A „Nagy Téliszünet Szörny”. Mítosz vagy valóság?

Legelőször boldog új évet szeretnék kívánni minden olvasónak, kicsi és nagy focistának, szülőnek, klubvezetőnek, edzőtársamnak –

GÓLBAN GAZDAG, SIKERES 2011-ES ÉVET

MAGYAR FUTBALL!

No de most, hogy a pezsgőspoharakat letettük, ideje a kinek egy kicsit hamarabb, kinek egy kicsit később kezdődő fociedzésekre koncentrálni. Én is így tettem – volna, ha elmélyülésem nem zavarja meg a barlangjából ilyentájt előbúvó rémnek, a Nagy Téliszünet Szörnynek a híre! Mert bizony kollégák, ez megint itt van. Szakértőink szerint e két, két és fél hónapos szabadság az, ami nagyban felelőse, hogy a hazai labdarúgás nem tud kellőképpen jól remekelni a nemzetközi szereplésein. Hm. Akik rendszeresen olvassák a blogot, már nem lepődnek meg rajta: én kicsit másként látom e mindenki által okolt súlyos problémát.

Vitathatatlanul hátrányos a hosszú szünet, ha azokhoz a bajnokságokhoz hasonlítjuk magunkat, ahol egyáltalán nincs téli szünet, ahol épp csak az ünnepeken nem játszanak. Az is igaz, hogy egy valóban jól felkészült magyar játékos képes hamar átállni a ritmusra, ha olyan külföldi bajnokságba kerül ahol nincs ez a nálunk dívó hosszú szünet. De globálisan ezt nem várhatjuk el minden focistánktól. Így hát felmerül bennem a kérdés: mi történne, ha egyszerűen nem az ilyen bajnokságokhoz mérnénk magunkat? Ha higgadtan tudomásul vennénk, hogy nem tudjuk lemásolni e bajnokságok csapatainak a felkészülési terveit, így az edzésmódszereit sem?

Mi itt élünk, itt játszunk Magyarországon. A magyar viszonyok miatt, bár őszi-tavaszi lebonyolításban zajlik a bajnokság, mégis külön kell választanunk az őszt és a tavaszt. Az őszi szezon után véget ér a bajnokság, a játékosok szabadságra mennek, majd januárban újra kezdik a felkészülést, ez a „felkészülési időszak”. Régen „alapozás”-nak hívták, de ez a kifejezés ma már nem trendi a magyar foci szaknyelvben. Krumpli vagy burgonya, hát nem mindegy? Ami tény, az tény: a hosszú pihenő után előröl kell kezdeni mindent! Nincs rá mód, hogy tovább vigyük az őszről átmentett formát, és annak tükrében folytassuk a munkát, hiszen a hosszú pihenő egyenlő azzal, hogy mindenki leállt. Amit viszont ritkán hallok, hogy ennek is van kihasználható, jó oldala. A Nagy Téliszünet Szörny karmai között minden játékos maximálisan kipihenheti magát, hogy utána gőzerővel kezdje újra felépíteni a teljesítményét. Ráadásul az erőnlétet nézve a csapat így összességében is megújul.

A magyar körülmények nem teszik lehetővé, hogy a szünet nélküli bajnokságoknak megfelelő meccsterhelés kiváltsa az edzést. Amennyiben edzőként a szünet utáni felkészülést nem végezteted el, vagy kispályás tornákkal illetve egyéb alternatív megoldásokkal akarod helyettesíteni, csak annyit érsz el, hogy rosszul felkészített, erőtlen játékosokat képzel. Azt a fejlesztő hatást, azt a formában tartást, amit az időjárás és a pályák talajának minősége miatt meccsel nem tudsz kiváltani, azt edzéssel gyönyörűen pótolhatod!

A baj nem jár egyedül. A hiányosságot – ha nem vagy elég szakavatott – tovább tudod fokozni azzal, hogy a tiszta futások és a labdás futásokat összemosod egymással a képzési rendszerben. Biomechanikailag a labdás és a labda nélküli futás más-más mozgásszerkezetet kíván meg, ebből következik, hogy a tiszta, alapozó futást – sebességtől függetlenül – nem lehet pótolni labdás futásokkal. Tény, hogy a labdás futás a labdarúgás szempontjából jobban fejleszt, mivel a labda és a vele való játék pszichológiai, motivációs tulajdonságainál fogva jobban segíti a játékosok terhelhetőségét (nem véletlenül szokták mondani, hogy a játék közben észre sem veszik a gyerekek, mennyit futottak). Ez rendben is van, csakhogy előtte meg kell tanítanod a gyerekeket futni, a tiszta alapozó futásokkal fejleszteni a keringési és a vázizom rendszerüket, hogy a labdás, játékos futások belső motivációjából fakadó pluszterheléseket el tudják majd viselni a fiatal játékosaid.

