2009. március 24., kedd

Mese a lúzer nyusziról


I. rész

Mikor nyuszika bicikli kerekéből elmegy a levegő, gondolkodik, mit is tegyen. Honnan szerezzen pumpát, amivel levegőt fújhat a kerékbe?

Eszébe jut, hogy a medve lakik legközelebb, hozzá kell elgyalogolnia, neki is indul.

Menet közben tovább gondolkodik, és arra jut, hogy a medve biztos nem látja szívesen, biztos nem adja majd kölcsön neki a pumpáját, így aztán feleslegesen teszi meg ezt az utat. Az érzés, egyre jobban eluralkodik rajta…

Mikor a medve az ablakból észreveszi nyuszikát, boldogan elésiet üdvözölni.

„Szia nyuszika, de örülök, hogy látlak! Miben segíthetek neked?

Mire nyuszika nyersen csak ennyit válaszol:

„Tudod medve, nem is kell a pumpád!”

Egyszerű titok, amit a vesztes nyúl nem tud!

Mikor elhatározol valamit, és szeretnéd is megvalósítani azt, akkor minden ehhez kapcsolódó gondolatodnak is pozitívnak kell lenniük.

Ne aggódj előre, ne gondolkodj folyamatosan negatívan, mert így saját magadnak építed fel azokat az akadályokat, melyek végül meggátolnak majd céljaid megvalósításában.

Nem tudod mások elismerését úgy elnyerni, hogy közben Te is kételkedsz saját magad képességeiben.

Hatékonyságod és sikered alapja, a magadba vetett hit!

Abban, hogy a terveidhez közelebb kerülj, és, hogy célod elérésében környezeted is segíteni tudjon téged, nagyon fontos jelentősége van annak, hogy tudasd, mire van szükséged.

Merj kérni másoktól! Ha módjukban áll, legtöbbször segítenek, hiszen nekik is jó tudni, hogyan könnyíthetik meg az életed, hogyan tehetnek téged boldogabbá!

Te már tudod, miért eleve vesztes, a mesében szereplő nyuszi.

Szerinted hogyan alakul a sorsa?

II. rész

A magában dúló-fúló nyuszika, hátat fordítva az értetlenül álló medvének, visszaindul, hazafelé.

Egyszer csak beleütközik a farkasba, aki teljesen véres, és egy papírlapot tart a kezében.

Döbbenten nézve a farkasra, megkérdezi:

„Úr Isten, mi történt veled te farkas?”

„Tudod, nyuszika, egy lista van a kezemben, és azok vannak rajta, akiket megeszek.”

„Mondd farkas, én rajta vagyok a listán?”

„Nézzük csak. Igen rajta vagy!”

Nyuszika a félelemtől megdermed, mire a farkas hamm, egyben bekapja nyuszikát.

(Itt ért véget nyuszika története. De nem úgy a mese!)

A farkas tovább sétál, és összetalálkozik egy vidám kis rókafival.

A kis róka, látva a véres farkast, csodálkozva kérdezi:

„Farkas koma, hogy nézel ki, mi történt veled?”

„Tudod kis róka, kezembe van egy lista azokról, akit megeszek.”

„És mondd farkas, én is rajta vagyok azon a listán?”

„Nézzük csak! Igen kis róka, rajta vagy a listán!”

A kis róka elgondolkodik.

„És mondd csak farkas, nem lehetne kihúzni a nevem, hogy ne legyek rajta?”

A jól lakott farkas elmosolyodik.

„Dehogynem!”

És azzal ki is húzza a kis rókát a listájáról.

Itt a mese (igazi) vége.

És már Te is látod: egész másként alakulhatott volna nyuszika sorsa, ha ő is, mert volna kérni…

2009. március 16., hétfő

Gyerekpénzügyek

cv

Mai világunkban sok gyerek már az előtt eladósodik, mielőtt egy fillért is keresett volna!
Keresete még nincs, de havi rezsije már van, ami a mobiltelefon-számlájából, bankszámlájából stb. jön össze. Hát nem pont erről szól a mostani pénzügyi válság is?

Kifejezetten szülőknek ajánlom figyelmébe a csodasuli oldaláról kiollózott alábbi elgondolkoztató, és valóban hasznos cikket!


Mit tehetsz, hogy gyermekedből NE ADÓST nevelj?

1. Helyénvaló NEM TUDNI a választ

Nemrég beszélgettem tizenéves(!) unokaöcsémmel. A beszélgetés mély benyomást tett rám.

A lényege ez volt:

- "Szar az élet. Elnézem anyámat és apámat, ahogy nap mint nap teljesen lestrapálva jönnek haza a munkából. Nem akarok ennek a mókuskeréknek a csapdájába esni, de nem látok semmi reményt az elkerülésére. Tényleg erről szól az élet? Mi az értelme? Most komolyan: ezért tanuljak? Ezt nem gondolhatod komolyan!”

- Andris! - mondtam neki - talán nem találod nagyszerű válasznak, de büszke vagyok rád! Nem tudom neked megígérni, hogy megtalálod a VÁLASZT, és megoldódik a dilemmád. Tudom, hogy válaszokat akarsz, és azokat nem mindig kapod meg azonnal. De a kellő kérdéseket teszed fel, és ez az IGAZÁN fontos."

Az emberek évezredek óta tesznek fel NAGY KÉRDÉSEKET. A fenti történethez kapcsolódóan benned, mint szülőben, vajon milyen kérdés merült fel?

Amikor Kolumbusz hajóival megközelítette Amerika partjait, az őslakosok - bár a tengerparton voltak - NEM látták a hajókat!

Amit nem ismerünk, az nincs. Amit nem tudunk elképzelni, azt nem látjuk.

Mit gondolsz, milyen érzés lehetett vajon annak idején az őslakosoknak NEM látni a hajókat, és aztán egyszer csak az agyban egy kattanás után meglátni azokat?

A hajók valójában pont ott voltak az azelőtti percekben is, amikor még NEM látták őket. Hát én ehhez a "vakság" érzéshez tudom hasonlítani azt, ha nem kezded egy kicsit jobban beleásni magad gyermeked pénzügyi nevelésének hogyanjába.

FONTOS! Ezt a témát sehol nem tanítják a kisgyerekeknek!

Ezért Neked kell ezt megtenned. Mély meggyőződésem, hogy a szóban forgó téma szó szerint gyermeked jövőbeni sikerét alapozza majd meg. Ezért érdemes itt maradnod velem. Csak nyerhetsz!

A tudással, amelyet erről a témáról itt megszerezhetsz, és gyermeked javára fordíthatsz, olyan fejlődést érhetsz majd el mind gyermekednél, mind magadnál, hogy évértékelésnél az év egyik döntő pillanatának fogod tekinteni ezt a napot – és tudod, én akkor vagyok igazán boldog, ha azt hallom, hogy segíthettem.

2. Gyerek pénzügyek 7 éves kortól, azaz hogyan alapozhatod meg gyermeked pénzügyi sikereit az életben már MÁTÓL!

Készülj fel, mert intenzív lesz, és dolgoznod is kell benne!

Sokat kell olvasnod és dolgoznod a feladatokon. Ezt a minimális befektetést kell csupán egyelőre megtenned ahhoz, hogy gyermeked számára azokat az információkat megszerezd, amelyek révén a pénzt mágnesként fogja magához vonzani.

