Hogyan NEM lettem doktor? (második rész)

A TF-en – és vélem más egyetemeken is, ahol működik doktori iskola - azokat a hallgatókat, akik eljutnak a doktorjelölt fázisba, függetlenül a dolgozatuk színvonalától átengedik és doktorrá avatják. Az odáig vezető úton bőven van alkalma az egyetemnek megállítani a hallgatót, így mikor az elér a végső megmérettetéshez azt mondják: minden feltételnek megfelelt, engedjük át.

Mi ennek az oka? Az egyetem rangját minden egyes végző, doktori címhez jutó hallgató növeli. Ezen keresztül az egyetemnek nem csak a presztízse, hanem a pénztárcája is duzzad, mert az állami dotációból ez alapján is részesül.

Tehát, az egyetemnek nyilvánvaló érdeke az, hogy aki már eljutott a doktorjelölt fázisig azt átengedje.

Én pontosan ebben a fázisban kaptam kézhez a megszüntető nyilatkozatot. Úgy látszik, esetemben volt magasabb érdek is, mint az egyetemé.

Szeretném nyomatékosítani, nincs bennem harag

Karmikus szerződésünk úgy szól, hogy „nekik” az a dolguk, hogy azt tegyék velem, amit tettek, én pedig azt tegyem „velük”, amit teszek. Mindenkinek a tanulás és az egyéni fejlődés kell, hogy a szeme előtt lebegjen - nekem is, mikor írom, neked is, mikor olvasod ezeket a sorokat.

Az ígéret szép szó, és én megtartom

Az előző részben kilátásba helyeztem egy nagyon fontos idézetet Dr. Rácz Levente opponensi véleményéből, nemsokára meg is osztom veled. Ezzel együtt megismertetlek egy másik, ugyan csak elgondolkodtató kijelentéssel is Dr. Radák Zsolt opponensi véleményéből.

Mindkét tanárnak elismerem a tudományos munkásságát, oktatói és kutatói tevékenységét. Saját szakterületükön nemzetközileg elismert szaktekintélyek, ehhez kétség sem férhet. Nem szeretném, ha bárkiben az a gondolat fogalmazódna meg, hogy az ő személyüket kritizálom.

Bejegyzésem második részében sem teszek mást, mint az elsőben: tényekre szorítkozom.

 ***

 Hogyan NEM lettem doktor?

- avagy -

így kell póker arccal (gyep)szőnyeg alá seperni 12 év kutató és gyakorlati munkáját, egy előopponensnek, a házi vita minden résztvevőjének, egy külsős opponensnek, és egy nemzetközi szaklektornak a véleményét.

(második rész)

A tudományos doktori cím alap kritériuma, hogy megbizonyosodjon róla: a jelölt képes önálló kutatás elvégzésére

A dolgozatnak a kutatási területen kell valamilyen újdonságot felmutatnia - ilyen az én dolgozatom - vagy egy régebbi eredményt kell újból igazolnia, avagy cáfolnia. Sokszor feltettem már magamnak a kérdést: vajon tényleg elég tudományos a dolgozatom? A tudomány mai állása szerint nem. Pedig azért került olyan sok irodalmi hivatkozás és olyan hangsúly eltolódás a dolgozatomba a bevezető részben a tényleges kutatási eredményekhez képest, mert ezt követelték meg a doktori iskolában. Amit a bírálók most egyöntetűen kritikának tekintenek.

Igazuk van, és az alábbiakból az is kiderül, miért.

A tudomány célja a valóság megismerése, egyben e megismerés egyetlen eszköze is

A tudomány ágazatokra történő felosztása - bár önkényes - elkerülhetetlen.

A valóság olyan hatalmas, hogy azt nem lehet egyetlen ágazattal átfogni.

Minden ágazat más és más terület valóságának a megismerésével foglalkozik, ezen belül tehát a sporttudománynak kizárólag a sportban történő valóság dolgaival kell foglalkoznia.

A tudományos kutatás szigorú módszertanhoz kötődik. A tudomány pontos megfigyeléseket végez, a megfigyelésekből következtetéseket von le, a következtetéseket elméletté formálja, melyek - ha helyesek - újabb megfigyeléseket tesznek lehetővé.

A tudomány ezen az úton halad előre a valóság egy-egy darabjának megismerésében.

Ennek semmi köze pénzhez vagy tekintélyhez, a valódi tudományos kutatás minden ilyesmit félresöpör. Feladata a valóság megismerése, nem hírnévteremtés, vagy egy (gondolati) termék reklámozása, eladása.

Az intézményesített tudomány célja, saját ideológiájának igazolása

Olyan rendszert képvisel, mely már nem a valóság kutatásával foglalkozik, nagyobb érdek fűzi az általa kreált eszmeiség igazolásához. Ami nem passzol a keretbe, azt vagy belekényszeríti, vagy figyelmen kívül hagyja.

Ez utóbbival a tudomány, mint intézmény hihetetlenül nagyvonalúan bánik. Ha egy tudományos kutatási eredmény nem őt igazolja, akkor az nincs, hibás, nem lehet igaz.

