A mai világban az emberek megpróbálják leegyszerűsíteni az életüket. Mint minden élőlény, az ember is a homeosztázisra, vagyis az egyensúlyra törekszik, és ezt az egyensúlyt megpróbálja a fizikai testében és a szellemi testében is létrehozni.
Maslow szükséglet piramisának alsó szintjén a fiziológiás szükségletek szerepelnek.
Ezen a szinten az emberek az élet, a létfenntartás szükségleteit akarják megoldani.
Legyen mit enni, inni, legyen hol aludni és ha lehet legyen egy pár is mellettük, akinek segítségével tovább lehet vinni a család vérvonalát. Azonban nem csak a test érzete forog ezen szükségletek körül, hanem a gondolkodás is. A televízióban, az újságokban is akár a filmek és ennél még jobban a reklámok is erről szólnak, a fiziológiai szükségek kielégítéséről. Melyik bevásárló központban mikor, mit lehet akciósan megvásárolni. Legyen lakásod, azt rendezd be bútorokkal, fesd át a falakat kedved szerint és legyen egy párod is, akit ugyan nem mondja a reklám, hogy szeresd, de vegyél neki csokoládét, ékszereket és mindenféle nagyon hasznos háztartási eszközt.
A második szint a biztonság és a védelem a szükségleteink piramisán.
Ha már van mit enned és innod, akkor vigyázz, nehogy túl sokat egyél vagy igyál, illetve igazából ne is vigyázz, mert van rá szer, amit bevehetsz, csak kérdezd meg a kezelő orvosadat vagy a gyógyszerészedet. A már megszerzett lakásodat állandóan fenyegetik a bacilusok, baktériumok, mászó és repülő rovarok, azonban semmi vész, mert kapható az ellenszer, ami elpusztítja őket. Tehát biztonságban vagy mert ezek a szerek megvédenek téged, csak meg kell őket vásárolnod. A filmekben pedig folyton fenyegetik a földet a katasztrófák, az idegenek, az őrült tudósok és az önjelölt istenek, de semmi baj, mert biztonságban vagy, hiszen jönnek a hősök és megvédenek téged, neked csak annyit kell tenned, hogy bekapcsolod a tv-t és szájtátva tapsolsz a hőstetteiknek.
A harmadik szinten a szeretet és az összetartozás található a szükségleteink rangsorában.
Na ezt a szintet már nem érinti a tömeg média, mert ebből már nem lehet hasznot húzni. Hiszen itt már nem lehet az embereket riogatni és eladni nekik a biztonságot, illetve a különböző ételeket, italokat. A szeretetet megpróbálják lealacsonyítani a testi kapcsolatokra, megpróbálják egy nagy buli álcája alá rejteni. A mozikban ma már kultuszfilmmé vált amerikai pite sorozat és társai ezt önti ránk, így, ebben az álcában már a szeretetet és az összetartozást is el lehet adni, profittá lehet változtatni. Igaz ép csak a lényegétől van megfosztva. (A következő héten csak ezt fogom figyelni a televízió adásaiban, hogy főműsor időben mennyi értéket közvetítő műsor lesz látható? Gyanítom az arányokat.)
Már fogalmazódik a kérdés: hogy jön ez az egész a focihoz?
A fentebb felsorolt okok miatt az emberek arra kényszerülnek, hogy gyorsan éljenek.
Azt sugallják neked is, hogy csak egy életed van és az is rövid. Ezért ebben a rövid életben a lehető legjobban kell érezned magad. Ennek a jóérzésnek pedig a legfőbb tétele a birtoklás. Minél többet és minél nagyobbat, drágábbat birtoklunk, annál boldogabbak leszünk. Minél többször és minél változatosabban elégítjük ki a szükségleteink piramisán szereplő alsó két sor tartalmát, annál boldogabbak leszünk. Mert boldogok a lelki szegények.
A mesterségesen keltett rohanásban mindent készen kapunk.
