cvÁtfogó tanulmány a hazai labdarúgó utánpótlásedzőkről, 10 év gyakorlat, és 6 év kutatómunka tapasztalatai alapján. Célja, hogy érthető, átfogó képet, valamint egy működő megoldást adjon a témában. Ha valami kimaradt, vagy hozzászólnál, kérdeznél, írd meg megjegyzésben, vagy közvetlen e-mailben az istvan@kiddy11.hu e-mail címre. Minden levélre válaszolok. Kun István www.fociforradalom.hu
(A cikk végén ajándék! 11 egyszerű, de hatékonyan alkalmazható tipp, gyerekfutball edzőknek)
Puskás stadion 2009. 04. 01. Magyarország – Málta 3:0
Érezhető az eufória, hazánk egy emberként ünnepel.
A futball népszerűsítéséhez hatalmas injektáció ez a győzelem.
A nagyjából 36 000 nézőből több mint 10 000 az ingyen jeggyel beengedett gyerek. Remek a marketing, hisz kell-e ennél több a srácoknak, hogy belelkesedjenek, és engedve álmaiknak beiratkozzanak egy fociklubba? Nem. És rögtön felmerül a kérdés. Hogyan lesznek képesek a hazai klubok és szervezetek fogadni, a válogatott sikerén felbuzduló 6-12 év közötti gyerekeket?
Mert szakember még nincs, aki érdemben foglalkozzon a foci megnövekedett népszerűsége miatt jelentkező gyereksereggel....
Az MGyLSz adata alapján ma a felnőtt-válogatott szintjén vagyunk a legközelebb a világ elitjéhez – ez látszik a mostani selejtező sorozatban is.
Azonban minél lejjebb megyünk a korosztályokban, annál messzebb kerülünk az elittől.
Feltétel rendszerében a magyar gyerekfoci fényévekre van tőle, de még a középkategóriától is.
Örüljünk, lelkesedjünk – és cselekedjünk! A megérintett, és valóban kiaknázható pozitív erőt, a sport felé forduló gyerekek tömegeit most kell a tettek mezejére vinni, ha nem csak 50 évente szeretnénk nemzetközi futballérdeklődésre számot tartani.
Mert mi történik, ha nem tudják képzett szakemberek fogadni a sportág utánpótláscsapataiba beözönlő gyerekeket? Hiába volt a jó marketing, a tömegesítés kudarcot vall, és a magyar foci újra elveszti potenciális alap bázisát, a fiatalokat. Ez az a felismerés, ez az a hangulat, aminek most mozdítania kell, ami elsöpörheti a jelenlegi rendszert, s vele a régi beidegződéseket.
A tehetséges focistagyerek szülőjeként, edzőjeként Te is tevékenyen alakítod a magyar futballt!
Vele szemben támasztott mostani elvárásaid, tetteid határozzák meg, mi vár rá, és ezzel együtt a sportágra is a közeljövőben. A mai óvodások, kisiskolások, fiatal játékosok azok, akik nagypályára lépve újra elhozhatják hazánknak a nemzetközi futball sikereket – az elismerést. Szakmai képzésükben, nevelésükben hatalmas szerep jut közvetve a szülőknek, és közvetlenül a gyerekfutball edzőknek.
A munkáját háttértudás és szakértelem nélkül végző edző megfosztja a kisgyereket álmaitól.
Hiába abban a tehetség és ambíció, egy emberileg és szakmailag nem felkészült edző már 6-7 évesen becsukja az álmok előtt a kaput, mert nem megfelelő impulzusokat ad át, a kora miatt még könnyen alakítható, és befolyásolható gyereknek.
Megdöbbentő, de a hazai utánpótlásedzőknek – tisztelet a valóban csak néhány kivételnek - fogalma sincs róla, hogyan kell a gyereket labdarúgásra tanítani.
E ténynek semmi köze divatos indokokhoz: a gazdasági válsághoz, Obamához, a globális felmelegedéshez, Gyurcsányhoz vagy Beja asszonyhoz.
Mi magunk, edzők tehetünk arról, hogy a túlélésre játszva legtöbbünk mindig a könnyebb utat választja. Hogy a sportág perifériájára szorultan, bosszúból fegyvert ragadunk, és megengedjük magunknak a lustaságot, igénytelenséget, az inkvizíciós nevelési módszereket, csak, mert a szakma nem becsüli itthon a gyerekfocit – és ezzel együtt munkánkat sem. Miért van ez így?
A magyarázkodás olyan, mint az a bizonyos lyuk – mindenkinek van, de senki nem kíváncsi rá.
Mostani felnőtt labdarugóink sikereinél jóval csendesebben, de most is zajlik az a dráma, melyben cirka 30 000 leigazolt gyerekjátékos, szüleik, rokonaik, és kb. 5 000 edző a főszereplők (nem szólva a több tízezer, hobbi csapatokban, alkalmi edzőkkel játszó gyerekekről), ezért enyhén szólva felelőtlenség, egyetlen „Tudom is én?” legyintéssel elintézni, a szép számban akadó pro és kontra érveket.
Íme 5 fontos tény abból a világból, melyet szülőként, utánpótlásedzőként mindenkinél jobban kellene ismerned – a gyerekek és a futballsport összefüggésének világából.
1. Magyarországon nincs olyan szakma, hogy futballedző
Pláne olyan, hogy utánpótlás futballedző.
