"Edző bácsi, és neked mikor és ki fog válaszolni??"

cv
Te mit tettél múlt csütörtökön?

Én (már megint) mentem, láttam... és megdöbbentem.

Hogy min és miért?

Ha van 5 perced hozz egy teát, közben szívesen elmesélem neked.

Edzőként egy dél-nyugat magyarországi településre vártak

Az előzetes egyeztetések alapján hét gyerek jelentkezett az adott korosztályban, aki szívesen megmérettetné magát a futball tehetségkutató programunkba.

Fontos tudnod: ezek a fővárostól mintegy 220 kilométerre élő gyerekek szociálisan mind hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetben élnek

A tesztelést előzőleg délután kettőre tűztük ki, a helyi tanárok is nagyon várták már a találkozást. Az iskola egy csodálatos régi kastélyépületben kapott helyet és impozáns méreteivel a romos állapota ellenére is lenyűgöző látványt nyújtott. Megérkezésemkor az épület előtti parkban egy fákat metsző úrtól érdeklődtem meg, jó helyen járok-e? A férfi készségesen eligazított, így már könnyen megtaláltam a tanár urat, akivel összeszerveztük a felmérést. A kölcsönös bemutatkozás után átmentünk a kastély belső udvarára, a pálya és a felmérés helyére.

Szerencse, hogy ilyen szép időnk van

- mondja kérdő tekintetemet látva a tanár úr. - Ha akarnánk sem tarthatnánk teremben a felmérést - folytatja- mert a régi tornateremnek helyet adó épületrészt lebontották, újat kell építeni helyette, de sajnos a munkálatok most még csak a bontási fázisnál tartanak..

Az udvar az épülethez mérten szintén pazar látványt nyújtott. Óriási füves terep, hatalmas lombos fákkal övezve, ezen a területen tűzték le a két 5x2 méteres kaput. Szó szerint letűzték őket, mert mára már csak a keret maradt meg belőlük - az oldalkapufák és a keresztléc, no meg a hálótartó rész nélkül. Természetesen háló sem volt, de az udvaron játszó rengeteg gyereket ez már láthatóan nem zavarta, folyamatosan pattogott a labda.

Ahogy a tanárral közelebb mentünk a pályához észrevettek bennünket, és - körülbelül olyan harmincan, vegyesen fiúk, lányok, kicsik, nagyok – egy emberként rohantak meg minket. Körbevettek, csacsogtak, mindenkinek volt kérdése és ezt természetesen mind egyszerre akarták feltenni, egymást túlkiabálva és túllicitálva.

Amint a tanárnak sikerült egy kis csendet teremtenie bemutatott nekik

Elmesélte hogy ki vagyok és miért is vagyok itt. Erre újra kitört a hangzavar. Egytől egyig, nemtől, kortól függetlenül mind azt szerette volna, ha őt nézem meg először, hogy mit tud és egyfolytában kérleltek, hogy amúgy is mérjek fel mindenkit, aki csak él és mozog a környéken!

Minden srác vagy saját magáról, vagy valamelyik rokonáról, barátjáról állította százszázalékos meggyőződéssel, hogy ő a legnagyobb futballtehetség az egész világon. A sok ugráló, cserfes, kitaposott tornacipős és agyonmosott focipólós ifjonc között csak hosszú percek múltán sikerült a tanárnak rendet teremteni. Végül megkérte azokat akik nem az érintett korosztályhoz tartoznak, menjenek fel az osztálytermeikbe, és a napköziben csinálják meg a leckéjüket.

Mivel az előzetesen regisztrált hét fiúból végül tíz lett

Megkérdeztem a tanárt, van-e ennyi labdájuk, mert a feladatokhoz mindenkinek saját labdára lesz szüksége. Nem volt. Itt egy iskola, ahol minden gyerek focizik, függetlenül attól, hogy tud-e vagy sem, fiú-e vagy lány, kicsi vagy nagy, és nincs tíz labda a raktárban. Sebaj - mondtam - hoztam magammal, csak ki kell érte menni a kocsihoz. Természetesen minden ott maradt gyerek azonnal ajánlkozott, hogy jön nekem segíteni, végül a tanár által kijelölt néhány gyerekkel kimentem a kocsihoz a labdákért.

