Elveszett jelentés - avagy magyar lobogó az orosz VB-n?

Nemrég véget a 2014-es brazíliai labdarúgó világbajnokság. Ha most úgy véled, ez a téma már nem aktuális, gondolj bele: a főáramú médiában csak 2018-ban kerül újra címlapra ez a sportesemény, de a háttérben a csapatok már idén elkezdik a felkészülést az oroszországi megmérettetésre.

Véleményem szerint megvan a magyar fociban az a potencia, ami négy év múlva a mi zászlónkat is kitűzhetné a világbajnokság tabellájára. Mai bejegyzésemnek az a célja, hogy megállítsa a kezed, mikor kapásból készülsz elhessenteni ezt a gondolatot. 

Hadd kezdjem egy rövid, de tanulságos történettel:

„Egy anya elvitte Gandhihoz a kisfiát. Így könyörgött:
– Kérlek Mahatma, mondd meg a fiamnak, hogy ne egyen cukrot.
Gandhi egy pillanatra megállt, aztán azt mondta:
– Két hét múlva hozd vissza a fiadat. – A meglepett asszony megköszönte a dolgot és azt mondta, így is fog tenni.
Két héttel később az asszony visszatért a fiával. Gandhi a gyerek szemébe nézett és azt mondta:
- Ne egyél cukrot!
Hálásan, de meghökkenve kérdezte meg a nő:
– Miért mondtad azt, hogy két hét múlva hozzam vissza? Akkor is megmondhattad volna neki ugyanezt.
Gandhi azt válaszolta:
– Két héttel ezelőtt még én is ettem cukrot.
Testesítsd meg azt, amit tanítasz, és csak azt tanítsd, amit megtestesítesz.”

Az előző cikkemben már olvashattad a kérésem, hogy sárdobálás helyett dolgozz optimálisan a saját területeden, tedd meg a tőled telhető legtöbbet, hogy saját példád legyen az útmutatás másoknak.

De miért is gondolom, hogy ott lehetnénk a 2018-as orosz VB-n?

Következzen a saját példám tényszerűen, érzelmek nélkül.

Belga válogatott

Ők nem csak, hogy kijutottak a világbajnokságra, de bent voltak a legjobb nyolc csapat között és csak a VB ezüstérmes Argentinoktól kaptak ki 1:0-ra.

A belga labdarúgás csodálatosan felépített felkészülési programját 2013 tavaszán a Telki edzőközpontban, mi magyarok is megtekinthettük. A Belgák a 2000-es évek második felében indították el azt az átfogó fejlesztési projektet, aminek első terméke a mostani VB részvétel volt. Ma a „CogiTraining” néven futó programjukat franchise módozatban bárki megvásárolhatja. 

Nyolc évvel korábban, 2006 tavaszán, az MLSZ akkor illetékes edzőképzésért felelős vezetőjének bemutattam egy olyan kidolgozott edzésmódszertani anyagot, ami az alapját képezi a belga „CogiTraining”-nek, illetve „Barca Way”-nek. Akkor nem adódott mód arra, hogy ez nálunk is megvalósuljon, igaz, lehetőséget kaptam a 2006-os és a 2007-es „A” Licence képzésen résztvevők előtt egy-egy elméleti és gyakorlati előadásban nagy vonalakban megemlíteni.

2013 tavaszán – a belgák már említett Telkiben tett látogatása kapcsán - ismét felhívtam a figyelmét az illetékeseknek, hogy nekünk nem kell megvásárolnunk a belga franchise-t, mert itt van és elérhető.

Hivatalos oldalról azóta sem kerestek vissza ez ügyben, de nem hivatalos információkból én is értesültem róla, hogy sikerült valahogy szert tenni a „belga anyagra” , ami jelenleg fordítás alatt áll. Hamarosan tehát megtudhatjuk a belga felkészülési program titkait, más kérdés, hogy újra csak másolunk (de erről már írtam egy korábbi bejegyzésemben).

