Budapesten járt a Barcelona és a Fulham!

Szerinted ez a hír kacsa? Pedig igaz. Pusztán nem a felnőtt együttesei voltak itt a sztár kluboknak, hanem korosztályos csapataik vettek részt a XVI. kerületben múlt héten megrendezésre került Nemzetközi Gyerekfoci Tornán.

Miért nem tud erről a nagyközönség? Ma talán maga a szakma is azt mondja: „Ugyan már, kit érdekel a Barcelona és a Fulham 9 éves korosztályos csapata? Itt nincs médiaértéke ennek az eseménynek…” És nem is tévednek nagyot… Még én is – aki pedig edzőként nyakig vagyok az utánpótlás futballban – ha nem járok utána, soha nem tudom meg milyen csapatok vettek még részt ezen a tornán, hogy milyen eredmények születtek. Egyetlen bulvár napilap vette elő a ceruzáját egy mindössze háromsoros hír erejéig, pedig a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia volt a szakmai fővédnöke a tornának.

Mi az oka annak, hogy a hazai focivilág, a közvélemény ennyire érdektelen egy hazai – és amúgy igen magas szintű – gyerekfoci torna iránt? Mi az oka annak, hogy egy ilyen esemény nyomtatásba sem kerül, míg címlapon olvashatod azt, hogy az épp aktuális celeb milyen színű bugyit vett fel?

A Barcelona és a Fulham utánpótlás csapata idejött Magyarországra és azt gondolom ebből komoly hírértéket lehetett volna kreálni. Nem pusziért jöttek, hanem küzdeni. Plusz ki kellett fizetni a repülőjegyeket, a szállást, az étkezést – mindezt a rendező csapatnak.

Kik adták erre és honnan a pénzt? Ha végül szinte semmi sajtóvisszhangja nem volt az eseménynek mi motiválta mégis őket, hogy kifizessék ezeket az összegeket? Mi miatt volt fontos nekik, hogy ez a két sztárcsapat eljöjjön Magyarországra? Megannyi kérdés, válaszok meg nem nagyon vannak.

Nekem személyes véleményem és tapasztalatom, hogy az edzők zöme hazánkban úgy véli, hogy nincs jelentősége ilyen kis korban annak, hogy milyen sztárcsapat ellen játszik a gyerek egy tornán. Ugyan, tíz év múlva ki fog már erre emlékezni? Igazuk van, tíz év múlva senki nem fog rá emlékezni (annál is inkább, mert most sem tud róla senki). De az a gyerek, aki most játszott mondjuk a Barcelona ellen, ezt sosem fogja elfelejteni – és ez a lényeg.

Azt is hallom az edzők többségétől, hogy nem lényeges ilyen kis korban az eredmény. Majd 15-17-19 éves korban, nagypályán, ott már számít, hogy mi egy ilyen torna végeredménye. Na meg persze majd felnőttként mutassa meg, mit tud. Igen, ez mind igaz, azonban ahhoz, hogy egészséges, önbizalommal teli profi futballistát felneveljünk, nélkülözhetetlen a nemzetközi megmérettetés is. Ha egy gyerek úgy nő fel, hogy folyamatosan játszik ilyen és ehhez hasonló sztárcsapatok ellen, akkor látni fogja, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint ő. Nincs mitől félnie, lesz önbizalma, mer majd felnőttként is játszani ellenük.

Az már egy teljesen más téma, hogy mi miatt, hol és mikor kanyarodik el a mi képzésünk az övéktől, miből adódik, hogy ugyan az a korosztály náluk világklasszis lesz, nálunk meg elmarad a nagy siker?

Minden esetre én személy szerint támogatom az ilyen tornák megrendezését, a minél többszöri nemzetközi megmérettetést. De azt, hogy ez mikor ér el majd olyan rangot, hogy hírérték legyen a médiában, sajnos nem tudom. De ha ez megtörténne bizony nem kellene egy ilyen tornát megrendező klubnak és a vezetőinek konfrontálódnia országos szinten a többi edzőkollégájával, nem kellene fennhangon bizonygatnia, hogy ő jár a jó úton és nem a többiek. Addig viszont marad a fogcsikorgatva bizonygatás az egyik oldalon, a lenéző mosoly meg a másikon. Ez nem (sem) viszi előre a magyar futball ügyét.

