Kérdések

Nyitott vagyok az újra. Szeretek tanulni, gondolkodni, tapasztalni. Szeretem, hogy fejlődök, hogy a rálátásom időről időre szélesedik ugyan avval a dologgal kapcsolatban. Hajt a tudásvágy, változok.
Van egy mondás: minél többet tanulsz, annál inkább rájössz, milyen keveset tudsz. Mennyire igaz! Esetemben minél többet olvasok a futballról, beszélgetek különböző korosztályokkal és szinteken dolgozó edzőkkel, minél több edzést és mérkőzést nézek, annál jobban erősödik bennem, milyen keveset is tudok erről a szakmáról.

Ez a bejegyzésem nagyon fontos, pedig javarészt „csak” kérdések lesznek benne. Az első két kérdést a magam szavaival még megválaszolom, de a többi rád vár.

Mi a különbség az információ és a tudás között?

Információ, amit hallasz, látsz, vagy olvasol valakitől és a nélkül fogadod el, hogy saját magad is megvizsgálnád: a kapott információnak rád vonatkozóan mennyi az igazságtartalma?

Tudás, ha az említett információnak utána jársz, ha saját tapasztalatot szerzel róla, hogy a te életedre, munkádra, stb. mennyi igazságtartalommal bír.

Valaminek mindig igaznak kell lennie?

A tudományfilozófia 3. tétele: A tudomány semmit sem fogad el végső válasznak.

A tudomány mai álláspontja szerint nincs abszolut igazság. Mindenkinek megvan a saját igazsága. Nehéz megmondani, hogy mikor, mi a valóság, azonban az biztos, hogy valaminek mindig igaznak kell lennie. A kérdés csak az, hogy mi az, ami igaz és hogyan derítsük ezt ki.

Válaszra váró kérdések

A futballban mi a technika?

Mi a technikai elem?

Van összefüggés a kettő között? Ha van mi az, ha nincs miért nincs?

Mi a fizikum?

Mi az erőnlét?

Mi a taktika?

Van a technika, a fizikum/erőnlét és a taktika között összefüggés? Ha van mi az, ha nincs miért nincs?

Mi a sokat emlegetett mentális tényező?

Mi a korosztályos képzés?

Milyen életkori szakaszok, sajátosságok vannak?

Mi az, hogy szenzitív időszak?

Miben szenzitív ez az időszak a technika, az erőnlét és a taktika viszonylatában? Miben szenzitív ez az időszak a mentalitás tükrében?

Melyik életkori szakaszban mit és mi alapján kell tudnia egy játékosnak technikailag, erőnlétileg, taktikailag és mentálisan?

Mi az, hogy pedagógia?

Mi az, hogy pedagógiai érzék?

Mi az, hogy pszichológia? 

Mi az, hogy pszichológiai érzék?

Mi az, hogy edzéselmélet?

Mi az, hogy oktatásmódszertan?

Milyen oktatásmódszertanok vannak?

Mikor, melyiket alkalmazzuk és mi alapján?

Mi az, hogy mozgástanulás?

Mi a kiválasztás? Mik a szempontjai? Mikor, kiket és hogyan választunk ki? Ki, mikor, hol és mi alapján választ ki?

A futball az játék? Művészet? Munka?

Rengeteg kérdés merül fel még az egyes itt felsoroltakhoz is, de nem megyek bele a mélységeibe, mert tartok tőle, elunnád a bejegyzést. Megelégszem ennyivel, mert az a célom, hogy te is elgondolkodj és - ha ezeket a kérdéseket nem is akarod/tudod megválaszolni – saját kérdéseket fogalmazz meg és tegyél fel, akár csak saját magadnak is.

Az üzleti életben a legolcsóbb árucikk a vélemény

Nincs ez másként a foci világában sem.

Az információból akkor lesz tudás, ha saját magad leellenőrzöd, utána jársz, megtapasztalod. Amíg ezt nem teszed meg, addig minden megmarad információnak és az erről alkotott ítéleted nem más, mint az a bizonyos legolcsóbb árucikk: vélemény.

Szeretném kiemelni, hogy sem ez, sem a blogoldalamon található egyetlen más cikk sem kíván meggyőzni senkit semmiről, még akkor sem, ha esetleg egyes cikkek hangvétele erre engedne következtetni.

Az oldalon olvasható írások – még ha én utánuk jártam, kipróbáltam, vagy megtapasztaltam is őket - másnak információk, nem igazságok. Egyetlen dolgot bizonyítanak, hogy magyar nyelven tudok fogalmazni és írni, semmi többet.

Legyen az információból tudás!

Ehhez kívánok minden területen mindannyiunknak türelmet, kitartást és tartalmas, kellemes időtöltést.

Kun István

a Csendes Edző

Emeljük a szintet!

