Libabőrös videó és/vagy feszes alsónaci?

- avagy -

focista legyek és/vagy inkább sztár?

Angliában élő barátom a minap érkezett haza és tegnap végre beszélgettünk kicsit. Elmondta, hogy az angol válogatott csapat a VB-ről való kiesés után bizony megkapta a magáét az emberektől.
A ködös Albionban ma a nagy többség úgy vélekedik: az angol válogatott játékosok nem focisták, csak jól fizetett sztárok, akik már nem is tudnak a hazájukért küzdeni és igazán már a foci sem érdekli őket, csak a pénz. Ezzel szemben Diego Forlan, aki a VB játékosa lett, egy hallatlanul szerény, nagyon szimpatikus fickó benyomását keltette az egész torna alatt. Alázatosan tette a dolgát, focizott és most – valljuk be jogosan – hős a hazájában, igazi sztár lett. Ő jó példa arra, hogy elérhető a nagybetűs ÁLOM, a "VB legjobb játékosa" cím úgy is, hogy a tehetség és a sztárság tekintetében nem kell választani. Persze vannak mások is, akik elérték ezt. De hogyan?

Szerényen szárnyalni?

Pelé önéletrajzi könyvében (ajánlom neked is, letehetetlen!) leírja: az 1958-as svédországi világbajnokságról visszatérve – ahol Brazília nyert és amiben Ő már 16 évesen gólokat is lőtt - klubcsapatában a Santosban ugyanolyan játékos maradt, mint azelőtt. A szerződésén éppen hogy csak változtattak, és alig emeltek a fizetésén mondván, „még túl fiatal vagy, még sokat kell tanulnod!” Pelé azóta is hálával tartozik az akkori vezetőknek, hogy nem engedték elszaladni vele a lovat, hanem megtartották őt a futballnak.

„Huszonnégy éves koromra már világszerte ismert ember lettem, de soha nem feledkeztem meg arról, hogy honnan jöttem. Az otthon tanultakat – légy mindenkivel kedves és udvarias, légy őszinte és felelősségteljes, légy alázatos, dolgozz keményen, mindig teljes egészében az adott feladatra koncentrálj – egész életemben hasznosnak bizonyultak. Hálás vagyok a szüleimnek, amiért így neveltek. Úgy gondolom, akármilyen díjban, kitüntetésben vagy győzelemben is volt részem, az alapvető természetem nem változott…” – mindezt az 1962-es második világbajnoki cím elnyerése után mondta. Pelé háromszoros világbajnok, ezt mostanában nem igen fogja elérni más, ennek ellenére végig megmaradt szerény embernek.

Mai gyerekfutballistáink jobbára csak a sztárság csillogását látják

Sokuk azért szeretne focista lenni, hogy híres, sok pénze, szép háza, drága autója legyen. David Beckham - a milliónyi éberen figyelő gyerekszem kereszttüzében - fantasztikus futballistából lassan "celeb", egy médiasztár lett. Futball idol volt, de briliáns játék helyett egyre inkább a macsós pózokat, parfümöket, fehérneműreklámokat, és magánéletének zaftos "titkait" tálalta elénk nagykanállal - s ezzel lassanként fedni és feledtetni kezdte a pályán nyújtott teljesítményét is. Ő szerencsére időben rájött, hogy a hírnév megkopik az idő múlásával, és legnagyobb örömünkre ismét elkezdett alázatosan a futballnak, a játéknak élni, szenvedélyesen és őszintén. Ez újra meghozta neki az emberek tiszteletét és szeretetét.

A gyerekek nagy része nem tudja, hogy milyen sok lemondással és néha szenvedéssel is jár az, hogy a tehetsége mellett valakiből világhírű focista legyen. Edzőként és szülőként egyaránt szükség van arra, hogy a kis focista palántákat úgy tartsuk a realitás talaján, hogy közben megtartsuk a motivációját is! Ez az egyik legnehezebb feladata az edzőnek és a szülőnek. Csak azokból lesznek igazán megbecsült és szerethető sportemberek, akik önzetlenül, felszabadultan játsszák a focit, és nem téríti le erről az útról őket a sztársággal járó talmi csillogás.

Példaképp egy példakép

1959. augusztus 2-án a feljegyzések szerint közel százezren zsúfolódtak össze a Juventus stadion arénájában, hogy láthassanak egy futball géniuszt. Az FC Santos sztárja a Juventus négy védőjét is átjátszotta, ráadásul úgy, hogy a labda nem esett le a földre, majd a bámulatos cselsorozatot megkoronázva, elegánsan a kapuba fejelt. Egy ma már kilencvenesztendős Juventus szurkoló így emlékezett vissza az alakításra: "Amikor elszaladt mellettünk, intett, mintha azt mondaná: ezt nézzétek! Aztán jött a parádé. Mi pedig csak tapsoltunk és tapsoltunk!"

S hogy ki rúgta ezt az 51 év alatt sem feledett csodálatos gólt? Az akkor mindössze 19 éves Pelé.

Sajnálatos módon a gólról készült eredeti felvétel nagyon rossz minőségű, de egy háromdimenziós animációkra specializálódott cég a mai technikával rásegítve rekonstruálta nekünk ezt a felejthetetlen 12 másodpercet - garantált a libabőr!