2011. szeptember 26., hétfő

Ha a foci mindenkié, hol vannak a nők?


A 2011-es Németországban megrendezett női labdarúgó világbajnokság majd minden mérkőzését megnéztem a televízióban. Őszintén bevallom, elsősorban az olyan csinos hölgyekre voltam kíváncsi mint Gaetane Thiney, Corine Franco, Charlotte Rohlin vagy Sara Thunebro, de egy-két meccs után már csak a focit figyeltem: az igazi látványos, élvezhető női labdarúgást.

Statisztikai adatokkal nem untatlak azzal kapcsolatban, hogy mennyi is a kis hazánkban szereplő női labdarúgók száma, hiszen a még a férfi labdarúgók pontos számát sem tudjuk, és biztos vagyok benne, hogy a női vonalon még sokkal jobban le vagyunk maradva. Ami tény, hogy a rendszerváltással sok minden megszűnt, többek között a jó minőségű magyar női foci is. A sportállások megszűnésével a sportág női szakasza is szép fokozatosan felszívódott a palettáról, és megfigyelhető, hogy csak a 2000-es évek közepétől - ahol már a futball alap bázisának szélesítéséről szólnak a harsonák - kezdenek újra előtérbe kerülni a lányok. Ezt a törekvést a 2009-ben elfogadott Grassroots Festival rendszerű rendezvények is hivatottak voltak felerősíteni.

Úgy érzékelem, hogy a megyei szövetségeknek hiába kötelező a női futball népszerűsítése és adott korosztályokban a csapatok felállítása, nem tudják teljesíteni a rájuk kirótt létszámbeli mutatókat. Kapásból talán tíznél is kevesebb olyan csapatot tudnék felsorolni, akiknek tisztán lányokból álló korosztályos csapataik vannak. A legtöbb helyen egy-egy kislány focizik a fiúk között, amit jelenleg 12 éves korig tehetnek, ott is azzal a kedvezménnyel, hogy a két évvel fiatalabb fiú csapatban is játszhatnak még. Így ha van egy ügyes kislány, akkor azt az egyesületek a saját korosztályán kívül a fiatalabb fiúk között is bevetik. Ez viszont édeskevés. Blogoldalamon nagy hangsúlyt fektetek a kiválasztásra és a modern kor követelményeinek megfelelő képzésre, azonban a „nincs”-ből nehéz kiválasztani.

Házam szomszédságában egy óvoda működik. Ott azt látom, hogy a copfos lányok is vadul, a fiúkkal együtt kergetik a pöttyös labdát az udvaron. De hová tűnnek ezek a lelkes és ügyes lányok 2-3 év múlva? Mi az oka annak, hogy ők nem jelennek meg a fiúknak oly természetes óvodai labdarúgásban? Ezekre a kérdésekre jómagam még nem tudom a választ, de labdarúgásunk alacsony társadalmi megítéltsége mellett már inkább azon csodálkozom, hogy egyáltalán vannak még olyan kislányok, akik a focit választják maguknak sportnak, vagy akár életpályának.

A felhozatal megvan, és véleményem szerint ezt a potenciált őrültség továbbra is veszni hagyni. A futballt újra vonzóvá kellene tenni a kislányok-nők körében is. Persze kérdés, hogy a mostani Messiás, a sportfinanszírozás, mennyiben segíti a női labdarúgást? Egyáltalán női csapatok igényelhetik-e a támogatást? Azok a csapatok, ahol működik női szakosztály, tudtak-e olyan nyomást gyakorolni a vezetőkre, ami alapján ők is részesülhetnek a támogatásból? Labdarúgásunkban a legtöbb pénzt az utánpótlás fejlesztésére kellene fordítani, és nem csak papíron. Edzők képzésére, a környezet vonzóvá tételére, a futball kampányszerű népszerűsítésére, amiben a lányokat ugyan olyan erővel és mértékben szólítják meg a szakemberek, mint a fiúkat, hiszen a foci mindenkié!

Ismered Szász Kittit? Freestyle világbajnok! Ma még rózsaszín szandálkákba bújtatva megannyi hasonló tehetségünk van, akik – ha nem változik semmi – nem jutnak majd megfelelő lehetőséghez, csak azért, mert nincs sem pénz, sem akarat, hogy meglássák őket. Milyen öröm lenne egy négytagú családot focizni látni a parkban, ahol apuka a kislányával, anyuka a kisfával játszik 2:2-t, vagy az új utcai őrületben a Panna-ban a lányokat még több számban látni? Fejlettebb futballkultúrájú országokban már régen felismerték a sport, azon belül a labdarúgás jótékony hatását az egyén egészségére és a társas viselkedésre. A nőket, lányokat, asszonyokat már régen bevonták a fociba, akár profi játékos szintjén, akár teljesen rekreációs tevékenységként űzött csapattevékenységként - a nemzetközi tapasztalatok ontják ránk a jó példákat és a lehetőségeket.

Nemrégiben a női felnőtt válogatottunk alul maradt Norvégiával szemben, és szövetségi kapitányunk Kiss László azt mondta, hogy nálunk egyelőre csak álom, hogy egy meccsen belül hosszabb ideig minőségi játékot fent tudjanak tartani a játékosok...
Hát ébredjünk fel! Teremtsünk olyan környezetet labdarúgásunkban, hogy a lányok is szívesen jöjjenek, legyen merítési lehetőség, induljon el a többszintű képzés, ahol mindenki megtalálhatja a magának megfelelő szintet!

(A témában elmerülni tökéletes színhely a koteny.blog.nepsport.hu, ahol szakavatott emberektől kaphatsz naprakész információkat a női labdarúgásról)

Kun István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, megjegyzés írásnál mindig légy udvarias, és vállald a neved. Köszönöm!