Múlt csütörtökön 536 edző gyűlt össze információra, tudásra szomjasan a gödöllői Szent István Egyetem aulájában, ahol hatodik részhez érkezett a Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központja rendezésében megtartott „Emeljük a Szintet!” labdarúgóedzőket tovább-képző sorozata.

536 edző! Le a kalappal, ez bizony óriási létszám. Az előadások témáival a központ vezetői nagyon jól ráéreztek, hogy a hazai edzőtársadalomnak jelenleg mely területen vannak igényei, milyen kérdésekre keresnek választ, mik azok a tudásbéli hiányosságok, amit pótolni szeretnének.

Magam is nagy érdeklődéssel vártam az előadássorozatot, hiszen a téma a 9-10 éves labdarúgó gyerekek fejlesztési lehetőségei voltak. Sajnos az előadóktól hallottak nem ott ingereltek körmölésre, hanem már később, itthon. Ennek eredménye lett ez a bejegyzés.

Elöljáróban

Mielőtt jobban kibontanám az ellentmondásoktól és zavaró részletektől dagadó csomagom, hadd hívjam fel a figyelmét azoknak, akik ott voltak, egy nagyon hatásos kommunikációs fogásra az egyik előadáshoz kapcsolódva. Az említett prezentáció a 9-10 éves gyerekek pszichológiai jellemzőiről szólt és két kis videó zárta. Az első videón egy orosz futsal edző épp felrúg egy 9-10 év körüli kis játékost. Hogy ez miért történt, csak találgatni tudok, a videón nem voltak láthatók az előzmények. A második videón világsztár futballisták sérült és ép gyerekekkel valamilyen megértő, emberi gesztust gyakoroltak. Tényleg felkavaró és megható néhány perc volt, de az érzelmi hullámvasutazás végére érezhetően összezsugorodott az előadáson addig elhangzott konkrétumok mibenléte, átadva helyét a hallgatóság „Milyen jó előadás volt!” illetve „Nagyon szimpatikus az előadó!” jellegű lelkesedésének.

Ügyes.

Most pedig jöjjön a csomagbontás.

A dinamikus sztereotípiák fogalma

Az első két előadás, amely a 9-10 éves gyerekek pszichés fejlesztési lehetőségeiről és az edzésvezetés, edzésfelépítés, edzésmódszertanról szólt, csalódásomra még mindig a dinamikus sztereotípiák fontosságáról és kialakításáról szólt. Aki olvasta, annak nem mondok újat azzal, hogy R. Schmiedt „Motor Control and Learning 5th Edition” (Mozgásszabályozás és tanulás 5. kiadás) című könyvében kiemeli, hogy a sporttudomány fejlődése és a vizsgálati eljárások korszerűsödése és pontosságának növekedése őt magát is arra serkenti, hogy amit korábban a dinamikus sztereotípiákról írt, azt felülvizsgálja. Ezt rögvest meg is teszi az említett könyvben.

Az első két előadáson nem hangzott el a dinamikus sztereotípia fogalma, csak annyi, hogy sablonok, automatizmusok. Gondolom azért nem tértek rá ki bővebben, mert feltételezték az ott ülő 536 edzőről, hogy tudják. Szeretném hinni, hogy ez így van, mégis, itt és most pótolnám a hiányt.

A dinamikus sztereotípia Pavlovtól származó kategória. Az akarati cselekvés túlhaladott modellje, amely az idegrendszeri működés alapjának a feltételes reflexeket tekinti. A dinamikus sztereotípia jelentése, hogy adott ingerekre a feltételes reflexeknek mindig azonos sorozata mobilizálódik, dinamikus egészet alkotva. (További információ ITT)

Az első két előadásból egyértelműen kiderült, hogy a játékhelyzetekre dinamikus sztereotípiákat kell kialakítanunk a gyerekekben. Egy játékhelyzetre 5-6 dinamikus sztereotípiát kellene minden gyereknek tudni, a profi játékosnak már 10-12-t, ez a nemzetközi szint.

Bennem felmerült az első kérdés: ha a dinamikus sztereotípia fogalmából indulunk ki - ami kimondja, hogy egy adott ingerre mindig ugyanaz a feltételes reflexek azonos sorozata mobilizálódik - akkor egy játékhelyzetre hogyan tudunk akár csak 5-6 dinamikus sztereotípiát is megtanítani a gyerekeknek?

A játékhelyzet fogalma

A játékra jellemző az állandóan változó helyzet, amelyben a játékosok – legyenek labdát birtokló támadók vagy labda nélküli védők – folyamatosan kezdeményeznek és alkalmazkodnak (Baranya István).

Fogadjuk el ezt a játékhelyzet fogalmának.

Vajon mennyi játékhelyzet van a labdarúgásban? 10? 100? 1000? Esetleg végtelen? Ne feledjük, egy profi játékosnak egy játékhelyzetre 10-12 dinamikus sztereotípiát kellene tudnia.