Az izgalomtól repdeső ifjak felől menet közben ezer kérdés záporozott rám: Hol focizok most? Hol fociztam régen? Hol vagyok most edző? Milyen kocsival jöttem? Milyen telefonom van? Mi lesz azokkal, akik megfelelnek? Innen az iskolából hány gyerek felelhet meg? Mikor lesz a következő alkalom? Lesz másik korosztály is felmérve? Azért végül csak visszaértünk, kiosztottam a labdákat és elkezdtem a felmérést.

A gyakorlatokat kivétel nélkül mind lelkesen és szépen végrehajtották

Persze végig kommunikáltak:) „Ezt nézze meg edző úr!” „Látta! Sikerült!” „Ez most jó volt?” A végére alaposan elfáradtak, de a szemük fénylett és mosolygott. Fontosnak érezték magukat, nagyon jól teljesítettek, és biztos vagyok benne, hogy volt nem egy olyan is köztük, aki tizenkét évesen most először érezte, hogy figyelmet érdemel a tehetsége, és számít az, amit csinál.

Körülbelül negyvenöt-ötven percig tartott a felmérés, aminek a vége felé elkezdtek a napköziben lévő gyerekek is újra leszivárogni az udvarra.

Mire észbe kaptam már megint körbeálltak és jöttek a kérdések, kifogyhatatlanul. Volt egy fiú, aki egy évvel volt idősebb az általunk keresett korosztálynál. Mikor indulni készültem, egyszerűen beült az autóba és mondta, mehetünk. Neki mindegy hová és miért, csak menjünk. Hosszas érveléssel sikerült csak meggyőznöm, hogy nem vihetem magammal.

A felmérés után bármennyire is szerettem volna, a tanár úrral csak nagyon röviden tudtunk értekezni, mert a többi gyerek már elkezdte őt bombázni a kérdésekkel, hogy ma is lesz-e edzés, mikor kezdik, mikor mehetnek öltözni?

A tanár elmondása alapján ezeket a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos gyerekeket csak a sporttal, a focival lehet igazán megfogni és motiválni.

Hazafelé az autóban volt időm gondolkodni

Rengeteg nehéz sorsú, de érdeklődő, lelkes, mozgékony és nem egy valóban tehetséges gyerek ott, ahol szinte az egyetlen kitörési lehetőség, az egyetlen motivációs bázis a sport. Miért nincs ez kiaknázva, miért nincs erre odafigyelve? Miért nem fogjuk meg őket időben, MOST? A mellőzöttség, munkanélküliség, fiatalkorú bűnözés jövőképe helyett miért nem adunk nekik büszkeséget, megbecsülést, miért nem sportolókat nevelünk ki belőlük? Hová tart az oktatási rendszer? Hová tart a Magyar sport és benne az utánpótlás nevelés? Szerinted az előző bejegyzésekben elemzett MGYLSZ támogatási rendszer mennyire elérhető ezeknek a gyerekeknek, ennek a településnek?

Én is sorolhatnám a kérdéseket, mint ahogy a gyerekek sorolták nekem. Nekik szerencsére ott voltam és igyekeztem mindent megválaszolni.

De tessék mondani, hozzám mikor és kitől érkeznek meg a válaszok??


A probléma egy ideje már adott, de a megoldás az elmúlt években sem született meg

Pedig ezt mindenki tudja, hogy ha erős, munkaképes, fejlődő társadalmat szeretnénk, akkor kötelességünk megadni mindenkinek az ép testben ép lélek lehetőségét – és ennek alapjait mind az iskolák tudják lerakni.

Talán pár hónap múlva új időszámítás kezdődik, talán a Magyar sport hamarosan tényleg stratégiai húzó ágazat lesz - nem csak egy elfelejtett választási fogás.

„Tud úszni? -Nem. -És ha megfizetem?”

Az elmúlt bejegyzésekben olyan anomáliákat boncolgattam, amelyek régóta uralkodóak a magyar gyerekfoci világában.

Van és tudom is a megoldást, de mielőtt elárulom neked, engedd meg, hogy megfejeljem az eddigieket néhány, a rendszerben most is szabadon tomboló rendellenességgel.


MGYLSZ meccs - öngólparádéval

A Magyar Gyermeklabdarúgó Szövetség iskolák támogatására kiírt feltételrendszerében jelenleg is hat kategóriában pályázhatnak az intézmények.