A gondolkodás mentes világ pedig a szokásaink rabjaivá tesz bennünket, hiedelmek, dogmák szerint élünk. Ezeket a hiedelmeket, dogmákat gondolkodás, kételkedés nélkül elfogadjuk, mert ezt az egyetemek nagy tudósai mondták, ezt a hazai, az európai, vagy a világ labdarúgó szövetség illetékes embere mondta, ez biztosan így van!
Felnőtt szokásainkat, a hiedelmeinket már gyerekkorban elkezdik belénk tuszkolni.
Szüleink, a környezetünk táplálja belénk, legtöbbször önkéntelenül, tudatlanul.
A szülők óvni akarják a gyereküket, természetszerűen és emiatt tiltásokkal teszi tele a gyerek életét. Ezek a tiltások később hiedelemmé, dogmákká, megkérdőjelezhetetlen tényekké szilárdulnak, megkövesednek, hiszen ezeket anyu és apu mondta, ezek biztosan így vannak.
Aztán az iskolában a tanáraink folytatják ezeknek a hiedelmeknek és dogmáknak a kiépítését, megszilárdítását. Amikor a játszótéren egy anyuka féltésből azt mondja a gyerekének, hogy ne mássz fel a mászókára, mert leesel, vagy ne rohanj, mert elesel, akkor már kódolja is a gyerekébe, hogy ő ügyetlen és ezeket a dolgokat nem fogja tudni megcsinálni. Nem is alakul ki a gyerekben a gyors futás igénye, mert folyton azt hallja, hogy ha gyorsan fut akkor elesik és megüti magát. Ez pedig már tudjuk, hogy milyen következményekkel jár a focira nézve.
(Beszédes példa: finnugor nyelvrokonságunkat már minden szinten cáfolták és megvan a tudás az igazi nyelvi fejlődésünkre, tradíciónkra, azonban az iskolai tankönyvek még mindig a finnugor elméletet szajkózzák. Ezekkel a hiedelmekkel, dogmákkal a szükséglet piramis alsó két szintjén lehet tartani az embereket.)
A hiedelmeknek azonban van pozitív ereje is.
Amerikában egy pszichológiai kísérletben azt vizsgálták, hogy milyen ereje, milyen hatása van egy pozitív hiedelemnek.
Találomra kiválasztottak egy középiskolát, majd találomra kiválasztottak tanárokat az iskolából és a tanulók közül is találomra kiválasztottak gyerekeket. Ezek után azt mondták a tanároknak, hogy őket azért választották ki, mert ők a legjobb tanárok a környéken és hogy a gyerekek pedig a legintelligensebb gyerekek az IQ teszt alapján. Arra kérték a tanárokat, hogy ne mondják el a gyerekeknek, hogy ők tudják, hogy azért vannak kiválasztva, mert a legjobbak. Az órákon semmi pluszt nem adhatnak a gyerekeknek, csak azt az anyagot adhatják le, amit a többi gyereknek is megtanítanak. Az év végén a gyerekek IQ hányadosa átlagban 25%-kal nőtt. Megkérdezték a tanárokat, hogy szerintük mi az oka annak, hogy ekkora növekedést értek el a gyerekek a tanév alatt? Azt válaszolták, hogy azért, mert ők a legkiválóbb tanárok és a kiválogatott legkiválóbb tanulókkal dolgozhattak együtt. Amikor elmondták nekik, hogy a gyerekek találomra lettek kiválogatva, semmi különleges sincs bennük és ők maguk is csak véletlenszerűen lettek kiválasztva a kísérlet elvégzéséhez, nagyon megdöbbentek. A pozitív elvárások, a pozitív hiedelmek, miszerint ők a legkiválóbb tanárok és a legkiválóbb tanulókkal dolgoznak, kiemelkedő eredményt hozott, anélkül, hogy bármi pluszt adtak volna a tanulóiknak a többi tanulóhoz képest. Vajon használjuk ezt a nagyszerű képességet a foci, vagy akármi más tanításában? Vajon a média használja ezt ellenünk azért, hogy a Maslow szükséglet piramis utolsó két fokán tartsanak bennünket?
