Győzelemmel debütált a Polgár Alapítvány csapata
Szeptember első hétvégéjén ismét találkoztak a Polgár Alapítvány ifjú futballistái. Az egy hetes nyári edzőtáborozás után ezúttal egy rövidebb összetartás szerepelt a programban.
A helyszín ez alkalommal is a Csillebérci Szabadidő- és Ifjúsági Központ volt, ám az edzésekre és a vasárnapi mérkőzésre a közeli KFKI pályán került sor.
A három napos programra azok a 13 és 16 év közti labdarúgók kaptak meghívást, akik a nyári edzőtábor során a legmeggyőzőbb teljesítményt nyújtották. A tábor kezdete előtt nem sokkal derült ki, hogy egyik erősségünk, Tóth Ricsi - önhibáján kívül - mégsem tudja vállalni a részvételt, így helyére a tiszakarádi Budai Laci került, aki 12 évével a keret legfiatalabb tagja lett.
A szeptember 4-i péntek reggel igen korán indult a Polgár Alapítvány csapatát alkotó 13 játékosnak. A gyerekeket külön autók szállították a Budai-hegyekbe, ahol kora délután már át is estek az első, átmozgató jellegű edzésen. A szakmai munkát a Polgár Alapítvány csapatának főedzője, Kun István (kép) irányította, segítője Budai László volt.
Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, a nyári táborba ellátogató MLSZ-tisztségviselők meghívták csapatunkat a területi kisebbségi válogatottak szeptember 19-én, Aszódon rendezendő országos tornájára, mely rendezvényen csapatunk egy barátságos mérkőzésen kap majd lehetőséget arra, hogy megmutassa tudását a tornára ellátogató számos szakembernek és az érdeklődő közönségnek.
Az erre a megmérettetésre való minél alaposabb felkészülést szolgálta a hétvégi csillebérci program. Azonban, hogy ne teljen el tétre menő küzdelem nélkül a három nap, s hogy a csapat kvalitásai meccshelyzetben is tesztelve legyenek, a Polgár Alapítvány a Magyar Labdarúgó Szövetséggel karöltve azon munkálkodott, hogy a csapat már vasárnap összemérhesse erejét egy másik alakulattal.
Az erőfeszítéseket siker koronázta.
Szeptember 6-án, délelőtt 11 óra után nem sokkal a Polgár Alapítvány csapata a Szirtes Zsolt - Orsós Sándor-Tóth Gábor-Budai Elemér-Nagy Géza – Budai Dávid-Sarkadi Róbert-Kanalas Richárd – Horváth Krisztián-Orsós Dániel-Árvay Zsolt összeállításban kifutott a KFKI pályára, története első mérkőzésére. Az ellenfél az Unione Csepel FC U15-ös csapata volt, mely alakulat a Budapest Bajnokság első osztályában szerepel.
A Polgár Alapítvány ezúton is köszöni a csepeli gyerekeknek és vezetőiknek az együttműködést és a mérkőzésen tanúsított profi és sportszerű hozzáállást!
A találkozóra tökéletes időjárási körülmények közt került sor, s a pálya állapota is ideálisnak volt mondható. A Polgár Alapítvány csapata – betartva a vezetőedzői utasítást – már a mérkőzés kezdetén igen lendületes és támadó stílusban lépett fel. A várakozásokat felülmúlóan, az első 20 perc során szinte egyoldalú játék folyt a pályán. A Polgár Alapítvány kevéssé összeszokott csapatának tagjai olyan fokú technikai virtuozitásról, pozitív értelemben vett agresszivitásról és taktikai fegyelmezettségről tettek tanúbizonyságot, mely még az ellenfél táborát is elismerésre késztette. A játékosok ráadásul egészséges önbizalommal, s ami talán még fontosabb, egymásért is hajtva-küzdve tették a dolgukat a pályán. Ez a lendületes kezdés némiképp meglepte az ellenfelet. Ennek köszönhetően, az utolsó pillanatban a kezdőcsapatba nevezett 13 éves Horváth Krisztián előbb egy kontratámadást követő távoli bombagóllal, majd egy közeli lövéssel két gólos előnyhöz juttatta a Polgár Alapítvány csapatát.
A félidő vége felé ugyan némileg magára talált a csepeli együttes, ám mezőnyfölényt még ekkor sem sikerült kialakítania, sőt a Polgár Alapítvány csapata volt az, mely helyzetek sokaságát kidolgozva, s kapufáig is jutva igyekezett még tovább növelni a különbséget.
