2010. március 30., kedd

"Edző bácsi, és neked mikor és ki fog válaszolni??"

cv
Te mit tettél múlt csütörtökön?


Én (már megint) mentem, láttam... és megdöbbentem.

Hogy min és miért?

Ha van 5 perced hozz egy teát, közben szívesen elmesélem neked.



Edzőként egy dél-nyugat magyarországi településre vártak

Az előzetes egyeztetések alapján hét gyerek jelentkezett az adott korosztályban, aki szívesen megmérettetné magát a futball tehetségkutató programunkba.

Fontos tudnod: ezek a fővárostól mintegy 220 kilométerre élő gyerekek szociálisan mind hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetben élnek

A tesztelést előzőleg délután kettőre tűztük ki, a helyi tanárok is nagyon várták már a találkozást. Az iskola egy csodálatos régi kastélyépületben kapott helyet és impozáns méreteivel a romos állapota ellenére is lenyűgöző látványt nyújtott. Megérkezésemkor az épület előtti parkban egy fákat metsző úrtól érdeklődtem meg, jó helyen járok-e? A férfi készségesen eligazított, így már könnyen megtaláltam a tanár urat, akivel összeszerveztük a felmérést. A kölcsönös bemutatkozás után átmentünk a kastély belső udvarára, a pálya és a felmérés helyére.


Szerencse, hogy ilyen szép időnk van

- mondja kérdő tekintetemet látva a tanár úr. - Ha akarnánk sem tarthatnánk teremben a felmérést - folytatja- mert a régi tornateremnek helyet adó épületrészt lebontották, újat kell építeni helyette, de sajnos a munkálatok most még csak a bontási fázisnál tartanak..

Az udvar az épülethez mérten szintén pazar látványt nyújtott. Óriási füves terep, hatalmas lombos fákkal övezve, ezen a területen tűzték le a két 5x2 méteres kaput. Szó szerint letűzték őket, mert mára már csak a keret maradt meg belőlük - az oldalkapufák és a keresztléc, no meg a hálótartó rész nélkül. Természetesen háló sem volt, de az udvaron játszó rengeteg gyereket ez már láthatóan nem zavarta, folyamatosan pattogott a labda.

Ahogy a tanárral közelebb mentünk a pályához észrevettek bennünket, és - körülbelül olyan harmincan, vegyesen fiúk, lányok, kicsik, nagyok – egy emberként rohantak meg minket. Körbevettek, csacsogtak, mindenkinek volt kérdése és ezt természetesen mind egyszerre akarták feltenni, egymást túlkiabálva és túllicitálva.


Amint a tanárnak sikerült egy kis csendet teremtenie bemutatott nekik

Elmesélte hogy ki vagyok és miért is vagyok itt. Erre újra kitört a hangzavar. Egytől egyig, nemtől, kortól függetlenül mind azt szerette volna, ha őt nézem meg először, hogy mit tud és egyfolytában kérleltek, hogy amúgy is mérjek fel mindenkit, aki csak él és mozog a környéken!

Minden srác vagy saját magáról, vagy valamelyik rokonáról, barátjáról állította százszázalékos meggyőződéssel, hogy ő a legnagyobb futballtehetség az egész világon. A sok ugráló, cserfes, kitaposott tornacipős és agyonmosott focipólós ifjonc között csak hosszú percek múltán sikerült a tanárnak rendet teremteni. Végül megkérte azokat akik nem az érintett korosztályhoz tartoznak, menjenek fel az osztálytermeikbe, és a napköziben csinálják meg a leckéjüket.


Mivel az előzetesen regisztrált hét fiúból végül tíz lett

Megkérdeztem a tanárt, van-e ennyi labdájuk, mert a feladatokhoz mindenkinek saját labdára lesz szüksége. Nem volt. Itt egy iskola, ahol minden gyerek focizik, függetlenül attól, hogy tud-e vagy sem, fiú-e vagy lány, kicsi vagy nagy, és nincs tíz labda a raktárban. Sebaj - mondtam - hoztam magammal, csak ki kell érte menni a kocsihoz. Természetesen minden ott maradt gyerek azonnal ajánlkozott, hogy jön nekem segíteni, végül a tanár által kijelölt néhány gyerekkel kimentem a kocsihoz a labdákért.