(A hat kategória tételesen felsorolt kritérium rendszerét ITT megtalálod)

A támogatásban 100 és 520 ezer bruttó magyar forint közötti összeget lehet megpályázni egy évre. A 100 ezer forintos kategóriába a sportcsoport vezetőjének a díjazása 30 ezer forint egy évre, természetesen ez is bruttó. Mind ez számla ellenében, utófinanszírozásban. A legmagasabb kategóriában ez az összeg felküzdi magát, akár (bruttó) 200 forintra is egy évben.

Már be is ficcent az első gyönyörű öngól.
Kérdem én: van olyan pedagógus, aki kiszámolja az évi 30 ezer forintnak a nettóját, elosztja 12 hónapra, meglátja a végeredményt és nem sírja el magát? Tényleg elvárhatjuk ettől a sértően alacsony összegtől, hogy bármire is motiválja azt a tanárt, aki a fiunkat, lányunkat tanítja? Az elvárások mellett a tanárok és edzők erkölcsi, szakmai és anyagi megbecsülését is európai színvonalra kell emelni – ez a kettő csak együtt tud dolgozni, külön, külön nem.

A második öngólt a MGYLSZ támogatásának feltételeiben a legalacsonyabb kategóriában elvárt fedett, sportolásra alkalmas hely meghatározása rúgja.

A kiírásban tornaszobaként aposztrofált sportolásra alkalmas hely vajon valóban alkalmas a sportolásra, futballozni? Persze ahogy „zsírosodik” a támogatás, úgy nő az elvárás is. A legmagasabb kategóriában már tornaterem és tornacsarnok, vagy tornaterem és fedett sátor, vagy sportcsarnok a kívánalom. Briliáns megvalósítás, máris itt az újabb öngól, hiszen nagyjából egy kezem elég megszámolni azokat az iskolákat, akik hozni tudják az említett feltételeket.

De folytatódjon a gólparádé.

Újabb kikötésként megjelenik a szabadtéri sportpálya, ami a 100 ezer forintos kategóriánál betonos, bitumenes, vagy salak pálya kell legyen. Bravó. Nagyjából nincs is alkalmatlanabb borítás a futballjátékhoz, mert amellett, hogy balesetveszélyes, teljesen tönkre teszi az izületeket, és ezeken a burkolatokon kopnak legjobban a cipők, a labdák, és az összes többi sporteszköz.

Az MGYLSZ alapvetően jó helyen tapogatózik, amikor a magyar foci felvirágoztatására az iskolákat célozza meg, illetve a tömegesítést tűzi ki a zászlajára. Csak hát lássuk be - rosszul nyúl hozzá.

Mikor az 1950-es években elkezdték bevezetni a középiskolák expanzióját - azaz mindenki kötelezően járjon iskolába, a nép fiai pedig gimnáziumba, onnan egyetemre, főiskolára – azzal együtt tartani kellett az öt éves tervet is, nem volt idő tömegesen, minőségi középiskolai tanárokat képezni.
Az elit gimnáziumok nagyon magasan kvalifikált és igen megbecsült tanárai nem lehettek a mércék, mert az ő kiképzésük sok időt vesz igénybe, idő pedig nem volt. Így képzetlen, gyorstalpalót végzett tanítók árasztották el a magyar közoktatást, hozzáteszem nem az ő hibájuk volt.
A sok gyerek becsődült az iskolába, ott fogadta őket az alulképzett tanársereg, és mi történt? Folyamatosan esett a közoktatás színvonala, hiszen a keveset tudó tanítókból lett az egyetemeken, főiskolákon tanító tanárok egy része, akik a kevés tudásukat adták át a következő tanári generációnak..

Ha a magyar futballra gondolok, nem tudom nem észrevenni a párhuzamot.

Mi hát a megoldás?

Az életben és az előző bejegyzésben mindent a pénzre fogunk, illetve annak nem létére. Aki megnézte a Hofi videókat, az biztosan emlékszik a poénra: „Tud úszni? -Nem. -És ha megfizetem?”

Először kormányzati és törvényhozási szinten kell fellépni a probléma megoldásához, nem apró lukakat tömködni a magyar futball permanensen süllyedő hajóján. (Ez amúgy igaz az egész közoktatásra és a hazai sportéletre is.)

Hogy ezt jól szemléltethessem, úgy döntöttem, itt és most megalakítom a Fociforradalom Pártot és nagy vonalakban azonnal közzéteszem a programomat is – a közelgő választások fényében úgy vélem, most stílszerű ez a forma.

