Egypercesek

Lakatlan sziget

Egyszer történt egy hajótörés, amit csak egy ember élt túl. Őt a víz egy lakatlan sziget partjára vetette. Abban reménykedett nap mint nap, hogy jön és megmenti valaki. Mindennap kémlelte a horizontot, hátha meglát egy hajót, de hiába. Végül, beletörődve sorsába, épített magának egy kis kunyhót a szigeten.
Aztán egy napon, amikor elment halászni, hogy legyen aznapra is mit ennie, szörnyű dologra ért vissza. Az egész kunyhó lángokban állt! Teljesen elégett, úgy, hogy csak hamu maradt belőle. A hajótörött teljesen elkeseredett. Nemcsak hogy hajótörést szenvedett, de mire beletörődött sorsába és épített magának egy kis zárt menedéket, az is oda lett.
,,Hogy történhetett ez velem? Miért?? Pedig már kezdtem megbarátkozni az egyedüllét gondolatával, és olyan jól éreztem magam ebben a kis kunyhóban, mivel érdemeltem ki ezt a rosszat? - kiáltott elkeseredetten.
Másnap kora reggel, amikor a sírástól elgyötörten felébredt, látta, ahogy kiköt egy hajó.

Nem hitt a szemének! Amikor felszállt, megkérdezte a kapitányt, hogy honnan tudták, hogy ő ott van.
,,Abból a nagy füstből, amit csináltál. Abból láttuk, hogy van itt valaki a lakatlan szigeten." - felelte a kapitány.

A kiskutya
Egy kutyatenyésztő hirdetést adott fel, mivel 9 kölyökkutyája született.

Egyik nap jött egy kisfiú.
- Csókolom, bácsi! Van egy kis gyűjtött pénzem, mert már nagyon régóta szeretnék kutyát. Meg szabad néznem őket?
- Természetesen. Gyere velem hátra, most éppen a házukban vannak, de kihívom őket, - válaszolta a tenyésztő.
Ahogy szólt nekik, rögtön kiszaladtak a házukból és hozzájuk futottak. Teli voltak élettel, vidámsággal csak úgy süvített a kis fülük a szélben és oda-vissza előzgették egymást.
De egy a sok közül lemaradva, bicegve botorkált ki a kis házikóból. Szegényke nem tudott úgy futni, mint a többi kölyök, mert sántán született.
Ahogy a kisfiú meglátta ezt a kiskutyát, felcsillant a szeme és így kiáltott:
- Őt kérem!
- Ó, aranyos tőled, de ő nem fog meggyógyulni. Soha nem fog tudni úgy futni, mint a többi kölyök, és így csak nehézkesen fog veled játszani. Hallgass rám, jobb ha inkább nem őt választod,- reagált rá a tenyésztő.
Erre a kisfiú megfogta a bal nadrágszárát, és felhúzta a combjáig.
A tenyésztő döbbenten látta, hogy lábprotézise van. Szóhoz sem jutott.
- Bácsi kérem, hadd vegyem meg azt a sánta kutyát! Én sem tudok úgy futni, mint az iskolatársaim. Szükségem van egy megértő társra, aki együtt tud érezni velem! - fakadt ki magából a kisfiú.
A tenyésztő megfogta a sánta kiskutyát és a kisfiú kezébe tette.
- Köszönöm! Mennyit kell önnek fizetnem, bácsi? - kérdezte kíváncsian a kisfiú.
- Semmit. A Tiéd. A szeretetért nem lehet pénzt kérni, ahogy megvásárolni sem. Légy vele boldog!

Tengeri csillagok
Egy idegen napszálltakor a néptelen Mexikói tengerparton kószált. Séta közben észrevett egy másik férfit a messzeségben. Közelebb érve látta, hogy az odavalósi illető fáradhatatlanul hajladozik, és valamit a vízbe dobál.
Miután még inkább megközelítette, megállapította, hogy a mexikói a dagály által a partra mosott tengeri csillagokat szedegeti össze, és egyenként visszahajítja őket az óceánba.
Barátunk elképedt.
- Jó estét uram! - Szólította meg a férfit-, azon tűnődtem, hogy min fáradozik itt.
- Visszadobom a tengeri csillagokat a vízbe. Tudja a dagály partra vetette őket, a ha nem segítek rajtuk elpusztulnak víz nélkül.
- Értem, dehát százával hevernek itt a fövenyen! Ekkora tömeget nem tud visszajuttatni a vízbe. Meg aztán gondoljon csak bele: nyilván ugyanez a helyzet végig a parton, sok száz kilométeren át!
Akárhogy töri magát, nem lesz látszatja a munkájának.
A mexikói elmosolyodott, lehajolt, felvett egy újabb tengeri csillagot.
- Ennek az egynek mégsem mindegy!

Azzal a hullámok közé dobta.