A változtatás a mi kezünkben van, és én arra törekszem és biztatok mindenkit, hogy tegye!

(Akit részletesebben érdekel a torna eredménye az FC Budapest honlapján megtekintheti)


Kun István

Legyetek jók ha tudtok

Egy gyerekfutballista apja gyakran saját, be nem teljesített vágyit, álmait vetíti bele fiába. Tekintet nélkül a gyerekre jobban akarja a sikert, mint maga a kissrác.

De vajon annak idején ő miért nem tudta befutni a pályát, amin elindult, amit szeretett volna? Talán fiatalon megijedt a sok munkától, ami a profi focistává válásig vezet? Talán nem tudta elfogadni azt, hogy az élsport miatt rengeteg dologról le kellett mondania? Talán nem volt mersze mindezt bevállalni? De lehet, egyszerűen csak elfelejtette, hogy már az sem az ő álma volt, hanem valamikor réges-rég az apjáé…

„Amit te magad nem tudsz elviselni, arra ne adj parancsot másoknak.”

(Balbus)

Szülőként mindenképpen el kell gondolkodnod saját csalódásaid okán. Ha te magad nem viselted el a sok munkát és a vele járó lemondást, miből gondolod, hogy majd a gyereked megteszi?

Nem titok, hogy mikor a gyerek bekerül egy magyarországi futball akadémiára, az első dolog, hogy kollégiumba kerül. Távol a szüleitől, ahol önállóan kell ellátnia magát. Persze a kollégiumban kap enni, inni, mosnak rá, ennek ellenére egyedül van, csak magára, a játékostársaira és az edzőire támaszkodhat és ez más, mint mikor mindennap a szülei oltalmazzák, egyengetik az útját. Honvággyal küzd, nem láthatja minden nap a szüleit, messze vannak a barátai, így ezeket a kapcsolatait sem tudja ápolni.

Alkalmazkodnia kell az új, idegen rendszerhez, ami nagy lelki terhet ró egy fiatal gyerekre. Korlátozva van a szabad mozgásterében, engedély nélkül nem mehet sehova. Ezáltal a tinédzser kor természetes velejárói, a bulik, a haverokkal eltöltött idők minimalizálódnak. Aztán természetesen ott vannak az edzések, amelyek fizikailag és szellemileg is igen kimerítők, sokszor fájdalmasak is. Izomláz, húzódás, kapott rúgás utáni zúzódás, stb.

Aztán a rengeteg utazás. Ha csak az NBI-et nézzük, akkor is a bajnokság során a csapat beutazza az egész országot. Ezek az utazások nem a nyaraláshoz vezető kényelmes kirándulások, hanem feszült várakozással teli időszak, ami után komoly teljesítményt kell leadni a mérkőzésen. Sorolhatnám még oldalakon át, milyen nehézségekkel és lemondásokkal jár a profi futballistává válás folyamata. És ezek nagy része megvan akkor is, ha nem kollégiumi rendszerben éli meg a gyerek, hanem hazamehet a gyerek minden este.

Az éremnek itt is két oldala van. Mindezekért természetesen kárpótol a játék közben érzett jó érzés, boldogság, a siker édes íze, a sztárjátékosokat övező megbecsülés, szeretet, rajongás.

Felelős szülőként hagynod kell a gyereket magának dönteni mi mennyit ér neki? Beszélj a nehézségekről, légy vele őszinte, így mutass neki az utat – de mivel járni neki kell rajta, tartsd tiszteletben a döntését. A gyerek dolga, hogy vállalja-e a megpróbáltatásokat a koránt sem egyértelműen elvárható sikerért. Ha igen, támogasd őt maximálisan, ha nem, egyszerűen fogadd el, ez az ő élete. Ne erőltesd amit a gyerek nem akar, ne kösd a szereteted feltételekhez. Sok gyerek-szülő kapcsolat azért megy tönkre, mert a szülő azt a saját álmait kergeti, amit a gyereke nem szeretne és a serdülő korban – ahogy kezd öntudatára ébredni, önálló világképet kialakítani – óhatatlanul is ellent mond a szüleinek. Edzőként nem egyszer tapasztaltam már meg, ez milyen feloldhatatlan konfliktusokhoz vezethet.