A méhecske a mai aerodinamikai tudásunk szerint nem tud repülni.A testmérete és formája a szárnyai mérete és formája arányában nem tud repülni. Csak ezt a méhecskének még senki nem mondta, úgyhogy tegnap a saját szememmel láttam, hogy nem csak repülni tud, hanem lebegni is, sőt lebegés közben simán tud oldalra vagy hátrafelé haladni, anélkül, hogy fordulna. Tehát aerodinamika törvényszerűségek ide vagy, egyetemi tudósok Nobel díjas véleménye oda, a méhecske repül, méghozzá nem is akárhogy.
Lehet, hogy érdemes megkérdőjelezni a dogmatikus tudásunkat?
Az oktatási rendszerünk azzal, hogy vizsga alapúvá vált a tudás alapú helyett, rávezet bennünket a dogmatikus tudásra.
"A tudományban minden jelentős új felfedezésnek három fázison kell átesnie. Először azt mondják rá, hogy nem igaz. Ha bebizonyítják a felfedezés igaz voltát, akkor azt mondják, igaz ugyan, de nem lényeges. Ha a fontosságot is bizonyítani tudják, akkor az akadémikus nyájasan mosolyogva így szól: de hiszen ezt már a régi görögök is tudták."
Ebből az idézetből is világosan látszik, hogy azok az emberek, akik az elmúlt lassan 70 évben bevezették, kiszolgálták a vizsga alapú oktatást, minden eszközzel rendelkeznek ahhoz, hogy tartani tudják az általuk igaznak vélt dogmákat. A tanulókra rázúdítanak egy nagy csomó információt, aminek jelentős része teljesen lényegtelen az adott témakörre nézve, vagy az adott tanuló azon a szinten, ahol ő fog munkálkodni az iskola elvégzése után, soha nem fogja használni. Erre mondják, hogy ez egyetemes tudás, tehát aki egyetemre, főiskolára jár, annak tudni kell mindezt. Ezek után nem csoda, ha a tanulók áhítozva várják a megoldó képleteket. "Mit kell tudni, mit kell megtanulni? Van kidolgozott tételsorod??"
A labdarúgó edzőképzésben sincs ez másként.
A hallgatók az előadásokon azzal az érzéssel ülnek ott, hogy „most aztán megtudjuk a tutit!”, hiszen az előadók az előadás módjukkal azt mutatják a hallgatók irányába, hogy hihetetlen mértékű tudás birtokosai és hogy ez a mennyiségű tudás nem fogható fel egy edző szintjén. Ahhoz, már válogatott edzőnek kell lenni, vagy egyetemi tanárnak, hogy ezt a mérhetetlen mennyiségű és minőségű tudást megértse, feldolgozza valaki. Az edzők szintjén elég csak annyi, amennyi elhangzik az előadásokon, továbbképzéseken, licence megújító tanfolyamokon. Így nem csoda hát, hogy az edzők azt várják, hogy készen kapnak egy csokorra való gyakorlatanyagot, egy feladatgyűjteményt, amit aztán hazavisznek és otthon kibontanak, és átadnak az edzéseken a csapataiknak. Ettől pedig a csapataik hirtelen megtáltosodnak és a magyar foci üstökösként száguld majd át a nemzetközi labdarúgás egén, maga mögé utasítva az egész világot..
De vajon mi történik a tanfolyam végére?