Az izgalomtól repdeső ifjak felől menet közben ezer kérdés záporozott rám: Hol focizok most? Hol fociztam régen? Hol vagyok most edző? Milyen kocsival jöttem? Milyen telefonom van? Mi lesz azokkal, akik megfelelnek? Innen az iskolából hány gyerek felelhet meg? Mikor lesz a következő alkalom? Lesz másik korosztály is felmérve? Azért végül csak visszaértünk, kiosztottam a labdákat és elkezdtem a felmérést.


A gyakorlatokat kivétel nélkül mind lelkesen és szépen végrehajtották

Persze végig kommunikáltak
:) „Ezt nézze meg edző úr!” „Látta! Sikerült!” „Ez most jó volt?” A végére alaposan elfáradtak, de a szemük fénylett és mosolygott. Fontosnak érezték magukat, nagyon jól teljesítettek, és biztos vagyok benne, hogy volt nem egy olyan is köztük, aki tizenkét évesen most először érezte, hogy figyelmet érdemel a tehetsége, és számít az, amit csinál.

Körülbelül negyvenöt-ötven percig tartott a felmérés, aminek a vége felé elkezdtek a napköziben lévő gyerekek is újra leszivárogni az udvarra.
Mire észbe kaptam már megint körbeálltak és jöttek a kérdések, kifogyhatatlanul. Volt egy fiú, aki egy évvel volt idősebb az általunk keresett korosztálynál. Mikor indulni készültem, egyszerűen beült az autóba és mondta, mehetünk. Neki mindegy hová és miért, csak menjünk. Hosszas érveléssel sikerült csak meggyőznöm, hogy nem vihetem magammal.

A felmérés után bármennyire is szerettem volna, a tanár úrral csak nagyon röviden tudtunk értekezni, mert a többi gyerek már elkezdte őt bombázni a kérdésekkel, hogy ma is lesz-e edzés, mikor kezdik, mikor mehetnek öltözni?

A tanár elmondása alapján ezeket a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos gyerekeket csak a sporttal, a focival lehet igazán megfogni és motiválni.


Hazafelé az autóban volt időm gondolkodni

Rengeteg nehéz sorsú, de érdeklődő, lelkes, mozgékony és nem egy valóban tehetséges gyerek ott, ahol szinte az egyetlen kitörési lehetőség, az egyetlen motivációs bázis a sport. Miért nincs ez kiaknázva, miért nincs erre odafigyelve? Miért nem fogjuk meg őket időben, MOST? A mellőzöttség, munkanélküliség, fiatalkorú bűnözés jövőképe helyett miért nem adunk nekik büszkeséget, megbecsülést, miért nem sportolókat nevelünk ki belőlük? Hová tart az oktatási rendszer? Hová tart a Magyar sport és benne az utánpótlás nevelés? Szerinted az előző bejegyzésekben elemzett MGYLSZ támogatási rendszer mennyire elérhető ezeknek a gyerekeknek, ennek a településnek?

Én is sorolhatnám a kérdéseket, mint ahogy a gyerekek sorolták nekem. Nekik szerencsére ott voltam és igyekeztem mindent megválaszolni.

De tessék mondani, hozzám mikor és kitől érkeznek meg a válaszok??



A probléma egy ideje már adott, de a megoldás az elmúlt években sem született meg

Pedig ezt mindenki tudja, hogy ha erős, munkaképes, fejlődő társadalmat szeretnénk, akkor kötelességünk megadni mindenkinek az ép testben ép lélek lehetőségét – és ennek alapjait mind az iskolák tudják lerakni.

Talán pár hónap múlva új időszámítás kezdődik, talán a Magyar sport hamarosan tényleg stratégiai húzó ágazat lesz - nem csak egy elfelejtett választási fogás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, megjegyzés írásnál mindig légy udvarias, és vállald a neved. Köszönöm!

Loading...