Arra kérlek olvass és szólj bele te is abba a programba, amiben én és a FOCIFORRADALOM a megoldást látjuk, itt, ma, Magyarországon!

Várom a kérdésed, véleményed, javaslatod, építő kritikádat akár ide mint komment, akár e-mailben az info@kiddy11.hu e-mail címre!

Szívesen szánom a kérdéseid, véleményed közzétételére és megválaszolására a következő blogbejegyzést.

„Megreformálom a túlzottan megengedő stílusban működő iskolai rendszert

Bevezetem a mindennapos testnevelést, ami már nem a sportági alapmozgások megtanításáról szól, hanem jövő orientált testnevelés (Vass 2009), amely az alap mozgásmintákat megtanítva nyújt sokmozgásos sikerélményt a gyerekeknek. Az élményeken keresztül életformává, szokássá teszi a mozgást. Mivel a gyerekeknek fokozatosan belső igényévé válik a mozgás, a sport, a testnevelők már tudnak válogatni, és a megfigyelt mozgásuk alapján a gyerekeket a legmegfelelőbb sportág felé irányítani, ahol megtanulja a sportág alap és speciális mozgásanyagát.

A tanárok nevelő edző funkciót töltenek be

Folyamatosan konzultálnak és kapcsolatban vannak a sportági szakedzőkkel, a fociedzőkkel éppúgy, mint a többi sportág szakedzőjével. Mint minden más sportágba, úgy a futballedzésekre is jó mozgású, korosztályának megfelelően koordinált és kondicionált, a sport iránt elkötelezett gyerekek érkeznek, a válogatott fiatalokat könnyebben lehet megtanítani a sportág speciális mozgásanyagára.

Módosítom a sporttörvényt

Az új sporttörvény tartalmazza, hogy milyen végzettséggel milyen minimális anyagi és egyéb juttatásokat kell kapnia az edzőknek. Az egyesületeket kötelezem ennek betartására. Megalkotom a teljesen új alapokra helyezett többlépcsős, jól differenciált labdarúgó edzőképzést, ahol markánsan különválik a szabadidő sport és a profi sport már a gyerekfoci edző szinten is. Mivel más a lényege egy szabadidős foci edzésnek és más a lényege egy profi utánpótlás edzésnek, a szakember képzést is ennek megfelelően differenciálom. A sporttörvényben szabályozom az átigazolásokat is (erre külföldön számos jól működő modell van), a lényeg az, hogy a szabadidős, illetve kisebb egyesületeket ezekkel a korrektül leszabályozott átigazolásokkal és a korrektül kifizetett átigazolási díjjakkal motiválom, hogy minél több gyereket mozgassanak meg és ebből minél több tehetséget áramoltassanak a profi klubok felé. A kiválasztás egységes standardok mentén folyna az egész országban, hiszen eleve kevesen vagyunk és ebből a kevésből most a rossz kiválasztási struktúra miatt alig van, aki a tudásuknak megfelelő helyre kerül.

További intézkedéseimben fontos szerep jut a felnőtt futball renomé visszaállításának, mert ha a felnőtt foci megint olyan színvonalon és olyan körülmények között zajlik, hogy a hétvégi meccsre járás újra családi program lesz, akkor a bevételek is megnőnek és a klubok gazdálkodása is beindul!”

Ez utóbbiról Hemingway úr a szaksajtóban részletesen ír, érdemes elolvasni, mert tökéletesen felvázolja a működőképes futball ipar alapjait, amik egyáltalán nem teljesíthetetlenek, csak akarni kell.


Attól, hogy valamibe (itt-ott) pénzt nyomunk, még nem lesz automatikusan jobb

Rendszerszinten, globálisan és egy időben kell minden szegmenséhez nyúlni a hazai futballnak.

A szakemberképzésen, az iskolákon, az egyesületeken, a sporttörvényen és a felnőtt focin is egyszerre, egységesen szükséges a megfelelő változtatásokat megtenni.

E nélkül toldozás-foldozás lesz, és az bizony csak Hofi és Koós előadásában volt vicces.

Üdvözlettel: Kun István

Ha a nagymamámnak áramszedője lett volna – avagy az NBI-es tömegsport

A professzionális NBI-es csapatok, a hangzatos jelző ellenére túlnyomórészt szabadidős sport jelleggel végzik az utánpótlásképzést.