A hallgatók csalódottan, morgolódva mennek, haza, hogy nem is kaptunk semmit. Hol van az a gyakorlattár, amiről egész tanfolyam alatt beszéltek az előadók? Hiányérzetük van azért is, mert az előadó úgy lép fel, hogy a mindenhatóság és a mindent tudóság álcáját tolja maga előtt és amit átad, az nyomokban sem tükrözi az általa elővetített tudást. A hallgató azt mondja, ezt a feladatot már ismertem, nem kaptam semmi újat. Mi miért nem ismerhetjük meg azokat az anyagokat, amelyekre az előadók hivatkoznak? Illetve még számtalan ehhez hasonló kérdés, morgás hangzik el hazafelé menet. (Csak zárójelben mondom el, hogy senki nem kérdezi meg az előadáson hangosan ezeket a kérdéseket - teszem hozzá én sem.)
Minőségbiztosítás…
Vannak olyan országok, ahol a minőségbiztosítás olyan szinten van az oktatásban, hogy egy hallgató nyugodtan visszakérheti és vissza is kapja a tanfolyam árát, ha azt mondja, hogy ebben semmi új nem volt, illetve nem kapta meg az előzetesen beígért információkat.
Nálunk természetesen erről szó nem lehet.
A szükséglet piramis alsó fokain tartott emberek ahhoz is hozzá vannak szokva, hogy ne kérdezzenek, ne álljanak ki a vélt, vagy valós igazukért, hiszen a második szint, a biztonságérzet ekkor nem tud kielégülni, mert veszélyben érzik a munkájukat ebből fakadóan a jövedelmüket és ez kihat a családjukra, illetve a legalsó szinten lévő szükségletekre.
Nagyon fontos tudni: a stílus mindig valamilyen szellemi termék!
Mindig valamilyen logikai lánc, valamilyen végiggondolt, felépített, megszerkesztett rendszer, vagy rendszerek láncolata.
“A gondolkodás a lehető legkeményebb munka,
valószínűleg ezért gyakorolják oly kevesen.”
Vagyis idő igényes. A mai világban miből van a legkevesebb? Időből, legalábbis ezt sulykolják belénk. Vajon a szükséglet piramis alsó két fokán élő embereknek van-e idejük leülni és gondolkodni? Egyáltalán érdekli-e őket a szellemi tevékenység? Aligha.
A materialista világnézet csak és kizárólag a matériát ismeri el.
Semmi szellem, semmi lélek. Az emberi test szerintük semmi más, mint kémiai folyamatok összessége, azaz matéria. Kézzelfoghatóan tessék nekem ideadni azt a gyakorlatot, amit ha az edzésen elgyakoroltatok a gyerekekkel, akkor megtanulnak focizni! Ja kérem, hogy a szeretet és összetartozás felett van a szükségleteinkben az önbecsülés? Hát azt nem tudtam! Nem mondta senki, hogy olyanom is van nekem!..
Pedig tessék elhinni, mondják.
Igaz csak akkor, ha ezt az értéket is le lehet fröccsenteni a vásárlás mázával, hiszen ha neked még ez vagy az a dolgod sincs meg, akkor te nem is vagy ember. Önbecsülés szintjén az emberek egy-egy önképző tanfolyam, vagy egyetemi kurzus alkalmával a tudást szeretnék megkapni, nem pedig egy sor feladatot. Önbecsülés szintjén kikérnék maguknak ezt a lealacsonyító, kicsinyítő, tudatlanságban tartó oktatói magatartást. Az önbecsülés szintjén már nem hatna a munka elvesztésétől való félelem miatti hallgatásba burkolózás.
Az önbecsülés megléte után elérhetünk a legfelső szintre a szükségleteink piramisán.
Ez az önmegvalósítás. A mai new age irányzatok és a multi level marketing rendszerek ezt a szükségletünket is ki tudják használni ellened. Valósítsd meg önmagad! Legyenek céljaid! Ha nincsenek, akkor majd a cég ad neked! Ösztönző rendszer, gépkocsi jutalom, utazás az anyacéghez luxusszállókban, találkozhatsz a legnagyobb vezetőkkel és természetesen lehetsz a hónap, az év dolgozója. Kiállhatsz a színpadra és átveheted a legnagyobb csekket. Magam is álltam így színpadon. Ha jól emlékszem egy teljesítmény miatt négyszer is, kisebb-nagyobb közönség előtt.