Fordulás után a csepeliek időszaka következett el. Edzőjüknek sikerült felráznia csapatát, s a csepeli játékosok láthatóan nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltak, míg a Polgáros fiúkon kezdett kijönni a három napos edzőtábor okozta fáradtság. A játék képe ilyetén megváltozásának meg is lett az eredménye. A csepeliek egy szerencsétlen mozdulat után, öngóllal szépítettek. A gól után arra lehetett számítani, hogy folytatódik a Csepel feltámadása, s valóban a vendégcsapat játékosai egyre-másra alakították ki helyzeteiket.
A Polgár Alapítvány edzője cserékkel – Somogyi Gábor és Budai László beállításával - frissítette csapatát, s ennek, valamint a játékosok lelki erejének és kitartásának hála mégis az Alapítvány csapata szerezte a következő gólt. Budai Dávid egy szép szóló végén talált a hálóba.
A hátralévő játékidőben kiegyenlített küzdelem folyt a pályán. A találkozó végére mindkét csapat játékosain megmutatkozott a fáradtság, ami a kezdeti, fokozott iram ismeretében nem is volt meglepő. Egyre kevésbé dominált a szervezett csapatjáték, inkább az egyéni megmozdulások domináltak mindkét oldalon. Egyúttal a szabálytalanságok száma is megszaporodott a második félidő második felében, s ilyenformán a játék határozottan veszített folyamatos jellegéből.
A Budapest válogatottakat is felvonultató Unione Csepel FC 1-3-as állásnál sem adta fel a mérkőzést, s egy ügyes támadás végén elért találattal sikerült egy gólra felzárkózniuk. Így az utolsó percek kifejezetten izgalmasra sikeredtek.
A Polgár Alapítvány játékosai nem akarták kiengedni kezükből a debütálásuk alkalmával oly remek játékkal már szinte megnyert mérkőzést, míg a Csepel FC hosszú évek óta együtt, s eredményesen szereplő focistái presztízsük védelmében hajtottak az újabb gólért.
A parázs jelenetekben is bővelkedő záró szakasz végül Árvay Zsolt szemfüles góljával a Polgár Alapítvány csapatának sikerét hozta. Elképesztő sebességével és harcos játékával Árvay már az első félidőben rendre veszélyt teremtett a csepeli kapu előtt, így kései gólja nagyon is megérdemelt kárpótlást jelentett a végül kimaradt korábbi helyzeteiért.
További akciókra már nem is igen volt idő, így a Polgár Alapítvány csapata, fennállása első mérkőzésén 4:2 arányban legyőzte az Unione Csepel FC-t.
A Polgár Alapítvány minden egyes játékosa elismerésre méltóan játszott, ám akadt néhány egészen rendkívüli teljesítmény is.
A gólszerzőkön kívül említést érdemel még az eredetileg csatárként játszó, ám ezen a mérkőzésen a védősorba jelölt, s azt szinte hiba nélkül irányító Budai Elemér, a csapatérdeket mindenekelőtt szem előtt tartó, s több esetben is kritikus helyzetben mentő Orsós Sanyi, vagy ugyanebből a csapatrészből, a párharcokat rendre megnyerő Tóth Gábor. Szirtes Zsolt, 13 éves kapusunk teljesítményén pedig egyáltalán nem lehetett észrevenni, hogy ezt megelőzően rendes méretű kapuban szinte soha nem védett.
A nyári tábor során a legtöbb pontot elért ároktői Sarkadi Robi is új poszton jutott szerephez a találkozón. A támadóként mérkőzések eldöntésére képes tehetségről Kun István éles szemének és szakmai felkészültségének hála kiderült, hogy labdaszerző középpályásként még inkább hasznára lehet csapatának. Mint ahogy hasznára voltak mindazok, akik ezúttal nem kerültek külön kiemelésre, s akikről annál szívesebben közölnénk méltató sorokat az aszódi mérkőzésen nyújtott remek teljesítményük apropóján!
Gratulálunk a csapat, valamint az edzői stáb minden tagjának!
Ez a siker a közös erőfeszítések eredményeként jöhetett létre, hiszen a játékosok megértették, hogy hiába rendelkeznek kivételes egyéni képességekkel, diadalra csak az vezethet, ha összetartó közösségként tudnak viselkedni a pályán kívül, s ha igazi csapatként képesek küzdeni egymásért a pályán.
A következő megmérettetésre az említett aszódi tornán kerül sor, szeptember 19-én, szombaton.
A későbbiekben természetesen erről az összecsapásról is részletesen beszámolunk.
A fenti cikk szerzője: Vécsei Gábor - PAE
cv
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, megjegyzés írásnál mindig légy udvarias, és vállald a neved. Köszönöm!