Egyszerűen nem kaphat teret.

A doktorimban leírtakat bárki, bárhol, bármikor alkalmazhatja

Tudományos kutatásomnak nem képezték részét sem bonyolult berendezések, sem modern laboratóriumok. Ha képezték volna, valószínű nem kötnek bele opponenseim abba, hogy a dolgozatban szereplő vizsgálatok nem megismételhetőek, mivel a használt eszközök nem tudományos szabvány eszközök.

Milyen igaz.

Én úgy értelmezem a bárki által bárhol és bármikor történő megismerhetőséget, hogy olyan eszközöket alkalmaztam, amelyek bármely egyesületi vagy iskolai testnevelés szertárban megtalálhatók. Mert őszintén: mennyi eséllyel jut hozzá egy kisvárosi futballegyesület, vagy egy falusi általános iskola tudományosan bekalibrált műszerekhez, laboratóriumi körülményekhez?

Amihez nagyobb eséllyel, az a papír és toll.

Ez után csak az idő és az energia szükséges edzőtől, tanártól, hogy pontos megfigyeléseket végezzen, azokat lejegyezze, dokumentálja, hogy megfigyeléseiből helytálló következtetéseket vonjon le, hogy ezekből a következtetésekből helytálló elméleteket alkosson, amelyek újabb megfigyeléseket tesznek lehetővé vagy szükségszerűvé számára. Így, és csak így teljesülhet a kritérium: hogy bárki által bármikor és bárhol megismételhető legyen a kísérlet.

Az én módszerem bárki alkalmazhatja, nem kell hozzá pénz vagy rang, speciális műszerarzenál. Hisz a VALÓSÁG sincs tudatában doktori és professzori címeknek, laboratóriumi körülményeknek - egyszerűen csak LÉTEZIK.

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának nem volt választása

Mára megértettem, hogy a dolgozatom alapján el kellett utasítaniuk a doktori cím iránti kérelmem. Nem tehettek mást az ő helyzetükben. Hogy világosabbá tegyem döntésüket, engedj meg nekem egy lényegbevágó kitérőt, ezúttal a tudományfilozófia világába.

A tudományfilozófia jelentése: gondolkodás a tudományról. Gautama Sziddhártha – ismertebb nevén Buddha – körülbelül 2500 évvel ezelőtt alkotta meg ezt a fajta tudományt, mely halálával együtt tűnt el a főáramú gondolkodásból. Buddha tudományfilozófiájának három tétele a következő:

1. A tudomány nem abból indul ki, hogy eleve megvannak a válaszok. Ez azért érdekes, mert minden filozófia egy adott hittételből indul ki, mondván, hogy azok igazak. Ez a fajta tudomány azonban azt mondja: fogalmam sincs, hogy az adott dolog hogyan keletkezett, miből áll, mi működteti, de elkezdem kutatni és meglátom, mire jutok.
2. A kíváncsiságnak semmi sem szabhat határt. Ez azért páratlan kiindulópont, mert minden egyes filozófiának megvannak a tabui. Ezt vagy azt lehet kutatni, míg más dolgokat nem lehet, vagy csak bizonyos határig szabad kutatni (!).
3. A tudomány semmit sem fogad el végső válasznak. Ez azért meglepő, mert a mostani tudomány nemcsak, hogy elfogad végső válaszokat, hanem azokat egyenesen kiindulópontnak tekinti.

Valószínű tények 

Hiába reprodukál egy kísérlet ugyanolyan eredményt egymilliószor, semmilyen biztosíték sincs arra, hogy a következő megismétlésnél is ugyan ez az eredmény fog születni. Ahogyan hiába cáfolok meg valamit egymilliószor, még mindig marad esélye annak, hogy az mégiscsak igaz. Egyetlen tudományos elméletet sem lehet sem bebizonyítani, sem cáfolni, ezért a tudomány kénytelen olyan kiindulópontokkal dolgozni, amelyet nem figyelt meg senki, de amelyeket valószínűnek gondol. A tudomány valószínűségekkel dolgozik, ez a meztelen igazság. Attól tudományos valami, hogy valószínű, és azt az állítást nevezzük tudományos ténynek, amely valószínűleg igaz.

De kik határozzák meg, hogy melyik valószínűleg igaz dologból legyen tudományos tény?

Természetesen az adott szakterület tudományos fokozattal rendelkező szaktekintélyei.

Sminkelt tudományos tévedések

„A kivétel erősíti a szabályt.” Ki ne ismerné a mondást, ami az egyik leghatékonyabb szerszám az igazság elferdítéséhez. Tudomány tekintetében a kivétel nem más, mint amikor nem igaz az a tétel, amit állítunk. A tudománynak nincs ideje mindent megfigyelni, mégis állást kell foglalnia, ezért a valószínűség számításaihoz kitalálta a statisztikát. A tudomány világának döntéshozói elfogadtatnak velünk egy bizonyos hibaszázalékot, és ha ezen a hibaszázalékon belül maradunk, akkor elfogadható az eredmény. Kis púder ide, kis korrektor oda és máris feledve a rusnya apróság: a hibaszázalék nem más, mint az a rész, amikor nem igaz egy tudományos tétel és erre nincs is magyarázat.