Országos szinten 8 egyetem és főiskola oktathat futballt, ők adják az úgynevezett UEFA"B" Licence képesítést. Az MLSZ, mint szakszövetség tartja az UEFA"A" és PRO Licencet. Azonban bármelyiket is végzi el valaki, felnőtt labdarúgó képzést kap, a tananyagban csak érintőlegesen szerepel az utánpótlás oktatás. A testnevelő tanári diplomát nem fogadja el a szakszövetség, az UEFA licencet pedig az állam nem fogadja el. Így, ha a törvényeket szó szerint nézzük, nem létezik olyan szakma, hogy labdarúgó edző.
E helyütt összevetni a papírformát a gyakorlattal olyan, mint Ford Fairlane szerint Zuzuval beszélgetni. Enyhén szórakoztató, de leginkább fájdalmas.
Az MLSZ labdarúgó edző képesítési követelményeiben, az utánpótlás csapatok edzőire vonatkozó indokolás a következő: „Az MLSZ versenyrendszerében szereplő sportszervezeteknél edzői feladatot ellátó sportszakembereknek a 157/2004. (V.18.) sz. Korm. rendelet jegyzéke (az állam által elismert, a sport területén képesítéshez kötött tevékenységekről) 4. pontja alapján edzői tevékenység, sportolók versenyre való felkészítését csak minimálisan sportoktatói végzettséggel rendelkező személy láthatja el.”
Hogy is van ez?
Konkrét példa. Az utánpótlásedzőnek készülő Zoli, felutazik Budapestre, és lelkesen beiratkozik a TF Sportoktatói Tanfolyamára, melyet X forintért Y alkalommal látogathat, s melynek elvégzése után OKJ-s végzettség üti a markát. Célja, hogy az MLSZ követelményeinek megfelelve, a tanfolyam elvégzése után szakszerűen neki kezdhessen, a falujában élő gyerekek futballoktatásának.
Első csalódására a tanfolyamon szinte semmit nem tanul a futballról. Gyerekekről, utánpótlás futballról pedig még annyit sem. Igaz, a tanfolyam elvégzésével általánosságban már mindent tud a sportoktatásról, és papírforma szerint, akár már most hazamehetne, és a markába kaparinthatna egy-két tucat 6-12 év közötti gyereket, hogy szak edze őket. De érzi, nincs még meg benne a vágyott tudás, bizony, még tanulnia kéne. (Ezzel a mentalitással jelenleg kisebbséget képvisel.) Hogy valóban „megokosodjon”, hősünk nemsokára újra pestre látogat, és beiratkozik a 8 felsőoktatási intézmény közül az egyikbe, az áhított UEFA „B” Licence képzésre.
Itt éri az újabb, második csalódása. Az utánpótlásra szánt 2, jó esetben 3 hetes (hetente egy alkalommal tartott) képzés helyett, az oktató „Gyorsan ugorjuk át!” felkiáltással, mindössze egyetlen alkalommal beszél gyerekekről, mondván: a 6-12 évesekről általában tudni illő dolgok, pontosan beleférnek ez egyetlen alkalomba. És lőn, valóban gyorsan átfutják, az 5 hetes tanfolyam második hetén már nyakig merülnek a nagypályás futballban. Mit is tehetne mást lelkes jelöltünk, mint félrevonja az oktatót, hogy ő bizony szeretné megtudni a gyerekekről, amit csak lehet, így szeretné becsülettel végigülni, az előre beígért alkalmakat.
És ekkor jön a harmadik csalódása. A tanfolyam vezető maga is felnőtt csapat edzője, így nem tud, nem is akar érdemben beszélni többet a gyerekekről. Engedve az oktató, és a többiek nyomásának delikvensünk végül beletörődik sorsába, és megszerezve az UEFA „B” Licence-t, a továbbiakban szabadidejének nagy részét idegen nyelvű publikációk olvasásával, az internet böngészésével, és a szakma „öreg rókáinak” szakmai látogatásával – azaz tapasztalatgyűjtéssel tölti. S mindeközben magához mérten igyekszik a legjobbra megtanítani saját U8-as, U9-es és U10-es csapatait, hisz a nullához közelítő utánpótlásedző tudásával, egyik napról a másikra mégis csak 35 gyerek futballjövőjéért lett felelős.
Hát így van ez.
A jelenlegi képzési rendszerben semmit nem oktatnak gyerekekről, gyerekfutballról, de a klubok csak e képzéseken megszerezhető papírokkal alkalmazhatnak valakit, mint utánpótlásedző.
Van működő megoldás! (de kérlek még ne klikkelj)
Talán már magad is kitaláltad, mi a következő pont.
2. Magyarországon nem létezik gyereklabdarúgó edzőképzés
Ez a magyar labdarúgás rosette-i köve.
A hazai utánpótlásedzők, mind saját kútfőből összeállított, szubjektív edzésterv alapján oktatják a rájuk bízott gyerekeket. Nincs vezérelv, nincs szakképzés. Nem meglepő hát, hogy – bárhogy is szépít szülőnek, gyereknek, vagy kollégának – a legtöbb esetben egy hazai utánpótlásedzőnek fogalma sincs róla, hogyan kell a gyerekeket labdarúgásra tanítani.
Az edző munkájának eredményessége, csapatának sikerében mutatkozik meg.