Ahol hivatásos edzőknek kellene dolgoznia gondosan kiválogatott gyerekekkel, ott – mivel a pénz az úr – olcsón megszerezhető munkaerőként alacsonyan képzett edzőkkel tanítják a konkrétan tömegsport szintjén álló gyereksereget.

Persze ha azt nézzük, hogy a pénz beszél, és mint minden klub, ők is tagdíjból tartják el magukat, ez elfogadható. Innen szemlélve nincs is benne kivetnivaló. Ha csak nem az, hogy NBI-es csapatoknak hívjuk őket..

Tudod, az élvonalbeli egyesületekben nem mondják Ferike szüleinek, hogy „kézcsók, üdvözlöm, mi tagdíjból élünk, sajnos nincs kiválasztás, szabadidős sport van, itt az számít eredménynek, ha Ferike jól érzi magát és gazdagabb lesz egy nagy élménnyel!” – de ami még nagyobb baj, magának Ferikének sem.

A feloldatlan anomália állandó konfliktust szül, hiszen a csapatban a tagságért fizető „jók” nyerni szeretnének, a szintén tagdíjat fizető „gyengébbek” viszont képtelenek a jobb játékra. A gyerekek folyamatosan konfrontálódnak, a szülők ezért az edző nyakára járnak, aki jobb híján a kezét tárogatja, hiszen nem tud mit tenni.

Kikapós képzés

Az egyesületi vezetők – látva a teljesítményt – előszeretettel kapaszkodnak az UEFA képzéseken elhangzó mondatba: „A gyerekfociban nem számít az eredmény, a képzés a lényeg.”

Az előző bejegyzésben már olvashattad; ez annyiban igaz lehet, hogy bár én edzőként valóban nem nézegetem a tabellát, és egész héten végzem az előre eltervezett képzési anyag alapján az edzéseket, de ettől független a meccset ott a helyszínen na ná, hogy meg akarom nyerni, és a meccs alatt mindent meg is teszek, hogy segítsem a srácaim a győzelemhez vezető úton.

Ha valóban nem számít az eredmény, és a képzés a lényeg, akkor a jelen futballkor üzenete tulajdonképpen az, hogy kapjatok ki?

Mondhatod a gyerekeknek a meccs előtt: „Srácok, hihetetlen szuperül edzettünk a héten, nagyon jó és átfogó képzésben volt részetek és ez a jövő héten is így lesz! Most itt vagyunk a hétvégi éles meccsen, de nincs gond, mert nem számít az eredmény, nyugodtan kikaphatunk.” Tedd meg, majd kérdezd meg magadtól, mennyi jogod van csodálkozni azon, ha a csapatod végül kikap?..

Egy olyan edzőszemlélettel, amiben nem számít az eredmény, csak a képzés a lényeg ellentmondunk magunknak, konkrétan kidobjuk a szemétbe, amiért egész nap, egész héten, az egész idényben verítékkel dolgoztunk mi és a gyerekek is.

Ha ezt mi megértjük, akkor viszont miért csodálkozik a magyar futballtársadalom, hogy az elmúlt 20 évben nem értünk el semmilyen igazán jelentős, tartós eredményt, hogy motiválatlan, önbizalom hiányos magyar játékosok futnak ki a futballpályákra?

Valódi csoda...

de néha előfordul, hogy egy kis egyesületben néha összejön egy valóban tehetséges utánpótlás korosztályos csapat.

Jól érzik magukat, összeszoknak, sokszor évekig nem változik a csapat összetétele, és az edző aránylag könnyedén halmoz velük sikert sikerre. Nagyjából 12-13 éves korukban azonban eljön az idő, és az amatőr egyesület már nem tudja tovább vinni őket. Ekkor lép be a képbe a „profi” NBI-es csapat és szétszedi a srácokat.

A korábban már leírtak ismeretében érthető, hogy az új felállásban mind a gyerekek, mind a szülők rosszul érzik magukat, hát még azok a gyerekek és szülők, akik addig az NBI-es csapatban voltak és most a helyükre jön akár egy teljes focicsapat!

Ha a nagymamámnak áramszedője lett volna?

Most én lennék a 6-os villamos.

