2011. december 28., szerda

Középszerűségtől a kiválóságig

Nemrég teremtornán szerepeltem a csapatommal. Ügyes gyerekek, jól is játszottak, hiszen 7 meccsből 5-öt megnyertek, 1-et elveszítettek, 1-et pedig döntetlenre hoztak. Rúgtak 32 gólt, ami több mint 4 gólos meccsenkénti átlagot jelent. Mégis, csak az 5. hely lett meg.

Miért?
A válasz, a középszerűség.
A csoportban 3 csapat versengett az első két továbbjutó helyért. A csoportban lévő másik négy meccsét mindenki hozta. Az egyik mérkőzésen 1:0-ra vezettünk és úgy tűnt, hogy ez nagyon sok gólos győzelem lesz, nekünk. Azonban a helyzetek sorra kimaradtak és a futball íratlan szabályai szerint az ellenfél fordítani tudott és a végén 1:2-re kikaptunk (!). Maradt a másik mérkőzés, amit amennyiben megnyerünk, tovább megyünk a döntőbejutásért folytatott játékban. 2:0 ide, szenzációs játék, a csarnokban mindenki elkönyveli magában a győzelmet, azonban a gyerekek valami miatt leállnak, az ellenfél feljön, 2:3-ra fordít aztán az utolsó pillanatban megmentjük az egyik pontot 3:3. Ez viszont kevésnek bizonyult a legjobb négy közé jutáshoz. Maradt a vigaszmeccs az ötödik helyért. Hullámzó játékkal, de ezt mégis magabiztosan nyertünk 5:3-ra. Így lett meg az ötödik hely.
Vajon mi lehet az oka annak, hogy két győztes állásból egyszer sem sikerült befejezni győztesen a mérkőzést? A technikai tudás? Az erőnlét döntött? Nem.
A gondolatok, amik a játékosok fejében kavarogtak.


Mert a győzelmet is meg kell tanulni.
Nem elég azt hinni, hogy 2-3 gólos előny elegendő, ezt az előnyt meg is kell tudni tartani. Amikor elhiszi a csapat magáról, hogy ezt a meccset már megnyerte, akkor abban a pillanatban már el is veszítette. A fókusz lekerül a célról, elkalandozik a figyelem, a figyelem lanyhulásával pedig óhatatlan bomlik a játékfegyelem. Olyan dolgokat kezdenek a gyerekek tenni, ami nem tartozik a mérkőzéshez. Aztán már csak a görcsös erőlködés marad, mert elúszik az eredmény. 

"Ha egy játékos stílusa nem simul az együtteséhez és ezen oktatás szoktatás ellenére sem tud rövidesen változtatni, úgy az annak a jele, hogy ösztönös megnyilvánulásokkal állunk szemben. Ilyenkor helyesebb, ha a játékost a csapatból kihagyjuk, és szabad utat engedünk neki a máshol való esetleges érvényesülésre." Holits Ödön, 1936

Mi az oka annak, hogy ezt a letisztult, érthető, tettért üvöltő gondolatot nem alkalmazzuk a mai kiválasztásnál? Az, hogy máig nincs minőségbiztosítás a labdarúgásunkban, nincs a kluboknak egységes képzési terve, vagy ha van is, az nem tartalmazza azokat a minőségellenőrzési pontokat, amelyek alapján a szülők és a gyerekek tájékozódni tudnának az aktuálisan bírt tudásszintről. 1981-es Verebes féle Győr játéka óta nem történt semmilyen innováció a futballunkban és az is csak elszigetelt jelenség maradt, nem terjedt ki az általános labdarúgó közvéleményre.

Mondjuk ki: Magyarországon nincs minőségbiztosítás a labdarúgásban.
Képzési rendszerünkben nem szokás a felelősséget felvállalni, az edzők nem szólnak (nem szólhatnak), nem mondják (nem mondhatják) meg időben a szülőknek és a gyerekeknek, hogy milyen hiányosságaik vannak és ezekre a hiányosságokra milyen megoldásokat tud kínálni (ha tud) az adott klub.