Szükséged van némi pénzügyi tudásra és segítségre ahhoz, hogy gyermeked pénzügyeit a legszilárdabb alapokra helyezd?

Csak akkor olvass tovább, ha a fenti kérdésre a válaszod: IGEN!

FONTOS! Az itt található feladatokat feltétlenül kövesd végig, és csináld meg!

Először két feladatot kell majd elvégezned. Ne halogasd, és nem mondd azt, hogy majd később elolvasod és visszatérsz. Úgyis tudod, hogy... És tudod ki az, akivel "kibabrálsz"? Bizony, bizony, saját magad és a gyermeked.

Hadd kezdjem egy olyan történettel, amit nemrég olvastam egy könyvben:

Amikor kisfiúnk született, a feleségemnek és nekem szükségünk volt egy babatakaróra a bölcsőjébe.

Lányunknak, aki akkor három és fél éves volt, nem is egy régi takarója volt a gardróbjában.

- Mit csináltok a ruhatáramban? – kérdezte.

- Csak előveszem az egyik régi plédet – mondta a feleségem.

- Miért?

- Azért, hogy az új kisöcsédnek adjuk.

- Az kell nekem! – sikította a lányunk.

- De drágám – szólaltam meg –, még csak nem is tudtál róla, hogy ott van ez a régi takaró.

- Akkor is kell nekem!

- Feleségemmel kétségbe esve néztünk egymásra. Mitévők legyünk? Ekkor a nejemnek hirtelen támadt egy nagy ötlete.

- Elfogadsz érte öt dolcsit? – kérdezte.

- A sírás abbamaradt.

- Rendben.

Veled is előfordult hasonló helyzet?

A történet jól szemlélteti, hogy a szülő a nehéz helyzeteket a legtöbbször ösztönösen próbálja megoldani, ami persze a legleleményesebb megoldásokhoz vezethet.

A pénz azonban egy olyan „dolog”, amellyel kapcsolatban szélsőséges érzések és vélemények vannak. Biztos lehetsz abban, hogy most, amikor Te olvasod ezeket a sorokat, és a saját véleményedet mondogatod magadban, ugyanebben a percben egy másik szülő pont a fordítottját fogalmazza meg magában.

Ezért ahhoz, hogy a legjobban segíthess gyermekednek abban, hogy a pénz szolgálja őt és ne fordítva, először NEKED kell megismerned és megértened, hogy Te mit gondolsz a pénzről.

Kérlek, saját érdekedben feltétlenül végezd el a következő két feladatot!

# 1. feladat - Ismerd meg, mit gondolsz a pénzről és a jólétről!

Ha teheted, nyomtasd ki ezt az oldalt, és jelöld be azokat a mondatokat, amelyek által megszólítva

érzed magad!

• A pénz kicsúszik az ujjaim közül.

• Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli.

• A pénz jellemromboló.

• Ha én kapok pénzt, az valakinek hiányzik.

• Csak az lesz gazdag, aki takarékoskodik.

• A siker mértéke a pénz.

• Én szeretem a pénzt.

• Van a pénznél fontosabb.

• A pénz nem boldogít.

• Ha a gyermekeim gazdagságban nőnek fel, a jellemükön esik csorba, és a drog rabjaivá válnak.

• A pénz tiszta energia.

• Vonzom a pénzt, mint a mágnes.

• Elégedj meg azzal, amid van!

• A pénz hasznos.

# 2. feladat - Tisztázd magadban, hogy mit is gondolsz valójában a pénzről!

Képzeld el, hogy nagyon gazdag vagy. Írd le, hogy mit értesz a bőség fogalmán (tőke, pénz, vagyon stb.)! Milyen előnyei és hátrányai vannak? Írd le szépen egymás alá:

Előnyök és Hátrányok

Milyen az előnyök és a hátrányok aránya? Melyik rublikához írtál többet?

***

3. A pénz elméletben oly könnyen megérthető,

hogy azt hinnénk, több ember kezeli hozzáértéssel a gyakorlatban is. Ám ez nincs így.

A pénzügyek a legtöbb családban válnak sokszor hadszíntérré nem csupán a szülők és a gyerekek, hanem a két szülő között is. Emlékezz csak vissza a legutóbbi „Anya vedd meg, de most azonnal!” helyzetre, amikor gyermeked valamit nagyon akart, amit Te nagyon nem akartál megvenni!

A jó hírem, hogy ilyen és hasonló helyzeteket ezentúl nem nyűgként és kellemetlenségként fogod átélni, hanem nagyszerű alkalomnak fogod látni gyermeked pénzügyi intelligenciájának fejlesztésére.

A pénznek mindig akkora a jelentősége, amekkorát tulajdonítunk neki. A pénz akkor válik központi kérdéssé, ha anyagi nehézségeid vannak.”

#3. feladat

Kérlek, tedd fel a következő kérdéseket gyermekednek, írd le őket, és gondolkozz! Ebből megtudhatod, hogy mit tanítottál Te neki eddig a pénzről, és honnan indultok.

Útmutató a kérdezéshez:

- Ne kommentáld, amiket mond.

- Csak kérdezz.

- A végén köszönd meg, hogy megosztotta veled a véleményét.

1. Mit tanítottunk neked mi - a szüleid/nagyszüleid - a pénzről? Itthon mit hallasz ezzel kapcsolatban?

2. Tudod mi a zsebpénz?

3. Félreteszel a zsebpénzedből vagy elköltöd teljesen?

4. Te mit gondolsz a pénzről?

5. Fontosnak tartod a pénzt?

6. Mit gondolsz azokról, akiknek szerinted sok pénzük van? Ki a gazdag? Ki a szegény?

7. Te hová sorolnád saját magadat és a családodat?

8. Ha Tiéd lenne a világ összes pénze, mit tennél a szabadidődben? Hol élnél? Mivel töltenéd a napjaid?

9. Szerinted hány éves korodban mehetsz nyugdíjba?

10. Ha majd nyugdíjas leszel, mennyiből kell megélned: többől vagy kevesebből, mint most? Van erre valamilyen terved? Ha van, akkor mi az? Hogyan szeretnéd leélni az életed?

Ha leírod a válaszokat, pontos képet fogsz kapni arról, hogy milyen hiedelmek vannak gyermeked fejében a pénzzel kapcsolatban, és talán a Te fejedben is...

4. A megtakarítás valódi okai

Először is arra a kérdésre szeretnék válaszolni, amely sejtésem szerint számos szülőben megfogalmazódik: vajon, ha a pénzről tanítgatom gyermekemet, nem fog harácsoló uzsorássá válni

tőle? A válaszom természetesen az, hogy nem - mindaddig, amíg ésszerű dolgokra okítjuk őket. Valójában az egyik fő célkitűzésünk, amikor gyermekeinket meg akarjuk tanítani a pénzzel bánni, éppen annak megelőzése, hogy valaha harácsoló uzsorásokká váljanak.

Minél átfogóbban megértik a gyerekek a pénz mibenlétét, - és minél kényelmesebben érzik magukat a jelenlétében - annál kevésbé valószínű, hogy idősebb korukra az anyagiasság maga alá gyűrje őket, és a pénz megszállottjai legyenek.

Korántsem vagyok egyike azoknak, akik azt bizonygatják, hogy a kapzsiság jó dolog. A kapzsiság valójában módfelett rossz dolog, mert kielégíthetetlen, és mint minden függőség, csak boldogtalansághoz vezet.