Hogy néz ki egy ilyen dinamikus sztereotípia? Milyen a formája, mekkora a mérete? Hol található? Az agyban? Az agy melyik részében? Az agysejtben? Az agysejt melyik részében? A sejtfalban, vagy a sejtmagban? Amikor aktivizálódik, az hogyan történik? Mi történik akkor?

A játékhelyzetek fogalmában azt találjuk, hogy a játékosok a játékra jellemzően folyamatosan kezdeményeznek és alkalmazkodnak. A dinamikus sztereotípiák fogalma alapján nem képesek erre az alkalmazkodásra, hiszen egy adott ingerre csak egy adott választ képesek adni.

Újabb kérdés: akkor most, hogy is van ez?

Még egyszer hangsúlyozom, úgy ültük végig az előadásokat, hogy az előadók ezeket a fogalmakat nem magyarázták el.

A kreativitás fogalma

Az előadássorozaton természetesen feltűnt régi ismerősöm is, a „Képezzünk kreatív, gondolkodó játékosokat!” szlogen.

A fentiekből azért talán már te is látod, hogy ahogy ezt elmondták nekünk, úgy ez igen döcögősen fog megvalósulni. Talán ezért is kaptuk az újabb mankót, ami az edzőképzés ajánlásával hónunk alá dugott Bemutatás – Magyarázat – Gyakorlás – Hibajavítás - Alkalmazás oktatásmódszertani modellje volt. A modellel kapcsolatos előadásban felhívták a figyelmünket, hogy a kérdéseken keresztüli oktatás sokkal hatékonyabb, mint a frontális módszer. A „trying and fault”, vagyis a próbáld és hibázz módszer - amely hagyja a játékost szabadon gondolkodni és kérdésekkel segíti rátalálni a jó megoldásra - azonban szöges ellentétben áll a Bemutatás – Magyarázat – Gyakorlás – Hibajavítás – Alkalmazás oktatásmódszertani modelljével.

Megkérdezném: akkor most melyiket alkalmazzuk?

Visszatérve a Bemutatás – Magyarázat – Gyakorlás – Hibajavítás – Alkalmazás modellre, nekem ez leginkább a modelltechnika elsajátításának oktatástechnikáját jelenti. Hiszen ha bemutatom az adott mozgás helyes végrehajtását, majd elmagyarázom, hogy hogyan is kell ezt végrehajtani helyesen, azután a gyakorlás közben folyton kijavítom azt, ami nem olyan végrehajtás, mint amit bemutattam és elmagyaráztam, akkor ez egy modelltechnika lesz, amit alkalmazni fog a játékos.

Kérdem én: hol van ebben a folyamatban a kreativitás?

Még egyetlen egy edzőképzésen sem találkoztam a kreativitás fogalmával, ezért csak a pszichológiai tanulmányaimra hivatkozhatok. „A kreativitás alkotóképességet, teremtőképességet jelent, amely során a különféle képességek szerveződése lehetővé teszi az elszigetelt tapasztalatok összekapcsolását, újszerű értelmezését és új formában történő megjelenését.”

„Guilford szerint a kreativitás a divergens (széttartó) gondolkodásban nyilvánul meg. A divergens gondolkodás teszi lehetővé egy probléma több oldalról való megközelítését annak megoldása során, illetve olyan elemek összekapcsolását, amelyeket rendszerint egymástól függetlennek, vagy össze nem illőnek tartunk. A divergens gondolkodást segítő feladatoknak egyszerre több helyes megoldása is létezik.

Összefoglalva a divergens gondolkodás megmutatkozik:

• A problémák iránti érzékenységben
• A gondolkodás könnyedségében (fluencia), amely a szavak, gondolatok közötti kapcsolatok gyors képzésében nyilvánul meg.
• A gondolkodás rugalmasságában (flexibilitás), ez teszi lehetővé a megoldások célszerű variálását.
• A gondolkodás eredetisége (originalitás), a szokatlan megoldások képességében rejlik.

Az intelligencia a divergens gondolkodással ellentétes konvergens (összetartó) gondolkodáson alapszik. A konvergens gondolkodás lényege, hogy egy adott probléma megoldásánál, már a jól bevált megoldást, sémát alkalmazzuk.
Többen is vizsgálták, hogy melyek azok a személyiségjegyek, amelyek az alkotó embert jellemzik. Cropley a kreatív ember a következő tulajdonságait említi:

• Változásra törekvés
• Merészség
• Impulzivitás (kevésbé képes kontrollálni magát)
• >A fegyelmezetlenségre való hajlam, az általuk elért cél érdekében
• Nyitottság az új elképzelések iránt
• Nonkonformizmus
• A tekintély megkérdőjelezése
• Gyors, rugalmas reagálás az új helyzetekre.”