Dolgozatom elutasításában felrótták bírálóim a statisztikai kimutatások terjedelmi hiányát is.

Gondolhattam volna, hogy alapvetőt mulasztok, mert az intézményesített tudományban a statisztikai számsorok - bár ideológiai vagy anyagi igény szerint is könnyen manipulálhatók – nagyfokú meggyőző erővel bírnak. Kellően komoly, vaskos oldalakat lehet velük teleírni, független attól, hogy nem a valóságot mutatják meg.

Statisztika - Valóság 1:0

Most következzen minderre egy kis szemléltetés, a saját példámon keresztül.

Dolgozatomban a kognitív képességeket mértem focista gyerekeknél. Az eredményeim alapján nem kevesebbet állítottam, mint, hogy a különböző csapatokban játszó gyerekek tehetségesek-e vagy sem. Az általam felmért 50 gyerekből anno 11-et ítéltem tehetségesnek, ebből 6-an mai napig NBI, NBII, illetve élvonalbeli külföldi csapatokban játszanak. Ez a valóság.

Dr. Radák Zsolt és Dr. Rácz Levente opponens úr is megkifogásolta az 50 főt, mint nagyon kevés elemszámot. A fentiekben már leírtak alapján 50 főből nem lehet a valószínűségre következtetni. Ignorált információvá vált, hogy az általam tehetségesnek tartott gyerekekből hatan élvonalbeli focisták lettek. Az igazi tudomány célja a valóság megismerése, de ebből a kis elemszámból nem lehet valószínűségre következtetni, így ez valószínűtlen adat. NEM TUDOMÁNYOS.

A statisztikai számok nem mutatják meg, miért lettek ők jó focisták, az eredmény viszont adott, azok lettek.

Talán véletlen. Talán a kivétel erősítette a szabályt. Nem tudom.

De a statisztika esetemben fontosabb ténnyé vált a tudománynak, mint az a valóság, hogy a gyerekekből élvonalbeli labdarúgó lett.

Nyilvánuljon meg a nyilvánvaló

Itt az ideje, hogy idézzem a konkrét mondatot Rácz úr opponensi véleményéből:

“Gondolom a szerző sem akarja azt állítani, hogy a két csoport játékosai azonos, vagy legalábbis hasonló technikai szinten vannak, mert ebben az esetben megtalálta volna a magyar labdarúgás évtizedek óta gyenge nemzetközi szereplésének egyik legfőbb okát.”

Nos.

Lehet, hogy itt és most be is kellene fejeznem ezt a cikket, hogy megemészthesd, és oda tehesd ezt a mondatot, ahová jónak látod, saját záró gondolataimat pedig egy harmadik részben leközölni. De két részesre ígértem a bejegyzést és tartom a szavam.

Számomra továbbra is nyilvánvaló, hogy Dr. Rácz Levente

vagy a.) tökéletesen megértette a dolgozat lényegét, az ott bemutatott eredmények hatását, és tűzzel-vassal meg kell akadályoznia ennek doktori rangra történő emelését

vagy b.) parancsot hajtott végre és halványlila gőze sincs arról, mit olvasott el.

De az biztos.

Ígértem neked egy mondatot Dr. Radák Zsolt opponens úr elmarasztaló véleményéből is:

“A fent említett labdarúgó iskolák sajátosságainak bemutatását példásan végezte el a szerző, ugyanakkor a hazai iskolák tárgyalása szegényes, hiszen Csanádi Árpád után rögtön a Mezei féle megállapítások következnek. Történetiség szempontjából az 50-es évek után azonban nem kellett volna 80-as, 90-es évekre ugrania, hiszen volt magyar foci a két időszak között is.”

Valóban volt magyar foci a két időszak között is.

Azonban ezen időszakban nem született magyar szerző tollából témába vágó szakkönyv. Én pedig – még ha a doktori címemről van is van szó – nem tudtam olyanra hivatkozni, ami nincs.

A TF dékáni hivatala fölött helyezkedik el a könyvtár, aki nem hiszi, járjon utána.”

***

"Ha bírálnak téged, akkor valamit jól csinálsz. Hiszen csak azt támadják, akinél a labda van."

- Bruce Lee

Ez volt hát a teljes történetem.

Most már te is tudod, hogyan NEM lettem doktor.

Kérlek, tartsd szem előtt, hogy ennek a két cikknek nem volt tiszte, hogy meggyőzzön bárkit bármiről. Nem volt tiszte, hogy szimpátiát, avagy ellenszenvet keltsen emberek vagy intézmények iránt. Tisztán a történtekre szorítkozva abban bízom, hogy elindítottam benned egy gondolatot.

Dolgozatom - mint az Országos Széchenyi Könyvtár ISBN számmal ellátott e-könyv változata - hamarosan nyilvánosan is elérhető lesz.

Köszönöm, hogy olvastál!

Kun István
a Csendes Edző

(folytatás...)