Amikor gyermekeinket a pénzzel kapcsolatos tudnivalókra okítjuk, egyik célunk éppen az, hogy immunissá tegyük őket a kapzsiságra, mégpedig azáltal, hogy segítségünkkel megtanulják ésszerűen és érzelemmentesen szemlélni a pénzt; olyan gyakorlati eszközként, mellyel jobbá tehetik az életüket.

Az ember részben azért tanul a pénzről, hogy ne kelljen folyton rajta rágódnia, és senki nem tölt több időt azzal, hogy pénzügyeken tépelődik, mint az,

- aki tart tőle,

- aki nem érti meg, vagy

- aki szándékosan megpróbálja semmibe venni.

Célunk olyan gyerekeket felnevelni, akiket nem borítanak el az élet pénzügyi oldalának hullámai, és e cél elérésének nem is egy módja van. Itt és most válogathatsz majd az ötletek közül, ihletet meríthetsz saját ötleteid kiagyalásához, esetleg hagyhatsz mindent a régiben, és remélheted a legjobbakat.

Gyermekeim pénzügyi érdeklődése

Saját gyermekeim érdeklődése a pénzügyek iránt az évek során hol elnyugodott, hol felbuzdult, amire időnként nagy hatással volt az, hogy mennyi házi feladatuk volt, vagy éppen mi iránt éreztek ellenállhatatlan vágyat a bevásárlóközpontban.

Mindamellett, senki életét nem uralhatják azok az elképzelések, amelyeket másvalaki alkotott a pénzről, még akkor sem, ha az illető pénzzel kapcsolatos gondolatai sziporkázóak.

A kérdés azonban nem hagyott nyugodni:

Mit is kéne tennem, hogy felkeltsem gyermekeim figyelmét a takarékosság iránt?

Ha a bankba betett pénzünk nap mint nap megduplázódna, nem jelentene nehézséget, hogy felkeltsük gyermekeink érdeklődését a takarékbetétek iránt. Az ördögbe, Te is rögtön nyitnál egyet, ugye?

Olyan megtérülési arányokat kell tehát felkínálnunk nekik, amelyek izgatóan magasnak tűnnek a szemükben, s mely láttán saját jó szántukból határoznak úgy, hogy a takarékosság egészen jó ötlet.

A kamatlábnak tehát elég magasnak kell lennie ahhoz, hogy egyetlen hónap leforgása alatt a valódi gyarapodás vitathatatlan bizonyítékául szolgáljon a gyereknek - alkalmasint ez az az időtáv, amelyet egy hatéves még belát, és el tud képzelni.

5. Az ANYA BANK megalakulása

Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy egyik kereskedelmi bank sem kínál elég vonzó kamatlábat, ezért úgy határoztam, hogy megnyitom a saját bankomat, az Anya Bankot.

A saját bank nyitásának fantasztikus ötlete sajnos nem az én találmányom (bár az lenne!). Valójában egy könyvből szedtem ezt az ötletet, amelyet Neked is csak ajánlani tudok.

Lassan két éve, hogy megalakult az Anya Bank és megszerezte első betéteseit: két büszke és boldog gyermekemet, Dorinát és Kristófot.

- Milyen szabályrendszer szerint működik az Anya Bank?

- Milyen kamatokat fizet?

- Mennyi zsebpénzt kapnak a gyerekek?

# 4. feladat - Hogyan létesíts saját bankot?

Gondolkodj el!

- Te milyen feltételek mellett nyitnád meg a saját bankodat?

- Mi lenne a bankod neve?

- Mi lenne a pontos célja?

- Ki lehetne betétese ennek a banknak?

- Ki és hogyan vezetné a könyvelést?

Látod, rengeteg kérdés megválaszolása szükséges egy saját bank felállításához, mégis majd meglátod, milyen egyszerűen létrehozható és működtethető.

Ez az egyik ilyen egyszerű módszer, amelyet most megmutatok neked. De itt még nincs vége!

Maradjunk azonban még az ANYA Banknál, és nézzük meg, hogyan működik!

Pontos útmutatót fogsz kapni, hogyan érdemes elkezdeni, milyen kamatlábakkal, milyen kezdőösszeggel stb.

6. Voltaképp mi is az a bank?

A kisgyerekek hamar rájönnek, hogy a bankok nagy és unalmas boltok, ahová a felnőttek pénzért járnak. Azt viszont, hogy mit kell tenni a felnőtteknek cserébe – vagy, hogy kell-e tenniük érte bármit is – eleinte még rejtély övezi. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt, amikor fiam véletlenül meghallotta, amint férjemmel arról beszélünk, hogyan fizessünk ki egy nagy kiadást, Kristófom érthetetlenül ránk nézett, és azt kérdezte: Miért nem mentek el a bankba, és veszitek ki a falból a pénzt?

6.1. Anya Bank születik

Tisztában voltam vele, hogy egyetlen kereskedelmi bank sem kínál elég vonzó kamatlábat, úgy határoztam tehát, hogy megnyitom a saját bankomat, amelyet Anya Banknak neveztem el.

Az Anya Bank megalakulását követően arra bíztattam gyermekeimet, hogy legyenek ők az első betéteseim. Elmondtam nekik, hogy arra szeretném buzdítani őket, hogy pénzük egy részét takarítsák meg ahelyett, hogy tüstént elköltenék.

Az Anya Bank létrehozása tulajdonképpen nagyon egyszerű volt.

A számítógépemen egy Excel táblában mindkét gyermekem számára nyitottam egy folyószámlát. Minden hónap nyolcadikán a gyerekek zsebpénzét beírtam a táblázatba, amely automatikusan kiszámolta az egyenlegüket.

Ha hétfő, akkor kamat-jóváírás

Minden hétfőn van kamatjóváírás, amelyet szintén egyszerűen automatizáltam az Excel táblázatban. Hozzáteszem, hogy mind a zsebpénz-jóváírást, mind a kamatszámítást sima egyszerű fehér papíron is épp olyan jól el lehet végezni. Szóval ne aggódj, ha nem láttál még Excel táblát.

A számítógép egy praktikus kellék mindenki számára, aki gyerekeknek vezet bankot, de korántsem nélkülözhetetlen.

6.2. Az Anya Bank megnyílt

Amikor megnyitottam az Anya Bankot, eleinte lelkesen nyomtattam számlakivonatokat gyermekeimnek, sőt elemzéseket készítettem kiadásukról. Gondoltam, szeretnék tudni a gyerekek, hogy tegyük fel, pontosan mennyi pénzt költöttek plüss állatra, édességre, katonákra egy hónapban, egy negyedévben vagy esetleg szeretnék áttanulmányozni, hogy mennyi pénzt zsákmányoltak össze az elmúlt év során.

Kiderült, hogy szemernyi kíváncsiság sem él bennük az efféle dolgok iránt, és bár bájosan mosolyogtak, köszönték, de nem kértek a nyomtatott egyenlegekből vagy tanulságos összesítésekből.

Az Anya Bank adminisztrációs oldala engem lázba hozott, őket viszont a legkevésbé sem.

A gyerekeket csak aktuális egyenlegük érdekelte, legutóbbi kamatjóváírásuk és az, hogy vajon beírtam-e a nagymamától szerzett pénzt, amelyet rögtön odaadtak nekem, hogy csak kamatozzon az Anya Bankban, hiszen jól tudták, hogy az Anya Bank királyi kamatot fizet.