Német válogatott

A 2014-es VB utolsó napjaiban szinte szenzáció számba ment az a hír, miszerint a Német Labdarúgó Szövetség egy 50 fős kutatócsoportot kért fel, akik a kölni egyetem vezetése és iránymutatása mellett elemezték a futball minden szegmensét. 

Nyolc évvel korábban - szintén 2006-ban, a Telki Edzőközpont építése kapcsán - szorgalmaztam az illetékeseknél egy olyan futballkutató csoport felállítását, amely a szorosan vett labdarúgó szakma mellett a társtudományokat is segítségül hívná a magyar futball megújítására, jobbá tételére. Az ötlet felvetésére reakcióként kértek tőlem egy tanulmányt, melyben azt kellett volna kifejtenem, egy ilyen kutatócsoport létrejöttével mit lehetne újítani, és avval mit lehetne elérni a magyar futballsportban. A 2007 tavaszán elvesztett 2012-es EB rendezés jogával azonban az összes kiírt projekt léket kapott, így végül az én tanulmányomat sem kérték be.

A németekkel kapcsolatos bulvár hírekben az volt a leghangzatosabb, hogy nem felelt meg nekik egyik brazíliai edzőtábor sem, így sajátot építettek maguknak Brazíliában. Számomra az volt, hogy a németek szövetségi kapitánya a VB értékelésben kiemelte: munkájuk 2004-ben indult el, és nem vezethetett volna sikerhez, ha nem áll mögötte egy tudatos tervezés és egy precíz végrehajtás. Joachim Löw munkájának sikerösszetevője a tervezés, a fejlesztés-megújulás és a szisztematikusan végigvitt munka volt.

Hazai adatok

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi karán - amely jóban van a méltán híres kölni sportegyetemmel – 2005 és 2014 májusa között 61 doktori disszertáció született.

Ebből összesen hat az olyan dolgozat, amely a mindennapi sportba beintegrálható lehet.

Ebből a hatból öt kötődik konkrétan valamilyen sportághoz, de egyikük sem a futball.

A hatból szintén öt, az amúgy igen fontos fizikai felkészítés lehetőségeit boncolgatja, és egyetlen egy foglalkozik a magyarokra jellemző csavaros észjárásnak a kognitív képességek sportban való alkalmazhatóságáról.

Ha olvastad a „Hogyan nem lettem doktor?” című bejegyzésem, valamelyest van képed arról, hogyan segíti a tudomány a magyar sportot.

Mondhatod, hogy saját dolgait tekintve mindenki elfogult

Álljon itt néhány konkrétum a 2006-ban általam bemutatott utánpótlás edzésmódszertanból; alkoss magad véleményt róla.

Az idei VB már a múlt, és aki folyvást csak hátra tekint, az bizonyosan megbotlik.

De vajon lenne esélyünk a 2018-as VB szereplésre, ha az alábbi vezérelvek (felnőtt játékosokra adaptált) módszertanával készítenénk fel a következő négy évben a magyar válogatottat?

"A dinamikus rendszerelméletből a sportmozgások tanítására megalkottak egy edzésmódszertant. Ez az edzésmódszertan a differental learning nevet kapta. A differenciális tanulás szakkifejezést a magyar oktatás már másra használja, így az angol kifejezésnél most még nem tudunk jobbat.

A fő lényegi eleme ennek az elméletnek abból indul ki, hogy az adaptáció fontosabb, mint a sportági modelltechnika. Azt feltételezi, hogy egy mozgást komplexen kell kezelni, mert részekre bontva és egyes mozgáselemek gyakoroltatásával és azok egymás után rakosgatásával nem fog megvalósulni a mozgás egésze. A labdarúgás nyílt készségű sportág. Ez azt jelenti, hogy a mérkőzés közben folyamatosan változnak a szituációk, helyzetek. Ezért a modell technika csak nagyon minimálisan fordul elő vegytisztán egy mérkőzésen. Ebből kifolyólag az oktatásban is követni kellene a játék dinamikáját, azaz a statikus modelltechnika skáláztatás helyett a játéknak megfelelő dinamikus rendszerszerű mozgástanításnak kellene megvalósulnia.