Hogyan NEM lettem doktor? (Első rész)

E minden tekintetben rendhagyó, két részes bejegyzésemben nem focis témát boncolgatok, hanem néhol zaftosan részletes, de tényszerű leírást olvashatsz a doktori fokozatszerzési kálváriámról.
Arról, hogyan NEM lettem doktor.
A történet annyira vérlázító, hogy nem is lenne nehéz lesüllyedni a mocskolódás szintjére, és termetes ménpéniszt kívánni a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán (továbbiakban TF) dolgozó minden olyan munkatárs alfelébe, akinek része volt ebben a doktori eljárásban; én mégsem teszem.

Inkább köszönetet mondok, hogy még nem lehetek doktor, mert evvel a döntéssel a következő két évben megóvnak a magyar futballt jelenleg is fojtogató dogmákba zárt féligazságoktól, a posztjukat hozzáértés nélkül bitorló gőgös lobbisták skatulya rendszerétől.

Eleinte persze nagyon dühös voltam

Rendkívül megalázónak véltem az egész eljárást, amit az ügyemben lefolytattak, el is határoztam, hogy itt a neten jól kiosztom majd a bírálóimat. Terveztem, hogy elejétől a végéig megválaszolom a két opponensem bírálatát is, hiszen nincs abban egyetlen olyan komoly kifogás sem, amely kiállná egy nyilvános vita próbáját. Különben miért írták volna a véleményük aljára, hogy nem engedik a dolgozatom nyilvános vitára?

Aztán megváltozott az álláspontom

Nemrég a kezembe kaptam Dr. Rácz Levente elmarasztaló véleményét. Rácz doktor ebben az opponenciájában leírt egy kardinális mondatot (maga a mondat a következő bejegyzésben kerül terítékre) melyből arra a kettős következtetésre jutottam, hogy

vagy a.) tökéletesen megértette a dolgozat lényegét, az ott bemutatott eredmények hatását, és tűzzel-vassal meg kell akadályoznia ennek doktori rangra történő emelését

vagy b.) parancsot hajtott végre és halványlila gőze sincs arról, mit olvasott el.

A szóban forgó doktori dolgozatom - mint az Országos Széchenyi Könyvtár ISBN számmal ellátott e-könyv változata - hamarosan nyilvánosan is elérhető és olvasható lesz, így mindenkinek, akit érdekel ez a téma, megadatik a lehetőség eldönteni, szerinte melyik a valószínűbb.

Most pedig következzen a történet.

***

Hogyan NEM lettem doktor?

- avagy -

így kell póker arccal (gyep)szőnyeg alá seperni 12 év kutató és gyakorlati munkáját, egy előopponensnek, a házi vita minden résztvevőjének, egy külsős opponensnek, és egy nemzetközi szaklektornak a véleményét.

(első rész)

2001 tavaszán vettem a fejembe, hogy a sporttudományok doktora leszek

Jelentkeztem, felkészültem és a társadalomtudományi szekció felvételijén én értem el a második legjobb pontszámot. Fülig ért a szám, mert tudtam: évente két állami ösztöndíjas hallgatót vesznek fel erre a képzésre, pontjaim alapján tehát valakit és engem. A további részletek iránt érdeklődve magabiztosan kocogtam be a doktori titkárságára, de annak ajtaján még ki sem hűlt a kopogásom, mikor a titkárnőnek már sikerült lelomboznia. „Az, hogy ennyi pontod van nem jelent semmit, a doktori tanács dönti el, kit vesznek fel.”

Értetlenség és kétségek közt, feszülten vártam az értesítést

A később fülembe jutott szóbeszéd szerint ebben az évben (is) mindenki a saját emberét akarta felvetetni, és a vezetőtanárok végül annyira összevesztek az ülésen, hogy a doktori iskola akkori vezetőjének kellett asztalra csapnia. Ez - az ülés végén hozott döntésük és a mendemonda fényében - a következőképp történt: „Hölgyeim és uraim! Mivel nem sikerült megegyezniük, vegyük elő a felvételi eredményeket. Ennek fényében a legtöbb pontot elért felvételiző L.Éva, második Kun István. Ők vannak felvéve, köszönöm a figyelmet.”

Így kezdődött hát a doktori képzésem

A következő öt év könyvért sikoltó történéseire most nem térek ki. Lényeg, hogy 2006-ig minden feltételt teljesítettem az egyetemen. Mindet, kivéve egyet. Követelmény volt, hogy meg kell jelentetnem egy elsőszerzős szakcikket egy nemzetközi, lektorált szaklapban. Tudni kell, hogy az ilyen szaklapokban kizárólag doktorok, professzorok publikálnak, hiszen ettől nívós egy szaklap. Egy magamfajta doktori hallgatót zsigerből elhajtanak, hogy legyen ideje azon gondolkodni: vajon nálunk miért a doktori cím ELŐTT kell publikálni, ha a többi országokban ez a doktori cím megszerzése UTÁN követelmény?