Mivel jelenleg nincs olyan képzési forma, vagy rendszer, melyben az edző elsajátíthatná a gyereklabdarúgás oktatásának alapjait – és itt még nem többről, alapokról beszélek – egy itthon sikeres gyerekcsapat teljesítménye, a külföldi tornán épp az utolsó helyre elég. Pedig a hazánkban futballozó gyerekek és tehetségük semmiben nem különbözik a külföldi, hasonló korú gyerekektől.
Ma, ha szülőként leviszed a gyereked első edzésére, csak remélheted, hogy az edző tudja: a gyerek nem miniatűr felnőtt.
Ezt mindenki tudja! – mondhatod. De a valóságban az állítást félresöpörik, felesleges feszültséget generálva ezzel az edző – szülő – gyermek örök háromszögében. Ha elméletben megy, miért nem veszik a gyakorlatban is figyelembe? Minden utánpótlással foglalkozó fórumon a szakemberek kihangsúlyozzák a korosztályos képzés fontosságát, arra azonban nem világítanak rá kellőképpen, hogy ezt nem lehet megtenni az adott korosztály fejlődés-lélektani ismeretei nélkül!
A labdarúgás utánpótlás hatékony, célorientált tanításához alapos, futball-specifikus ismeretekre van szükség a gyermekek pszichés és fizikai fejlődéséről, jellemzőiről. Csak ezek birtokában lehet felismerni és sikerrel megalkotni az optimális fejlődést biztosító mozgásanyagot, gyakorlatsorokat.
A legtöbb hazánkban futballozó gyerekek, az őket tömörítő utánpótláscsapatok, nem azért képtelenek fejlődni, mert nem elég tehetségesek, vagy, mert nem elég agilis az edzőjük. Azért nem haladnak előre, teljesítményük azért nem növekszik, mert a tehetségüket nem támogatja megszerezhető, a korosztállyal kapcsolatos futball-specifikus fizikai és fejlődés lélektant bemutató ismeretanyag, edzői szakértelem, és gyakorlatias, átgondolt, a modern elvárásokra is megfelelő tematikus edzésprogram.
Konkrét példa. Épp két támadó játékos viszi kapusra a labdát, miközben az edző (általában a szülővel együtt) torka szakadtából kiabál a pálya széléről a labdás kisgyereknek: „Passzolj Dani! Passzolj már!”
Felnőtt fejjel egyértelmű, hogy 2:1 ellen a legegyszerűbb az lenne, ha kijátsszák a kapust. Azonban a 6-8 éves Daninak ez egyáltalán nem magától értetődő. Az edzőnek, és jó esetben a szülőnek is tudnia kéne, hogy ő még a konkrét gondolkodás szintjén van, azaz úgy gondolja, egyedül fogja megoldani a szituációt. Gyarló dolog azt hinni, társa a passzra várva fut vele. A labda nélküli társ is csak azért fut együtt a támadással, mert ő is ott akar lenni, közel a siker pillanatához, az örömhöz. Eszébe sem jut, hogy majd megkapja a labdát, hiszen ő is úgy gondolkodik, mint a Dani, tehát biztos benne, hogy az egyedül fogja megoldani a helyzetet. De egyre hallja, ahogy mindenki üvölti „Passzolj!” – és végül már ő is ezt akarja, hiszen ha a szülei, és az edzője is ezt mondja, akkor biztos ez a helyes.
Ugye láttad már, mi szokott ilyenkor történni?
Dani megzavarodik, hiszen teljesen saját logikája ellen való a bekiabált utasítás. Hezitál, de végül enged a nyomásnak – és passzol. Ám ekkor már késő, a passz pontatlan, így végül elmarad a várva várt gól. Ami viszont garantáltan nem marad el, az a Daniban lecsapódó óriási csalódottság és értetlenség. „Miért kellett passzolnom? Egyedül vittem a kapusra, és be tudtam volna rúgni.”
Hogy miért nem ismeri Dani gondolatait az edző, már sejted. Mert nem tanulta.
Pedig, ha akarná
- megtalálhatná és alkalmazhatná Dani és a csapattársai számára legmegfelelőbb edzési és felkészülési programot
- időt és energiát szánva szabadidejéből tovább képezhetné saját magát
- a kardinális tananyagokat, tudományos eredményeket (mivel 99%-ban más országokban, idegen nyelven publikálják) lefordíttathatná, megérthetné, és feldolgozhatná saját edzéstervében
- az így megszerzett tudással felzárkóztathatná Danit és a többieket a nemzetközi trend által megkívánt szintre.
Ezzel elindulna egy folyamat, melynek végén a magyar labdarúgás visszakapná régi fényét: a stabil, nemzetközi szintű elismerést és megbecsülést.
Van működő megoldás! (de kérlek, még várj)
Hogy miért nem akarja? Miért egyszerűbb üvölteni a pálya széléről: „Passzolj már Dani!”? Íme, a válasz.
3. Magyarországon ma sem a szakma, sem az edzők nem tekintik igazi sportnak a gyerekfocit
Ahogy az előzőekben, úgy itt is fel lehet háborodni, meg lehet botránkozni – de vitatkozni nehezen lehet. Az edzők erkölcsi, szakmai, és anyagi megbecsülése ékesebben beszél bármi másnál.