A dinamikus rendszerelmélet tétele kimondja, hogy egy stabil fázisból egy magasabb színvonalú stabil fázisba egy instabil fázison keresztül vezet az út. Tehát abban a pillanatban, amikor azt látjuk, hogy a gyerekek egy feladatot már automatikusan végre tudnak hajtani, akkor változtatni kell valamit a feladaton. Ezzel a változtatással lehet elérni, hogy egy stabil fázisból egy magasabb szintű stabil fázisba léphessenek. Az instabil helyzetek segítik a gyerekeket a fejlődésben.

Az instabil helyzetek előidézéséhez az edzőnek lehetősége van játszania a térrel, az idővel és a dinamikával. A legkisebbek foglalkozásain még csak az idő tényezővel tud játszani az edző, például egy bizonyos tevékenységet egy adott időn belül kell megoldania a gyereknek. Ahogy idősödnek a játékosok, úgy kapcsolódhat be a térrel és a dinamikával történ manipulálás. 12 éves kor után, amikor már biztosan formálisan gondolkodik a gyerek, akkor azok a legjobb feladatok, játékhelyzetek, amelyeken akár mind a három tényezővel egyszerre lehet instabil fázist előidézni.

Az öt alapvető koordinációs képességet folyamatosan ingerlés és ezáltal fejlesztés alatt kell tartani ahhoz, hogy gyors, mozgékony és kreatív játékosokat tudjunk képezni.

Az öt alapvető koordinációs képesség:

1. Gyorsaság-gondolkodás és mozgás gyorsaság,
2. Téri tájékozódás,
3. Egyensúlyérzék,
4. Ritmusérzék,
5. Kinesztetikus érzék.

Lássunk néhány játékot.

Fogó: minden játékos kap egy jelzőtrikót, amit hátra a nadrágjába tűz, mint egy kis farkincát. Az adott területen belül labdavezetéssel haladnak. Feladat, a többi játékos farkincájának megszerzése, miközben a sajátját megtartja. Csak akkor érvényes a trikószerzés, ha közben a labda ott van a lábánál (labdavezetés). Aki kimegy a területről annak át, kell adnia annak a farkincáját, aki kiüldözte a négyzetből. 

Az nyer, aki a legtöbb trikót szerezte, úgy, hogy a sajátját meg tudta tartani.

Ebben a feladatban az öt alap koordinációs képesség a következőképpen szerepel:

Kinesztetikus érzék (erőadagolás): a labdavezetés változó iramának és irányainak érzékelése, megtartása, végrehajtása.

Ritmusérzék: a trikó megszerzése.

Egyensúlyérzék: a labdavezetés, trikószerzés és a trikó megvédése közben történő fordulatok alkalmával.

Téri tájékozódás: a feladat jó végrehajtásához, muszáj a tekintetet elszakítani a labdáról.

Gyorsaság: mozdulatgyorsaság, gondolkodási sebesség-mikor támadhatok, mikor, muszáj védekezni.

A következő feladat ugyanaz, mint az előző, annyi plusszal, hogy a labdával el lehet rúgni a másik játékos labdáját. Akinek kirúgták a labdáját, annak át kell adnia a farkincáját az őt kirúgónak.

Ez a feladat a kinesztézisben a másik labdájának elrúgásakor, illetve egy ilyen támadás kivédésekor hoz változást. A ritmusérzékben, szintén meg kell látni a lehetőséget a másik labdájának elrúgására, vagy a saját labda megvédésére. Az egyensúlyérzékelésben és a téri tájékozódásban nem változik a végrehajtás, viszont egy fokozottabb figyelmi állapotot kíván a jó feladat-végrehajtás. A gyorsaságban mind mozdulati, mind gondolkodási gyorsaságban fel kell ismerni a labda elrúgás (támadás), vagy labda megvédés (védekezés) lehetőségét.

Mindkét feladatot időkényszerrel tehetjük még nehezebbé.