Egy éven át próbálkoztam, de senki nem tudott (akart) segíteni a TF-en

Toporogtam, mint kezdő homár a gőzben, majd megunva a tehetetlenséget 2007-ben vonatra ültem és elvittem az anyagom a veszprémi Pannon Egyetemre. Mikor a budapesti doktori iskola akkori vezetője ezt megtudta, azonnal nyílt levelet írt a veszprémi egyetem vezetőségének tájékoztatva arról, hogy azért menekülök a TF-ről, mert nem tudom teljesíteni az itteni feltételeket és a könnyebb úton akarom megszerezni a doktori fokozatot.
Hogy ez volt az oka, vagy más, azon már rég spongya szárad. Ami a lényeg, hogy nem sokkal ez után visszadobták az anyagom Veszprémből.

Ezután két évig nem foglalkoztam hivatalosan a doktori tanulmányaimmal, de az anyagomban összegyűjtött vizsgálataim eredményét szorgosan javítgattam, fejlesztgettem és edzőként a pályán is sikerrel felhasználtam.*

2009-ben újra jelentkezzem a TF doktori iskolájába

Mint képzés nélküli fokozatszerző azonnal befogadták a témám és engedélyt adtak a doktori cím megszerzésére irányuló procedúra elindítására. Több más mellett megfeleltem a házi vita követelményének, ahol egy előopponens darabokra szedte a dolgozatomat, megkritizálta és itt-ott javítgatva rajta tovább engedte azt, illetve hosszas vajúdás után egy nemzetközi szaktekintélynek örvendő szaklektor bábáskodása mellett végre megszületett a szakcikkem is, mely a “Measurement of cognitive ability and thinking level of 10- and 13- year-old football players with football-specific tasks” nevet kapta.

Más dolgom már nem lévén, 2012 júliusában bontottam egy üveg Hoegaarden Grand Cru-t és beadtam minden dokumentumot, ami a fokozatszerzéshez szükséges. Halleluja!

Ekkor még nem tudtam: valahol már számolják értem a 30 ezüstpénzt...

A minőség ellenőrző bizottság 30 nap múlva küldte meg a véleménynek álcázott, a dolgozatom szerkezeti felépítésére vonatkozó másfél oldalas hibajegyzékét. Mindent javítottam, visszaküldtem.

Újabb 30 nap múlva e-mailben értesítettek, hogy a minőségellenőrző bizottság még mindig talált formai hibákat. Most a telefonos segítséget választottam, egyeztettünk. Javítottam, visszaküldtem.

Újabb 30 nap múlva megtudtam, hogy amit én 6-os fejezetnek számoztam, az a bizottság szerint 5-ös. Javítottam, visszaküldtem.

Alig telt el három hónap a beadás után, dolgozatom máris átkerült bírálóihoz, Dr. Szabó Tamáshoz és Dr. Bartha Csabához. Bartha urat személyesen is ismertem a TF-ről, jó pár évvel alattam járt az egyetemen. Hm. Minden esetre felhívtam, és elmondtam neki, hogy szeretnék még a téli időszakban védeni, ezért megtenné-e, hogy a rendelkezésére álló 60 napon belül megírja a bírálatot? Ő biztosított róla, hogy igen, gyorsan megírja, amúgy is ismeri már az anyagomat konferenciákról, cikkekből, nem gördít elé akadályt. Teltek múltak a napok, mikor egy sok helyre bejáratos kismadár elcsicseregte nekem, hogy Dr. Bartha felhívta Dr. Szabót azzal, hogy ő nem fogja átengedni az anyagot, Dr. Szabó meg január előtt amúgy sem tudja megírni a véleményét.

Mi történhetett a három hét alatt?

Ennyi erővel azt is kérdezhetnéd tőlem, hogyan működik a rotációs kapa. Nem tudom. Minden esetre eltelt 60 nap, és Dr. Szabó Tamás elküldte a bírálatát. Alapos és jogos kritikákkal teli vélemény volt, azonban a dolgozat értékeit is figyelembe véve ő azt védésre alkalmasnak találta. Dr. Bartha Csaba a 60 nap után bírálat és indoklás nélkül adta vissza a dolgozatot. Erre magyarázatot azóta sem adott.

Égető szükségem támadt egy új opponensre

Felhívtam a doktori titkárságot, ahonnan elegánsan visszapattant a szervám: szerezzek én egyet. Hát jó. Hétfőn felkértem egy tanárt, aki elvállalta az opponensi feladatokat. Szerdán a jól értesült kismadár megint csicseregni kezdett így megtudtam, hogy Dr. Radák Zsolt letiltotta az általam felkért tanárt, mert ő maga fogja kézbe venni az ügyet. Mondanom sem kell, a titkárságon erről határozottan senki nem tudott semmit, ennyi erővel a lelki segély szolgálatot is tárcsázhattam volna, ott legalább kaptam volna pár jó szót.

Három héttel később Dr. Radák Zsoltot megválasztják a TF dékánjává és a madárka próféciája beteljesül: valóban hozzá kerül a dolgozatom. Dr. Radák a rendelkezésére álló 60 nap helyett 87 nap múlva adja meg a válaszát, mert az több napig pihent az asztalán úgy, hogy a bírálat végére nem került oda: javasolja védésre vagy sem? Azóta sem értem, miért kellett a döntésével tíz napot várnia, hiszen ha valóban ő írta a bírálatot, tudnia kellett azt is, mi az ítélete.