Egy gyerekmeccs koránt sem olyan látványos és számottevő esemény, mint bátyja, a nagypályás futball. A rendezvényen érthető mód nem képviseltetik magukat az alkohol (pl. a sör) gyártók, az esetek nagy részében lokálisan kerülnek megrendezésre, alacsony nézőszámmal, ezért a média és a marketing értéke is elhanyagolható. Mivel a felnőttek is a nagyokat favorizálják, érthető mód, maguk a gyerekek is „felfelé barátkoznak”, idol csak a nagypályás játék és egy felnőtt játékos lehet.
Üzleti szempontból a gyerekfoci, és kapcsolódó rendezvényei jelentéktelenek, nincs benne pénz. A központilag juttatott támogatás sovány, így jellemző, hogy a sportág egyesületei nem tudnak, tehát nem is fordítanak megfelelő összeget a gyerekfocira. Nagyrészt ezek vetülete érezhető az utánpótlásedzők fizetésén, szakmai elismerésén, erkölcsi megbecsülésén.
De nézhetjük máshonnan is. Pár izgalmas kérdés, és te is érezni fogod a különbséget:
- Hallottál már *Futball VB-ről?
- Láttál már élőben közvetített *futballmeccset?
- Hallottál már a *labdarúgó bajnokság után, vakuvillogás közepette nyilatkozó világhírű *edzőt?
- Kavart már botrány egy *futballedző lemondása?
- Tudsz olyan *játékosról, akinek csillió dolláros átigazolásáról hetekig cikkeztek az újságok?
Kérlek, most a csillagok helyére olvasd oda, a gyerek szót, majd tedd fel újra magadnak a kérdéseket.
Ugye Te is érzed a különbséget?
A nagypályás játék iránt jól érezhető szélesebb érdeklődés, bizony megmutatkozik a csapatot kereső edzők törekvéseiben és vállalásaiban is. Szeretnék, ha legalább 15 év fölötti játékosokból állna az a csapat, akit majd edzeniük kell, hisz a szakma szerint „a többi csak maszatolás.” Mivel minden labdarúgóedző nagypályás csapatokat akar edzeni, a pályakezdő ovis, és kisiskolás csapatok, mint szükséges rossz vannak számon tartva.
Pedig a sportág igazi felelőssége az utánpótlásedzőket terheli.
Egy gyerek óvodáskorban elkezdett edzéseitől, az U15 eléréséig – nem nehéz kiszámolni – jó esetben is 9 év telik el. De mi történik a most (nem) létező rendszerben ez alatt a 9 év alatt, egy foci iránt érdeklődő, lelkes és tehetséges gyerekkel? Jelenleg nem működik a kiválasztási rendszer, bízzunk a természetes kiválasztódásban. Ez pedig nem más, mint az edzői szubjektivitás. Ha belegondolsz, egyetlen edzőtől függ a futballt kezdő gyerek sorsa. Az ő szimpátiáján, lelkesedésén, képzettségén áll, hogy a srác hogy ismerkedik meg a sporttal, milyen benyomás alakul ki benne, mennyit tud kihozni majd magából, a benne szunnyadó tehetségből. A természetes kiválasztódásra bízni egy sportágat kezdő gyereket nem jelent mást, mint a szerencsére bízni őt.
Hasznos! A KIDDY11 e miatt is hozta létre weboldalát. Az adatbázisba regisztráló edzők, játékosok rákereshetnek egymásra, így például egy Egerben futballt kezdő gyerek regisztrációjával, feltöltött képeivel, adataival, felkeltheti más egri edző figyelmét, de akár egy Miskolci, vagy fővárosi klub érdeklődését is. Az Európában egyedülálló weblap speciális keresőrendszerében minden regisztrált edző ráláthat minden regisztrált gyerekre, csapatra és viszont.
Mi történik hát a futballt kezdő gyerekkel az utánpótlás rendszerében töltött 9 év alatt?
Kerülhet „hobbiedzőhöz”. Neki nem csak ez a megélhetése, plusz jövedelemként, leginkább másod, vagy harmad állásnak tekinti az edzősködést. Leterhelt, így idő és energiahiány miatt az edzés célja inkább a gyerekek kifárasztása, semmint a futball alapjainak megtanítása. Edzései általában tömegsport jellegűek.
Kerülhet „kényszeredzőhöz”. Ő mentőövnek használja a gyerekfocit, mivel nincs más munkára lehetősége. Akármilyen csekély összegért elvállalja a posztot, a túlélés reményében.
Vagy kerülhet megszállott, a szó nemes értelmében teljesen „őrült edzőhöz”. Benne erős a felelősségtudat, annyira szereti a sportot, a játékot és a gyerekeket, hogy háttérbe szorítja érte magánéletét, saját karrierjét is. Ez utóbbinál kapja a gyerek a legnagyobb esélyt tehetségének kibontakoztatásához, hisz az edző megszállottságába könnyen belekeveredik a komolyabb szakmai érdeklődés is. Valószínű, a játékos itt találkozik majd a leginkább rá szabott elvárásokkal, a korához, és gondolkodás módjához leginkább illő edzésanyaggal.
Igaz, de rossz hír. A gyakorlatban a klubok a „kényszeredzőket” szeretik leginkább, pont a már leírt, anyagi kiszolgáltatottságuk miatt. „Igaz, hogy a szabályoknak meg kell felelnünk, de elég ide a Fröcsi bácsi is havi húszezerért, hisz csak 8-10 éves srácokról van szó, ez még úgysem foci. Na?” Ezt saját fülemmel hallottam. Döbbenet. Fröcsi bácsi (már a név is beszédes) amúgy testnevelő tanár korában még tényleg aktívan futballozott, és lelkesedése azóta sem csökkent a sportág iránt. Sajnos erre a gyors lábak helyett, mára inkább csak érces hangja a bizonyíték.