Eleinte csalódott voltam, hogy 7 és 9 éves gyermekeim ilyen csekély érdeklődést mutattak a könyveléssel és összefüggésekkel kapcsolatban, de aztán rájöttem, hogy csalódottságom indokolatlan volt. A betétesek számára a takarékosság célja a jutalom. Ez érthető is.

7. Alapítsd meg saját Anya Bankodat!

Természetesen, hogy ha úgy döntesz, hogy bankot nyitsz, meg kell határoznod a zsebpénz mértékét, a kamatlábat és egy - két szabályt. Ezeket neked kell eldöntened, azonban segítségül nyújtok itt számodra néhány megfontolásra szánt szempontot.

7.1. A kamat

- A kamatlábnak elég magasnak kell lennie ahhoz, hogy egyetlen hónap leforgása alatt a valódi pénzgyarapodás vitathatatlan bizonyítékul szolgáljon a gyereknek.

- Az is fontos, hogy a kamatlábnak ahhoz is elég magasnak kell lennie, hogy kézzelfoghatóvá tegye a gyerek számára a kamatos kamat csodáját, mégpedig oly módon, hogy a betét értékét nem sokkal több, mint egy év alatt megduplázza.

A fentieket figyelembe véve a kamatot heti 1%-ban határoztam meg, ami kamatos kamat lévén évi közel 68%-nak felel meg.

7.2. A zsebpénz

Gondold végig, hogy mit kell a zsebpénznek fedeznie (édesség, apró játék, újság, nyaralás alatti fagyik stb.)! Tisztázni kell, hogy ki miért fizet.

Én úgy kezdtem, hogy megkértem gyermekeimet, igényeljék meg azt a zsebpénzt az Anya Banktól, amennyire feltétlenül szükségük van. Ezt az igénylést írásban kértem benyújtani, amiben meg is kellett indokolniuk a kért összeg nagyságát.

A lényeg, hogy a zsebpénznek elég magasnak kell lennie, hogy lehetővé tegye az elengedhetetlenül szükséges kiadásokon felüli költekezést is, de nem szabad olyan nagynak lennie, hogy kimeríthetetlennek tűnjön.

A zsebpénzzel kapcsolatban még bővebben írok, mert ennek mértékével és működtetésével kapcsolatban egy-két alapelvet le kell még fektetnünk saját Anya Bankod megfelelő működtetéséhez!

7.3. És te mit nyersz azon, ha egy bankot működtetsz a gyermekeid számára?

Ahogy bármely bankár, megkapod betéteseid pénzének használati jogát arra az időre, míg betétként nálad van. Súlyos kamatot kell fizetned, ám áldozatodért cserébe abban az elégtételben részesülsz, hogy tudod, gyermekeid erőfeszítés nélkül vértezik fel magukat a felnőtt élet felelősségére.

És ha arra gondolsz, hogy mennyivel drágábban jönnél ki, ha gyermekeid felelőtlenek lennének a pénzügyekben, akkor nem is tűnik olyan magasnak az a kamatláb.

7.4. Részlet az Anya Bank nyitóbeszédéből

Bankod megnyitásánál fontos, hogy elmondd a következőket:

„Ha vagyonotok egy részét megtartjátok magatoknak ahelyett, hogy nyomban elköltenétek, rövid idő alatt képesek lesztek megkétszerezni vagy akár megháromszorozni a zsebpénzeteket. Minél többet takarítotok meg, és minél tovább meg is tartjátok ezt az összeget, annál többet áll majd módotokban költeni.”

Kíváncsi vagyok a gondolataidra és az ötleteidre. Írd meg, ha fellelkesedtél, és elhatározásra jutottál:

"Saját Anya Bankot nyitok!"

8. A zsebpénz

A zsebpénzzel kapcsolatban a legkülönbözőbb és szélsőségesebb vélemények vannak. A széles körben elfogadott elképzelések közé tartoznak a következők:

- A gyerek zsebpénzét elég alacsony összegben kell meghatározni, hogy megakadályozzuk az esztelen költekezést.

- A gyerektől meg kell követelni, hogy minden megkapott zsebpénzének egy részét megtakarítsa.

- A gyerektől meg kell követelni, hogy minden zsebpénzének egy részét jó célokra fordítsa.

- A gyerek zsebpénzét bizonyos háztartási munkák elvégzéséhez vagy az iskolai érdemjegyeihez kell kötni.

A fent felsorolt elképzelések egyikével sem értek egyet.

8.1. A túl fukar zsebpénz

Létezik egy nagyon mulatságos angol gyermekkönyv-sorozat (Richmal Crompton az írója), amely egy tizenéves fiúról, William Brownról szól, akinek soha nincsen elég pénze.

Hivatalos zsebpénze elenyésző, és még azt is csak hébe-hóba kapja meg, mert az apja állandóan megnyirbálja a károk költségei miatt, amelyeket okozott.

Következésképpen azon ritka alkalmakkor, amikor ő és barátai egyszer csak hozzájutnak néhány pennyhez, azonnal és hűbelebalázs módjára el is verik a pénzt, mielőtt még valamely rosszmájú felnőtt kieszelhetne egy ürügyet, hogy kiürítse a zsebüket.

Ők aztán nem takarékosak. Pénzügyi terveik nem terjednek tovább a nap végénél. Amikor majd felnőnek, a végsőkig lecsupaszítják a hitelkártyáikat.

Azoknak a gyerekeknek, akik

William Brownhoz hasonlóan kíméletlenül fukar kézzel mért zsebpénzt kapnak, nincs rá semmi okuk, hogy hosszú távra gondolkozzanak.

Nem látják értelmét a takarékosságnak, mert jól tudják, bevételeik túl soványak ahhoz, hogy valaha is összegyűjthessenek egy jelentősebb összeget. Amikor ezek a gyerekek pénzhez jutnak, hajlamosak hebehurgya módon a nyakára hágni.

Annak érdekében, hogy az ilyen gyerekeket felelős vásárlókká alakítsuk, lehetőséget kell adnunk nekik a költekezésre. Arra van szükségük, hogy bölcs és ostoba döntéseik meghozatalára egyaránt esélyt kapjanak, és elengedhetetlen, hogy ezt az esélyt meglehetősen gyakran kapják meg. Így tud csak kikristályosodni számukra a bölcsesség és az ostobaság közötti különbség.

Én sem kezdtem felelősségteljessé válni pénzügyeimben mindaddig, míg nem volt elegendő pénzem arra is, hogy hébe-hóba eltékozolhassak belőle.

Nem arra akarod tanítani gyermekeidet, hogyan tartsák fenn magukat a semmiből,

hanem arra, hogy hogyan gazdálkodhatnak értelmesen annak a bőségnek a hasonmásával, amelyet reményeid szerint egy napon dolgozó felnőttként megszereznek maguknak.

Segíteni akarsz nekik, hogy felkészülhessenek felnőtt életük azon pillanatára,

amikor befejeződik a tanulmányokért vívott harc, és elkezdenek több pénzt keresni, mint pusztán az élelmiszerre és a lakbérre szükséges minimum.

Segíteni akarsz nekik, hogy jobban élhessenek azáltal, hogy intelligens döntéseket hoznak,

és ezt egyetlen módon teheted meg: ha lehetőséget biztosítasz, hogy dönthessenek – és nem utolsó sorban, hogy baklövéseket kövessenek el.