Az 1920-as évek végén volt egy kisebb hullámvölgy a magyar foci sikerességében.
Az akkori elemzők arra a megállapításra jutottak, hogy a funkció nélküli cselezgetés, passzolgatás elvonja a játékosok figyelmét a futball lényegétől, a góllövéstől. Mivel tudjuk, hogy csak azt tudja egy gyerek végrehajtani a mérkőzésen, amit már megtanult az edzésen, adja magát, hogyha az edzésen nem tanul meg kiváló lenni, nem tanulja meg a győzelmet, akkor középszerű marad és eltér a futball lényegétől, a góllövéstől és a mérkőzés megnyerésétől! Az elemzők akkor megoldásként a stílustechnika megtanítását jelölték meg, azaz funkció nélküli technikai elemek gyakorlását elutasították.

Mit gondolsz, ma egy hazai gyerekfoci edzésen az edző - klubtól függetlenül - mennyi funkció nélküli technikai elemet oktat? Egyáltalán, van a kluboknak stílusuk? Mert hiszen ez lenne az igazán lényegi kérdés!

Ha nincs, kérdem én, mi alapján válogatják a csapatukba a játékosokat?
Mi alapján szervezik meg a csapat játékát?
Mi alapján tervezik meg az edzéseket?
Ha össznépileg mindig ugyanazt és ugyanúgy sütjük, miért hőzöngünk unalomig azon, hogy végül mindig ugyan az kerül a tányérunkra?

Egy kedves barátnőm most települ haza Angliából négy és fél év után.
Ő azt mondta, nem azért tanult éveken át, nem azért szerzett hazai és nemzetközi tapasztalatot a saját szakmájában, hogy utána a tudását itthon gombokra váltsa. Szereti a hazáját, csak minőségi munkát (minőségbiztosítás) hajlandó végezni, és nem azért teszi, hogy abból mások meggazdagodjanak.

Igaza van.
Én 14 éve vagyok gyerekfoci edző. Ilyen irányú iskolákat végeztem (testnevelő tanári diploma, labdarúgó szakedzői diploma, UEFA “A” Licence diploma, PhD képzés sporttudományban), aktívan követem három nyelven a nemzetközi szaklapokat, csak ebben a témakörben dolgoztam és ebben akarok dolgozni továbbra is. A kezem alól kikerült első pár korosztály gyerekei ma már felnőtt labdarúgók, akik között van válogatott, külföldön játszó, és a magyar NBI-ben játszó futballista is. Mulatságos is lehetne akár, hogy az első négy évben 15 ezer forintért dolgoztam havonta, aztán ez „megugrott” 30 ezer forintra, majd most, 14 év szakmai tapasztalat után, főállásúként, havi 130 ezer forintot osztok be.

Attól az embertől, aki az életét teszi fel a gyerekfocira, egy ilyen felelős dologra és utána ennyi megbecsülésben részesül, vajon elvárható-e hogy ne szürküljön bele a „mezőnybe”, hogy ne váljon középszerűvé? És vajon mekkora tehetséggel, kitartással kell bírnia annak a kisgyereknek, aki a stílustalan fociklubok befásult edzőinek, és a valódi célt nem néző, unalmas, fantáziátlan edzéseknek az áradatában mégis képes magát feltornázni a többi fölé?


Addig, amíg nem lesz stílus, az lesz, ami ma van; stílustalanság, középszerűség.
Pedig saját tapasztalatból mondom: a magyar gyerekek ugyanolyan jók, mint a német, spanyol, olasz, holland, angol, portugál, brazil, argentin, francia gyerekek, csak hát a mieink stílus nélkül már a semmitmondó edzésekbe egyszerűen beleszürkülnek. Hatalmas elvárások mellett unalmas, megfáradt, színtelen, szagtalan, ízetlen “játékot” tanulnak, amit várhatóan –az elvárásokkal együtt - ők is majd tovább adnak saját gyerekeiknek.

