Kollégák! Már megint ugyan oda lyukadtam ki...

Előző blogtémánkban azt boncolgattam, jó-e az, ha a szülők, edzők folyton megmondják a gyerekeknek milyen szituációban, mikor, mit kell tenniük?

Van-e, és ha igen, mekkora annak a jelentősége, ha kiválasztjuk és csoportokra bontjuk a gyerekeket az edzéseken?

Dr. Tóth László a Semmelweis Egyetem Testnevelés és Sporttudományi karának Pszichológia tanszékén tanító tanár doktori értekezéséből emelek most ide szó szerint egy részt.

"A felső tagozatba érkező gyermek már ügyes és ügyetlen csoportba sorolható, és ez az „olló” a későbbi életkorokban egyre inkább szétnyílik.

A motoros képességek jelentősen eltérő szintje az osztálykeretben foglalkoztatott tanulók motivációs problémájához vezethet. A tanár igyekszik az órán differenciált feladatokat adni, azonban sok esetben a tárgyi- és eszközbeli feltételek határt szabnak ennek.

Az ügyes tanulók alulmotiváltakká válnak, ha nem kapnak a fejlettségi szintjüknek és a fejlődési sebességüknek megfelelő ingert.

Az ügyetlen tanulók, akik alacsonyabb fejlettségi szinten vannak, és valószínűleg a fejlődési sebességük is lassúbb, következetesen kudarcot élnek át, és egyrészt elmaradnak a testnevelés és a sportfoglalkozástól, másrészt a sorozatos negatív élmények hatására ellenállás alakul ki a mozgással-, a testnevelés órával-, és áttolás révén a testnevelő tanárral szemben is. A negatív móciók stresszként érik a gyermeket, és a frusztrált viselkedés agresszív tendenciákat eredményez, melynek kiélése a tanár irányába többnyire akadályozott.

A társak felé – ha megfelelően szabályozott az iskola belső élete (házirend) és a nevelői magatartás következetes – szintén nem ad lehetőséget a gyermek számára a felgyülemlett feszültség levezetésére.

A frusztrált állapotot (szorongást) a gyermek szeretné elkerülni

Ezeket a védekező kísérleteket nevezzük elhárító mechanizmusoknak, melynek egyik formája az áttolás. Ha folyamatosan fennáll a gyermek mozgással szembeni ellenállása, fixálódhat és az inaktivitás negatív személyiség vonássá alakulhat. Tizenkét-tizenhárom éves korban a kognitív funkciók elég fejlettek ahhoz, hogy „ügyesnek” vagy „ügyetlennek” tartsa magát a gyermek, és ez az „önmeghatározás” azt jelenti, hogy azok, akik ügyetlennek tartják magukat más szabadidős elfoglaltságot választanak maguknak és időlegesen vagy véglegesen távol maradnak a sporttól.

Ha az alapvető mozgásminták elsajátítása és a koordinációs képességek szintje nem jutott megfelelő szintre (kritikus határ) a kondicionális képességek hatékony fejlesztése nem megvalósítható. Ezért a koordinációs képességek optimális szintje nem összetevője, hanem előfeltétele a kondicionális képességek fejlesztésének, a vizsgált életkorokban. Az említett jelenségek hátterében az egyéni motívumok mellett a környezeti hatások megváltozását sejtjük.

Az urbanizáció és a technikai civilizáció együttesen befolyásolja a gyermek mozgásfejlődését

Az elvárosiasodott környezet nagyrészt megszüntette azokat a kihívásokat, amelyek korábban jól segítették a generális mozgások kialakulását, fejlődését (kúszás, mászás, futás, ugrás, dobás). A TV és a számítógép előtt ülő és játszó gyermek emblémája lehetne a hipoaktív, rosszul táplálkozó, alkalmazkodási zavarokkal küzdő, elhízott kisiskolásnak. Természetesen azok a gyermekek, akiket szüleik már két éves koruktól sokoldalúan foglalkoztatnak, megkapják a megfelelő minőségű, gyakoriságú és intenzitású mozgásingert. Mozgásfejlődésük folyamatos és intenzív lesz.

Az egészséges életmód kialakítása és a magas szintű munkavégző képesség megteremtése minden gyermek állampolgári joga

A fejlesztő ingereket kulturált körülmények között az iskolai testnevelés keretén belül kell, hogy megkapják. A problémák okát Arday az alsó tagozatos testnevelés elégtelen megvalósulásában látja.