8.2. Mekkora legyen a gyerek zsebpénze?

Tudom, hogy erre a kérdésre várod a legjobban a választ. A pénz a legtöbb családban az ellenőrzés kérdéskörébe tartozik, és a gyerekek önálló cselekvése igen korlátozott e tekintetben. A pontos összeg számos nem egységesíthető tényezőtől függ, beleértve a szülők anyagi helyzetét és egyéb bevételi forrásait (ha vannak!).

De lássunk egy általános ökölszabályt, amelyet igen ésszerűnek tartok: a gyerek személyes anyagi forrásainak (melyek magukba foglalják a rokonoktól kapott időszaki készpénzajándékokat és egyéb bevételi forrásokat is) összeadva évente olyan summára kell rúgniuk, amelyet a gyerek több mint elégnek érez.

Azt hiszem, ideális esetben a gyerekeknek társaik többségéhez viszonyítva sem szegénynek, sem gazdagnak nem szabad érezniük magukat, hanem olyan tehetősnek. Ha elveszítik egy heti zsebpénzüket, az fel kell, hogy dúlja őket, ha találnak ekkora összeget, akkor nem rohannak, hogy édességet vegyenek érte.

8.3. Kérdezd meg gyermekedet, mennyit szeretne kapni!

A zsebpénz megállapításához úgy érdemes hozzákezdened, ha megkérdezed gyermekedet arról, hogy véleménye szerint mennyit kellene kapnia, és szerinte kiadásai mely részeit kellene neki személyesen vállalnia.

Ne félj megkérdezni, mert valószínű kevesebbet fog mondani, mint amennyit te adnál neki. Minél kisebb a gyermeked, amikor elkezdesz neki zsebpénzt adni, annál könnyebben állapíthatod meg a megfelelő összeget.

A végcélnak annak kell lennie, hogy némi teret adsz gyermekednek pénzügyi manőverezéséhez, és ezáltal egészen önmaga fedezheti fel a valódi felelősséget. Azt, hogy mennyi szabadsággal képes ésszerűen élni, csak ő és te határozhatod meg. (Inkább a nagyobb szabadság javára tévedj, mint a kisebbre!)

8.4. Meg kell-e követelni gyermekedtől, hogy zsebpénze egy részét megtakarítsa?

Nem. Ha a megtakarítás nem önkéntes, akkor értelmetlen. Ha gyermeked zsebpénzéből minden hónapban zárolsz egy tetemes részt, gyermeked sohasem fog sajátjaként gondolni az elkobzott összegre. Ha valódi ellenőrzést kínálsz gyermekednek pénze felett, valamint kellőképpen vonzó megtérülési rátát, saját magától is takarékoskodni fog.

Azzal kell-e megkeresni a gyereknek a zsebpénzt, hogy bizonyos házimunkát elvégez?

Úgy gondolom, hogy a gyereknek zsebpénzt kell adni, és úgy gondolom, hogy a gyereknek házimunkát kell végeznie, de nem hiszem, hogy a két tevékenység kapcsolatban áll egymással.

***

Ne feledd! Ha te nem tanítod a gyermekedet a pénzről, sokan megteszik majd helyetted.

"Jól jár, ha ezt teszi, az állam adókedvezményt ad Önnek, amiért hosszabb ideig marad adós" – érted mire gondolok?

(forrás: csodasuli.hu)

2009. március 8., vasárnap

Morpheus üzenete - Más ismerni az utat, és más járni rajta

„Üdvözöllek!

Neked mi jut eszedbe Széchenyiről?

Valószínűleg Te is a legnagyobb magyarként gondolsz rá. Tízből kilencen biztosan erre gondolnak.

De mi köze ennek Hozzám, a futballhoz, és a tehetségedhez?

Nagyon is sok!


Mitől gondolsz Széchenyire úgy, mint a legnagyobb magyarra?

Nem azért, mert ő lett volna a leggazdagabb. Sok vagyonosabb ember volt az országban, akikről nem tanultál az iskolákban, és nem olvastál könyveket az életükről. De valami oka mégis van, hogy tízből kilencen a legnagyobb magyarként gondolnak rá. Széchenyi nem elégedett meg azzal, amivel a többi jómódban élő gróf, hogy nappal hölgyek társaságában múlassa az időt, este pedig társasági eseményeken fecsegjen. Pedig a legtöbb hozzá hasonló, jómódban élő fiatal gróf tökéletesen elégedett volt mindezekkel az elfoglaltságokkal.

Ő más utat képzelt, és választott magának

Nagy célokat tűzött ki maga elé és elhatározta, hogy megvalósítja őket. Nem törődött azzal, hogy a politikai környezet nem volt megfelelő. Nem törődött azzal, hogy befolyásos emberek haragját vonja magára. Széchenyi elhatározta, hogy megmutatja: komolyan gondolja a céljai elérését.

Mikor a követek ülésén Széchenyi István megtette felajánlását, néma csönd lett a teremben. Aztán néhány másodperc döbbenet után kitört az eufória és sietve csatlakozott hozzá több jómódú birtokos. Ők is részt akartak a sikerből és dicsőségből - de nem merték megtenni az első lépést.

Széchenyi volt az első, aki nemcsak beszélt céljairól, hanem cselekedett is

Világosan megmutatta, hogy valóban komolyan gondolja amit mond, és kész ezért áldozatokra is. Széchenyi igazi nagysága abban rejlett, hogy elsőként cselekedett. Bármelyik vagyonos gróf megtehette volna, hogy birtokai éves jövedelmét felajánlja a nemzet javára - de mégsem tették meg.

A követők is részt akartak a sikerből, de végül csak asszisztáltak hozzá.

Te hogyan döntesz?
Ha Te is hasonlóan teszel - kitűzöd a célod, cselekszel, kitartasz az elképzelésed mellett - akkor minden esélyed megvan arra, hogy igazán sikeres legyél!

A célkitűzés – cselekvés – kitartás hármas egysége elvezet a sikerhez, minden más út csak érinti (vagy teljesen elkerüli) a sikert. Ez nem bonyolult: a megfelelő utat kell választanod és haladnod rajta.

Nem holnap, nem a jövő hónapban, hanem MOST!

Ez a legfőbb különbség a sikeres emberek és az örökké elégedetlenek között. A legtöbb ember fél, ezért nem rizikózik. Áll az árnyéban és szó nélkül követi az elsőket. Ez egy magyarázat arra, hogy miért csak kevesen lesznek igazán sikeres, önmagukkal elégedett emberek.

Valamit még tudnod kell. Én hiszek benned, és abban, hogy Te is képes vagy meghozni saját, helyes döntéseidet, képes vagy igazán sikeres lenni. És Te elhiszed?”

Van olyan barátod, akinek hasznára válhat Morpheus üzenete? Küldd neki tovább!



Fociforradalom? Gyerekjáték!

Európában a futball iránt érdeklődő fiatalok közül, jelenleg csak a magyar gyerekek kiváltsága, hogy célzottan megmutathassák hazájuk futball elitjének a bennük rejlő tehetséget. A KIDDY11, a „kis focisták NAGY FORRADALMA" szlogennel fémjelzi magát.