Mi lesz a gyerekkel, ha itt kezdi a focit? Mi történik Fröcsi bácsi csapatával pár év múlva?
Ha tovább nézel a klub örömén, amiért ilyen gazdaságos megoldást talált a gyerekcsapat edzői posztjára, láthatod, ahogy a már U15-ös srácok felkerülnek a nagypályára, és tisztán kiveheted új edzőjük elhűlt arcát is, hiszen a srácok nem tudnak sem passzolni, sem labdát kezelni, a lövésről már nem is beszélve. „Miért nem tanították meg ezeket erre? Most én kezdjek el foglalkozni velük?” A nagypályásokat oktató edző azonnal (és jogosan) hárít, úgy véli ez nem az ő dolga, és inkább nem törődik a hiányosságokkal. Oktatja az általa tervezett programot, elvárt formákat, tovább mélyítve ezzel a szakadékot a gyerekek és sport között. A számtalan Fröcsi bácsik által edzett játékosok, legtöbbször nem kerülnek be felnőtt csapatba, hiszen a nagy csapat edzője ott már nem tud mit kezdeni velük. Jöhetnek a légiósok.
És még egy érdekes dolog.
Talán te is hallottad már azt a népszerű tézist, hogy a gyerekfociban nem számít az eredmény. Ezt akár úgy is lefordíthatom: ne nyerj! „Ne nyerjek? De akkor minek az edzés egész héten? Akkor minek az a rengeteg energia, munka? A versenyen lazítsak?” Hmmm. Nem ismerős ez valahonnan? Ha játékosokban már gyerekkorban rögzül, hogy a meccsen fölösleges hajtani, mert nem számít az eredmény, ez kiütközhet majd a felnőttfejjel játszott fociban?
A magyar játékosokra, mintha mindig azt dobálnák rá, hogy lassúak a játékban, nem hajtanak. Hát, ha ezt tanulják 8-10 évig…
Van működő megoldás! (kérlek, még várj a klikkel)
Minden gyerekfoci edzőnek megvannak a maga kifogásai, hogy miért nem képezi magát – amellett, hogy nincs is hol képezze magát. Ráadásul van egy olyan tény, melytől még inkább feszülnek az állkapcsok, szikráznak a szemek az edzésen, és a pálya szélén állva is.
3. E pillanatban is, a szülők tartják el a magyar gyerekfutballt
És ezzel együtt jogot formálnak az edzők munkájával kapcsolatos határozott véleménynyilvánításra is.
Mivel kell a tagdíj, és kellenek a vele érkező támogatások is, a kis klubok és a nagy NB-s csapatok is, pénzhiányra hivatkozva, válogatás nélkül minden gyereket felvesznek, aki jelentkezik náluk. Ha az edző a magas gyereklétszám miatt kezd ellehetetlenülni, és szót emel, akkor az a válasz, hogy ha kevesebb a gyerek, akkor kevesebb lesz az amúgy sem magas fizetésed, vagy éppen a munkád szűnik meg. Legtöbbjük keserűen beletörődik ebbe, és igyekszik mihamarabb letudni az edzéseket, így, vagy úgy kezelve a játékosokat és a szülőket. De a gondolkodó edző megoldást akar, így azt mondja: rendben, értem, de szervezzük meg, legalább válasszuk ketté a csapatot a tudásszint szerint, mert a gyerekek csak hasonló tudásszintű csapatban tudnak fejlődni, sikerélményhez jutni! A válasz elkeserítő. Amíg a szülők fizetnek, addig nincs "A" meg "B" csapat, mindenki egyforma, mindenkinek ugyanazt és ugyanannyit kell játszania.
Röviden ennyit az edző saját lehetőségeivel megteremthető tehetséggondozásról és kiválasztásról.
Ha nincs kiválasztás, ha mindenkinek egyforma lehetőséget biztosítanak az edzők, esik a színvonal.
A közoktatás ama anomáliája, hogy a gyengébbeket fel kell zárkóztatni, mert mindenki azonos képzést kell kapjon, a sportban, pláne a versenysportban egyáltalán nem működik. A fejlett világban nem engedik a különböző tudásszintű gyerekeket egy csoportban edzeni, saját érdekükben mindenhol szétválasztják őket. A kiválogatott csoporton belül, függetlenül a tudás szintjétől, mindig minden játékosnak magas lesz a belső motivációja, mert minden edzésen, mérkőzésen sikerélménye van. Hajt, mert sikerélményt akar elérni és erre meg is kapja a lehetőséget. Így hát a tudásszintjüknek megfelelően kiválogatott gyerekek, függetlenül attól, hogy tehetségesek, avagy sem, a belső motiváltság miatt megállás nélkül hajtanak. Ezt a hajtást, dinamikát szeretjük a meccsekben, ezt várjuk el a lelátóról, ilyenek a „nézőbarát“ összecsapások.
Akkor miért állunk útjába már az alapoknál a fejlődésnek, a lehetőségnek?