Azonban sok jó dolgot is tanultam, méghozzá az egyik pont az, hogy az önmegvalósítás az mindenkinek más. Lehet úgy is megvalósítani magunkat, hogy értéket teremtünk, meg lehet úgy is, hogy nem teremtünk semmit, csak elvesszük, amit adnak. A materialista világnézet értéknek semmiképpen sem fogad el egy szellemi terméket, csak akkor, ha abból kézzelfogható haszon lesz. Amennyiben nem látszik belőle a haszon, akkor nem érték, akkor ledegradálják, okoskodásnak nevezik, elhallgatják és még ezer módszerrel fordítják el róla az emberek figyelmét a piramis alsó két foka irányába.
Pep Guardiola munkássága szellemi munka.
Stílust teremtett.
Az egész világ ünnepli.
Majd a lemondását az egész világ sajnálja.
Pedig nem történik egyéb, csak a jelen ritmusban nem folytatható az a fejlődés, ami az elmúlt négy évet jellemezte. A matéria szerelmesei nem tudnak várni, nincs meg a trófea, tehát nincs idő a szellemi felfrissülésre, átalakulásra, újjászületésre. Az önmegvalósítást vitalitás, kreativitás, játékosság, önfenntartás, hitelesség, céltudatosság jellemzi. A Barca filozófiában, a Guardiola által megteremtett stílusban ezek a jegyek mind szerepelnek. Talán ebből az egyik leglényegesebb az önfenntartás, hiszen saját nevelésű játékosokkal érték el ezeket a sikereket és a rendszer hitelességét fogja bizonyítani, hogy ez a jövőben is így lesz. Már persze csak akkor, ha tartják magukat ehhez a stílushoz.
Tehát a stílus az szellemi tevékenység.
A stílus filozófia, jól átgondolt, minden elemében tartalmazza a gondolat fonalát. A stílust nem lehet gyakorlatokkal megérttetni, a stílus egyfajta gondolkodásmód. A gondolkodásmódot kell megtanulni és ha ez megvan, akkor a gyakorlatokat már könnyű lesz ennek a szellemében megalkotni. Először kultúrát kell teremteni azzal, hogy a gondolkodásmódon változatunk és majd a kultúra hozza magával a stílusokat és azok meg majd kitermelik a gondolkodó edzőket, játékosokat, akik megalkotják a gondolkodásmódból, kultúrából, stílusból fakadó gyakorlatokat.
Ulivieri úr szerintem bölcs.Egy edzői delegációval pár évvel ezelőtt Firenzében jártam és ott az Olasz Labdarúgó Edzőképző vezetője Renzo Ulivieri úr tartott nekünk előadást. Lelkesen magyarázta, hogy az olasz focit vizsgáló szakemberek a sikertelenségük okát abban látják, hogy az olasz csatárok a labdavesztés után nem zárnak vissza, nem törekszenek a labda azonnali visszaszerzésére. Most, hogy megtalálták az okot, elkezdik az edzőképzésükben ezt elmagyarázni az edzőiknek, illetve megtanítani nekik azt, hogy hogyan kéne erre oktatni a gyerekeket.
Lelkesen mutatott a táblánál egy gyakorlati példát, amelyen keresztül magyarázta a labda visszaszerzés ő általuk kigondolt alapelveit, vagyis filozófiát. Az edzőkollégáim közül sokan megdöbbentek és kérdezték Ulivieri urat az előadás végén, hogy hogyhogy megmutatja nekünk ezeket a gyakorlatokat? Ulivieri úr tágra nyílt pupillákkal nézett ránk, látszott rajta, hogy nem igazán érti a kérdést. Azért nagyon frappáns választ adott. A magyar futballnak nem biztos, hogy az a hiányossága, mint az olasznak. Ennek ellenére miért nem tanulhatnánk mi az ő hibájukból? Azonban ezek a gyakorlatok ebben a formában úgy sem ültethetők át egy az egyben, hiszen ha nekünk más a problémánk, akkor arra nem ez lesz a gyógyír. Ettől függetlenül a látásmódunkat, szemléletmódunkat szélesíthetjük, a tudásunkat növelhetjük azért, hogy mindezeket felhasználhassuk a saját problémáink megoldására.