A hiányosságokat három pontban lehet összefoglalni:

1. Nem megfelelő létesítmény helyzet

Megoldására kormányprogram indult tornaterem építési program formájában. Az eredmények biztatóak, azonban a felépített új tornatermek fenntartása komoly erőfeszítéseket igényel mind a használók (iskola), mind a fenntartó (önkormányzat) részéről.

2. Nem megfelelő tanterv

A jelenlegi tantervek a sportágak felől közelítik meg a mozgás fejlesztését. A tanagyag összeállításánál az alapsportágak mozgásanyagának elsajátítását veszik alapul, amit a gyermekek többsége az adott életkorban meg tud tanulni. Eszerint a gyermekek nem a feladatmegoldást sajátítják el, hanem a mozgások kész formáját, a sportági technikákat tanulják meg.

Ez a sematikus ismeretszerzés elveszi a próbálkozások örömé t és az így szerzett tapasztalat, nem válik belsővé (interiorizáció) olyan könnyen, mintha a gyermek maga érezne rá a mozgásra.

A mozgásos cselekvéstanulás során gyakorlóhelyzetben tanítjuk a technikát, vagyis az adott helyzetben ismételtetjük a kész megoldást. Sok esetben a begyakorolt technika más feladathelyzetben nem mobilizálható. Életszerű körülmények között verseny szituáció) a sematikusan begyakorolt mozgások helyett a feladathelyzetben történő gyakorlás által megszerzett az adott szituációhoz igazítható, plasztikus készségek kialakítása lenne kívánatos.

A mozgáskészség kialakítása és fejlesztése a beállítódások másfajta kibontakozását is létrehozza. A kész mozgássémák megtanulása konformista, irányítható, külső kontrollos attitűdű egyéneket hoz létre. Demokráciában a cél az öntudatos, önállóan dönteni és vitatkozni képes, kooperatív, szabad és felelősségteljes személyiség kialakítása.

A feladathelyzethez történő gyakorlás a tanulót folyamatosan újabb döntési helyzetek elé állítja, melyek során megismeri lehetőségeit, képességeit és megtanulja azokat, különböző körülmények között alkalmazni. Egyfajta motoros kompetenciára tesz szert a gyakorlás során.

3. Nem megfelelő személyi feltétel

A tanítók képzése, igazodva a sportági szemléletű tantervekhez, ugyancsak sportág centrikus. Azonban a rövid képzési idő alatt nem szerezhetnek a jelöltek megbízható tudást. Az általános iskolában az utánzásos tanulás fontos szerepet játszik. A tanító a legtöbb esetben nem képes az adott mozdulatot vagy mozgássort a mozgás tér-idő és dinamikai jellemzőinek megfelelően bemutatni. A tanítók legtöbbször nem rendelkeznek versenyzői múlttal, nincs versenytapasztalatuk. A gyakorló testnevelő tanári munka egyik legfontosabb része az új elemek, gyakorlatok pontos bemutatása mellett, az oktatás során alkalmazott segítségadás. A segítségadás rendkívül felelősségteljes munka, mely nagy tapasztalatot, önbizalmat kíván. Egy rossz mozdulattal el lehet venni a tanuló kedvét a további gyakorlástól. Egy apró félre nyúlásból, rosszul helyezkedésből súlyos sérülések származhatnak. Ezen tényezők összegződése a fiatal tanítóknál nem okoz problémát, azonban az idősebb, alacsony fizikai aktivitású, esetleg súlyfelesleggel bíró tanítók esetében sorozatos kudarcélményhez és elbizonytalanodáshoz vezethet.

Vajon ezek a problémák fennállnak a mai Magyar gyereklabdarúgásban is? Vajon van összefüggés a testnevelés óra és a fociedzés között?

Véleményem szerint mindkét esetben igen a válasz.

A testnevelőtanár és az edzőképzésbe egyaránt szükséges beépíteni ezeket az új ismereteket, melyek segítségével nemcsak a futball, hanem a társadalom számára is hasznos embereket lehet nevelni."

Egy szó mint száz, már megint oda lyukadtunk ki;

"Tanítsátok a gyerekeket futballozni!"