Mondhatnám úgy is: Ha az amatőr együtteseknek az lenne a célja, hogy a focizni szerető gyerekeket összegyűjtse és a sport közösség formáló, egészséges szemléletre nevelő hatását felhasználva fejlessze a gyerekek személyiségét, közös élményt, szórakoztatást nyújtva, akkor mind e közben ki tudná emelni a tehetséges játékosokat, és továbbterelhetné őket a nagyobb, magasabb szinten játszó csapatok felé.

Erre ráépülhetne egy olyan rendszer, amiben az amatőr csapatok a feláramoltatott tehetségeik után megfelelő juttatásokat kapnának vissza és ezzel egyből érdekeltté lennének téve az iránt, hogy minél több gyereket mozgassanak meg, minél több sikerélményt nyújtsanak a gyerekeknek, és minél magasabb szintre jussanak a kiválasztás összetett folyamatában.

Ha az így megszűrt gyerekanyagot a profi futballra felkészítő egyesületek folyamatos tesztelésekkel, versenyeztetéssel, képzéssel dolgoznák tovább, valóban eljuthatnánk a legmagasabb szintre a fiatal futballistáink tehetségének kibontakoztatásában.

Én is tudom és te is tudod, nincs pénz, és nincs „ha”

Ezzel a nagymamám és egyúttal a magyar foci is le van rendezve.

Mindenki a tagdíjban látja az egyesület egyetlen bevételi forrás lehetőségét, a többkörös pályázati pénzek macerásak, nagyon nehezen elérhetők az egyesületek számára. Nem marad más, csak az a néhány tehetős apuka, aki hónapról-hónapra beleteszi a pénzét (kapcsolatait) a csapatba és ettől jogosan elvárja, hogy a gyerekének előnye származzon ebből, függetlenül annak teljesítményére.

Ez hát az utánpótlásfutball kiválasztásának jelenlegi folyamata..


Akkor hát mi a kiút, mi a megoldás?

Elárulok egy titkot. A működő megoldás…

(…folyt.köv.)

Te mit írnál a klubod kapujára?

Ma olyan kérdést járok körbe, amely előbb-utóbb minden gyerekfoci edzőben felmerül – így minden bizonnyal benned is.

Az erre a kérdésre magadnak adott válasz döntően befolyásolja mindennapi edzéseid hangulatát, szakmaiságát, további pályafutásodat.

Nem akarlak meggyőzni sem egyik, sem másik vélemény helyességéről, vagy helytelenségéről. Magad döntöd el, hogy saját hitvilágodnak, meggyőződésednek megfelelően mit fogadsz be, és mit hasznosítasz az itt leírt folyamatos önképzésre, elméleti és gyakorlati tapasztalatokra alapozott gondolatokból és példákból.

A gyerekfoci edző dilemmája: „Képzés vagy eredményesség?”

Azok az edzők, akik sokáig, vagy talán soha nem érnek el igazi eredményeket a csapataikkal, gyakran fejéhez vágják az eredményesebb edzőnek: „Te nem képzel, hanem versenyeztetsz, kiégeted a gyerekeket!”

Thiery Henry labdarúgó szavai azonban másról tanúskodnak: „Hamisítatlan harctér, mindegyikünk tudja, hogy csak a többieket lepipálva lehet belőle valaki, ezért aztán évekig dúl köztünk a fociháború.”

Nálunk már egy ideje dívik a „két legyet egy csapásra” mentalitás – vagyis mivel a hazai rendszerben nincs kiválasztás, a „Te nem képzel, hanem versenyeztetsz, kiégeted a gyerekeket!” és hasonló közhelyes mondatokkal bármikor kényelmesen takarózhat a klubvezetés (és az edzőn keresztül a játékosig mindenki a szervezetben), plusz a „másként gondolkodók”-ra rásütve, azok azonnal meg is bélyegezhetők.

A Világ-és Európa-bajnok csatár visszaemlékezései szerint, nem csak fizikálisan, elsősorban inkább mentálisan nehéz állni a sarat, feldolgozni a győzelmi kényszert. „Gyerekek voltunk még, ugyanakkor életre-halálra versenyeztünk. Minden edzésen meg kellett szakadni, hogy bizonyíthassam: én vagyok a legjobb.”

Amikor az utánpótlás futballedző szembesül...

