Foci és/vagy tanulás?

Eljött a félévi bizonyítványok kiosztásának ideje -van akinek ez öröm és lesznek olyanok is, akik szomorúak lesznek e miatt.

A mostani bejegyzésben mind a kettőre mutatok egy példát.

Egy nyolcadikos fiú két nappal az osztályozó konferencia előtt két tantárgyból is bukásra állt, mikor kapott egy nagy lehetőséget! Az a középiskola, ahova felvételizni szeretett volna, azt mondta neki, ha kijavítja ezt a két tantárgyat, akkor felveszik. Plusz még a helyi NBII-es csapat is tesztjátékra hívta. Így hát ő mindent egy lapra feltéve mindkét tantárgyat tanító tanártól kért egy utolsó javítási lehetőséget. Mindkettő megadta, és láss csodát - sikerült neki! Mindkét tantárgyból javított, a tesztjátékon pedig úgy tűnik megfelel és le fogják igazolni.

A sportnak hatalmas hatása van a tanulásra is!

Kitartásra és akaraterőre nevel!

A másik példa már sokkal szomorúbb - és sajnos gyakrabban találkozom vele..

Egy edzőkollégám arra panaszkodik, hogy az egyik játékosa a rossz félévi bizonyítvány miatt fog kimaradni az edzésekből. A szülők arra panaszkodnak, a focin kívül semmi más nem érdekli a gyereket, így mással nem is tudják büntetni, mint a foci megvonásával.

Milyen következményekkel fog ez járni? Ha valóban semmi más nem érdekli a fiút, csak a foci, mert abban van sikerélménye, akkor ha ezt megvonják tőle, kvázi kihúzzák a talajt a lába alól. Elveszti a motivációs bázisát! Ettől még nem fog jobban tanulni, sőt, lehet, hogy a tanulással szemben még ellenállóbb lesz, mert az egyetlen örömforrásának a megvonásával azonosítja a tanulást, az iskolát.

Az előző bejegyzésben, amikor a delfinek idomításáról írtam, megemlítettem egy olyan lehetőséget, ha van egy gyerek a csapatban, aki megrekedt és nem tud tovább fejlődni, egy váratlan ajándékkal és a bizalmunkról való biztosítással újra visszaadhatjuk az önbizalmát. Újra sikerélményhez juttathatjuk és ezzel talán ki lehet zökkenteni és a fejlődés útjára állítani őt.

Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy aki rosszul tanul, azt még jutalmazzuk is meg! Nem, egyáltalán nem erről van szó!

Ebben az esetben szerencsésebb lenne leülni a gyerekkel és elmagyarázni neki, hogy ez a bizonyítvány nem tükrözi az ő képességeit, ennél sokkal többre képes. Megbeszélni vele, hogy kap lehetőséget a javításra. Amennyiben a következő másfél hónapban javít az adott tantárgy jegyein és persze a többi is a megállapodott színvonalon marad, akkor járhat tovább edzésekre, ha nem sikerül a javítás, akkor jöhetnek a szankciók. Például edzésre járhat, csak meccsre nem és ennek a fokozatai.

Ha a gyereket biztosítjuk arról, hogy az ő képességei többre hivatottak és bíztatjuk, rábeszéljük, hogy vállaljon az adott tantárgyból plusz feladatokat, megelőzhetőek a rossz jegyek!

A sport, a foci segít kialakítani új szokásokat is!

Lehet, hogy a gyerek a délutáni leckeíráshoz nagyobb „fájdalmat” kapcsol, mint örömet. Ez a fájdalom adódhat abból, hogy úgy érzi, kevesebb ideje marad a játékra, vagy kimarad valamiből, amíg tanul. Az új szokásokkal ki lehet alakítani egy olyan napirendet, amiben a tanulás központi helyet foglal el.

Az edzések megadják a hét ritmusát, segít az időgazdálkodásban

Pontosságra, fegyelemre tanít, és ha felveszi a gyerek azt az új szokást, hogy ha gyorsan és hatékonyan tanul, akkor az egyrészről örömöt okoz neki az iskolában, mert jó jegyeket fog kapni. Másrészt örömöt okoz neki abból a tekintetből, hogy több ideje marad játszani.

Az elmúlt hetekben a kezembe akadt egy sor tanulmány arról, hogy az iskolai és a sportbéli tanulás eredményessége-eredménytelensége nem mindig tükrözi a tanuló-sportoló valós képességeit. Sok esetben a rossz tanulóknál a tanárok és esetleg a szülők is elkönyvelik a képességek hiányát. A felmérések azt bizonyítják nem biztos, hogy a gyerekek képességeiben van a hiba...

A fenti példában azt mondja a szülő, hogy semmi más nem érdekli a gyereket. Ez azért is lehet, mert a gyerek információ felvevő és feldolgozó rendszere nem egyezik a tanár közlési módszerével. A foci sikerélményt nyújt neki, ott olyan formában szólnak hozzá, ami megérinti.