Az Első Hazai Futballutánpótlás és Tehetségkutató Portál valóban forradalmi; nem kevesebbet tesz, mint kortól, nemtől, lakhelytől, anyagi, vagy szociális helyzettől függetlenül, bemutatkozási lehetőséget ad minden fociban tehetséges fiatal számára, a hazai klubok előtt. Kérdés, hogy ez az egyedülálló kezdeményezés képes lesz e kézen fogni, és felsegíteni a közel 50 éve gyepen térdeplő magyar labdarúgást, vagy – mint oly sok elődje – tőkeerős hazai messiás híján külföldre vándorol.

A weboldal nem egy újabb próbálkozás a magyar labdarúgás utánpótlás gondjainak megoldására, a KIDDY11 maga a megoldás. – jelenti ki magabiztos nyugodtsággal Kun István, a project vezetője. A kiegyensúlyozott, mosolygó utánpótlásedző első ránézésre nem tűnt forradalmárnak, de minél többet beszélgettünk, annál inkább úgy gondoltam: tévedtem.

Gyakorló edzőként Ön hogyan látja a magyar labdarúgás utánpótlás mostani helyzetét?

Mivel utánpótlás edzőként több mint 10 éve foglalkozom gyerekekkel, ez elég idő volt arra, hogy tapasztalatból mondhassam: optimális. A hazai utánpótlás „piacán" a kereslet és a kínálat is adott. Gondoljon csak bele, a labdarúgás hazánk legnépszerűbb sportága, a leggyakrabban űzött sport a rendszeresen sportoló fiatalok körében, a „médiafogyasztás" tekintetében is kurrens, listavezető. A sportág utánpótlás kínálata nagy, a nappali tagozatos intézményekben hozzávetőleg 600 ezer 6 - 12 éves kor közötti gyermek tanul, és jelentős részük élénken érdeklődik a labdarúgás iránt, közülük sokan rendszeresen futballoznak. Az utánpótlás kínálatra a kereslet is óriási, országos szinten több mint 2800 futballklub tevékenykedik, közel 5 000 képesített edzőt foglalkoztatva, és majd mind igényli folyamatos frissítését, bővítését utánpótlás csapatának.

Őszinte leszek, nem erre a válaszra számítottam. Kicsit zavarba ejtett… Hogy az Ön szavaival éljek, ha kínálat nagy, a kereslet óriási, akkor miért hallani mindenhol, hogy a hazai futballutánpótlás helyzete elkeserítő?

Mert sajnos ez az igazság. Hiába optimális és kiegyenlített a „piaci" erőviszony, ha a jelenleg alkalmazott utánpótlás kiválasztási rendszer nem működő képes. Mint mikor a műtét sikerül, csak a beteg közben meghal. Hogy érthető legyek: Magyarország a tehetséges fiatal futballisták tekintetében kétség kívül aranybánya, a mostani kiválasztási struktúra többségük képességeit mégis örökre rejtve hagyja. Több más mellett főleg azért is, mert bár a hazai futballklubok, egyesületek folyamatosan frissíteni akarják utánpótlás csapataikat, mégis naponta szembesülnek a kardinális problémával, hogy hol és hogyan tegyék mindezt? Hol keressék, hogyan érjék el a számukra megfelelő, leigazolható, tehetséges gyerekeket? A kínálat nagy, a kereslet óriási, de nem látnak egymásra, így nem profitálnak belőle sem ők, sem a sportág. Az MLSZ és specifikus szervezetei jelentős erőfeszítéseket tesznek a gyereklabdarúgás utánpótlás kiválasztásának összehangolt szervezése érdekében, de fókuszuk főleg arra irányul, hogy koordinátorok, toborzásvezetők, azaz konkrét apparátus segítségével regisztráltassák be rendszerükbe, a futball iránt érdeklődő óvodás és iskoláskorú gyermekeket. Tudni kell, hogy a toborzásvezetőknek kijelölt körzetek általában nagyok, a személyes motivációjuk viszont kicsi, és nem rendelkeznek semmilyen hivatalos jogosítvánnyal, hogy közvetlenül bejuthassanak az óvodákba, iskolába. Gyakorta ismeretségeikre hagyatkozhatnak, a testnevelő tanárokkal, óvodavezetőkkel, iskolaigazgatókkal kapcsolatban. Az alap elgondolás helyes, de nem szűri ki a részrehajlást. Szubjektív és eredményességben messze elmarad a vártnál.

Ha már szóba került, milyen kapcsolat van a Portál és a Magyar Labdarúgó Szövetség között?

Nincs ilyen kapcsolat. A KIDDY11 az MLSZ-től független rendszer. Ismerem és elismerem a Szövetség munkáját, mégis úgy vélem, bár a mostani megoldó képletük elméletben jó, de a belefektetett, permanensen nagy, humán, tárgyi és anyagi erőforrásigény ellenére sem elég hatékony – mindenben ezt tükrözik a jelenlegi állapotok. Egyrészről a csapatoknak, edzőknek számottevő eszköz, idő, pénz és energiaigényét emészti fel minden egyes új utánpótlás játékos megtalálása és leigazolása, másrészről a sportág iránt érdeklődő gyerekek, és azok szülei szükségleteit sem fedi le a jelenlegi struktúra. Gyakran csak megfelelően stabil anyagi és szociális háttérrel bírva, a valóban elszánt, kitartóan próbálkozó fiatalok jutnak el önerőből az őket igénylő, és számukra is megfelelő csapatokig. A tehetséges többiek, jobb híján csak szerencséjükre bízhatják magukat. A hosszú időn át hazánkra jellemző központosítás hagyatékaként, még ma is falat képez csapat és játékos között, a kiválasztásrendszer minden szegmensében benne gyökerező izoláció, melytől sem a gyerekek, sem a szakma nem látnak rá egymásra. Így esik meg, hogy még egy községben gyerekhiány miatt felszámolják az utánpótlás klubot, addig tőle csupán néhány kilométerre futballozzák el tehetségüket a gyerekek töltések mellett, vagy faluszéli grundokon.

Ezek szerint a KIDDY11 egy országos szintű, de autonóm utánpótlás kiválasztási rendszer.

Igen. És ráadásul kiemelkedően hatékony. A KIDDY11 Portál eredményességének titka, hogy azt teszi, amit várunk tőle. Az újgenerációs weblap mindenben megfelel, a jelenlegi utánpótlásképző rendszer konkrét kívánalmainak. Tematikájával megvalósult, a bárki számára ingyenesen látogatható 0-24 órás on-line találkahely, ahol az utánpótláskorú gyerekek és a hazai futballcsapatok, klubok, egyesületek, edzők, minden elvárt támogatást megkapnak, hogy egymásra láthassanak és kommunikálhassanak egymással.

Bevallom, eleinte meglepett a határozottsága, de már kezdem érteni.

A határozottságot, a magabiztosságot gyakran összekeverik a nagyképűséggel. Erről szó sincs. Gyerekekkel foglalkozom, számomra ők az elsők, ezért is kerestem kitartóan a megoldást. Ahhoz, hogy megtaláljam, másoknál lényegesen mélyebben kellett beleássam magam a rendszerbe, hisz meg kellett ismernem annak leggyengébb pontját, hogy érdemben tenni tudjak. Változás – mindig ide lyukadtam ki. Mivel a gyerekkor fő ismérve a folyamatos változás, lehetetlen naprakész adatbázist létrehozni, ha konvencionális, statikus ügyvitel mellett próbáljuk meg továbbra is, az óvodás kortól a felnőtté válásig lekövetni több ezer futballista gyerek testi, lelki, fizikai gyarapodását, labdarúgás specifikus fejlődését, átigazolásait, személyes adatainak módosulásait. Nehézkesen frissülő adatbázissal, mely nem követi nyomon valós időben a gyerekek változó adatait, képtelenség eredményes, hatékony munkát végezni.