A másik sarkalatos pont, hogy a „száraz” futásokat az edzők döntő többsége az edzés végére teszi. Az indok? A futás szétveri a technikát. Ez tökéletesen igaz, azonban itt felmerül a kérdés: vajon a meccs alatt mindig fitt a játékos, vagy esetleg fáradtan is szükséges lenne neki jó technikai végrehajtásokat végeznie? Hát persze, hogy kimerülve, fáradtan is muszáj jó technikával operálni, különben vereség lesz a meccs végeredménye.

Mi a megoldás? Más labda sportokban már régen alkalmazzák ezt az edzéselméleti tényt, hogy a tiszta futásokat, az erőfejlesztést a technikai edzés ELÉ teszik. Teljesen egyértelmű, hogy az elején szinte használhatatlanok lesznek a gyerekek a futás utáni labdás feladatokban. Ahogy viszont kezd megjönni az erő, úgy kezd majd a technikai is egyre jobban visszatérni, sőt, egyre jobban fogják élvezni a gyerekek a saját erejüket.

A hagyományos felfogásban edzett gyerekek a felkészülési időszak vége felé közeledve egyre fáradtabbak. Erre az edzőknek az a válasza, hogy pihentetik őket a bajnokság kezdete előtt. Azaz amikor a legjobban kellene pörögni, akkor vesznek vissza, mert a pihenéstől várják az elvégzett munka erővé történő adaptációját. Míg abban az esetben, ha az edző előre veszi a képességfejlesztést az edzésen, és csak utána kéri a technikát, a taktikai részt, a felkészülési időszak végére a gyerekek teljesen adaptálódnak és különösebb pihentetés nélkül lehet a játék dinamikáját növelni, azaz a versenyidőszakra „beélesíteni” a csapatot. Talán te is ismered Selye János fáradás elméletét, mely kimondja: a kiegyenlítetlen fázisban csak a pszichés tényezők tudják pótolni azokat az energia hiányosságokat, amelyek a terhelés hatására lépnek fel a szervezetben. Ha az edzés labdás részét úgy hajtják végre, hogy közben ott motoszkál a fejükben, „hjaj, ha vége az edzésnek, még jön a futás..”, akkor megeshet, hogy spórolnak majd az edzés dinamikáján, hogy a későbbi futásnál is tudjanak teljesíteni. Vagy épp a futás dinamikája veszik el, mert a labdás részbe belefelejtkezve óhatatlan kihajtják magukat. De mi történik, ha az edzés elején megvan a futás rész és csak utána jön a labdás feladatsor? Szerinted melyik esetben mikor alakul ki könnyebben a gyerekekben a korábban említett pszichés plusz, a belső motiváció?

Ha kíváncsi vagy a végeredményre, nincs kecmec, teszteld, próbáld ki mindkettőt a csapatodnál! De ahogy az előbb is említettem, jó ha felkészülsz rá: a gyerekeknek kezdetben nem tetszik, ha a futás az edzés elején van, mert akkor „rendesen” kell futni, hajtani kell. De rövid idő elteltével – ahogy kezdenek átállni – egyre jobban élvezik, hogy van erejük és a labdás gyakorlatokat is örömmel, lelkesen és jól elvégzik. Nő az önbecsülésük, mert egy nehéz futás után még precíz technikai feladatokra is képesek, ettől megjön az önbizalmuk is és ez az önbizalom hozza azt a motivációt, ami az eredményes játékhoz szükséges.

Az új év mindig jó alkalom az újrakezdésre. Te döntesz, hogy megint ugyan azt teszed, amit eddig, vagy most megpróbálsz valami mást? Egy biztos: nem várhatsz más eredményt, ha mindig ugyanazt csinálod.

Faragj a Nagy Téliszünet Szörnyből legendát –

játékosaidból pedig motivált, hatékony futballistákat!

Kun István