A nagy kalapba dobott gyerekek között a jók nem hajtanak, mert azt mondják: „Minek? Az ügyetlenebb mindig elrontja, és állandóan miatta kapunk ki!” A kevésbé ügyesek egyre szorongóbbak, a végén szinte labdába sem mernek érni, mert folyton szidják őket a többiek. És mit gondolnak az edzők? „Örülök, hogy egyáltalán gyerek van az edzésen, nem hogy még kiválasszak! Folyton vitázzak, magyarázzak a szülőknek, hogy miért került a gyerek ebbe, vagy abba a csoportba?”
Vajon, ha minőségi kiválasztás lenne, minőségi munkával, akkor vonzóbb lenne a gyerekeknek a foci?
A kérdés költői. Természetesen az.
Edzőkollégák! Most azt tudom tanácsolni, hogy ha már lejött az a pár gyerek az edzésre és ilyen is, meg olyan is van benne, akkor a gyakorlatokat úgy állítsd össze, hogy az azonos tudásúak legyenek egy csoportban gyakorlás és meccs közben. A jobbaknak mindig adjunk valamilyen plusz feladatot, amitől ők is fejlődnek, illetve a gyengébb csoport is versenyben tud maradni.
A gyerekfutball világában sokszor előfordulnak a szülők által indított komolyabb, egyéni kezdeményezések is. Például, ha egy tehetősebb apuka átlátja, és megelégeli a leírt rendszert, összeáll pár másik szülővel, esetleg edzővel és kiválnak a csapatból, létrehozva egy saját egyesületet. A tapasztalat azonban az, hogy hiába a kezdeti kirobbanó lelkesedés, ezek a lelkes kis egyesületek az idő múltával beleszürkülnek a mezőnybe. Hogy miért? A válasz egyszerű. A gyerek kinövi a gyerekfoci kategóriát, és ha focista akar lenni, akkor nagypályán már valamilyen NB-s csapathoz kell igazolnia, vagy külföldre mennie. De innentől már megszűnik az apa motivációja. A klub, önmagában lehet, hogy tovább megy, de végül óhatatlan beolvad a mezőnybe, vagy integrálódik egy nagyobb csapatba.
A működő megoldás! (már csak kis türelmed kérem)
A szülők érzik, hogy a tagdíjak és a járulékos segítségek (ha apuka nyomdában dolgozik, és fusiban nyomja a klub anyagait, vagy az édesanya saját kapcsolatait megmozgatva szponzorokat toboroz) életmentőek a csapatnak. És mivel a szülő adja a pénzt, ezért jogot formál a véleménynyilvánításra. Az edzőnek innentől nincs választása: vagy egyáltalán nem lesz tekintélye, vagy ezt a tekintélyt erőszakkal tartja fent.
4. Ami marad - az utánpótlásedzők legális fegyverarzenálja
Megfélemlítés, szorongás, frusztráció.
Mivel az edzők erkölcsi, szakmai, és anyagi megbecsülés híján, általában túlórában, aligpénzért, elérhető és őket kiszolgáló képzési rendszer nélkül kerülnek „hatalmi pozícióba”, szinte úgy üvölt a megoldó képlet, ahogy maguk az edzők is. Támogatás, szakmai alapok, hozzáértés és tudás nélkül munkába kényszerítve, a tekintélyelvűségre épült gyerekedzők mára széles fegyverarzenált tudhatnak magukénak.
Mert hát ki is merné megkérdőjelezni egy határozott, tekintélyt parancsoló, a pálya széléről folyamatosan ordító utánpótlásedző szakmai hozzáértését?
Ugyan ki merné állítani, hogy nincs joguk a gyerekeket szidással, dorgálással, rádörrenéssel elmarasztalni egy-egy pályán megmutatkozó gyengébb teljesítmény miatt? És, hogy ez a gyerekben frusztrációt, szorongást, félelmet kelt? „Ugyan kérem! Bolhacsípés! Kiheveri.”
Pedig a megoldás egyszerű.
Ha edzésen tanulták volna a srácok az adott helyzet kezelését, nem lenne szükség az ordításra.
Ha legközelebb találkozol a srácaiddal, kérdezd meg őket: mit szeretnek legjobban, a fociban? A bemelegítést? Vagy ha edzésen ezerszer kell ugyanoda passzolni? Nem. Szinte mindtől azt hallod majd: GÓLT LŐNI! Ez a felismerés roppant hatékony eszköz az edző kezében, hiszen a belső motiváció mindig sokkal erőteljesebb a külsőnél. Ha erre az örömforrásra épül fel az edzés, ha a feladatok és gyakorlatok célja végül maga a góllövés, belső motivációjuk miatt a gyerekek akár 10-szer nagyobb tempót is képesek végrehajtani, mint amit Te tudnál kicsikarni belőlük. A belső motiváltság miatt később fáradnak el, így sokkal több mindent, sokkal nagyobb tempóban, sokkalta vállalkozóbb szellemben lehet megtanítani nekik, mint ha külső motivációval akarnád rávenni őket ugyanezeknek a feladatoknak a végrehajtására.
Emlékezz a kérdéssorra, a csillag helyére beszúrt „gyerek” szóval.
Munkájukban az utánpótlásedzők is vágyják a tiszteletet, így viselkedésükkel a szakma érdeklődését és figyelmét bíró felnőtt csapatok felé, az ő labdarúgó edzőiről alkotott sztereotip kép felé igyekeznek megfelelni. Az erkölcsi, anyagi, és szakmailag elismerés vágya gyakran háttérbe szorítja a gyerekedzésen a sikerélményre alapozható motivációt, az edző inkább a nagypályás kollegák ismert, gyorsabb és látványosabb útját választja, és hanghordozással, temperamentummal próbálja kemény munkáját bizonyítani, kivívni a szülők, gyerekek és edzőtársai megbecsülését.
