A futballban a "ha" nem játszik...

2003-ban részt vettem a Lisszabonban rendezett 5. Futball és Tudomány Világkongresszuson. Egyedüli magyarként nem csak, hogy ott voltam, de előadást is tartottam az általam akkor már kutatott, és a gyakorlatban is kipróbált kognitív értelmi képességekre alapuló kiválasztási rendszerről.

Beszédemet a Real Madrid, a Milan, Manchester United, a Sporting Lisabon, és még számos, a futballéletet karakteresen meghatározó klub edzője és tudományos munkatársa végighallgatta. Az előadásnak osztatlan sikere volt, azonban négyszemközt elmondták: ők a gyerekmennyiség miatt nem használnak olyan részletes vizsgálatokat, mint amiket bemutattam. Nincs szükségük rá, hiszen a nagy merítésből így is, úgy is, megvan számukra a minőségi gyerekanyag. 

2003-ban sok mindent tanultam ezen a kongresszuson, és ki tudja, hol tartanának a tudományos kutatásaim, ha akkor nem megyek el?

Most 2014-et írunk, és itthon valós változásokat látok magam körül.

Menesztették a korosztályos szövetségi edzőket, a szakmai igazgatókat. Elkezdődött egy párbeszéd a volt válogatottak bevonásával a magyar futball megújítása érdekében. Kisebb-nagyobb csoportosulások jönnek létre, melyek felpörögnek, majd szétválnak.

Rég nem zsongott és pezsgett ennyire a hazai futballközeg. Szinte minden nap megjelenik riport vagy nyilatkozat, hogy a magyar futballnak nagy és gyökeres változásra van szüksége. Egyre többen látják, hogy a jelenlegi rendszer nem működik, és ezen a rendszeren már nem elég csak módosítani, vagy beleilleszteni egy-két újdonságot ahhoz, hogy visszaszerezhessük hajdan volt vezető szerepünket.

Egyre többen hangoztatják a tenni akarást
Én is úgy vélem, hogy fel kell támasztani a labdarúgó hagyományainkat, kultúránkat és ezt a szellemiséget fel kell töltenünk a világban jelenleg alkalmazott edzésmódszerekkel, mind a taktika, a technika, mind az erőnlét fejlesztésének oldaláról. Egyúttal ki kell használnunk a futball multidiszciplinaritását is, vagyis azt, hogy a kapcsolódó tudományágak egymástól függetlenül is vizsgálódásuk tárgyává vették már ezt a problémát. Tehát a pszichológia, a pedagógia idevágó eredményeit, tanításait és eszközeit is be kell építenünk és alkalmaznunk kell a futballozó gyerekek fejlesztésében.

Mivel hosszú ideje ezeket az utánpótlási újításokat szélesebb körben megvalósítani, olykor eszembe jut: ki tudja, hol tartanánk most egy akkori U15-ös csapattal, ha ez öt évvel ezelőtt sikerül?...

Vannak azonban másféle hangok

A tenni akarással együtt erősödik egy olyan vélemény is, hogy a régi sikereket megélt nagy játékosaink, edzőink, semmit nem írtak le a tudásukból, semmit nem hagyományoztak át, nem tanították ki a következő generációt, ezért a tradicionális magyar futballjáték, ez a régi tudás végérvényesen elveszett. Igaz, néhányan még köztünk vannak a hőskorszakból, de ők most már nem képesek úgy átadni a tapasztalataikat, mint ha azt 15-20 évvel ezelőtt tették volna...

Tényleg elveszett volna ez a tudás? Nincs módunk visszatalálni a gyökereinkhez?

Szívem szerint leírnám, hogy meditatív úton elérhető az ismeretanyag, amire szükségünk van most, de félek, sokan a fejükhöz kapnának. Ezért inkább úgy fogalmazok, hogy intuíció útján ma is elérhető a magyar futball problémájának megoldása. Segítségül még ma is rendelkezésünkre áll néhány könyv, újságcikk és filmfelvétel, ami bemutatja a magyaros stílust. Ezekből tisztán logikai úton levezethető és megismerhető az akkori tudás veleje, lényege.

„Ne az ősöket kövesd, hanem azt, amit az ősök követtek.”

Kassai Lajos szavait már többször idéztem, most is aktuális.

Az intuíció és az analógiák tana arra tanít, hogy az Aranycsapat korszakában követett magyar futball kultúra feltámasztásához saját eszmeiségünket, saját labdarúgó filozófiánkat kell újra megtalálni, és azt felszerelni a modern edzésmódszertan minden vívmányával.

„Mi lenne, ha a jelenlegi nagyokról egyszerűen lekoppintanánk az ő módszerüket?”

Sokszor, sokféleképp írtam már erről ebben a blogban (az ilyen jellegű bejegyzések nagy részét a "Hangosan gondolkodom" címke alatt olvashatod). A lényeg, hogy mi magyarok, valóban mások vagyunk. El kell fogadnunk, hogy magyarként nekünk magyarul kell játszanunk. Ebben az esetben nincs "ha", nincs min vacillálni. Próbálkozhatunk kevésbé drasztikus vagy könnyebb megoldásokkal, akár az utánzással is bármeddig, de úgy nem fog menni nekünk a futball. Ha megszakadunk sem. Sem németül, sem angolul, sem hollandul, de még spanyolul sem.

Ezek a csapatok a saját stílusukban már kiforrottak, nekik nincs szükségük nagy és gyökeres változásra a játékukban. Nincs szükségük rá – emlékszel? – hiszen a nagy merítésből így is, úgy is megvan számukra a minőségi gyerekanyag. Náluk már bevált és működő a rendszer, és nekik ezen a rendszeren valóban elég csak módosítaniuk, illetve beilleszteni egy-két újdonságot ahhoz, hogy megtartsák vezető szerepüket.

A magyar futballstílus, mentalitás, gondolkodásmód homlokegyenest különbözik az övéktől.

Meg kell értenünk, hogy az, ami náluk sikeres, az nálunk nem lesz az. Az ő másolásuk számunkra nem megoldás. Meg kell értenünk, különben nem fogunk visszakerülni a nemzetközi futballsport elitjébe. Soha.

Arany középutat járva nem érünk el egy mai Aranycsapathoz

Mi magyarok, csak a hozzánk passzoló, a tradícióinkat képviselő változtatásokkal érhetünk el valós eredményt. Ehhez, a most vezető kluboknak, szakembereknek, játékosoknak is szükségszerűen alkalmazkodniuk kell. Kényelmes vagy sem, ez az ára a nemzetközileg is jegyzett elismerésnek.

Egyszer már megtettük.

Ismerjük az újítók nevét, ismerjük a munkásságukat, még úgy is, hogy írásbeliséggel ezt nem fixálták az utókor számára.  Mert a magyar labdarúgó kultúra ott rejlik a magyarok lelkében, csak felszínre kell hozni - jó példa erre Prof. Dr. László Ervin Pszi-mező elmélete. Hozzuk felszínre most, még megtehetjük!

„A futballban a "ha" nem játszik.” - Puskás Ferenc

Én azt mondom, lépjünk. Még épp időben vagyunk, hogy a tradicionális magyar futballjátékot, a magyarok régi játéktudását újraélesszük. Tegyük, mert a történelem már oly sokszor bizonyította: a kultúrának, amely csak az írásbeliségre szorítkozik, annak hagyománya idővel kikopik az emberek lelkéből – még végül valóban, örökre elveszik.

Azon pedig, hogy mi lesz ha ez megtörténik, úgy hiszem senki nem fantáziál szívesen.

Kun István

a Csendes Edző