(Forrás: http://old.ektf.hu/hefoppalyazat/pszielmal/index.html)

Az első két előadásban elhangzott általános információk arra tökéletesen megfelelnek, hogy egy zárt készségű sportág (például szertorna) mozgástanulási alapjait lerakja. Azonban a nyílt készségű sportágak (például labdarúgás) mozgástanításában ez ma már nem hatékony módszer.

A „Differential learning” módszer

Bejegyzéseimben jómagam már sokat írtam erről a dilemmáról, ezért a magam gondolatai ismétlése helyett most egy tudományos cikk részleteit és a teljes cikk elérhetőségét szeretném neked átadni.

“A „Differential learning” módszer (Schöllhorn 1997)
Az újfajta edzés- és oktatási módszer alapját a dinamikus rendszerek viselkedése alapján dolgoztuk ki, a dinamikus komplex rendszerek önszervező tulajdonságának figyelembevételével (Vass–Schöllhorn–Molnár 2006a). Röviden megemlítjük, hogy az ilyen rendszerek általában stabilak, de a stabilitást a környezetből folyamatosan érkező apró zavarok befolyásolják. Ezért a rendszer csak úgy képes megőrizni stabilitását, ha folyamatosan alkalmazkodik a környezeti feltételekhez a fenntartható stabilitás érdekében (Kelso 1997). Ezt a gondolatot a sportmozgások területére lefordítva azt mondhatjuk, hogy a tanuló minden foglalkozás, verseny alkalmával törekszik rá jellemző stabil technikával végrehajtani a feladatot, de mindig vannak olyan külső zavarok (fluktuációk), amelyek ezt a stabil végrehajtást megpróbálják megakadályozni (Kelso 1999). Ilyen zavaró tényező lehet az időjárás, a fáradtság, a motiváció, a verseny időpontja, a versenyző bioritmusa stb. Ezért a tanulónak a sikeres végrehajtás és eredményesség érdekében folyamatosan alkalmazkodnia kell. E felismerés edzésbeli gyakorlati következménye, hogy a sportolóval nem a „cél” vagy a modelltechnika gyakorlása, ismétlése az elsődleges feladat, hanem a végrehajtások során felfedezett apró fluktuációkhoz történő alkalmazkodás.
Röviden összefoglalva:
a tanuló alkalmazkodóképességét és nem a mozgásreprodukáló képességét kell fejleszteni ahhoz, hogy hosszú ideig sikeres és eredményes legyen. Szerencsére az emberi idegrendszer rendelkezik azzal a képességgel, amely lehetővé teszi a tanulók számára az alkalmazkodóképesség hatékony fejlesztését. Mindannyian tudjuk, hogy az idegrendszer képes az intrapoláció és extrapoláció műveletek elvégzésére. Az előbbi azt jelenti, hogy az idegrendszer sikeresen képes olyan mozdulatsor kontrollálására, amely már ismert, előzetesen végrehajtott mozgássorok közti tartományba esik. Az extrapoláció pedig olyan mozgássorok koordinálását teszi lehetővé, amelyeket a tanuló eddig még soha nem hajtott végre. Megfelelő edzéssel ezeknek az idegrendszeri képességeknek a tökéletesítésére kell törekedni. Elsődleges célnak jelölhetjük meg tehát az idegrendszer intra- és extrapoláló képességének fejlesztését az edzések és az iskolai testnevelés során annak érdekében, hogy a stabil mozgássort zavaró külső környezeti hatásokat a lehető leghatékonyabban módosítani tudjuk. Mivel az egyéni különbségek meglehetősen nagyok, a tanár feladata az, hogy rávezesse a tanulót arra, miként találja meg az utat – figyelembe véve a fizikális és mentális képességeit – saját stabil technikájának és idegrendszeri alkalmazkodóképességének fejlesztéséhez. Más szavakkal kifejezve: a tanárnak olyan gyakorlatsorok összeállítására kell törekednie, amellyel a tanítványt rákényszeríti a gyors és kitartó alkalmazkodásra a mozgásreprodukáló képesség fejlesztése helyett. Ezzel közvetett módon megadja a lehetőséget arra, hogy a gyakorlók a saját antropometriai adottságaik mellett a lehető leghatékonyabb és legstabilabb technikát fejlesszék ki.”