Erre az egyik legnépszerűbb eszköz, az egyetemen, felnőttekre vonatkozó labdarúgó edzőképzésben tanult un. „utasításos” módszer. „A következő feladat az, hogy labdavezetés után a bójától rúgjuk el a labdát”, vagy, „álljunk a vonal mögé, és jelre egyszerre induljunk”, és a többi. Azonban a gyerekeket feszélyezi és zavarja egy olyan edzésvezetési stílus, melyben állandóan többes szám első személyben beszél az edző. Bár a mondatszerkesztéssel azt sugallja, hogy megmutatja nekik, mintát ad a feladat elvégzéséhez, szinte soha nem áll be, és teszi együtt a gyakorlatot a gyerekekkel. A srácok utánzással tanulnak legkönnyebben, így örömmel várják a beígért „többes számot”, de rendre csalódniuk kell. Az edző sokszor észre sem veszi, de ezzel a folyamatos ellentmondással erősen aláássa a gyerekekben saját hitelességét.
A másik közkedvelt téves motiváció a vokális ráerősítés – az üvöltés, szidás, nyilvános „leégetés”, megszégyenítés. Ha mint edző, ezt Te is rendszeresen alkalmazod, mindenki érdekében jobb lesz, ha most, azonnal leadod a kincstári mezed, és más foglalkozás után nézel. Komolyan azt gondolod, hogy a gyerekek azért nem tesznek meg valamit, mert nem akarják? Ha azt üvöltöd „Miért nem rúgod előre?”, vagy „Állj a labda és a kapu közé!”, megérdemelnéd, hogy rád is rád üvöltsenek: „Miért nem tanítod meg edzésen a gyerekeknek, mit tegyenek a pályán, éles helyzetben?”
A gyerek csak azt tudja a pályán, amire az edző edzésen megtanította őt.
Ha tisztában vagy avval, mi az, amit megtanítottál nekik, már nem kell ordítanod és gesztikulálnod. Ilyenkor elég azt a hívó szót bemondanod, amiről a gyerekek eszébe jut az adott gyakorlat, a hozzá tartozó megoldási lehetőség. Ha még nem tanulta a csapat az adódó helyzetet, akkor pedig azon kell gondolkodnod, mi az, ami kiválthatja ezt a hiányt, amivel adott esetben ellensúlyozni tudsz, és arra kell felhívnod a játékosok figyelmét. A hirtelen rádörrenés, a megemelt hangerő, a gyerekben sok mindent elér, de a motiváció garantáltan nem lesz köztük. A gyerekeknek alapvetően élesebb a hallásuk, és az érzékenységük miatt szinte sokkolja őket, ha az edző hirtelen rájuk kiabál. Mint őzikék a reflektorfényben, megdermednek, elbizonytalanodnak, és az azonnal kialakuló szorongásos érzés pszichésen és fizikailag is korlátozza őket a további tejesítésben. Ha a teljesítményük csökkenése újabb elmarasztalást, korholást hoz magával, a végeredmény megjósolásához már nem kell különösebb tehetség.
A gyerekfoci edzőnek inkább pedagógusnak kell lennie, mint sem focigurunak. Azaz a gyerekfoci edző olyan pedagógus, aki tökéletesen ismeri a foci speciális mozgásanyagának gyerekekre alkalmazható módszereit, és ezeket meg is tudja tanítani nekik.
A működő megoldás! (kérlek, várj a klikkel a következő fejezet végéig)
5. Minden gyereknek joga van a minőségi képzéshez
Függetlenül játéktudása szintjétől, társadalmi helyzetétől, földrajzi elhelyezkedéstől.
Egy gyerekközpontú, az ő igényeiket kiszolgáló környezet kialakítása, csak igény és akarat kérdése. Ha gyerekeket akarunk futballra oktatni, akkor az értük, róluk szóljon, ne pedig bosszúszomjas hatalmi harc legyen.
Minden gyereknek joga van a minőségi, szakszerű, rendszeres edzésre. Ez is csak egy szolgáltatás, és érdekes módon saját cégében sem az edző sem a szülő nem engedi meg azt a fajta nagyvonalúságot, amit megenged magának a gyerekfociban. Ha sikeresek akarunk lenni, itt is csak azt kellene követni, amit az üzleti életben: igényeket kielégíteni és minőségin szolgáltatni – gyerekeknek.
Ehhez azonban tisztában kellene lennünk néhány alapvető szabállyal.
Például, hogy nem lehet siettetni, főleg nem átugorni a fejlődés ütemét. A fejlődéslélektan és a mozgástanulás, mozgásszabályozás törvényszerűségei kimondják, hogy a szakaszok nem felcserélhetők, de megfelelő képzéssel fel lehet gyorsítani az egyes szakaszok átfutási, tanulási idejét. Az edzőknek erről nem sok fogalmuk van, nincsenek kiképezve, csak hagyományos sablonokat ismerik az alapok megtanításához. Ezért nagyolják el, ugorják át, vagy hagyják ki sokszor teljesen, egy fontosabb tanulás szakaszát, vagy egy gyakorlatsor elsajátítását. „A gyerekek is unják, én, mint edző is unom, menjünk a sokkal izgalmasabb részekhez!” Pedig azt mindenki tudja, hogy a házat az alapok lerakásával kezdik el építeni, sőt olvasni sem úgy tanul egy gyerek, hogy megkapja a Shakespeare összest.