"Amíg jobban félünk a változástól, mint a megszokott rossztól, addig minden marad a régiben."
Dave Ramsey szavait saját bőrömön tapasztalom nap mint nap, azt, hogy középszerűségben tartja a magyar focit az újdonságtól való félelem. Mikor egy edzésen másként teszek, mint a megszokott edzésmódszerek, az eredményt be sem várva máris értetlenkedő kérdések ezrei zúdulnak rám. Nem érdeklődő, hanem számon kérő, lehúzó kérdések. És ezek a kérdések azonnal visszairányítják a gyerekeket a jól megszokott középszerűségre, aminek a kiválasztás és a minőségbiztosítás hiánya több mint 30 éve adja a virágzó táptalajt.

Mi a megoldás?
Kapaszkodj meg kedves Olvasó, mert nem most fogom elmondani!

Elég az értetlenkedésből, a kákán csomót keresésből, az egymásra mutogatásból - a középszerűségből. Elhatároztam: a KIDDY11 címmel megjelent formabontó könyvem után nagyobb gödörbe vágom a lapátom, és minden eddiginél mélyebbre ások vele, egészen a probléma gyulladt gyökerén túlra.
Vettem egy nagy levegőt, és néhány napja nekiálltam, hogy munkaidőn túl kidolgozzam azt az anyagot, ami korszakalkotó innovációként, átfogóan lép majd fel a magyar utánpótlás labdarúgásban. Közel kétezer oldal elmélet és gyakorlat vár előttem arra, hogy összerendezzem, feldolgozzam, publikáljam. Rengeteg munkaóra, de ennyi az „ára” a rendhagyó, de létjogosult futball utánpótlási szakanyagnak. Ha elkészült, szívesen megosztom mindenkivel, aki hisz még benne és tenni akar, mert nem éri be azzal a képzéssel, amit a gyerekeink évtizedek óta kapnak, és aminek a színvonalát híven tükrözve a magyar foci ma megüt és képvisel.

Addig is sok szép gólt, és sikerekben, erőben,
egészségben bővelkedő 2012-es évet kívánok neked!



Kun István

2011. december 1., csütörtök

Miért beteg a magyar foci?

Számtalan ember számtalan helyen feltette illetékeseknek is, vagy csak úgy, baráti beszélgetések közben. Néhány napja Doubravszky György úr, a Hiteltársulás egyik vezetője előadását hallgatva megint előkerült ez a kérdés, és a válasza talán sokaknak furcsán hangzik: a finn-ugor gondolkodásmódtól.

A magyar nyelv két agyféltekés gondolkodást kíván
A bal agyféltekénk rendszerszerűen, rendezetten, racionálisan gondolkodik, még a jobb agyféltekénk gondolkodása ide-oda ugrál, egyik dologról ugrik át a másikra, egyik dologból eszembe jut egy másik és anélkül váltok, hogy a másik gondolatot befejezném. Ezt a két dolgot hozza egy egésszé, teszi arányossá a magyar nyelv. Ilyenfajta gondolkodásmód kevés más népcsoportban található.

Ezt a fajta gondolkodást jó ideje próbálják kiirtani ahogy a fejünkből, a labdarúgásunkból is
Nekünk másolni kellene valamit, valami modernt, valamit, ami másoknál működik. Csak éppen azt felejtjük el, hogy ez ugyan úgy működik, mint a harcászat. Először van egy jó támadó fegyver, aztán arra kitalálja valaki a védekezést, aztán valaki kitalálja annak a védekezésnek az ellenszerét és így tovább. Általában nem két ország jeleskedik ebben, hanem több. Focira lefordítva, a 2002-es brazil támadófutballra jött a 2006-os olasz védelem, erre a védelemre jött a 2010-es spanyol támadás. De akkor most kit kéne követnünk? Hiszen kevesebb mint tíz év alatt minimum háromszor fordultak az erőviszonyok és akinek van szeme, az tökéletesen látja, hogy most a németek jöttek elő olyan újdonsággal, ami nagyon érdekes csatát ígér a jövő nyári Európa Bajnokságon.