Mit tud a KIDDY11, amit más nem?

Mindeddig a rendszer kereste a gyerekeket – mostantól olyan rendszer kell, melyet ők keresnek! Ez a KIDDY11 lényege. Könnyen elérhető, országos szintű, gyerek és felhasználóbarát adatbázis, melyben a fiatalok önmagukra vonatkozó adataikat mind szövegesen, mind képpel, videóval folyamatosan frissíthetik, és motiválva vannak arra, hogy éljenek is ezzel a lehetőséggel. Megteremtve az igényt saját profiljuk gondozására, a rendszer elérte, hogy önállóan működjön, hiszen a gyerekek saját maguk generálják az adatbázis frissülését – a Portálon szintén jelenlévő csapatok, klubok, egyesületek, edzők legnagyobb örömére. Ez a státuszváltás a megoldás kulcsa.

Ha jól értem, a lap sikerstratégiája ugyan az, mint a google, az iwiw, vagy a youtube esetében.

Ráérzett, a KIDDY11 pontosan ezeknek a globális, ingyenes, és folyamatosan fejlődő webes lapoknak a futball-specifikus hibridje, saját fejlesztésekkel kiegészítve. A globalitás hiánya gátként fékezte le a magyar utánpótlásfutballt, emiatt betokosodott, izolált és szubjektív a kiválasztás rendszere. A Portál létrejöttével azonban megnyílt a zsilip. A lapra beregisztrált, tehetséges gyerek futballkarrierje már nem csak közvetlen környezete, néhány ember, a testnevelő tanára, vagy egyetlen edző döntésén múlik. Naponta több száz, több ezer csapat, klub, edző futhatja át a gyerek adatlapját, böngészhet feltöltött anyagaik között, így rengeteg vélemény születik, ráadásul közvetlenül szakmai szinten. Ez a folyamatosan hömpölygő döntésfolyam, hogy mikor, hol, melyik klubnak, mennyire megfelelő egy adott gyerek személyes és futball-specifikus kondícióiból álló együttes profilja, elmos minden eddigi torlaszt egyesület és játékos között.

Hogy működik a Portál a gyakorlatban? Mondana konkrét példát?

Képzelje el, hogy csapatvezetőként új játékost keres. Egy költséges, létszámban behatárolt, és megterhelő válogatómeccs leszervezése előtt, regisztrált tagként beléphet a rendszerbe, beállíthatja a keresés pontos opcióit, mint megye, város, nem, kor, poszt, eddigi futballtapasztalat, és máris hozzáférhet a beállított opcióknak megfelelő gyerekek adatlapjához, képeihez, videóihoz, elérhetőségeihez. Ráadásul annak, aki felkelti az érdeklődését, rögtön üzenhet is. De ugyan ez visszafelé is működik. A regisztrált hivatalos és amatőr csapatok között a gyerekek bármikor, maguktól is rákereshessenek az országosan, vagy a környezetükben működő egyesületek, klubok profiljára, és a belső levelezési rendszeren keresztül azonnal kapcsolatba léphetnek a csapatokkal. Azonnali kontakt? Aki ismeri a magyar futballutánpótlás mai helyzetét, azt hiheti sci-fi, amiről beszélek. Pedig nem, ez a lehetőség már most is adott.

Nem gondolt arra, hogy valamilyen formában együtt működtesse ezt a rendszert a Magyar Labdarúgó Szövetséggel?

Természetesen megkerestem és felajánlottam a parciális fúziót mind az MLSZ-nek, mind a Magyar Gyerek Labdarúgó Szövetségnek. Egyrészről a bennem élő társadalmi felelősségvállalás követelte, hogy egy ilyen szintű, a gyakorlatban már működő reform programanyaggal ezt megtegyem, másrészről az MLSZ kapcsolatrendszere, anyagi háttere és országos ismertsége már részleges fúzióval is azonnal kapaszkodót teremthetett volna a futballban tehetséges, hazai gyerekek számára.

Teremthetett volna... Ezek szerint a Szövetség nem élt a fúzió lehetőségével?

Sajnos eddig nem. Pedig a rendszer dinamikus, önkiszolgáló, és könnyedén beilleszthető segítsége lenne a jelenlegi kiválasztási mechanizmusnak. Hogy miért nem élnek mégis az alkalommal? Ennek háttérben több ok is állhat. Ha engem kérdez, véleményem szerint legfőképp azért nem, mert az együttműködés létrejöttével az utánpótlás kiválasztási rendszer nagyjából egy év alatt teremtené meg Magyarországon azt a státuszt, melynek csak töredéke szerepel célkitűzésként, az MLSZ ötéves tervében. Ők hosszútávra rendezkedtek be, a KIDDY11-el elérhető ugrásszerű eredményességre és hatékonyságra, egyszerűen nincs felkészülve a magyar labdarúgás, mint intézmény.

Ha nem MLSZ pártolással, akkor milyen háttértámogatással üzemel a Portál? Lehet tudni, kik a befektetők, a szponzorok?

A lap magyar fejlesztés, magyar gyerekeknek, a magyar futball jövőjéért. Valós igény hívta életre, milliós célközönségről beszélhetünk. Joggal gondolható, a magyar befektetők kapva kapnak, hogy meglovagolják a KIDDY11-ben rejlő jelentékeny társadalmi elismerést, és üzleti lehetőséget. Eddig Ausztriából, az Arab Emírségből és legújabban Angliából jelezték, hogy tárgyalnának a licenc megvételéről, Magyarországról még nincs jelentkező. Tehát válaszolva a kérdésre, a Portál szponzor, befektető és támogatás nélkül, saját tőkéből fejlődik – egyelőre itthon. Edzőként az anyagi lehetőségeim végesek, de még nem adtam fel a reményt, hogy ezt a magyar fejlesztést valóban magyar sikerként könyvelje el a világ. Úgy vélem nem mondok nagyot azzal, ha mégis sikerül országon belül megtalálnom, az ügyért tenni akaró, tőkeerős befektetőt, az üzleti sikereken túl, jogosan nyeri majd el magának a „magyar futballutánpótlás Messiása" címet is.

Ebben a helyzetben mit tehet egy felelős szülő, edző, vagy focicsapat, aki szeretné segíteni a KIDDY11-el elérhető valódi, gyors változást?