Akkor a foci tanításánál miért térnek el ettől a fokozatosság elvétől az edzők? Nem tudják, így nincsenek felkészítve arra, hogy hogyan oktathatnák az alapokat is izgalmasnak, úgy, hogy azt a gyerekek is élvezzék.
Konkrét példa. A gyerekfocira általánosan ráragadt, hogy még nem foci, nem baj, ha mindenki egy csomóban mozog, és oda rohan, ahol a labda. „Jaj de butusok ezek a gyerekek, na majd én megtanítom nekik, hogy ne rohangáljanak össze-vissza! Dani, te a jobb szélen fogsz játszani a vonal mellett, Sanyi, te a bal oldalvonal mellett játszol, tartsátok a helyeteket, előre hátra mozgás van egész meccsen! Géza, te leszel elöl, ne gyere hátra, csak jobbra-balra mozogj el labdáért. Karcsi, te leszel leghátul, forgatod hátulról a labdát jobbra-balra a szélsőknek, vagy fel is lőheted a Gézának!”
Hogy ebből mit ért egy 6-8 éves gyerek? Nem túl sokat. Hiszen ennek a korosztálynak az a jellemzője, hogy a labda közelében orientálódjon, mert a legfontosabb neki a saját öröme, amit a játék közben a labda birtoklása jelent. A labdával való játék, a lövés, labdavezetés, cselezés jelenti az öröm forrását, nem pedig a pozícióban való ácsorgás. Ha megnézünk egy óvodást, vagy kisiskolást az udvaron, ahogy szabadon játszik a társaival, azt fogjuk látni, hogy vagy rohangálnak, vagy lázasan tevékenykednek valamin, a legritkább esetben fogjuk őket passzívan ácsorogva látni. Akkor a fociban, a futballoktatásban miért követeljük ezt tőlük? Magukban a szülőkben is van egy olyan igény, hogy a gyerek vezesse le a fociedzésen a felesleges energiáit, de e helyett pozíciós játékot tanítanak nekik az edzők, mert az a látványos, az hasonlít a legjobban a felnőtt, az igazi focihoz… a többi csak maszatolás. Pedig ebben a korban a taktika nem más, mint a technika lehető legjobb végrehajtása.
Emlékszel, mit írtam az elején?A mai óvodások, kisiskolások, fiatal játékosok azok, akik nagypályára lépve újra elhozhatják hazánknak a nemzetközi futball sikereket – az elismerést. Szakmai képzésükben, nevelésükben hatalmas szerep jut közvetve a szülőknek, és közvetlenül a futballedzőknek.
Jelenleg hazánkban a hiányos edzőképzési rendszer, a klubok alacsony költségvetése, a szülők anyagi és pártoló segítséggel elnyert jogai, és a gyerek-futballedzők munkájukkal szembeni felületessége, igénytelensége szítja a feszültséget, kritikán aluli szinten tartva a futballozó gyerekek képzését, oktatását.Pedig rövid időn belül több ezer (!) gyerek jelentkezik be egyesületeknél, kluboknál, csapatoknál azzal az álommal, hogy felnőttként ő is profi futballjátékos lesz.
Állítsd meg a tehetségpocsékolást, szerezd meg a gyerekfutball specifikus tudást, melyet alkalmazva kivívhatod a valódi erkölcsi, szakmai és (nem titok) anyagi megbecsülésed!
VEDD KEZEDBE SAJÁT, ÉS A RÁD BÍZOTT GYEREKEK SORSÁT– mert már megteheted!A MÁR MŰKÖDŐ MEGOLDÁS! (klikk)Ne kockáztasd az edzőképzési rendszer hiányossága miatti hibákat, amik miatt a legtöbb futballban tehetséges kis játékosod sohasem érheti el a megérdemelt sikereket!
Miért botladoznál saját kútfőből edzésről edzésre, mikor karnyújtásnyira tőled egy kipróbált, sikerorientált, hatékony, és tesztelt edzésmódszer?
Ismerd meg, és sajátítsd el saját otthonodban, a jelenleg elérhető EGYETLEN magyar nyelvű
KIDDY11 On-line utánpótlás futballedző tananyagot!
7 héten át, napi egy liter rostos narancslé.Ekkora befektetésedbe kerül, hogy garantálhassam Neked: a tananyaggal megszerezhető információk gyökeres, és pozitív változásokat eredményeznek majd saját csapatod, gyerekeid teljesítményében.Jelentkezz, tanuld, alkalmazd, és élvezd a gyerekek játékában mutatkozó minőségi javulást – ha hiszed, ha nem, már a legelső edzés után!
A MÁR MŰKÖDŐ MEGOLDÁS! (klikk)
Egyetértesz? Tiltakozol? Kérdeznél? Írd be megjegyzésben, vagy küldd el közvetlen e-mailben az istvan@kiddy11.hu e-mail címre. Minden levélre válaszolok.
Kun István
www.fociforradalom.hu
_______________________________________
Íme az ígért ajándék!
11 egyszerű, de hatékonyan alkalmazható tipp, gyerekfutball edzőknek, ITT!