A klasszikus blokkrendszerű gyakorlás
és a „differential learning” módszer közti különbség

A játékhelyzet megoldásokban az alkalmazkodást jelölte meg a fogalom, mint az egyik kulcsszereplőt. Az ábrán is jól látható és az eredeti cikkben is elolvasható, hogy a „differential learning” mennyivel hatékonyabban segíti elő a mozgástanulást a labdarúgásban.
„Cikkünkben bepillantást nyertünk a Schmidt-féle sémaelmélet és a Schöllhorn-féle megkülönböztetett tanulás elméletének (differential learning) alapjaiba, illetve azok lényeges elméleti és gyakorlati különbségeibe. Bár mindkét módszer a variábilis gyakorlásra helyezi a hangsúlyt, az előbbi nem veszi figyelembe azt a dinamikus rendszerek viselkedésének tanulmányozásából következő tényt, hogy a rendszer stabilitása csakis a folyamatos alkalmazkodás alapján állhat fenn.
Ebből a lényeges elméleti különbségből fakad a gyakorlati tanítás strukturális különbsége.
Míg a sémaelméletnél a feladatok ismétlése és variabilitása, ezáltal a mozgásreprodukáló képesség fejlesztése kerül előtérbe egy kevés alkalmazkodóképesség-fejlesztéssel, addig a megkülönböztető rendszerű tanulás, a „differential learning” módszerénél a mozgásreprodukáló képesség a szervezet alkalmazkodóképessége fejlesztésének az eredménye. Ez pedig úgy érhető el, hogy nincs ismétlés a feladatok végrehajtásában, csak variabilitás, alkalmazkodás. Tehát azzal, hogy az edző/tanár megnöveli a „külső zavarokat” a mozgástanulás folyamatában, eléri azt, hogy a tanuló önszervező módon sajátítsa el a számára leghatékonyabb, a saját adottságaira szabott technikát.”
(Forrás: http://epa.oszk.hu/00000/00035/00115/2007-07-ta-Tobbek-Uj.html)

Vagyis a dinamikus sztereotipiák elméletével és gyakorlatával is lehetne azonosulni akkor, ha konkrétan megadnák a tanfolyamokon azt, hogy melyik életkorban, milyen játékhelyzetek a jellemzők és erre milyen dinamikus sztereotipiák a megoldások és azokat hogyan lehet gyakorlati szinten konkrétan megtanítani a gyerekeknek. Ha csak ez meglenne konkrétan, csak ezt megtanítanánk az edzőknek, már előrébb lenne a magyar foci. Az általánosításokkal nem fogunk előrébb haladni.

Hoztam is meg nem is

A harmadik előadás a 9-10 éves gyerekek képességfejlesztésének lehetőségéről szólt.

Nekem végig az volt az érzésem, hogy az előadót megkérték, „45 percben egyszerűsíts le a mondanivalód, nem kell a tudományos szöveg, mert azt úgy sem értik!”

Ha így volt, csak gratulálni tudok. Ez volt az a prezentáció, ami szinte egyetlen egy konkrétumot sem tartalmazott. Sőt! Az előadáson elhangzott általánosításokból én azt a következtetést vontam le, hogy a 9-10 éves gyereket minden nap edzeni kell az intézményesített (egyesületi edzés) keretei között, ahol nyugodtan terhelhető labdanélküli képességfejlesztésekkel is, igaz, csak saját testsúllyal, azonban ennek mértéke rám van bízva.

Összegzés? Amennyiben tudok valamit kezdeni ezzel az információval, akkor jó, ha nem tudok kezdeni vele semmit, akkor is, ugyanis ha nincsenek konkrétumok, tények, akkor nincs felelősségvállalás sem, akkor a következményekért sem lesz kit okolni.

„Isti, miért nem a helyszínen tetted fel a bejegyzésben írt kérdéseid???”

Ez a jó a kérdés. Maguk az előadások ebben a sorozatban úgy vannak felépítve, hogy az előadóktól nem lehet kérdezni, a szervezők szerint erre kevés az idő. Nem tudom, ki hol tölti a hétvégéit, én a magamét gyakran szabadegyetemen, ahol szintén több száz hallgató gyűlik össze egy-egy téma előadása kapcsán. Az előadás után mindig közvetlenül lehet kérdezni, vagy az előadókat téma szerint tömbösítve egy teljes előadásnyi időtartamot az előadókkal történő kerekasztal beszélgetés tölti ki. Moderátor is segíti a kérdezz-felelek lebonyolítást.

Lehet, csak az én fejemben zavaros a lé, de nem értem, szóval kérdeznék! Hogyan várják el egy edzőtől, hogy értsen mindent és magabiztosan, türelemmel megválaszolja a gyerekek kérdéseit, mikor ő maga nem kérdezhet a saját tanáraitól?

Jó pillanatok

Mert volt ilyen is. Például a délutáni edzésgyakorlatok. Igaz, formailag és tartalmilag nem igazán feleltek meg az edzőképzés fentebb említett előadásaiban elhangzó dinamikus sztereotípia elméletnek, sokkal inkább a dinamikus rendszerelméletből levezetett megkülönböztetett tanulás elméletnek. Viszont a gyakorlati foglalkozást levezető edzők nagyon jól kommunikáltak a gyerekekkel, az edzésgyakorlatok is jól voltak felépítve és a gyerekeken látszott, hogy élvezik amit csinálnak.

