársak helyzetbe hozzák és kiszolgálják egymást. Tehát összefognak egy cél érdekében. Mi a mondás szerint nem tudunk összefogni, ezért legyen nekünk egyéni sportolónk: kajak-kenus, vívó, úszó, kalapácsvető.
És itt a rés a pajzson.
A vízilabda válogatottunk három egymásutáni olimpiát megnyert, igaz ott kevesebben vannak a vízben, mint 11. Azonban a jégkorong válogatottunk, úgy, hogy hazánk nem bővelkedik jégpályákban, méginkább jégcsarnokokban, még is odaért a világ elitjébe. Akkor most, hogy van ez? Össze tudunk fogni? Mégis csak ki tudjuk egymást szolgálni és helyzetbe tudjuk hozni a társunkat?

Hiszem, hogy a foci is felébred Csipkerózsika álmából.
A tradíció kutatói egyre mélyebb szintekre érnek el és előbb-utóbb elérik az ősforrást és amint megértik a lényeget, úgy egyre több ember fogja felismerni a kultúra mibenlétét. Egyre többen kezdik el újra felfedezni ennek a játéknak a játékos oldalát a szépségeit és nem a külföldben, hanem a saját gyökereinkben megtalálni a megoldást. Azt pedig nyugodtan elfogadhatjuk, ha egy olyan külföldi mutat rá saját értékeinkre, mint Jean-Pierre Bénézet, a FIFA technikai igazgatója:

 „Önöknek magyaroknak vissza kell találniuk saját stílusokhoz.
A régi magyar stílus modern megfelelője a latin futball.
Ezt az utat kell Önöknek követni az edzők képzésében
és az utánpótláskorú labdarúgók képzésében is!”

Saját stílusunk, amit mi eddig észre sem vettünk.


Szeretnéd meggyógyítani a magyar futballt?
  • Tárgyi tudás helyett kezdj el eszköz tudást szerezni!
  • A tényként vett és bemagolt információk helyett kezdj összefüggéseket keresni és igyekezz a lényeges elemeket saját szavaiddal, gondolataiddal elmondani!
  • Eszköztudásoddal ismerd meg, hogy az adott (tan)anyagnak hol tudsz bővebben utána nézni, hol találsz róla még plusz információt!
  • Ne sajnáld az időt és energiát ettől a megismeréstől - megtérül!

Mert a tudás, és nem a diploma megléte a hatalom.

Kun István

2012. április 4., szerda

Első lépések - A feltámadás

Szántai Lajos művelődéstörténész az előadásaiban kihangsúlyozza:
ha egy kultúrát, hagyományt, egy tradíciót fel szeretnénk támasztani, le kell szállni annak legmélyére, a gyökereihez, az eredetéhez; vissza a kályhához. Csak ott találhatjuk meg a válaszokat és az újrakezdés lehetőségeit.
Mindennek szellemében most én is az alapoknál kezdem.

Az 1900-as évek elején 20 év alatt labdarúgó kultúrát teremtettünk. A nemzetközi futballvilág persze gyorsan reagált erre, de az akkori magyar foci - a II. világháború ellenére is - folyamatosan meg tudott újulni és az élvonalban maradt egészen az 1960-as évek közepéig. Azért csak eddig, mert kifinomult módszerekkel de kegyetlen szisztematikával ekkortájt kezdődött meg a kultúránk kiírtása és elbutítása - nem csak a fociban, az egész magyar társadalomban.

A 60-as évektől kezdve a mindenkori vezetők futballunk megújítását, a más nemzetek másolásában látják. Volt ez már holland, volt ez már német modell, egy rövid ideig angol. Ha egy mondattal itt elkalandozhatok, őszintén szólva felháborítónak tartom, hogy a sporttelevíziókat nézve az angol másodosztályt úgy tálalják és úgy adják el nálunk, mintha az a világ legjobb bajnoksága lenne, benne a világ legjobb labdarúgóival. A jelenlegi - médiával erősen megtámogatott - rendszerben módszeresen szoktatják le a magyar nézőket a fineszes, trükkös megoldásokról, a látványos, szép játékról. Természetesen adnak nekünk alternatívát: láthatjuk a megalkuvást nem tűrő, folyamatosan rohanó és hajtó játékost, aki az angol futballista... Gyenge, de azért vigasz, hogy napjainkban a spanyol bajnokság is előtérbe került, ami jobb nyomvonalat mutat a tradícióink feltámasztására.