Megfigyelhetjük, kik azok, akik megpróbálnak farkincát szerezni, miközben a sajátjukat is védik. Melyek azok a játékosok, akik csak egy dologra tudnak figyelni, vagy trikót akarnak szerezni, de nem védik a sajátjukat, illetve csak a sajátjukat védik és nem törekszenek mások farkincájának a megszerzésére. Lesznek olyanok, akik nem mozdulnak, csak akkor, amikor már elvesztették a trikójukat. Ez fokozottabban jelentkezik az időkényszeres és a labdaelrúgós feladatban.

Tehát az elsőket és az utolsókat könnyedén ki tudjuk szűrni már a bemelegítés feladatánál.

A kritikus sebesség elérése minél hamarabb érkezik el egy játékosnál, annál gyengébb teljesítményre képes.

A kritikus sebességen túl, már nem vagyunk képesek sem tudatos, sem tudattól független mozgások végrehajtására, még a reflexek sem működnek. Addig, amíg vissza nem lassulnak a történések a kritikus sebesség alá, cselekvésképtelenek vagyunk. Ezért látható néha, hogy a játékostól pár centiméterre gurul el a labda, mégis képtelen cselekedni. Túl gyorsan érkeznek számára az információk, túl sok jön egyszerre. Képtelen rendszerezni, osztályozni, elemezni azokat és a megfelelő döntéseket meghozni, végrehajtani. Megvárja, amíg csökken az információáramlás sebessége, mennyiség és a kevesebből már tud választani, dönteni, végrehajtani. Azok, viszont akik a kritikus sebesség elérésekor figyelmen kívül hagyják, az információk többségét vagy összevonnak egymáshoz nem tartozó információkat, általában a legelsőt veszik figyelembe, nem jutnak el a jó feladat végrehajtáshoz. Az edzéselmélet kimondja, hogy az egymás mellett játszó játékosoknak közel azonos gondolkodási sebességűnek kell lenniük. A csapatsportban, így a labdarúgásban is emiatt, muszáj szétválasztani a különböző gondolkodási sebességű játékosokat, hiszen lehet edzeni ezt a képességet.

Egy 20x10 méteres téglalap alakú területnek az egyik rövidebbik oldalára állítsuk fel a gyerekeket, mindegyikőjüknél legyen labda.

A védő játékosok a pályán kívülről, a felező vonalat jelző bójától indulnak. Sípszóra egyszerre indul a labdás és a labdanélküli játékos. (1. ábra)

A labdás játékosok célja: átvezetni a labdát a túloldalra, míg a védőké: labdaszerzés. A védők ismét csak a felezővonalon mozoghatnak. (2. ábra)

 Ahogy az ábrán is jól látható, a játékban gondolkodó játékos, anélkül, hogy erre külön felhívták volna a figyelmét, rájön arra a számunkra egyszerű tényre, miszerint ha nem középen vezeti a labdát, hanem a pálya szélességét kihasználva a védőtől távolabbi bója felé sokkal nagyobb esélye van az átjutásra. Kényszeríti a védőt, hogy ha el akarja érni, akkor az optimálisnál nagyobb sebességgel kelljen futnia. Így a védő nem tudja felvenni a védőpozíciót, nehezebben tud irányt változtatni, tehát akár egy egyszerű testcsellel át lehet játszani, anélkül, hogy a védőknek előnyös testi kontaktus kialakulna. Ezek az egyszerűnek tűnő tények egy 10 éves gyereknek még nem természetesek. Megfigyelhetjük, a játékosok nagy része nem fogja használni a pálya szélességi adottságait. Csak a mélységi lehetőségeket veszik figyelembe, hiszen az a cél, hogy vezessék át a labdát a túloldalra. Ezért az egyenes utat veszik a legtermészetesebbnek, a leggyorsabbnak. Középen fogják vezetni a labdát, nem értik, nem veszik észre, hogy a védő miért tudja őket mindig kedvezőbb pozícióban fogadni. Gyömöszölni fogják a labdát, megpróbálják úgymond a védő hasán átvinni a játékszert. Ezek az akciók csak akkor lehetnek sikeresek, ha a védő nem elég határozott, vagy hibázik, tehát a támadó nem irányítja a saját akcióját, hanem függ a védő reakcióitól.