„Legyen nyitott a tanulásra!” – ez a mottója ennek a labdarúgóedző továbbképzésnek. Véleményem szerint ezzel nincs is baj. A magyar edzők bizonyították, hogy lelkesek, elhivatottak és nyitottak, ha tanulásról van szó.

Már csak a nyitott tanárok és a siker felé vezető, érthetően leadott tananyag hiányzik.

Kun István

a Csendes Edző

Egy szerelem margójára

Nem sokan tudjátok rólam, de gyermekkoromban nagyon sokat betegeskedtem. A „gyógyszer” és a „doktor bácsi” bizony ott volt az elsőként megtanult száz magyar szavam között és láztól homályos tekintetem nem egyszer csak a kórházban tisztult rá édesanyám bátorító mosolyára.

Történt egy alkalommal, mikor újfent verejtékben fürödve feküdtem otthon a toronynyi dunna alatt, hogy apám egy különleges meglepetéssel tért haza. Megállt a szobaajtóban, kezében zörrent egy zacskó, majd csendesen az ágyamig gurult egy piros-fehér, keményre fújt, igazi bőrlabda.

Feledve minden bajom, azonnal kihajoltam az ágyból, magamhoz szorítottam a labdát és már láttam is, ahogy az udvaron szaladok, rúgom, vezetem, cselezek vele! A bennem növekvő betegség ereje abban a minutumban megingott, onnantól semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy mikor mehetek már ki játszani? Láss csodát: néhány napon belül teljesen talpra álltam.

Fiútestvérek híján édesapám nyaggattam, hogy játsszon velem, amit ő ha tudott, meg is tett. De mivel elfoglalt ember volt, így sokat játszottam magamban. Én voltam mindkét csapat minden egyes játékosa, én voltam a támadó és a védő is egyaránt, késő délutánba hajló teljes mérkőzéseket vívtam a labda és a kaput alkotó négy tégla segítségével.

Szobámban a gyógyszeres fiolákat és a borogatásnak szánt kendőket gyorsan felváltották a képzeletbeli futballmérkőzések kellékei.

A piros és a fehér színű műanyag indián figuráim, akik mindig tettre készen, peckes lovagló tartásban álltak a számomra tökéletes futballpálya mintázatot rajzoló szőnyegen, a közöttük támadáskor süvítő színes üveggolyóim és a gólok erejétől rendre felboruló pár műanyag gombfoci kapum. A mérkőzéseken hangosan drukkolt minden autó, építőkocka, a kakukk az órában.

Emlékszem, 12 éves lehettem, mikor egy kiadós nyári zápor után hónom alatt a lasztival, ablakhoz nyomott orral türelmetlenül lestem, mikor száradnak már fel a tócsák a járda betonján?! Nagyon akartam focizni, de a szobám olyan kicsi volt, hogy abban ugyan nem lehetett… vagy mégis? Az ágyam fölötti falra kezdtem el rúgni a labdát, na persze nem nagy erővel, mert akkor az ablak, a lámpa, vagy a szekrényajtó veszélybe került volna. Óvatosan passzolgattam – most már tudom – a lábtenisz szabályainak megfelelően. Ha arra a talpalatnyi földre ahol álltam, kétszer pattant le a labda, akkor vesztettem. Ha az ágyra pattant kétszer a labda, vagy csak végig gurult rajta, szintén. Nagy ügyességet kívántak tőlem a saját magam alkotta szabályok, mivel sem az üvegessel, sem édesanyám szigorával nem szerettem volna összefutni. A szabadtéri „durr bele” lövések mellett megtanultam hát finoman bánni a labdával, mindkét lábbal, annak minden felületével.

A száraz idő nekem csak egyet jelenthetett: focit.

Az iskolaudvar betonos kézilabda pályája sokat csodálhatta a szerény személyem által megformált Puskást, Maradonát vagy Pelét, aki az öt soros beton lelátóra rúgja a labdát és az onnan visszapattanót a lehető legkevesebb érintésből egyszer az egyik, egyszer a másik kapuba küldi. Attól függően, hogy hányadik sorba rúgtam a labdát, az különböző magasságokba jött vissza, ezzel megunhatatlan és változatos, egyben életszerű játékhelyzetek adódtak. Persze ha ketten, vagy többen múlattuk az időt a pályán, azonnal elindult valami mérkőzés... a játékok tárháza kimeríthetetlen volt.

Istikéből lassan István lett, aki az egyetemen sem volt rest minden szabadidőt kihasználni, hogy focizzon. Csoporttársaimmal zsebkendőnyi területeken is képesek voltunk játszani, legyen szó akár az atlétika csarnok egy kis sarkában dúló 2:2, 3:3 elleni játékról, kapufázásról, vagy kint a pályán a kiskapura játékról.

