Az okos edző kihasználja a spontán motivációt!

Vajda Zsuzsanna „A gyermek pszichológiai fejlődése” című könyvében megemlíti Chi (1978) egyik kísérletét, amelyben sakkozó gyerekeknek és sakkhoz nem értő felnőtteknek kellett a sakktáblán bizonyos állásokat memorizálni.

Az eredmények azt mutatják, ha nem a sakk szabályainak megfelelő felállást kellett memorizálni, akkor a felnőttek teljesítettek jobban, ha viszont egy sakkjátszma állást memorizáltak, akkor a gyerekek eredménye volt jobb!

Ebből arra lehet következtetni, hogy nem a memóriája kisebb egy gyereknek, hanem a megjegyzési stratégiái nem megfelelőek.

Mit jelent ez? Az előző bejegyzésben már leírtak alapján azt, hogy a gyerekek még nem úgy gondolkodnak, mint egy felnőtt.

A beérkező információkat más szempontok szerint csoportosítják, más szempontok szerint osztályozzák és ezekből következően más válaszreakciókat adnak rá.

Ha ez igaz, akkor a pálya széléről történő szülői utasítás egy-egy játékhelyzetre vonatkozóan, megzavarja-e a gyereket a gondolkodásban? Ki szeretne focista lenni, a szülő, vagy a gyerek? Ki játszik, kinek kellene cselekedni, a szülőnek/edzőnek, vagy a gyereknek? Ha a válasz minden esetben a gyerek, akkor vajon neki saját magának kellene-e döntenie a játékhelyzetekben, mert akkor tanul, vagy kész válaszokat kellene kapnia a pálya széléről?


A rendszeres tanulás több szempontból is hozzájárul a memória fejlődéséhez

Egyrészt a gyerekek élményeket és gyakorlatot szereznek a rögzítés módszereinek használatáról. Másrészt az emlékezet konstruktív jellege miatt az ember annál könnyebben memorizál dolgokat egy adott témáról, minél több ismerete van róla, ezért az általános tudás növekedése hozzájárul az emlékezeti képesség javulásához.

Az előző cikkben említett kritikus sebesség kitolásának egyik alapfeltétele a minél nagyobb tudás az adott területen-jelen esetben a fociban-ahol az információ áramlás történik. A „több tudás, könnyebb rögzítés“ szabálya kiválóan megfigyelhető azokban az esetekben, amikor a gyerekeknek valami felkelti az érdeklődését.

Ha jól ismernek egy dolgot, a gyerekek memóriája nagymértékben felülmúlhatja a felnőttekét. Így például, amikor a dinoszauruszok divatba jöttek, a gyerekek sokkal többet tudtak róluk, mint a felnőttek!

Ezt nevezik spontán motivációnak!

Amikor a gyerek saját maga érdeklődik valami iránt, anélkül, hogy arra bárki is felhívta volna a figyelmét, vagy kényszeríteni valaminek a megtanulására. Ilyen spontán motiváció mozgatja a gyerekeket a sport irányába is. A fociban a spontán motivációt a góllövés, a cselezés és még ki tudja mennyi motívum mozgatja a gyerekek fejében.

Azonban ha ezt a spontán motivációt megszüntetjük, felesleges utasításokkal kiöljük a gyerekekből, akkor nagyon nehéz lesz őket megtanítani a focira. Még nehezebb lesz később rávenni őket a kemény munkára, motiválni őket a nagy teljesítmények felé, hiszen ők már egyszer lelkesedtek, de nem hagyták őket kibontakozni..

Most meg persze elvárnák, hogy örömmel fussanak hosszú kilométereket, párharcokat nyerjenek inuk szakadtáig és még emellett kreatívan, játékosan, tetszetősen is játszanak a mérkőzések alatt?!


A mostani és az előző bejegyzés függvényében a szülők és az edzők jól láthatják, hogy mihez vezet egy ártatlan kis bekiabálás…

Ismerjék meg saját gyerekeiket, tudják meg, hogy nekik mi a jó, ne erőltessék rájuk azt, ami a felnőttek szerint jó.

Tanítsák futballozni a gyerekeket! Aki tanít, az játékosan is rá tudja venni a gyerekeket, hogy az úgynevezett „muszáj“ dolgokat is motiváltan, örömmel és nagy lelkesedéssel hajtsák végre, károsodások nélkül, a maximális haszonnal!