Egy gyerekfutballista apja gyakran saját, be nem teljesített vágyit, álmait vetíti bele fiába. Tekintet nélkül a gyerekre jobban akarja a sikert, mint maga a kissrác.
De vajon annak idején ő miért nem tudta befutni a pályát, amin elindult, amit szeretett volna? Talán fiatalon megijedt a sok munkától, ami a profi focistává válásig vezet? Talán nem tudta elfogadni azt, hogy az élsport miatt rengeteg dologról le kellett mondania? Talán nem volt mersze mindezt bevállalni? De lehet, egyszerűen csak elfelejtette, hogy már az sem az ő álma volt, hanem valamikor réges-rég az apjáé…
„Amit te magad nem tudsz elviselni, arra ne adj parancsot másoknak.”
(Balbus)
Szülőként mindenképpen el kell gondolkodnod saját csalódásaid okán. Ha te magad nem viselted el a sok munkát és a vele járó lemondást, miből gondolod, hogy majd a gyereked megteszi?
Nem titok, hogy mikor a gyerek bekerül egy magyarországi futball akadémiára, az első dolog, hogy kollégiumba kerül. Távol a szüleitől, ahol önállóan kell ellátnia magát. Persze a kollégiumban kap enni, inni, mosnak rá, ennek ellenére egyedül van, csak magára, a játékostársaira és az edzőire támaszkodhat és ez más, mint mikor mindennap a szülei oltalmazzák, egyengetik az útját. Honvággyal küzd, nem láthatja minden nap a szüleit, messze vannak a barátai, így ezeket a kapcsolatait sem tudja ápolni.
Alkalmazkodnia kell az új, idegen rendszerhez, ami nagy lelki terhet ró egy fiatal gyerekre. Korlátozva van a szabad mozgásterében, engedély nélkül nem mehet sehova. Ezáltal a tinédzser kor természetes velejárói, a bulik, a haverokkal eltöltött idők minimalizálódnak. Aztán természetesen ott vannak az edzések, amelyek fizikailag és szellemileg is igen kimerítők, sokszor fájdalmasak is. Izomláz, húzódás, kapott rúgás utáni zúzódás, stb.
Aztán a rengeteg utazás. Ha csak az NBI-et nézzük, akkor is a bajnokság során a csapat beutazza az egész országot. Ezek az utazások nem a nyaraláshoz vezető kényelmes kirándulások, hanem feszült várakozással teli időszak, ami után komoly teljesítményt kell leadni a mérkőzésen. Sorolhatnám még oldalakon át, milyen nehézségekkel és lemondásokkal jár a profi futballistává válás folyamata. És ezek nagy része megvan akkor is, ha nem kollégiumi rendszerben éli meg a gyerek, hanem hazamehet a gyerek minden este.
Az éremnek itt is két oldala van. Mindezekért természetesen kárpótol a játék közben érzett jó érzés, boldogság, a siker édes íze, a sztárjátékosokat övező megbecsülés, szeretet, rajongás.
Felelős szülőként hagynod kell a gyereket magának dönteni mi mennyit ér neki? Beszélj a nehézségekről, légy vele őszinte, így mutass neki az utat – de mivel járni neki kell rajta, tartsd tiszteletben a döntését. A gyerek dolga, hogy vállalja-e a megpróbáltatásokat a koránt sem egyértelműen elvárható sikerért. Ha igen, támogasd őt maximálisan, ha nem, egyszerűen fogadd el, ez az ő élete. Ne erőltesd amit a gyerek nem akar, ne kösd a szereteted feltételekhez. Sok gyerek-szülő kapcsolat azért megy tönkre, mert a szülő azt a saját álmait kergeti, amit a gyereke nem szeretne és a serdülő korban – ahogy kezd öntudatára ébredni, önálló világképet kialakítani – óhatatlanul is ellent mond a szüleinek. Edzőként nem egyszer tapasztaltam már meg, ez milyen feloldhatatlan konfliktusokhoz vezethet.
Fülöp atya mondja a Legyetek jók ha tudtok c. filmben: „A gyerekeket nem lehet nevelni, csak megmutatni nekik az utat. A többi már rajtuk múlik.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, megjegyzés írásnál mindig légy udvarias, és vállald a neved. Köszönöm!