Életemben minden nap ünnep volt, mikor focizhattam. Igaz, ma már nem vagyok igazolt játékos, de hetente legalább egyszer összejövünk és alaposan leizzasztjuk egymást a kispályán a barátaimmal. Minden egyes alkalommal az a célom, hogy legalább egy olyan tökéletes mozdulatom legyen a játék közben, amit utána büszkén felidézhetek magamnak, vagy egy sör mellett a szenvedélyemet értő és abban osztozó haveroknak.

Érdekel, miért szeretek én focizni? A válasz (nem tudományosan) elég egyszerű. Mert játék közben vagyok önmagam. Olyankor elfelejtem a külvilágot és semmi más nincs, csak az a leírhatatlan jóérzés, ami minden porcikám elönti. A foci számomra kimeríthetetlen örömforrás, ami életkortól függetlenül mindig boldogsággal tölt el. A labdarúgás végső soron önismeret. Egy jól sikerült csel, lövés vagy szerelés nem az ellenfelet győzi le, hanem a saját egót, félelmeket és gátakat. Eufórikus érzés, az eggyé válás, a kiteljesedés pillanatai ezek. Mondd, téged nem emlékeztet ez valamire?...

 “Nemcsak azért szeretlek, ami vagy, hanem amivé válok, amikor velem vagy.”

Bár ez egy klasszikus értelemben vett szerelmes idézet, úgy vélem érdemes az összefüggésén elgondolkodni a futball szakembereinek is. Amióta a labdarúgásunkból kivették ezt a mindent elsöprő érzést - amit Csíkszentmihályi Mihály „áramlásnak” (flow) nevezett -, amióta gépiesítették a labdarúgás tanítását és tanulását, azóta nincs igazi eredmény a hazai futballban, mert az a futballista, akitől elveszik a belső motiváció megélésének lehetőségét és a helyét külső motivációval töltik meg, nem lehet sikeres. Amíg teljes kontroll alá helyezzük labdarúgóinknak és elzárjuk az utat, hogy szabadon áramolhasson bennük a futball játékának ösztönös élménye, ez a semmihez nem fogható öröm és energia, addig nem lesz sikeres a magyar futball.

„A futball önkifejezés.
Az is művészet, hogy ki hogyan tudja kifejezni magát a labdával, a játékával és a mozgásával.
A jó futball mindig művészet.
A látványos játék alapja a futball szeretete.”

- Varga Zoltán

(magyar olimpiai bajnok labdarúgó, csatár, edző, a Ferencvárosi TC örökös bajnoka)

Köszönöm a figyelmed és - most is, mint mindig - várom saját gondolataid, kérdéseid, meglátásaid.

Kun István
a Csendes Edző

Ketrecharc

Ismered a Borussia Dortmund saját fejlesztésű labdarúgó képző szobáját?

A Footbonaut-ra az alkotók és a szakma széles rétege is úgy tekintett, mint a jövő tökéletes focistaképző eszköze.

A feltaláló véleménye szerint a rendszer alkalmas az edzések gyengeségeinek és hibáinak kijavítására, lehetőséget biztosít a sportoló pontos, de tempóval való játékának fejlesztésére, sőt, azt állítja, hogy 15 perc gyakorlás a ketrecben, megfelel a kapott-átvett-továbbított labdák számában egy egész hetes edzésmunkának.

Összességében a szoba rajongói az ismétlésszámban és az intenzitásban látták a siker kulcsát.

Valóban ilyen rendszer képezné ki a jövő klasszis futballistáit?

A profi futballistát az különbözteti meg az amatőrtől, hogy képes észrevenni, azonosítani, előre látni a még alakuló, de soron következő játékhelyzetet. Ebben segítségére van a többi játékos (csapattárs és ellenfél egyaránt) testbeszéde, mozgása, helyzete, illetve ő maga rendelkezik a megfelelő időzítés érzékével. Az így észlelt játékhelyzetek felismerése után a megoldásra a kognitív képességei segítségével döntést hoz, amelyet a motoros képességeivel végrehajt, majd az eredményt észleli, ellenőrzi, elemzi és innen azonnal újra is indul az előbb leírt kör.

Mivel a Footbonaut-ot egyszerre csak egy játékos tudja használni, így nem ad alkalmat a fentebb leírt profi futballjátékost jellemző játékhelyzet észlelő-felismerő-döntő-végrehajtó kör kialakítására, begyakorlására.

Az intenzitás maximumra járatása nem tanulási folyamat

A Footbonaut rendszer egy nagyon jó képességfejlesztő eszköz és bizonyos technikai elemek - mint a labda átvétele és annak pontos továbbítása - remekül fejleszthetőek is vele. Azonban a részelemek evvel a szisztémával soha nem fognak technikai tudássá összeállni, vagyis az igazi célhoz – ami a technikai elemek mérkőzésen történő eredményes és célszerű alkalmazása lenne – nem visz közelebb.

Társak nélkül, egy adott játékhelyzet észlelése és felismerése nélkül a játékos nem tud majd a pályán döntést hozni, így már a motoros végrehajtás sem lehet pontos.