Ulivieri úr szerintem ezt nagyon bölcsen látta.
Azon a túrán a Magyar Labdarúgó Szövetség képviselői és több edzőkolléga is filmezett, vették ezt az előadást is és vettek több utánpótlásedzést is, szinte minden korosztályban. A szövetség munkatársai azt ígérték, hogy ezeket a felvételeket rendszerezik és egy oktató dvd-t fognak belőle készíteni.
Ez a mai napig nem készült el.
Hiszen a felvett gyakorlatoknak önmagában semmi értelme. Magára valamit is adó utánpótlás fociedző ismeri ezeket a gyakorlatokat, tehát a mögöttes filozófia, stílus nélkül ezek unalmasak, már ezerszer átrágottak. Az önbecsülés és az önmegvalósítás szintjéről gyorsan leszánkáztattak bennünket az alap szükségleteink szintjére.
Amióta megkaptam a beavatást a mester szintre, egyre nehezebben maradok a piramis alsó két fokán.
A jövő héten a focival kapcsolatban lesz egy olyan esemény, ami miatt a környezetem szinte minden résztvevője arra próbál rávenni, hogy maradjak csak meg az alsó lépcsőfokon, mert az egzisztenciámat veszélyeztetem vele, ha az önbecsülés, vagy netán az önmegvalósítás igényszintjéről közelíteném meg azt a labdarúgó rendezvényt. Sőt, messzebb mennek, nem csak saját magamat veszélyeztetem, hanem őket is, azaz a közvetlen, illetve a kapcsolódó munkahelyi és szakmai környezetemet is.
Ilyen veszélyes dolog lenne a szükségleteink magasabb szintre emelése?
Minap láttam egy kisvideót Ghis-szel, egy volt orvosnővel, aki arra hívja fel a figyelmünket, hogy mindaddig, amíg a félelmeink és függőségeink rabláncán élünk, nem mozdulhatunk el tartósan a szükségletein alsó szintjéről.
Egy hangos gondolatban összefoglalva...
Az uralkodó materialista világnézetből kialakult vizsga alapú oktatás leszoktatott bennünket a gondolkodásról és rászoktatott bennünket a kész dolgok dogma, törvényszerűségként történő elfogadására. A megkérdőjelezhetetlen tudás átadható pár gyakorlat formájában, aminek a gyakoroltatásától elvárható a játék kialakulása. A szükségleteink alacsonyan tartása fel sem meríti bennünk azt az igényszintet, ami a gondolkodásra késztetne bennünket, a gondolkodásnál még a morgás és a néma elégedetlenkedés is könnyebb és elviselhetőbb számunkra, mert a kérdéseinkre a szükségleteink alacsony volta megadja a választ.
Együnk, igyunk..............
(Tudom, hogy sokan, talán már te is konkrét gyakorlatokat vársz tőlem. Nem csoda, magam ígértem. Azonban addig, amíg a munkám mögött húzódó dolgok filozófiai részét nem értem tökéletesen, ez nem fog megtörténni. A kis mozaikok már kezdenek összeállni, és a hangosan gondolkodás jó segítőm. Amint a sejtésből bizonyosság lesz (amint teljes a kép) meg fognak érkezni a gyakorlatok is. A sorrend azonban először a filozófia megértése, aztán az ebből fakadó szellemiség, stílus kialakítása és csak azután jöhet ezeknek a gondolatoknak a gyakorlatokra történő átírása, megszerkesztése. Köszönöm a megértésed.)
Kun István