Summa summarum Dr. Radák hüvelykujja – ha lassan is – végül lefelé fordult.

Bosszantó (véletlen), hogy az elutasító bírálatot nem elektronikus formában küldték, és bizony a postások élete télen igen macerás. Ráadásul (véletlen) egy 8 évvel ezelőtti lakcímem került a borítékra, független attól, hogy ebben az eljárási folyamatban már küldtek levelet arra a címemre, ahol most lakom. A doktori titkárságon erős kávé illat és sűrű kartárogatások közepette elnézést kértek és javították az adatbázisukat.

...és most öveket becsatolni, rázós dialóg következik!

Összeszedve magam, felhívtam a doktori titkárságot.

„Mi a következő lépés?” – kérdeztem tanácstalan.

„Keressen újabb opponenst.” – jött a segítőkész válasz.

„De őszintén, minek keressek, ha akit találok, letiltják?” – kérdem én.

„Akkor vonja vissza a dolgozatát.” – mondja a titkárnő megértőn.

„Jó, tegyük fel, visszavonom. Mi az eljárás? Hol találok erre vonatkozó szabályozásokat?” – kérdem én.

„Sehol, ez szokásjog. Csak írja le pár sorban, hogy az ilyen és ilyen című dolgozatát visszavonja. Fontos, hogy május 1-re keltezze vissza.”

„Tessék?” – azt hittem rosszul hallok. - „Hiszen a bírálat május 7-én kelt!”

„Igen, de a visszavonást május elsejével kell beadnia.”

„Tisztázzuk. Ezek szerint még nem tudom mi áll a bírálatban, de kérem a dolgozatom visszavonását?”

„Igen.”

...

Nooooormális? Úgy döntöttem nem dátumozok, és nem vonok vissza semmit, menjen minden tovább hivatalosan. Egy hónap elteltével – telefonos érdeklődésemre, hogy akkor most mi is lesz? – kijelölték Dr. Rácz Leventét 3. opponensnek. Nem sok múlt rajta, csupán annyi: ha igent mond, védhetek. Ha nemet, akkor 2 évig semmit nem tehetek a doktorimmal kapcsolatban.

Már nem voltak illúzióim

Ha egy egyetem dékánja nemet mond, akkor miért mondana igent az egyik alkalmazottja? Tökéletesen végigjátszott akció. A rendelkezésre álló 60 nap helyett Dr. Rácznak is sikerült az ügyemben már megszokott elegáns késéssel, 75 nap alatt megírnia elutasító véleményét.

Az már meg sem lepett, hogy az „adatbázis javítása” után is postán, a 8 évvel ezelőtti címemre ment a bírálat...

***

"Ha bírálnak téged, akkor valamit jól csinálsz. Hiszen csak azt támadják, akinél a labda van."

- Bruce Lee

Kezdetben minden skatulyának és kritériumnak megfeleltem, ezért felvettek, az állam pénzén kiképeztek, és kisebb vagyont költöttek rám ösztöndíjként és kutatási pénzként. Mikor aztán a gyakorlatban is helyt álló érdemi eredményt produkáltam, két, a témához egyáltalán nem értő ember meglátása alapján elkaszáltak. 

Ami a történet többi szereplőjét illeti, mind felfelé „buktak”. Dr. Radák Zsoltból a Semmelweis Egyetem dékánja, Dr. Bartha Csabából a pedagógia tanszék vezetője, Dr. Rácz Leventéből pedig a Radák által vezetett sportlabor tudományos fő-munkatársa lett.

Ha valaki összefüggéseket akar keresni, tegye, én nem fogok.

Megvárom a két évet, beadom újra a dolgozatom, de addig is – felvállalva a véleményem – nyílt és kritikus szemmel nézem a dolgok menetét. Akit pedig érdekel a teljes doktori dolgozatom, ígérem nem vár hiába, hamarosan közzé teszem.

Kun István

(folytatás itt)

*Részletek a 2010-ben e-book fomában kiadott KIDDY11 – a klasszikus magyar futball hatékony modern változata c. könyvemből:

„Vasas – A leírt és vizsgálatomban szereplő 10 éves Vasas SC játékosai mára már 18 évesek. A mérési eredmények alapján akkor hét játékost nevezhettünk tehetségesnek. Ebből a hét gyermekből egy gyermek abba hagyta a labdarúgást. A másik hat fiú a mai napig első osztályú klubok (Vasas SC, UTE, MTK) utánpótlás csapataiban játszanak, közülük kettő a korosztályos válogatott tagja. Az akkori tesztet - annak bizonyítására, hogy valóban a labdarúgásban való formális műveletek használatát méri – kicsivel később elvégeztem a harmadosztályú Ikarusz U-10-es csapatával is, majd az első osztályú UTE 13 éves csapatával. Ez utóbbiban a felmért játékosok közül öt fiút találtunk tehetségesnek, ebből egy fiú NBII-es felnőtt csaptban játszik, egy fiú az egyik NBI-es csapat tartalék csapatában, három srác pedig NBI-es felnőtt csapatban szerepel. Ebből az öt fiúból kettő tagja volt a 2009-ben Egyiptomban U-20-as világbajnoki bronzérmet szerzett csapatnak.”