Azok a gyerekek, akik már 10 évesen elindultak a formális gondolkodás útján, figyelembe tudnak venni több aspektust egy időben. Mint például azt, hogy a pályának nem csak mélysége van, hanem szélessége is. Hiába cél a mélységi mozgás- átjutás a túloldalra- oda a szélességi mozgáson keresztül vezet az út. Megfigyelhetjük, a legjobb játékosok mennyire élvezik ebből a feladatból fakadó végrehajtási szabadságot. Elindulnak sprint labdavezetéssel a védőtől távolabbi bója felé, de a fejükben már ott van a csel, amivel majd be fogják csapni a kétségbeesetten menteni igyekvő, és ebből kifolyólag nagyon kiszolgáltatott védőt. Tehát ezek a gyerekek nem csak több szempontra képesek egyszerre figyelni, de előre tervet készítenek arra, hogy mit fognak majd a védővel tenni, ha az szerelni szeretne. Vagyis ezek a gyerekek már formálisan gondolkodnak.

A következő feladat annyiban változik, a labdás játékos mögé két méterre elhelyezünk egy labda nélküli játékost. (3. ábra)

Sípszóra egyszerre indul el mind a három játékos. A labdás gyermek célja továbbra is a labda átvezetése a túloldalra. A két labdanélküli gyermeknek pedig, a labda megszerzése. (4. ábra)

Ennek a feladatnak a tökéletes végrehajtásához már elengedhetetlen a formális gondolkodás. A hátulról érkező labda nélküli zavaró játékos nagy nyomás alá helyezi a labdát, vezető játékost. Hiszen nem hagy időt a kivárásra, előre eltervezett, gyors cselekvéssel lehet csak megoldani a feladatot. Az előző feladathoz képest, ahol jó végrehajtás esetén a védő kiszolgáltatott helyzetbe került, itt a hátsó ember nyomása segíti a középső védő munkáját. Azok a gyerekek, akik még nem gondolkodnak formálisan, lelassítanak, bevárják a hátulról érkezőt és megpróbálják a két embert kicselezni. Még nem tudják azt az információt feldolgozni, amit a hátsó ember jelent, hiszen őt nem látják, ezért maguk elé engedik, és szemből próbálják megverni. Akik már formálisan gondolkodnak, azok nem hezitálnak, ugyanazt a mozgást végzik, mint az előző feladatban. Elemzik azt a helyzetet, miszerint a mögötte lévő játékos mindaddig ott is marad, és nem tud játékba avatkozni, amíg ő megfelelő sebességgel és megfelelő irányba mozog. Helyezkedésével kizárja a hátulról érkező védőt, nem engedi játékba avatkozni. "

A lényeget a bejegyzés végére tartogattam

Az egész utánpótlás futballképzés a valós játékból indul ki.

Ezt bontja az edzéselmélet és az edzésmódszertan kisebb, emészthetőbb elemekre, amelyek rendszerszerűen kapcsolódnak egymáshoz és a valós játékhoz is. A valós játék nélkül nem jeleníthető meg semmilyen taktikai vagy technikai elem. Ha nincs megadva az adott tétel viszonyítási rendszere - azaz a valós játék - akkor érvénytelen az a tétel, nem értelmezhető sem a taktikai sem a technikai elemek egymásután rakosgatása.

Nincs különbség a stílusok között, mindegyik lehet ugyanolyan jó.

A játékstílusokon belül egy-egy stílus sikere abból fakad, hogy mennyire tudta kiválasztani belőlük az adott ország a rá jellemzőt, mennyire tudta megfogalmazni és megjeleníteni azt a pályán, majd természetes módon a leghatékonyabb rendszerbe foglalt, szisztematikusan követett és következetesen végigvitt edzésmódszertannal képes-e átadni ezt a következő generációnak?

Ahol megszületik egy kérdés, ott hamarosan megjelenik a válasz is.

Köszönöm a figyelmed és - most is, mint mindig - várom saját gondolataid, kérdéseid, meglátásaid.

Kun István

a Csendes Edző