Fülöp atya mondja a Legyetek jók ha tudtok c. filmben: „A gyerekeket nem lehet nevelni, csak megmutatni nekik az utat. A többi már rajtuk múlik.”

Harcolj a Sötét Oldal ellen!

Edző bácsi! Mikor a srácaid otthon előveszik kis figuráikat, a képzeletbeli harcban szerinted te melyik oldalon állsz? Obi Wan Kenobi vagy épp Darth Vader szerepét kapod a fantáziájukban – és az életükben?

A kiválasztással és frusztrációval több alkalommal is foglalkoztam már, újabb időszerűségét az utánpótlás foci bajnoki rajtjának közelsége adja.

Edzőként, szülőként javában benne vagy a felkészülési időszakba, sőt sok helyen már a jövő hétvégén bajnoki mérkőzések lesznek. A csapatok játékoskeretei lassan teljesen kialakulnak és feltöltődnek, egyre tisztábban látszik melyik gyerek lesz kezdő, és ki kap majd tartalék szerepet. Azaz, megtörtént egy újabb "kiválasztás"… ilyenkor előkerülnek a játékbábúk és felizzanak otthon a fénykardok... velük együtt a játékos – edző – szülő háromszöge.

Luke mehet a levesbe?

Minden gyerek úgy indult neki ennek a felkészülési időszaknak, hogy ő a főszereplő.

Biztosan benne lesz a keretben, biztos kivívja magának a helyet a kezdő csapatban. De a keretszám adott, és edzőjében a személyisége, viselkedése és az elvégzett edzésmunkája alapján alakul ki róla az összkép, ennek tükrében ítél, dönt és hirdeti ki a következő bajnoki szezonra a keretet.

Aki bent maradt nagyon örül, úgy érzi most akár fél kézzel elbánik egy Klón hadsereggel! Aki alól azonban kilőtték az űrhajót, vagyis kiesett a „pixisből” annak elsötétül a tekintete, és mivel egy úgymond „B” csapatban találja magát legtöbbször vigasztalhatatlan. Csalódott, levert és frusztrált. Vajon valóban megtett mindent a gyerek azért, hogy a jobb csapatban maradjon? Mennyire alapos az edző döntése? Szülőként téged mivel és mennyire tud meggyőzni, hogy pont a te gyerekednek kell megélnie a „vesztés” kudarcát?

Anyu, Apu, te mit vársz ilyenkor?

Ugye objektumokat.

Érthető és lekövethető különböző fizikai és technikai teszteredményeket, a gyereked edzőmérkőzéseken mutatott játékban megvizsgált, mérhető és kimutatható eredménykülönbséget. Legkevésbé sem éred be azzal, hogy ki mit mond vagy gondol a gyerekedről, még ha az maga Yoda is!

Azonban Magyarországon szó sincs arról, hogy az utánpótlásedzéseket és mérkőzéseket tárgyilagos elemző tesztekkel vagy rendszerekkel rögzítenék és analizálnák. Melletted a kezdő csapattól búcsúzó elcsüggedt kis harcossal akárhogy is konfrontálódsz és bizonygatsz a klubvezetésnél – végül be kell érned azzal, hogy mindez pusztán az edző szubjektivitásán múlott.

Légy vele tisztában: szülőként nagyon fontos eleme vagy a rendszernek! A szoros kötelék miatt te tudod legjobban erősíteni és ugyanannyira – sőt, az én tapasztalatom eddig sajnos az, hogy többször inkább – gyengíteni saját gyermeked önbizalmát. Pár napja saját fülemmel hallottam, amint egy NBI-es csapat egyik korosztályos keretéből a „B” csapatba kerülő gyereknek azt mondta az apukája: „Ha itt sem leszel kezdő, abbahagyjuk a focit!” Abbahagyjuk?! Miért, talán apuka is focizik? Vagy esetleg ő jobban akarja ezt, mint maga a gyerek? Oldalakat írhatnék neked itt arról, ez mennyire sebzi a gyereket, milyen mély lelki töréseket okoz neki..