„Dalnoki Akadémia –
2008.05.20. 98-as Bajnoki mérkőzés
Dalnoki Akadémia U9 – BVSC U10 7-1
2008. 07.05.-07.07. Zepter EB – Zürich
2. hely, „A torna legjobb kapusa”
Meccsek:
Dalnoki Akadémia – Dinamo Minszk 5:1
Dalnoki Akadémia – SK Rapid Wien 2-2
Dalnoki Akadémia - Dinamo Kijev 2-2
Dalnoki Akadémia – MSV Duisburg 3-0
Dalnoki Akadémia – FC Fulham 3-1
Dalnoki Akadémia – FC Barcelona 3-2
Dalnoki Akadémia - Dinamo Kijev 1-1 (büntetők után 9-8)
Dalnoki Akadémia - Slavia Praha 2-0
Dinamo Zagreb - Dalnoki Akadémia 1-0
2008.08.12. Jauerling Cup U10 Ausztria
1. hely. 26-4-es gólkülönbség
2008.10.14. Oktober-Fest-Kupa Budapest
3. hely. 13-2-es gólkülönbség
2008.11.22. II. Főnix Kupa Székesfehérvár
1. hely. 38-7 gólkülönbség
2008.12.07-08. Karácsonyi Kupa Debrecen
3. hely. 29-2-es gólkülönbség
2009.01.19.20. SC Greven 09 Jubileum Cup Németország
10. hely 22-15-ös gólkülönbség”

Miért HARC, miért nem JÁTÉK?

A magyar NBI első négy fordulójában számolatlanul állították ki a játékosokat a bírók. A szakemberek elkezdték boncolgatni, vajon miért is van ez így, mi történhetett? Én sem voltam rest, múlt hétvégén 5 bajnokit néztem meg a tv-ben, és mivel hosszú hétvége volt, így a magyar bajnokik mellé csaptam még 2 Bundesliga és 2 spanyol bajnoki mérkőzést is. Tanulságos volt… 

A magyar bajnokikon a csapatok egyértelműen alakzattartó játékot játszanak. Az edzők a felállási formák számháborújában próbálják kitalálni, hogy az ellenfélből kinek ki lesz a párja, majd ezek a párok találkoznak egymással. 

Ha közel hasonló erejűek, becsülettel gyűrni kezdik egymást a közönség soraiból felcsattanó „HARCOLJATOK! HARCOLJATOK!” csatakiáltások közepette. 

Ha az egyik játékos lényegesen gyorsabb, technikásabb, akkor a másik tűzoltásként jó nagyot rúg bele - persze nem szándékosan - a bíró meg ha tetszik, ha nem, kiállítja. 

Szakértők szerint (én is osztom) az elmúlt négy fordulóban jó iramú meccseket láthattunk idehaza. Csapataink - feledtetni akarván a csúfos kupaszereplést - cirkuszt és kenyeret adtak a népnek, és lám, a nép meg is bocsájtott, hiszen a fiúk kitették szívüket-lelküket a pályára. Kicsit ugyan ész nélkül, de az sem volt baj, ha jött a piros lap, mert legalább harc volt a pályán. 

De miért HARC, miért nem JÁTÉK? 

A hazai edzőképzés 5-7 évesekről szóló tananyagaiban azt láthatjuk, hogy az 1:1 elleni párharcon van a fő hangsúly. De biztos, hogy egy 5-7 éves gyereknek erre van szüksége? Mi az oka annak, hogy nem azt írták a szerzők/oktatók, hogy 1:1 elleni feladatmegoldás, vagy még inkább 1:1 elleni játékhelyzet megoldás? Mert a szavak közötti különbség szinte vibrál, figyeld csak meg: 

1:1 elleni párharc - 1:1 elleni játékhelyzet megoldás 

Tapasztalatom azt mutatja, hogy az 1:1 elleni játékhelyzet megoldás tanulásából játék fog születni és nem eszetlen pár(erő)harc. Persze ehhez stílusra van szükség. Játékhelyzetet csak úgy lehet megoldani, ha van egy filozófiánk, egy gondolatunk, egy elképzelésünk arról, hogy a játékot hogyan képzeljük. Ennek az elképzelésnek a fizikai kivetülése, a gondolat megjelenítése a stílus. Labdabirtokláson alapuló, rövidpasszos, földön tartott labdákkal szeretnénk játszani, ebből fakad, hogy úgy kell a játékot szerveznem, hogy a labda körül döntő létszámfölényben legyünk…és itt jön be a rendszerelmélet. 

Nagy edzőink, akik stílust teremtettek, mindig rendszerben gondolkodtak 

Hogy néz ki az 1:1 elleni játékhelyzet megoldás támadásban, ebben a stílusban? 

