2010. március 5., péntek

Te mit írnál a klubod kapujára?

Ma olyan kérdést járok körbe, amely előbb-utóbb minden gyerekfoci edzőben felmerül – így minden bizonnyal benned is.
Az erre a kérdésre magadnak adott válasz döntően befolyásolja mindennapi edzéseid hangulatát, szakmaiságát, további pályafutásodat.

Nem akarlak meggyőzni sem egyik, sem másik vélemény helyességéről, vagy helytelenségéről. Magad döntöd el, hogy saját hitvilágodnak, meggyőződésednek megfelelően mit fogadsz be, és mit hasznosítasz az itt leírt folyamatos önképzésre, elméleti és gyakorlati tapasztalatokra alapozott gondolatokból és példákból.


A gyerekfoci edző dilemmája: „Képzés vagy eredményesség?”

Azok az edzők, akik sokáig, vagy talán soha nem érnek el igazi eredményeket a csapataikkal, gyakran fejéhez vágják az eredményesebb edzőnek: „Te nem képzel, hanem versenyeztetsz, kiégeted a gyerekeket!”

Thiery Henry labdarúgó szavai azonban másról tanúskodnak: „Hamisítatlan harctér, mindegyikünk tudja, hogy csak a többieket lepipálva lehet belőle valaki, ezért aztán évekig dúl köztünk a fociháború.”

Nálunk már egy ideje dívik a „két legyet egy csapásra” mentalitás – vagyis mivel a hazai rendszerben nincs kiválasztás, a „Te nem képzel, hanem versenyeztetsz, kiégeted a gyerekeket!” és hasonló közhelyes mondatokkal bármikor kényelmesen takarózhat a klubvezetés (és az edzőn keresztül a játékosig mindenki a szervezetben), plusz a „másként gondolkodók”-ra rásütve, azok azonnal meg is bélyegezhetők.

A Világ-és Európa-bajnok csatár visszaemlékezései szerint, nem csak fizikálisan, elsősorban inkább mentálisan nehéz állni a sarat, feldolgozni a győzelmi kényszert. „Gyerekek voltunk még, ugyanakkor életre-halálra versenyeztünk. Minden edzésen meg kellett szakadni, hogy bizonyíthassam: én vagyok a legjobb.”


Amikor az utánpótlás futballedző szembesül...

Történt, hogy kezdő edzőként egy amatőr utánpótlás nevelő egyesületnél kaptam munkát, és a frissensült csapatom benevezett a BLSZ II. osztályú korosztályos bajnokságába.
Az első két meccset csípőből el kellett halasztani, mert létszámban nem volt annyi gyerek, hogy ki tudjunk állni 8+1-ben félpályán, keresztben. Ezek után természetesen kiválasztásról sem lehetett beszélni, aki beszédült a sporttelep kapuján, azt azonnal le is igazoltuk. A továbbiakban ennek megfelelően szerepelt a csapatom; 10, de volt, hogy 15 góllal kaptunk ki a meccseken. Folyamatosan jegyzeteltem a hiányosságokat, hibákat és a TF-en tanultakat alapul véve elkezdtem „megdolgozni”, képezni a gyerekeket.

Eljött a téli szünet, vele a karácsonyi évzáró ünnepség, melyen az edzők és a vezetők egyaránt részt vettek. A vacsora oldott hangulatában egyszer csak félrehívott a klub elnöke, és azt mondta: „Isti, remek munkát végeztél itt az ősszel. A kezdésnél még gyerek sem volt, most meg 16 gyereked van, igai csapatot verbuváltál. Néztem az edzéseidet, nagyszerűen képzed a gyerekeket, jó a hangulat az edzésen mindent elmagyarázol nekik, mindent megtanítasz.. Ezért kérlek, tavasszal most már azt tanítsd meg nekik, hogy kell nyerni! A képzés mit sem ér, ha nem nyertek meccseket! Egy idő után elveszted a hiteled és minden szimpátiánk és szeretetük ellenére, ha nincs eredmény, a szülők el fogják vinni a gyerekeket!”


...majd dilemmázni kezd

Mert én ezen el is gondolkodtam szépen a téli szünetben. Kerestem, mi a megoldás, hogyan tudnám a győzelmet megtanítani? A nyerés megtanítása vajon nem képzés? Azt válaszoltam magamnak: „Igen a győzelem megtanítása is képzés.” Így hát elkezdtem utána járni, hogyan tudnám a győzelmet megtanítani?

Akkor még nem volt internet, esélyem sem volt, hogy másoktól tanulva hatékony információkat, bevált ötleteket lessek el – most alapból elég lenne a KIDDY11 on-line tanfolyamára beiratkoznom. De akkor maradtak a könyvek, azok is leginkább idegen nyelvűek, csak úgy, mint a videók. Magyar nyelven csak elvétve lehetett szakanyaghoz jutni. A lényeg az, hogy hosszas munkával végül összeraktam, mit fogok megtanítani a gyerekeknek – olyan programtervet kovácsoltam, ami közel van a valóságos focimeccshez és a foci legfőbb lényegéhez: a győzelemhez!

Elkezdődött a tavaszi szezon és mindjárt az első meccsen az akkori listavezetőhöz utaztunk a csapattal - természetesen ennek fényében a győzelemre semmi esélyünk sem volt. Viszont ekkor már én is nagyon szerettem volna nyerni. Azt mondtam a gyerekeknek a meccs előtt az öltözőben: ha megszerzik a bajnokságban az első győzelmüket, akkor mindenki a vendégem egy happy meal menüre. Tehát nem kell feltétlenül ma nyerniük, viszont az első győzelmet, azt megünnepeljük. A meccsen döntetlent ért el a csapat, ami ebben a helyzetben felért egy győzelemmel, ezért a következő edzésre szállítottam is a csapatnak a beígért menüket. Átbeszéltük, hogy ugyan nem nyertek, viszont ez a teljesítmény miért ér mégis győzelmet és ezért kapják meg a jutalmat most. Az egész tavaszi szezonunk pozitív lett, több győzelmünk volt, mint vereség.


