2014. február 24., hétfő

Valóban a gyakorlat teszi a mestert?

A Shaolin kolostorok szerzetesei meghatározott filozófia és az abból kikristályosított rendszer alapján gyakorolják a Kung-fu harcművészetét. A világ minden tájáról érkeznek hozzájuk tudásra vágyó emberek, de mivel a felvételi követelmények igen szigorúak, sokuk nem jut be.
A sikertelenül próbálkozók között mindig akad, aki nem szeretne üres kézzel hazaballagni. Ő jobb híján felmegy valamelyik szomszédos hegycsúcsra, ahonnan belátni a kolostor udvarába. Tábort ver, és akár évekig ott marad, hogy pompás jegyzeteket, rajzokat készíthessen a szerzetesek gyakorlatsorairól. Mikor azután úgy érzi eleget látott, összepakol és hazaviszi a megszerzett tudást.
Tudást?...

Ugyanis van valami, amit a történet szereplője mindvégig figyelmen kívül hagy. Az ősi kínai kultúrát képviselő Shaolin szerzetesek harcművészete gyökeresen különbözik nyugati társaitól. Filozófiája mindvégig az önvédelemre helyezi a hangsúlyt, egyben a test, a szellem és a lélek harmóniájára törekszik. Magába foglal vallásgyakorlást, spiritualitást, gyógyítást, öngyógyítást, ezért soha nem önmagában, mint fizikai gyakorlatok sora tanítja tanítványainak a harcművészetet.
Felmerül hát a kérdés: jegyzeteivel és rajzaival mit vihet haza a Shaolin szerzetesek tudásából, egy kolostoron kívül rekedt utazó?

Az elmélet és gyakorlat szimbiózisa
A legtöbb labdarúgó edző empirikus emberként tekint magára.
Szilárdan véli, a gyakorlatokból érteni meg a dolgok igazi lényegét. Ez részben igaz. Amit azonban mindvégig figyelmen kívül hagy, hogy maga a gyakorlat mindig jön valahonnan. Hívhatjuk megérzésnek, sugallatnak, ösztönnek, de próba-szerencse alapon a tapasztalat ezekből választja ki végül a célnak megfelelő eredményes gyakorlatot.
Az eredményes gyakorlatra épülő elmélet, amitől tudatossá válik a megérzésekre alapuló gyakorlat. Ez a tudatosítás teszi lehetővé azt, hogy az intuíció útján megszerzett tudást és gyakorlatot át lehessen adni másoknak is – hogy tanítani lehessen.

Mit szólnál egy szerepjátékhoz?
Tegyük fel, hogy a Shaolin kolostorban utánpótlás futballedzőket tanítanak.
Szerettél volna bekerülni, de valamiért nem sikerült. Mivel nem akarsz üres kézzel hazaballagni, elzarándokolsz egy szomszédos hegycsúcsra, ahonnan belátni a kolostor udvarába. Lenézel, és látod, ahogy a fiatal szerzetesek bemutatják a gyakorlatsorokat. Figyelsz, jegyzetelsz, és miután úgy véled eleget láttál összepakolsz, és hazaviszed a megszerzett tudást.

Az ellesett gyakorlatokat szimbolizálják a lenti rövidke videók, melyek négy, nálam már bevált gyakorlatsort modelleznek meg.

A szerepjáték a lényege: mérd fel, hogy a feladatok mögötti elmélet és a lényegi leírás birtoka nélkül, pusztán a videón látottak alapján milyen tudást sikerült megszerezned? Mit gondolsz, milyen edzésmódszertannal és milyen célt hivatottak megvalósítani ezek a gyakorlatsorok?

Fontos, hogy tudd: nem azt akarom bizonyítani, hogy az én edzésmódszerem vitathatatlan, hogy az egyetlen és legjobb, vagy azt elérni, hogy rossz érzéseket keltsek benned! Testközelbe szeretnék hozni egy új nézőpontot, ami a bejegyzés címében már említett magyar szólás maximájára irányul. Vagyis arra, hogy valóban a gyakorlat teszi a mestert?





Kérlek, szánj időt a videókra, gondolkodj, majd oszd meg velem (velünk) a gondolataid. Nagyon szívesen venném akár itt, akár a Facebook oldalamon a személyes véleményed!

Kun István
A Csendes Edző

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, megjegyzés írásnál mindig légy udvarias, és vállald a neved. Köszönöm!