Festival koncepcióval kiváltani a 6-9 évesek versenyrendszerét?

Tegnap a MLSZ – MGYLSZ – BLSZ – FIFA továbbképzés budapesti road-show állomásán jártam, ahol a FIFA Grassroots Festival koncepcióját mutatták be továbbképzés keretében az előadók, és azt kell mondanom: ritka jó előadásokat hallottam!

A tartalmi részek, illetve az előadások módja is magas színvonalú volt. Ezt még az a tény sem tudta beárnyékolni, hogy – bár a képzés teljesen ingyenes, és az MGYLSZ programjaiban résztvevő egyesületek, iskolák vezetői számára kötelező volt – csak nagyon kevesen jöttek el. Az okok keresését most meghagynám másnak, én inkább az előadás tartalmi részére koncentrálok.

Először - de biztosan nem utoljára!

Először hallottam úgy beszélni egy magyarországi edzőképzésen a már jól ismert szlogenekről – "a gyerek nem miniatűr felnőtt", vagy "korosztályos képzés" -, hogy a szavak mögé végre tartalmat is tettek.

Először hallottam edzőképzésen a gyerekek pszichés fejlődéséről, mint a focit befolyásoló tényezőről, mert eddig bizony mindig csak a fizikai fejlődésről beszéltek. És először mondták ki tartalmilag azt, hogy miként kellene az edzőknek alkalmazni ezeket az elméleti alapelveket a gyakorlatban.

Először hallottam hazai edzőképző előadáson az előadóktól azt, hogy differenciálni kell a gyerekeket és, hogy a kiválasztási szempont a 6-11 éves kor között a technikai tudás és a játék sebessége. Arra sajnos nem volt lehetőségem, hogy megkérdezzem a játék sebességén a játékban való gondolkodás sebességét értik-e? Minden esetre én így értelmeztem és nem a fizikai jellemzőkre utalva a játék gyorsaságával.

Az is elhangzott (amivel őszintén egyetértek), hogy a kiválasztás után a gyengébb képességű gyerekekkel is ugyanúgy kell foglalkozni, mint a jobb képességűekkel, csak éppen az ő színvonalukon. Az előadók végig hangsúlyozták: a lényeg, hogy a gyerek jól érezze magát és ez a pozitív élmény adja meg neki a belső motivációt, ami miatt megszereti a focit és akkor is megmarad a játék mellett, ha nem lesz belőle profi játékos. Ezt persze már régen felfedezték a Brazilok: a foglalkozáson a gyerek mindig tanuljon valami újat, fejlődjön valamelyik képessége és érezze jól magát. Ebből a hármas egységből a harmadik a legfontosabb, a gyerek a sikerélmény miatt fog rendszeresen edzésre járni.

„A sikerélményt úgy a legkönnyebb elérni, ha azonos képességű gyerekeket teszünk egy csoportba és a csoportoknak a tudásszintjüknek megfelelő feladatokat adunk!”

Fantasztikus volt ezt a szövetség embereitől hallani, hiszen már évek óta erről beszélek, ezt a szellemiséget képviselem, így tanítok és a frontvonalban első kézből tapasztalom, mennyire hatékony fegyver ez a tudás.

A Festival koncepció

Mert bizony ebből is kaptunk bemutatót a nap hátralévő részében!

A koncepció lényege, hogy a gyerekek kisebb csoportokban dolgoznak, több állomás van és mindenki minden állomást megjár. Ezt a koncepciót az edzők azonnal áttették az edzéseikre és már gondolkodtak is, hogy hogyan tudnák saját környezetükben megvalósítani. Az elméleti háttere a Festival koncepciónak, a dinamikus rendszerelméleten alapuló differenciális mozgástanulás.

Ha elvégezted az utánpótlásedző on-line tanfolyamot ismered ennek a jelentését: a gyerekek még mielőtt ráunnának egy gyakorlatra, már tovább is mennek egy másik állomásra. A klasszikus mozgástanulási elméletek a stabil fázisokra koncentrálnak, azaz magas ismétlésszámmal ugyanazt a dolgot gyakorolni. Például százszor rárúgni a labdát jobb belsővel a rúgópalánkra, vagy a ma már nálunk is klasszikusnak számító passzkoordinációs feladatok folyamatos ismétlése.

A sportmozgások tanulásában azonban az egy tagadhatatlan tény, hogy egy stabil technikai vagy taktikai, vagy erőnléti szintnek a magasabb szintre emeléséhez muszáj átesni egy instabil szakaszon, amit követ a magasabb szintű újabb stabil fázis. A differenciális tanulásnak pontosan ez a lényege, vagyis a stabil-instabil-stabil fázisátmenetekre koncentrál. Tehát, még mielőtt a gyerek hozzászokhatna a feladathoz, mielőtt a feladatot rutinból, odafigyelés nélkül csinálhatná, változtatni kell a feladaton! Ez a változtatás lehet feladat váltás is, azonban már az is elégséges, ha csak egy kicsit arrébb tesszük az egyik bóját.

Példa: a passzkoordinációs feladatban a négyzet forma egyik, vagy több bójáját 2-3 kör után áthelyezzük. Esetleg nem is szabályos négyzet fog kialakulni. A gyerekeknek viszont a legkisebb változtatás is azt jelenti, hogy alkalmazkodásra van szükségük az új helyzet jó megoldásához!

Ez a folyamatos alkalmazkodás tartja fent a figyelmet, ez a magas figyelem vezet a nagyobb intenzitáshoz, tehát már nem is az edzőnek kell hajtania, noszogatnia a játékosokat, hanem ők maguk a magas figyelemigény miatt diktálnak nagyobb iramot.

A feladatok váltása, illetve az egyik helyszínről a másikra történő átmenet adja a pihenőidőket, ahol a gyerekek tudják pótolni az elvesztett folyadékmennyiséget, illetve meg tudják beszélni egymás között a feladatot – ezzel már a jó hangulat is biztosított.

Festival koncepcióval kiváltani a 6-9 évesek versenyrendszerét?

Nagyon jó gondolat!

Nincs ellentétben a profi labdarúgásra történő kiválasztással, képzéssel, sőt! Ennek a képzési formának kellene az edzésekben is a lehető legnagyobb mértékben megjelenni, mert ez az újdonság a mi, edzők malmára hajtja a vizet. A legendás magyaros gondolkodás és az abból fakadó magyaros, ötletes játék ebben a képzési formában a modern kor követelményeinek teljesen megfelelve oktatható.


Remélem minél több gyerekfoci edzőhöz eljut ez a szellemiség és mostantól végre az edzőképzés tananyaga is átalakul e szellemiségnek a tartalmi megvalósíthatósága érdekében!

Hajrá Magyarország!:)