De hol gyökerezik a magyar labdarúgó kultúra? Ha azt mondom Duna menti iskola, talán már sejted a választ. (A Duna menti iskola szereplőire és történelmi összefüggéseire egy következő bejegyzésben részletesen visszatérek.) Az itt dolgozó edzők, a játékosok, a róluk és tőlük fennmaradt emlékek segíthetnek hozzá a feltámadáshoz.

A feltámadás előtt azonban fel kell ébredni a csipkerózsika álomból. Észre kell venni, hogy hol, kik, mikor és talán még azt is, hogy milyen okból hamisították meg, torzították el a történelmünket. Szántai Lajos előadásaiból világos képet kaphatunk arról, hogy a magyar nyelv milyen titkot rejt. Micsoda lehetőségek vannak benne, ez a nyelv milyen gondolkodásmódot eredményez? Természetesen azt is, hogy ezt miért nem értik, vagy még inkább miért irigylik az ország határain kívül - és sajnos belül is.

A felébredés felveti azt a kérdést, hogy vajon a magyar labdarúgás tradícióit leíró korabeli szakkönyvek, pl. "Holits Ödön - Dr. Mamusich Mihály: Hogyan futballozzunk - A modern futball elmélete és gyakorlata" miért nem található ma meg a könyvespolcokon? Hogy lehet az, hogy a korabeli MLSZ labdarúgás megújítására kiírt pályázat nyertes irodalma ma már csak magán kézben van meg és az Országos Széchenyi Könyvtárban is csak két olvasótermi példány található?? Miért nincs már ez a kincs digitalizálva? Miért nincs újraértelmezve, újragondolva a modern kor szellemében? A példákat és a kérdéseket sorolhatnám a többi korabeli, tradíciót ismerő, művelő szakember írásaival, tanításaival kapcsolatban is.

A világ felgyorsult, globalizáció van - halljuk mindenhol. Persze, felgyorsult, mert felgyorsítják nekünk, hisz nem jó az, ha valaki megáll és elkezd gondolkodni, még a végén kitalál valamit. Itt a blogon is, sokak reakciója volt, hogy ne hagyjam abba az írást, minél gyorsabban folytassam. És ha már folytatom, gyorsan minden felhalmozott mondanivalót azonnal tegyek is közzé, mert a hír csak egy napig hír. Köszönöm az aggodalmat és a biztató szavakat mindenkinek, folytatom, illetve újra kezdem a blogolást, de nem fogok sietni. Nem híreket akarok mondani, hanem Tudást, Értéket, Kultúrát, Információt közvetíteni. És az igazi, tartalmas Információnak nincs szüksége sietségre.

A magyar népmesék azzal a szép fordulattal érnek véget: „Aki nem hiszi, járjon utána!” Ma már rengeteg eszköz áll rendelkezésedre neked is ahhoz, hogy utána nézz a dolgoknak és ne fogadj el kész ténynek mindent, csak mert valaki mondta. Persze az utána járás időbe kerül. De aki azt gondolja, hogy nem szán erre időt és energiát, mert még a végén közben lemarad, az tényleg le fog maradni valamiről - mégpedig az igazságról. Lassan járj, tovább érsz.

És ha már mese...
A gyémántláz idején afrikában egy utazó eljut egy földbírtokos földjére, ahol azt látja, hogy a föld műveletlen, az állatok gondozatlanok, az épületek omladoznak. Megkérdezte a bírtok tulajdonosát, hogy mi az oka annak, hogy ez a nagy föld ennyire elhanyagolt. Válaszul azt kapta, hogy nincs pénz és ezért nem tudja a birtokot megművelni, megműveltetni. A tulajdonos hozzátette, hogy árulja a birtokát és az így kapott pénzből ő is elmegy gyémántot keresni.
Egy év múlva az utazó megint azon a bírtokon járt és azt látta, hogy a bírtok virágzik.
A földek szépen megművelve, az állatok jóllakottak és ápoltak az épületek teljes fényükben pompáztak. Kérdezi a tulajdonost, mi történt itt az elmúlt egy év alatt. Feleletként azt kapta, hogy miután megvette a telket, elkezdték megművelni és miközben egyik nap átsétált mezítlább az egyik patakon, amelyik átfolyik a bírtokon, valami nagyon megnyomta a talpát. Lehajolt és egy nagy gyémántot talált. Majd jobban megnézte és telis tele volt a patak gyémánttal. A gyémántok eladásából pedig a gazdaságot működtetik.
... minden, amire szükséged van ott van, ahol te is vagy!


Ezt már olvastad?

Ezt már láttad?



Kun István
Loading...