Siker és/vagy élvezet?

Biztos te is hallottad már: "A gyerekfociban nem az eredmény, a képzés a fontos!"
Mindez szerintem csak annyiban állja meg a helyét, hogy valóban nem nézegetem a tabellát, nem arra készülök a héten, hogy kivel játszom a hétvégén, hanem egész héten végzem az előre eltervezett képzési anyag alapján az edzéseket. A meccset viszont ott a helyszínen meg akarom nyerni! Ezért a meccs alatt mindent meg is teszek, hogy segítsem a csapatomat a győzelemhez vezető úton. Persze ezt csak addig a mértékig, amíg nem sérülnek az elvek, a sportszerűség. És ha az ellenfél annak ellenére, hogy mindent megteszünk még is nyer? Elismerjük a győzelmét.



Kardinálisan fontos szétválasztani a szabadidős és a profi sportot, hiszen mindkét oldalnak mások a céljai, mások az elvárásai –
és mindkét oldalnak igaza van!


A szabadidő sportban evidens, hogy nem számít az eredmény. Ott az számít eredménynek, ha minden résztvevő jól érzi magát és gazdagabb lesz egy nagy élménnyel.

Aki profi focira képzi a gyerekeket, annak viszont szem előtt kell tartania a kiválasztást. Folyamatosan versenyeztetnie kell a gyerekeket, hiszen az is egyfajta válogatás. Az eredményességhez képezni is kell, mert aki csak versenyeztet, az hosszú távon úgy sem lesz eredményes. Tehát képezni kell a gyerekeket, csak az nem mindegy, hogy milyen szinten és mit oktatunk nekik.

Amíg nem történik meg nálunk is az, ami a fejlett futball kultúrával rendelkező országokban már régóta működik – vagyis, hogy kiválasztás alapján rangsoroljuk a gyerekeket, és mindegyikük keveredés nélkül, a tudásának megfelelő szintű képzést kapja - addig nem lesz látványos és tartós előre lépés a profi magyar futballban.


Edzőként te melyiket írnád ki a klubod kapujára?

Kedves szülők és gyerekek!
Ez egy szabadidős futball csapat! Itt a lényeg, hogy jól érezze magát mindenki, mozogjon, egészséges legyen. Nem fogunk eredményre törekedni, mert nekünk a fent leírt értékek megléte az eredmény!


- vagy -

Kedves szülők és gyerekek!
Ez egy profi focira felkészítő klub! Itt folyamatos a kiválasztás, folyamatos, minden edzésen történő verseny és téthelyzet szituációinak az eredményes megoldását követeljük meg a gyerekektől. Keményen edzünk, mert minden tornát, meccset meg akarunk nyerni - tehát az eredményesség nagyon fontos nálunk!



Ha arra számítottál, van jó és rossz választás, csalódni fogsz. Bármelyiket tarthatod a magad válaszának, a lényeg, hogy már az elején tisztába kell tenned és tudatni klubod, csapatod nevében, hogy nálatok mi a cél a gyerekekkel?
Ezzel az egyszerű felismeréssel könnyen elkerülhető rengeteg félreértés, sértődés, későbbi rossz érzés. Ilyen kondíciókkal mindkét típusú klubban meglehet a kellő gyereklétszám, tudják, hogy mit választottak, tudják, hogy mik ott az értékek és ezek alapján, hogy mire számíthatnak. S nem mellesleg így üzemelve mindkét tábor eredményesebben végzi, a saját missziójának megfelelő feladatait.


A lehetőség adott, csak rajtad múlik, mit gondolsz, mit mondasz, s mit írsz ki a futballklub bejáratára..

A következő blogbejegyzésben folytatom a témát, avagy mi lett volna, ha a nagymamámnak áramszedője lett volna ?

Üdvözlettel: Kun István



Ui: Mint alapos és kitartó olvasónak, köszönetként fogadd szeretettel tőlem ezt a rövid, de tanulságos történetet – remélem hasznos olvasmányodra lesz!

Nemrég az FC Internazionale utánpótlás csapatainál eltöltött pár nap alatt volt lehetőségem egy U15-ös bajnoki mérkőzés megtekintésére. Itt, ugye elvileg már számít az eredmény:)

Olaszországban ebben a korosztályban hetet lehet cserélni, ezt a hét játékost a szünetben be is cserélte. A lecseréltek között volt az első félidő legjobb játékosa is, aki három gólt szerzett az első félidőben. A meccs vége 10:0 lett az Internek. Az első félidőben egy jól látható letámadást játszottak, a második félidőben a középpályás védekezést és a labdaszerzés után a védővonal bevonásával a labda biztonságos helyre juttatását és a védővonalból elindított támadás-vezetéseket játszották. A meccs előtt 45 perces teljes intenzitású bemelegítés folyt, edzésritmusban.

A meccs után elmondta az edző, hogy mivel a két félidőben két különböző taktikai megoldást gyakorolnak, ehhez a cseréket végrehajtják a szünetben, és hogy minden játékos megfelelő terhelést kapjon, ezért van szükség a hosszú és nagyon intenzív bemelegítésre. Vagyis ellenféltől függetlenül minden meccsen két különböző taktikai variációt gyakorolnak a megfelelő játékosokkal...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, megjegyzés írásnál mindig légy udvarias, és vállald a neved. Köszönöm!