2011. március 23., szerda

OPEN - Egy sportológép története

Vajon mi az ára, mikor nekiállunk „sportológépet” gyártani a gyerekből? Andre Agassi „Open” című önéletrajzi írását kötelező olvasmánnyá tenném minden olyan szülőnek, aki bármi áron élsportolót akar faragni gyermekéből.

Agassi apuka a világ legjobb teniszezőjét akarta kinevelni fiából.
Több gyermeke közül Andre tűnt a legalkalmasabbnak a kiképzésre – de mondhatnék akár tenyésztést is.
Az apa mindent aprólékosan eltervezett.
Olyan házat vett, minek udvarán betonos teniszpályát építhetett.
Adogató gépe sokkal gyorsabban lőtte ki a labdákat, mint normál esetben.
A háló magasabban állt, mint a szabvány magasság.
A gyereknek 2500 labdát kell visszaütnie minden nap.
A labdákat nem szedték össze a pályáról.
Ha a labda a már földön lévőkön megpattant, azt is vissza kellett ütnie - pályán belülre - a kis Agassinak.
A földön guruló labdák tovább zavarták a mozgásban.
Az apja mögötte állt és minden egyes labdánál üvöltött.
„Erősebben, gyorsabban, pontosabban!”
Pihenő nem volt.
A gyerek az elrontott labdáknál kemény szidást kapott.
A hálóba ütött labda kifejezetten nagy bűnnek számított – nagyobb kiabálás is járt érte.
Agassi hamar megtanulta: ha az ütő fájával üti ki a labdát kerítésen kívülre, azért az apja nem haragszik; azt hiszi véletlen volt.
A gyerek ilyenkor tudott csak pihenni.
A kis Andrenak már 4 éves korától játszania kellett minden felnőtt játékossal, aki megfordult a városukban.
Kb. 8 éves korában az apja azt mondta: most már elég a gép elleni játékból, jöhetnek a versenyek!
Minden hétvégén valamilyen versenyre vitték.
Mindig nyert.
Ez így ment sokáig...
...majd jött egy olyan verseny, ahol veszített.
Az ellenfele csalt – és ez az élmény örökre megmaradt benne.
Innentől már nem az apja terrorja motiválta a játékban.
Dühös volt saját magára.
Dühös, hogy hagyta olyan állapotba sodródni a játékot, melyben csalhatott az ellenfél.
(Régebbi bejegyzésben már írtam a habituációról, melyre ez is tipikus példa)
Bátyját majdnem tönkretette az apa, mert doppingszerekkel próbálta még jobbá tenni.
Andreval szövetkezve végül sikerült kijátszaniuk, de aztán Andret beadták egy akadémiára...

Na, azért az összes dolgot nem mesélem el a könyvből, de őszintén mondom: érdemes elolvasni!


E könyvben rengeteg párhuzamot találtam arra, milyen terhet rak egy szülő a gyerekére, mikor úgy dönt, futballozó „gépet” gyárt belőle
A gyerek még nem tud dönteni szabad akaratából, de neki is joga van a saját életét élni. Sokan nem merik kimondani, de már én is találkoztam olyan szülővel, aki kiverte a gyerek kezéből a hamburgert, de amúgy gyógyszerekkel tömte a nagyobb teljesítmény miatt. A focis szülők és edzők, a média gyakran beszél aranyérmekről, sok pénzről, luxusautókról, jó nőkről, de ritkán arról, hogy az élvonalbeli játékosok nagy része 30 éves kora után már minden ízületét fájlalja.

A profi játékosoknak karrierjük során rengeteg mindenről le kell mondaniuk a sikerért
Ezért a döntést, hogy gyerekként erre az útra lép – akár mennyire is bolondságnak tűnhet - csak és kizárólag a gyereknek van joga meghozni.

(A könyvből itt találhatsz ízelítőt)

Kun István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, megjegyzés írásnál mindig légy udvarias, és vállald a neved. Köszönöm!

Loading...