2013. február 27., szerda

Kincskeresős (komoly) játék

Ha követed a munkám és az írásaim, olvashattál már tőlem hideget, meleget – de ilyet még nem. Most játszani hívlak, méghozzá egyfajta kincskeresőset. Lehet, elsőre másként gondolod majd, de hidd el: ez a játék nagyon is komoly...
...még annál is komolyabb.

Hallottál már a Szent Grálról?
Ez egy titokzatos körülmények között elveszett ereklye, amelyből a történet szerint Jézus urunk ivott az utolsó vacsorán, és amelybe a keresztről való levétel után Arimateai József a vérét felfogta. Józsefet Jézus feltámadása után megvádolták a holttest eltulajdonításával. Börtönbe zárták, ahol étlen-szomjan tartották, ő mégis életben maradt, mert táplálékát a Szent Grál biztosította, amelynek őrzője volt.

Habár a Grált évezredeken keresztül egy kehelyként ábrázolták a festményeken, és így is élt a köztudatban, mára sokak úgy vélik: korántsem biztos, hogy valóban kézzel fogható tárgyról van szó…

Mit szólnál, ha azt mondanám: a labdarúgásnak is van Szent Grálja?
Akarnád tudni, mi lehet az a valami, ami a világ minden pontján működik, bármely felnőtt vagy gyerek focicsapatnál? Ami állandó sikerhez segíti azt, aki birtokolja?

Ennek a kincsnek a Hatalma abban mutatkozik meg legjobban, hogy nem csak a rendszeresen, profi csapatban játszó és hivatásos focistáknak hoz dicsőséget. Annak is működik, aki csak néha napján rúgja a labdát, barátok között, kis csapatban.

A futballsport „varázsos kelyhe” nemrég megcsillant.
Jó őrző módjára vigyáztam a fényt, nem irányítottam rá egyenesen, mégis, akadt közöttetek néhány éberen figyelő, akiknek feltűnt előző blogbejegyzésemben a ragyogás, és ők komolyan kutatni kezdték ezt az Erőt: a labdarúgás Szent Grálját. Látva elszántságukat, ebben a bejegyzésben most nyilvánosan is arra biztatlak téged és mindenkit:
Keressétek meg ezt a kincset!
Aki nyitott szemmel és szabad elmével kutat az rátalálhat, s vele övé lesz ez az Erő és a Hatalom.

 
A feladat egész embert kíván.
A célig rengeteg a buktató, sok a félrevezető információ, a veszélyes csapda. Éppen ezért, aki elsőként leírja és megküldi nekem, hogy mi a labdarúgás valódi Szent Grálja, az elismerésemként tőlem is jutalmat is kap. Hogy mit? Legyen annyi elég, hogy egy garantáltan ritka, és személyre szabott jutalmat.

Kalandra fel!
De csak komolyan.

Kun István

Megjegyzés: Az előző blogbejegyzésen kívül könyvekben és a focipályákon kell kitaposni az ösvényt, amely elvezet a Grálhoz, illetve – tapasztalatból mondom – jó segítőd lehet még az alábbi pár sor:

1, Quintesszencia (quinta essentia a. m. ötödik valóság). Eredetileg az éter megnevezésére szolgál, amely a tűz, viz, levegő és föld után az ötödik elem s minthogy ez az ötödik elem a legfinomabb, a legkiválóbb, a szó ezt az általános jelentést kapta: valamely dolog legbelső mivolta, leglényegesebb tartalma, elve, kifejezése.
Forrás: Pallas Nagylexikon

2, Materia prima. Materia ultima. Prima Ens. Prote hyle. Materia nostra. Materia secunda. Materia prima Hermetica. Alatta azt az anyagot értették az alkémisták, amelyből felépíthető a bölcsek köve. Egy tiszta, könnyű, szellemszerű fénynek, életnek gondolták ezt, máskor láthatatlan lénynek, szellemi tűznek, tüzes spiritusznak, amely mindenütt jelen van, de egyik testben több, másikban kevesebb. Az alkémista első feladata volt megtalálni azt az anyagot, amelyben a legtöbb van. Materia prima volt az antimonit, a mercurius, a vitriol stb.
Forrás: Szathmáry László: Magyar alkémisták

5 megjegyzés:

  1. Szerintem a játék öröme a futball "szent grálja". Sajnos éppen ezt öli ki a futballból a teljesítménykényszer, a pénz, a rivalizálás, stb. Jó lenne, ha legalább a gyerekeknél megmaradhatna...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Andor!

      Légy szíves az isti.istvan@gmail.com címre írd meg az email címedet.

      Köszönettel:
      Kun István

      Törlés
  2. A Szent Grála a Flow, az áramlás.

    VálaszTörlés
  3. Szerintem a futball Szent Grálja pontosan ott van, ahol a hitünk a Stigmata cimű filmben /ez egy idézet a Bibliából/, és ahol az erő a Star Warsban. Minden az lehet, ami bennünk van és , ami körbevesz bennünket. Ha látjuk, ha akarjuk látni és ha elég nyitottak és befogadóak vagyunk, akkor láthatjuk, érezhetjük. Ha valakiben megvan ez a képesség és észre tudja venni, az tudja ezt élvezni, értékelni, és örömét leli benne, sőt át is tudja adni. Valakiben ez a képesség soha nem is volt meg, vagy már nincs meg, így nem tudja ezeket érzékelni, és ezért nem is hisz benne, hogy létezhetnek ilyen megfoghatatlan dolgok. Sőt a látni képes embereket is elutasítja.

    idézet a Stigmata című filmből:

    “Isten országa bennetek van,s körülöttetek.
    Nem fából és kőből épült házakban.
    Hasítsd szét a fát és én ott leszek,
    emeld fel a követ és megtalálsz…”


    Yoda mester idézete:

    http://www.youtube.com/watch?v=M_QcRPNfUue
    angolul
    http://www.youtube.com/watch?v=GITb6rzpTWM
    magyar felirattal

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://www.youtube.com/watch?v=GITb6rzpTWM&list=FLqIPaOe6PgdmaVEPFOQ5ToA&index=14

      http://www.youtube.com/watch?v=M_QcRPNfUuE

      Törlés

Kérlek, megjegyzés írásnál mindig légy udvarias, és vállald a neved. Köszönöm!