„Ne az ősöket kövesd, hanem azt, amit az ősök követtek.”
Kassai Lajos lovasíjász, a lovasíjászat modern kori megalapítója mondta ezt. Azaz nem az Aranycsapatot kellene követni és még ötven év múltán is rájuk hivatkozni, hanem azt a dolgot követni, azokat az alapelveket, amiket ők is követtek. Kassai elkészítette a honfoglaláskori reflexíj pontos mását, de mégsem ugyanazt csinálta meg, hiszen nem ugyanazokból az anyagokból készítette az íjait, mint a honfoglaló eleink, hanem az íj szerkezetét, működését, paramétereit másolta le és ezeket alkalmazta a fegyver elkészítésénél - a mostani kor anyagaiból. Tehát azt követte, amit az ősök is követtek, itt és most a modern korban.

A fociban is „csak” ennyit kellene tenni
Tanulmányozni azokat az alapelveket, amitől akkor jó volt a magyar foci, és nem azt lemásolni. Sokan emlegetik a grundokat, hogy gyerünk és gyártsunk megint ilyeneket.. de mit is adott a grund? Mi történt ott, milyen szellemiség uralkodott ott, mit lehetett és mit nem lehetett csinálni annak, aki ott akart játszani? Ezeket a megfejtéseket kellene a modern korba átültetni. Tisztelni, szeretni kell az Aranycsapatot és minden korábbi és azóta létezett magyar futballistát, azonban nem őket másolni, hanem azt, ami őket mozgatta.

„Önöknek magyaroknak vissza kell találniuk saját stílusokhoz. A régi magyar stílus modern megfelelője a latin futball. Ezt az utat kell Önöknek követni az edzők képzésében és az utánpótláskorú labdarúgók képzésében is!”

Ezeket a sorokat Jean-mondta Pierre Bénézet, a FIFA technikai igazgatója. A kérdés a következő: több mint másfél évvel a FIFA technikai igazgatójának magyarokhoz intézett szavai után, mi változott? Mi változott az edzőképzésünkben? Elindult már az a történelmi kutatócsoport aki felkutatja, hogy az ősök milyen elveket követtek? Megtörtént már ennek a vizsgálatnak az eredményeinek a gyakorlatba történő átültetése?

A választ mindenki találja meg maga, én csak annyit mondok, hogy kedd délelőtt az MLSZ utánpótlás szakmai vezetése egy asztal mellé ült egy alapítvánnyal, aki egyik céljukként a hátrányos helyzetű gyerekek futballal történő helyzetbe hozását tűzték a zászlajukra. Ez a program már több mint két éve fut, ez alatt több mint 500 gyereket néztek meg futball tehetség szempontjából, többeket táboroztattak nyáron több héten át, és a legjobbakat bejuttatták a haza NBI-es mezőny utánpótlás csapataiba. Ez az alapítvány most újabb körben több mint 400 gyereket szeretne felmérni és a segítség helyett a futballunk utánpótlás vezetőitől azt kapták, hogy az asztalt csapkodva kiabáltak, hogy ki merészel kiválasztást csinálni futball területén ebben az országban, hiszen a kiválasztást azt csakis ők tudják és senki más.
A tárgyalás eredményének kitalálását szintén az olvasóra bízom...

Mi a megoldás?
A németek 10 évvel ezelőtt azt mondták: gyerekek, nagy baj van a focinkkal, nézzük mi a helyzet és oldjuk meg! Nekiláttak, kivizsgálták, az eredményeket átdolgozták a gyakorlati alkalmazhatóságra, elkezdték oktatni az edzőiknek és azok pedig a játékosoknak. Ma már ezerrel dübörögnek és nagy valószínűséggel el is húznak majd a világ mellett. Ezt a cselekvési sémát másoljuk, ha már mindenképpen másolni akarunk.
A véleményem azonban az, hogy nekünk a saját nyelvünket használva a saját gondolkodásmódunkra építve a saját stílusunkat kellene kialakítani. De az az ország, amelyik elveszti ősei nyomát, az elveszti a jövőjét is - és ugyanígy jár az a futballnemzet, amelyik elveszti a múlt sikereinek titkát, mely nem másban áll, mint a magyar nyelvből fakadó sajátos gondolkodásmódunkban.

Aki nem hiszi, járjon utána!


Loading...