Történt, hogy kezdő edzőként egy amatőr utánpótlás nevelő egyesületnél kaptam munkát, és a frissensült csapatom benevezett a BLSZ II. osztályú korosztályos bajnokságába.
Az első két meccset csípőből el kellett halasztani, mert létszámban nem volt annyi gyerek, hogy ki tudjunk állni 8+1-ben félpályán, keresztben. Ezek után természetesen kiválasztásról sem lehetett beszélni, aki beszédült a sporttelep kapuján, azt azonnal le is igazoltuk. A továbbiakban ennek megfelelően szerepelt a csapatom; 10, de volt, hogy 15 góllal kaptunk ki a meccseken. Folyamatosan jegyzeteltem a hiányosságokat, hibákat és a TF-en tanultakat alapul véve elkezdtem „megdolgozni”, képezni a gyerekeket.

Eljött a téli szünet, vele a karácsonyi évzáró ünnepség, melyen az edzők és a vezetők egyaránt részt vettek. A vacsora oldott hangulatában egyszer csak félrehívott a klub elnöke, és azt mondta: „Isti, remek munkát végeztél itt az ősszel. A kezdésnél még gyerek sem volt, most meg 16 gyereked van, igai csapatot verbuváltál. Néztem az edzéseidet, nagyszerűen képzed a gyerekeket, jó a hangulat az edzésen mindent elmagyarázol nekik, mindent megtanítasz.. Ezért kérlek, tavasszal most már azt tanítsd meg nekik, hogy kell nyerni! A képzés mit sem ér, ha nem nyertek meccseket! Egy idő után elveszted a hiteled és minden szimpátiánk és szeretetük ellenére, ha nincs eredmény, a szülők el fogják vinni a gyerekeket!”

...majd dilemmázni kezd

Mert én ezen el is gondolkodtam szépen a téli szünetben. Kerestem, mi a megoldás, hogyan tudnám a győzelmet megtanítani? A nyerés megtanítása vajon nem képzés? Azt válaszoltam magamnak: „Igen a győzelem megtanítása is képzés.” Így hát elkezdtem utána járni, hogyan tudnám a győzelmet megtanítani?

Akkor még nem volt internet, esélyem sem volt, hogy másoktól tanulva hatékony információkat, bevált ötleteket lessek el – most alapból elég lenne a KIDDY11 on-line tanfolyamára beiratkoznom. De akkor maradtak a könyvek, azok is leginkább idegen nyelvűek, csak úgy, mint a videók. Magyar nyelven csak elvétve lehetett szakanyaghoz jutni. A lényeg az, hogy hosszas munkával végül összeraktam, mit fogok megtanítani a gyerekeknek – olyan programtervet kovácsoltam, ami közel van a valóságos focimeccshez és a foci legfőbb lényegéhez: a győzelemhez!

Elkezdődött a tavaszi szezon és mindjárt az első meccsen az akkori listavezetőhöz utaztunk a csapattal - természetesen ennek fényében a győzelemre semmi esélyünk sem volt. Viszont ekkor már én is nagyon szerettem volna nyerni. Azt mondtam a gyerekeknek a meccs előtt az öltözőben: ha megszerzik a bajnokságban az első győzelmüket, akkor mindenki a vendégem egy happy meal menüre. Tehát nem kell feltétlenül ma nyerniük, viszont az első győzelmet, azt megünnepeljük. A meccsen döntetlent ért el a csapat, ami ebben a helyzetben felért egy győzelemmel, ezért a következő edzésre szállítottam is a csapatnak a beígért menüket. Átbeszéltük, hogy ugyan nem nyertek, viszont ez a teljesítmény miért ér mégis győzelmet és ezért kapják meg a jutalmat most. Az egész tavaszi szezonunk pozitív lett, több győzelmünk volt, mint vereség.

Siker és/vagy élvezet?

Biztos te is hallottad már: "A gyerekfociban nem az eredmény, a képzés a fontos!"

Mindez szerintem csak annyiban állja meg a helyét, hogy valóban nem nézegetem a tabellát, nem arra készülök a héten, hogy kivel játszom a hétvégén, hanem egész héten végzem az előre eltervezett képzési anyag alapján az edzéseket. A meccset viszont ott a helyszínen meg akarom nyerni! Ezért a meccs alatt mindent meg is teszek, hogy segítsem a csapatomat a győzelemhez vezető úton. Persze ezt csak addig a mértékig, amíg nem sérülnek az elvek, a sportszerűség. És ha az ellenfél annak ellenére, hogy mindent megteszünk még is nyer? Elismerjük a győzelmét.