A Mester dilemmája

Jelenleg minden korcsoportban lehet (van) olyan játékos, aki nem a tudása miatt van ott.

Felhördülhet bárki, ez most így van. Az edzők – bár hosszú évek óta küzdök érte – itthon továbbra sem kapnak lehetőséget a kiválasztásra. Még mindig ugyanaz a sztori: klubszinten létfontosságú ezért szükség van a tagdíjra, először mindenkit felveszünk, elfocizgatnak a srácok, aztán a keret-összeállításnál utánunk az özönvíz..

Ha a megoldásra törekszünk óhatatlan fel kell merülnie kérdéseknek. Mint például, hogy mikor vonják kérdőre az utánpótlás szakág vezetőt, hogyan készíti el a szakmai koncepcióját? Mitől függ hogy az elvégzendő feladatokat minek alapján állítja össze? Ha nincs kiválasztás, akkor milyen szakmai munkát valósít meg maga az edző? Akkor mindkét oldalon a szülő és a gyerek egyaránt be van csapva? Hiszen azt, aki olyan csapatba edzhet ahova a tudása nem predesztinálja őt becsapjuk, nem? Ki és mikor fogja neki megmondani, hogy a képességei nem elég jók ehhez a szinthez? Azután neki hogyan tovább? És aki alkalmas lenne, de kitessékelték a keretből? Mikor, hogyan és főleg mikor lesz lehetősége a bizonyításra, ha sérült lelkülettel egy gyengébb csapatba kell játszania ez után? Mi lett volna Luke története, ha elfordulnak tőle a Jedik??

A szövetség ereje

Minden csapatot egységes kiválasztási stratégia alapján kell kialakítani!

Csak ez után lehet az egyesület stílusára kialakított utánpótlás koncepció alapján edzeni. Ha nem áll mögöttük egységes kiválasztási kritérium rendszer, a csapatok is különböző összetételűek lesznek, így pedig nem lehet a klub stílusának megfelelő koncepció alapján képezni a gyerekeket. Most nincs egységes alaprecept ez nagyban hozzájárul a sótlan, minden jellegzetességet és elismerést nélkülöző klubfutballunkhoz..

Személy szerint nagyon reménykedem abban, hogy már nem kell sokat várni és elindul egy olyan szemléletváltás a magyar futballban, amely lehetővé teszi a szakmai alapokra helyezett, a klub arculatára, játékstílusára alapuló kiválasztást. Ahol nem a tagdíj, a spontán emberi érzelmek, a pályán túlmutató összefonódások, hanem valódi képességek, alkalmasság és tehetség dönti el, ki melyik csapatba kerül, hogy ott a képzettségének megfelelő képzésben részesüljön.

…és a Halálcsillag felrobban!

Mert eljön ez a pillanat!

Amikor edzőként őszintén kimondhatjuk: „Az Ön fia, lánya konkrét alapokon nyugvó objektív kiválasztás alapján egy alacsonyabb osztályú csapatba került. Itt biztosítjuk számára a szintjének megfelelő optimális, magas és színvonalas edzést, ezzel mostantól garantáltan sikerélményhez jut a játékban, így tud sebesen fejlődni!” – nos ettől kezdve lesz elkerülhető a frusztráció.

Figyelem, figyelem! Az, hogy valaki melyik osztályban játszik, nem jelent semmit a futball tekintetében! Az, aki szeret focizni, ha nem frusztráljuk focizni fog attól függetlenül is, hogy melyik csapatban és melyik osztályban játszik. Minden edzőnek és szülőnek ez a hozzáállás kell, mert így erősíthető a gyerek abban, hogy mindenki a maximumot teszi bele - érte! Így motiválva erőlködés nélkül hozza majd ő is magából a maximumot. Csak ha a háromszög minden oldala stabil, akkor kerülhető el a törés és a kiválasztás frusztrációja a gyermekeinkben és érezheti igazán:

az Erő vele van!:)

Kun István