„Nálam van a labda. Tudok-e az ellenfél kapuja felé menni, van-e előttem üres terület?
Igen! Akkor rágyorsítok és irány a kapu.
Nem. Ha lendületből átjátszom az előttem lévő védőt, akkor megnyílik előttem az üres tér és tudok a kapu felé haladni?
Igen! Akkor cselezek.
Nem. Van körülöttem olyan játékos (döntő létszámfölény a labda körül), akinek ha lepasszolom tudja tovább folytatni a játékot?
Igen! Akkor passzolok.
Nem. Meg tudom-e várni, hogy közel érjen hozzám a társ és lejátszhassuk a 2:1 elleni játékot?
Igen! Akkor megvárom és lejátszom a 2:1-et.
Nem. Akkor fedezem a labdát, megpróbálom tisztára játszani magam, és oldalra, vagy hátra kiszabadítani a labdát, hogy azt a csapatom tudja tovább birtokolni és tudjon tovább támadni.” 

Igen vagy nem?

Az egyszerű választásos módszer. Minden szituációt le kell tudnom a döntés ilyen egyszerű szintjére hozni. Nem párharcra tanítom a gyerekeket, hanem játékhelyzetet felismerni és azt megoldani. Lehet-e a játékhelyzet megoldását játék nélkül gyakorolni? Aligha. Steril, izolált, kiragadott helyzetek gyakorlása, vagy játék közben lesz több mérkőzésszerű játékhelyzet? Nyílván játék közben… De komolyan, ez tényleg bonyolultnak tűnik? Pedig elég lemenni egy játszótérre és megkérdezni egy 5-7 éves gyereket, hogy mit szeret a fociban, a párharcot, vagy játszani?

Mondjuk, hogy mi milyen fineszesek vagyunk, meg, hogy a magyar találékonyság, rafináltság… csak, hogy ez görcsöt kapott az elmúlt 30 évben! Mert párharcolunk! Ha én fineszes vagyok, akkor párharcolni akarok, vagy cselesen kikerülöm a párharcot? Az analógiák tana szerint a ninja ha nyílt harcra kényszerül, akkor valahol hibázott. Miért? Azért mert ő az álcázás, a lesből támadás, a fortélyok nagymestere. Sosem támad szemtől szemben; mire az ellenfele észbe kap, már vége is a küzdelemnek. 

Érdekességként megemlítem: az Anderlecht U12-es csapata nem párharcol. Tavasszal jártak nálunk, és az edzőjük elmondta, ők játékhelyzet megoldásra tanítják a gyerekeket. Valami lehet is benne, mert tönkrevernek mindenkit... 

Tegyük fel, beiratkozol egy edzőképzésre

Az egyik előadásban 5-7 éves gyerekeket párharcoltatunk előtted, a másikban a magyar tradíciókról és fineszes játékról beszélünk neked, majd a harmadikban alakzattartó gyakorlatokat, sablonokat tömünk a fejedbe, végül a negyedik előadásban arról beszélünk, hogy kreatív játékosokat kellene nevelned. Akkor most játszunk, vagy sem? De ha nem, ha harcolunk, akkor miért nem azt tanítjuk meg neked, hogy hogyan kell a gyerekeknek a másik gyereket párharcban legyőzni? Minek akkor a magyar stílusról az előadás, minek ezzel húzni az időt, összezavarni a fejedet? Meg kéne érteni végre, hogy még nincs egységes filozófiánk, addig gondolatunk sincs, ami fizikálisan kikristályosodhatna a stílusban. 

Hibát hibára halmozunk 

Olyan információkkal béleljük ki az előadásokra lelkesen érkező edzők fejét, melyek kioltják egymást – mint, mikor az egyik hullám kioltja a másikat. Az képzésről hazatérő jó szándékú edző érzi, hogy valami új rezgés kapcsolódott be a szervezetébe, de nem érti mi az és hogyan bánjon vele… Végül marad a megszokásainál, mert az egymásnak ellentmondó információk hamarabb kioltják egymást, mintsem áttörhetnék benne a görcsös zárlatot. 

Persze az edzőképzők is jó szándékúak, hisz végeredményben nyitni próbálnak. Kár, hogy ezzel a jó szándékukkal egyelőre csak a pokolba vezető utat tudják kikövezni. 

Segít az analógiák tana, segít a logika, segít a rendszerelmélet és a józan paraszti ész abban, hogy akinek ezt meg kell tenni, az rendszerezze a gondolatait, és görcsöktől mentes, egy irányba haladó intenzív rezgésekkel robbantsa szét a jelenlegi diszharmóniát! 

Bennem bekapcsolódott egy relé. 

Ennek megvannak az eredményei is, amit meg fogok osztani az olvasókkal.

Mert ki mint vet, úgy arat. 

Mivel azt már tudjuk, hogy az 5-7 éves gyerekek párharc oktatása adja a „harcoljatok” focit, sok piros lappal, dagadt bokával és nemzetközi kupából való kiesésekkel, már csak az a kérdés:

vajon mit adna a magyar focinak a JÁTÉKHELYZET MEGOLDÁS OKTATÁSA?

Kun István