Kardinálisan fontos szétválasztani a szabadidős és a profi sportot, hiszen mindkét oldalnak mások a céljai, mások az elvárásai –
és mindkét oldalnak igaza van!

A szabadidő sportban evidens, hogy nem számít az eredmény. Ott az számít eredménynek, ha minden résztvevő jól érzi magát és gazdagabb lesz egy nagy élménnyel.

Aki profi focira képzi a gyerekeket, annak viszont szem előtt kell tartania a kiválasztást. Folyamatosan versenyeztetnie kell a gyerekeket, hiszen az is egyfajta válogatás. Az eredményességhez képezni is kell, mert aki csak versenyeztet, az hosszú távon úgy sem lesz eredményes. Tehát képezni kell a gyerekeket, csak az nem mindegy, hogy milyen szinten és mit oktatunk nekik.

Amíg nem történik meg nálunk is az, ami a fejlett futball kultúrával rendelkező országokban már régóta működik – vagyis, hogy kiválasztás alapján rangsoroljuk a gyerekeket, és mindegyikük keveredés nélkül, a tudásának megfelelő szintű képzést kapja - addig nem lesz látványos és tartós előre lépés a profi magyar futballban.

Edzőként te melyiket írnád ki a klubod kapujára?

Kedves szülők és gyerekek!
Ez egy szabadidős futball csapat! Itt a lényeg, hogy jól érezze magát mindenki, mozogjon, egészséges legyen. Nem fogunk eredményre törekedni, mert nekünk a fent leírt értékek megléte az eredmény!

- vagy -

Kedves szülők és gyerekek!
Ez egy profi focira felkészítő klub! Itt folyamatos a kiválasztás, folyamatos, minden edzésen történő verseny és téthelyzet szituációinak az eredményes megoldását követeljük meg a gyerekektől. Keményen edzünk, mert minden tornát, meccset meg akarunk nyerni - tehát az eredményesség nagyon fontos nálunk!

Ha arra számítottál, van jó és rossz választás, csalódni fogsz. Bármelyiket tarthatod a magad válaszának, a lényeg, hogy már az elején tisztába kell tenned és tudatni klubod, csapatod nevében, hogy nálatok mi a cél a gyerekekkel?

Ezzel az egyszerű felismeréssel könnyen elkerülhető rengeteg félreértés, sértődés, későbbi rossz érzés. Ilyen kondíciókkal mindkét típusú klubban meglehet a kellő gyereklétszám, tudják, hogy mit választottak, tudják, hogy mik ott az értékek és ezek alapján, hogy mire számíthatnak. S nem mellesleg így üzemelve mindkét tábor eredményesebben végzi, a saját missziójának megfelelő feladatait.

A lehetőség adott, csak rajtad múlik, mit gondolsz, mit mondasz, s mit írsz ki a futballklub bejáratára..

A következő blogbejegyzésben folytatom a témát, avagy mi lett volna, ha a nagymamámnak áramszedője lett volna ?

Üdvözlettel: Kun István

Ui: Mint alapos és kitartó olvasónak, köszönetként fogadd szeretettel tőlem ezt a rövid, de tanulságos történetet – remélem hasznos olvasmányodra lesz!

Nemrég az FC Internazionale utánpótlás csapatainál eltöltött pár nap alatt volt lehetőségem egy U15-ös bajnoki mérkőzés megtekintésére. Itt, ugye elvileg már számít az eredmény:)

Olaszországban ebben a korosztályban hetet lehet cserélni, ezt a hét játékost a szünetben be is cserélte. A lecseréltek között volt az első félidő legjobb játékosa is, aki három gólt szerzett az első félidőben. A meccs vége 10:0 lett az Internek. Az első félidőben egy jól látható letámadást játszottak, a második félidőben a középpályás védekezést és a labdaszerzés után a védővonal bevonásával a labda biztonságos helyre juttatását és a védővonalból elindított támadás-vezetéseket játszották. A meccs előtt 45 perces teljes intenzitású bemelegítés folyt, edzésritmusban.

A meccs után elmondta az edző, hogy mivel a két félidőben két különböző taktikai megoldást gyakorolnak, ehhez a cseréket végrehajtják a szünetben, és hogy minden játékos megfelelő terhelést kapjon, ezért van szükség a hosszú és nagyon intenzív bemelegítésre. Vagyis ellenféltől függetlenül minden meccsen két különböző taktikai variációt gyakorolnak a megfelelő játékosokkal...