Mivel fociforradalomról beszélünk, stílszerűen mondhatnám: harcoljon! De komolyra fordítva a szót, nagyon egyszerű; regisztrálja fel magát, gyerekét, csapatát a fociforradalom.hu vagy a kiddy11.hu oldalon. Töltse ki minél pontosabban az adatlapját, és rakjon fel magáról minél több képet, videót, amin önmagát, futballtudását mutatja be. Ez hatványozottan igaz a gyerekekre. Tapasztalat, hogy az ő profiljukat naponta mazsolázzák klubok, egyesületek, ezért nagy hibát követ el, aki megengedi magának, hogy az utánpótlás játékost kereső fociklub másra klikkeljen el róla, az elhanyagolt adatlapja miatt. A KIDDY11 oldalán található egy videó film, amin egy 7 éves kisfiú 250-et dekázik egyvégtében. Meggyőződésem, hogy ez az ország túlcsordul az ilyen és ehhez hasonló tehetséges kisgyerekektől, pusztán eddig nem volt olyan közösségi fórum, ahol ezt célzottan megmutathatta volna. Nem szabad elfelejteni: a jövőnket mi alakítjuk. Mostani tetteink, cselekedeteink határozzák meg, mi vár ránk a későbbiekben, és nem kivétel ez alól a labdarúgás sem. A mai óvodások, kisiskolások, a mi gyerekeink azok, akik a jövőben pályára lépve újra elhozhatják hazánknak a nemzetközi futball sikereket, az elismerést.

Apropó, fociforradalom. Úgy tudom, hogy a szemléletváltás jegyében a lapon egy forradalmi edzésprogramról is tanulhatnak az érdeklődők.

Igen. Csapatainkat a Dalnoki Akadémián belül saját programommal képezzük. A program hatékonyságára nekem a gyerekek teljesítménye a bizonyíték. Folyamatosan nyerik a tornákat, bajnokságokat, itthon már nem akad ellenfelük az U-10 csoportban. Tavasszal a srácok legyőzték a Bayern München és az FC Nürnberg utánpótlás csapatát, nemrég pedig a Barcelona és a Hertha BSC csapatát megelőzve lettek bajnokok. Edzőként régóta olvasok szakirodalmat, konferenciákra, továbbképzésekre járok, és nap-mint nap benne élek az utánpótlás edzők hétköznapjaiban. Sok gyerekcsapatnál használtam már ezt az edzésmódszert önmagában, vagy példákat kiragadva is. A gyerekekkel való beszélgetések, a velük és tőlük szerzett tapasztalatok, visszajelzések alapján pontosan tudom, hogy mik azok a sikeres edzés-stratégiák amik minden gyereknél, csapatnál biztosan működnek. Ezt a tananyagot bárki megértheti, elsajátíthatja és alkalmazhatja, aki kicsit is jártas a labdarúgás világában, legyen szülő, edző, vagy testnevelő tanár, ismeretével garantáltan kihozható minden gyerekből a maximum. Piet Keizer, az Ajax játékosa mondta egyszer: Több az olyan edző, aki megtöri a játékosokat, mint az, aki megtanítja a futballistákat jobban játszani. Az edzésprogram anyaga ezen a statisztikán fordít.

(
Szász-Vitai György - Gondola.hu)

2009. március 7., szombat

Sárfoci – Te próbáltad már?


cv

A sárfoci szurkolótábora, ha tetszetős labdakezelési bravúrokra nem, de látványos dagonyára biztosan számíthat egy mérkőzés során.


A sárfoci ötlete Finnországból származik.

Eredetileg katonák kiképzésénél használták ezt a fajta játékot, mely a klasszikustól eltérő pályán és szabályokkal zajlik. A pályájáról teljes mértékben eltávolítják a füvet, és a talajt ezután vastagon beterítik földdel, azt pedig elárasztják vízzel – így érhető el a mocsaras jelleg. A hat fős csapatok 2x13 percen keresztül játszanak mindkét kapura, a lest pedig még hírből sem ismeri a szabálykönyv.

A sárfoci sportja különböző tehetség-vonásokat követel a játékosoktól.
Amellett, hogy a futball csínját-bínját ismerni kell, tudniuk kell elviselni, illetve folyamatosan távol tartani a sarat a szemüktől, orruktól, szájuktól. A süppedős talajú pálya miatt a hangsúly a fizikai erőnléten és a tűrőképességen van.

Hogy ez foci, vagy nem foci, azt mindenki döntse el maga, de egy biztos: ezt a rendkívüli kondíciót igénylő labdajátékot már egy évtizede játsszák nemzetközi szinten is, mára nagyjából 260 sárfoci csapattal, szerte a világban.

A kellemes hangzású német Fussballwattmeisterschaft szó, a megrendezésre kerülő Sárfoci Világbajnokságát jelenti, de Angliában is rendeztek már bajnokságot belőle.

Eddig azt gondoltad, hogy a parkban megejtett baráti fociban is elég sáros lehetsz?

Itt az ideje átgondolni a dolgot!


2009. március 3., kedd

Bízz magadban!

Talán Te is beleesel néha abba a csapdába, hogy a meccs előtt, vagy a pályára lépve már előre tudni véled, mi játszódik le az ellenfél csapat fejében, vagy arra gondolsz, mi NEM fog összejönni majd a játék közben.

Ezzel azonban olyan rossz előítéleteket alakítasz ki magadban, ami végül negatívan befolyásolja a játék közbeni döntéseidet, és ezzel csapatodnak a meccsen elérhető eredményét is.
Egyik sikeres labdarúgó edző barátomat kérdeztem meg arról, hogy szerinte mi sikerének a titka. A válasza nagyon tanulságos volt: „Bízom a játékosaimban, és mindig úgy állok hozzá a meccshez, hogy a csapatom nyerni fog. A sikertelenségre nem is gondolok. Egyetlen felkészítő edzés, egyetlen meccs közben sem engedem meg magamnak azt, hogy neg
atív gondolatok foglalkoztassanak, és ezt a játékosaimnak sem engedem meg. Ha valamelyikükben érzem a bizonytalanságot, azonnal kibeszéljük a feszültség okát, és a végén mindig sikerül visszaterelnem őket a cél felé vezető jó útra, hogy újra teljes lelkesedéssel a játékra koncentráljanak.

Ugye milyen egyszerűen hangzik?


Pedig közismert, hogy pozitív vagy negatív hozzáállásunk jelentősen befolyásolja agyunk működését.

Ha sikert akarunk elérni, akkor agyunk olyan információk, jelzések után kutakodik, ami ténylegesen segíti elérni a kívánt végeredményt. Ha fejben is sikerre törekszünk, akkor annak megfelelően is cselekszünk.
Ne befolyásold Magad, a viselkedésed azzal, hogy „érzem, hogy nem fog sikerülni, az ellenfél úgyis jobb lesz”. Hiszen semmi nem biztos addig, még vége nincs a játéknak, még le nem fújták a meccset. Ráadásul minél többet focizol, annál jobban megismered magad, annál nagyobb rutinra teszel szert. Ez pedig Téged segít abban, hogy egyre pontosabban tudd megoldani a meccsen felmerülő helyzeteket. Bízz Magadban és csapattársaidban, ne engedd senkinek, hogy „jósolgasson” a Te játékoddal kapcsolatban.



Mindig szuggeráld Magadnak a kívánt eredményt, érezni fogod a változást!

Ez a pozitív hozzáállás segített engem is hozzá sok-sok sikerhez. Legjobb ötleteim és eredményeim is a szinte reménytelennek látszó helyzetekből születtek. Még a legnagyobb nehézségek esetén is csak arra koncentráltam, hogy sikerüljön elérni a célomat. Saját és sikeres barátaim tapasztalatából tudom, hogy működik!

Hasznosnak találtad?

Érdemes elgondolkodni rajta?

Biztosan van olyan barátod, akire ráférne ez a kis „fejtágítás”.

Bátran küldd tovább neki ezt a blogbejegyzést!