Az emberek a mai világunkban már nem használják ki mind az öt érzékszervüket az információ felvevéséhez. A látást, a hallást, és a kinesztetikus érzékelést használjuk rendszeresen a mindennapokban.

Minden embernek, a gyereknek is megvan az ő kedvenc stratégiája

Ha valaki vizuális típus ebben a tekintetben, akkor én, mint fociedző hiába magyarázom neki, hogy micsoda élmény nyolcvanezer ember hangorkánja, akik majd a te nevedet fogják skandálni és minden jó megmozdulásod után tapsviharban törnek ki. Mert ezek auditív jelzők. Őt ezzel nem tudom felcsigázni, lehet el sem jut az üzenetem hozzá.

Ha viszont azt mondom neki, hogy csodálatos látvány a színültig megtelt stadion, a nyolcvanezer néző színes kavalkádja és minden jó megmozdulásodnál talpra ugranak és összeütik a tenyerüket, akkor ezek a vizuális információk eljutnak a gyerekhez és motiválják őt. A kinesztetikus úton kommunikáló gyereknek azt tudom mondani, hogy képzelje el, milyen érzés a nyolcvanezer emberrel teli stadion, akik egyszerre lélegeznek, szinte tapintható a várakozás a feszültség a stadionban és minden jó megmozdulásod után a nézők extázisba jönnek.

"De egy tanár, egy edző nem beszélhet mindig minden gyerekkel külön - külön!"

Igaz. Azonban a jó kommunikátorok figyelnek arra, hogy a beszédükben mindhárom információs érzékelésnek megfelelő szavakat, kifejezéseket használjanak. Amikor a közlendőnk mindenkihez szól és mindenki tud vele azonosulni, akkor motiváltak lesznek. Persze a tantárgyak, például egy matematikát, vagy bármi mást elég nehéz úgy elmagyarázni a gyerekeknek, hogy mindhárom közlési rendszer sémáját tartalmazza, ezzel minden gyerekhez eljusson az információ és így minden gyerek érdekelté legyen téve.

Az egyik tanulmányban azt olvastam, hogy egy villamosmérnöknek tanuló fiú egyszerűen nem boldogult a kapcsolási rajzokkal. Folyton bukdácsolt e miatt. Aztán mikor hallott erről a módszerről, felfedezte, hogy ő kinesztetikus úton szerzi be döntő módon az információkat. Ekkor elkezdte elképzelni magát, milyen lenne, ha ő lenne egy elektron, aki végig száguld a kapcsolási rajzokon, mint egy autó az utcákon. Először nagyon viccesnek találta a dolgot és jól elszórakozott tanulás közben, aztán szépen rájött, hogy ha így tanul, sokkal jobban megragadnak a kapcsolási rajzok. Ettől kezdve mindig ezt alkalmazta és ezek után már nem voltak problémái tovább a tanulással.

Érdemes kiderítened, hogy a gyerek milyen módszerrel veszi fel az információkat!

Vannak akik közelítő és vannak, akik távolodó stratégiát használnak

Azok, aki folyton arról beszélnek, mit nem szeretnének, hogy megtörténjen velük, mit akarnak elkerülni, stb., azok távolodó stratégiát alkalmaznak. Akik arról beszélnek, mit szeretnének elérni, mit fognak csinálni, mit akarnak, hogy megtörténjen velük, ők közelítő stratégiát alkalmaznak. Ezt is érdemes kideríteni a saját gyerekünknél. Annyi a feladatunk, hogy beszélgessünk a gyerekkel és figyeljük meg az általános szóhasználatát, ebből megtudhatjuk, milyen stratégiát használ a dolgok megoldásához és milyen módszerrel veszik fel az információkat. Ha a gyerek távolodó stratégiát alkalmaz, akkor arról beszéljünk neki, hogy miket tud elkerülni az életben, ha jól tanul, ha közelítő stratégiája van a gyerekünknek, akkor azokról az előnyökről beszéljünk neki, amikhez a tanulás útján juthat. Ezzel el tudjuk juttatni hozzá a megfelelő csatornákon a megfelelő információkat és ezzel ki tudunk alakítani a gyerekekben egy belső motivációt egy belső igényt a saját életük alakítására.

A szülő, a tanár és az edző háromszög elengedhetetlen egy gyerek fejlődésének, képességének a teljes kibontakoztatásához

Szorosan együttműködve ki tudják hozni a gyerekből a legtöbbet. Mindhárom félnek egyenrangú, aktív partnernek kell lenni ebben a történetben és a többi szereplőre is szükségszerű így gondolni. Beszélgessünk a gyerekekkel, kérdezzük őket, érdeklődjünk felőlük és ne csak utasítgassuk őket! Ha partnernek tekintjük a gyerekeket és biztosítjuk őket a maximális bizalmunkról és jó szándékunkról, akkor ők igényelni fogják az általunk felállított magas követelményeket, elvárásokat és ezeknek nagy örömmel tesznek eleget!