Mint mindenre itt is igaz: tézis-antitézis-szintézis

A sikeres végrehajtáshoz a mai modern futball az észlelés-felismerés-döntés (kognitív képesség) végrehajtás (motoros képesség) kör gyors, minőségi alkalmazására kényszeríti a játékosokat. Az egyoldalú képzés - mint például a Footbonaut kizárólagos használata - nem fogja meghozni a tőle várt sikert, mert a fizikai végrehajtást minden esetben megelőzi a három szellemi tevékenység. Ez a három kognitív tevékenység befolyásolja minőségileg a fizikai végrehajtás sikerességét. A legtöbb mérkőzésen előforduló technikai hibának mondott tévesztés a játékosoktól nem a motoros képességek hiánya miatt fordul elő, hanem az előtte lévő három értelmi képesség hiányától vagy lassúságától.

Természetesen az egyensúlyt a másik oldalról is meg kell tartani. Hiába észlel, ismer fel és dönt valaki jól és gyorsan, ha utána motorikus akadályai vannak a végrehajtásnak.

360S - az új remény?

A bejegyzés elején látható videó 2012-es, a Borussia Dortmund a német felnőtt elsőosztályú bajnokságon jelenleg a 17. helyen áll a 18-ból...

(Forrás: Nemzeti Sport)

Tavaly a Benfica rukkolt elő egy, a Footbonautra kísértetiesen hasonlító rendszerrel, melynek a 360S nevet adták. Ebben az újítások között már ott a mozgó célpont is, de a saját véleményem ugyan az, mint a Footbonaut-nál: az elővételezést-anticipációt-játékhelyzetet a társak hiányában ez sem tudja 100%-osan visszaadni.

Persze ha lenne rá lehetőségem, szívesen beolvasztanám a magyar utánpótláscsapatok edzéseibe, kihozva belőle a maximumot. Mondjuk fél óra a ketrecben, utána 2:2 vagy 3:3 ellen betenném a társaival a gyereket egy olyan dühöngőbe, ahol nem tud kimenni a labda és csak mini/kiskapu van.

Ezt most nagyon jó volt elképzelni... de egyelőre marad a várakozás a Benfica idei eredményeire.

Kun István
a Csendes Edző

Hogyan taníts stílustaktikára egy 8 éves gyereket? (Példajátékokkal)

Polemizálunk. Vitatkozunk, ellentmondunk, veszekszünk, mikor szóba kerül, hogy a siker érekében milyen stílusú futballt kellene játszania a magyar válogatottnak és az őt segítő egész magyar labdarúgásnak. Alkalmazkodó, kezdeményező, védekező, vagy épp támadó felfogásban kellene játszanunk?

Én úgy vélem, ez jelenleg nem stílus kérdése, hanem egyel magasabb fokú filozófiai kérdés. Ezért én inkább azt kérdezném: a siker érdekében hogyan kellene gondolkoznunk-filozofálnunk a futballról nekünk, magyaroknak?

Hagyományaink kezdeményező felfogású, támadó szellemű csapatot követelnek.

Azonban a jelenlegi magyar labdarúgó közeg döntő többsége – még ha ezt valahol mélyen tudja is – pont az ellenkezőjét cselekszi. Passzív, kivárásra játszó, kontrákra építő, alkalmazkodó, biztos védekezésből kiinduló futballt játszik. Ennek „miért”-jei messzire mutatnak, és csak egy közülük a rendszer nélküliség, amiben a legtöbb szereplő sem kockázatot (fél, hogy megszűnik a munkája), sem felelősséget (kéz kezet mos) nem vállal. 

Megszokhattad már tőlem, hogy bejegyzéseimmel mindig a megoldásra törekszem, ezért most sem a további „miért”-ekre fókuszálok, hanem a lehetséges kiútra.

Ha tudom, mit akarok tenni, meg fogom találni a módszert is a megvalósításához

Ez az élet minden más területén is így működik. Ha tudom, hogy nekünk, magyaroknak a hagyományaikra támaszkodva egy kezdeményező-támadó felfogású futballt kell játszanunk, akkor erre már ki tudok dolgozni egy képzési-, oktatási- és kiválasztási rendszert. 

Taktikára persze nagyon nehéz megtanítani egy játékost akkor, ha nem ismeri a filozófiát, ha nem tud gondolkodni a játékon. Régi tanulmányaink mind arról szóltak, hogy 12 éves korig nem lehet taktikát oktatni a gyerekeknek. Mivel ez az időszak egy játékos életében a technikai elemek megtanulásának aranykora, ezért a technikai elemeket kell minél szélesebb körben és minél jobban megtanítani a gyerekeknek. Amíg valaki nem tudja a technikai elemeket, addig nem is tud játszani, ergo előbb technikai elemeket kell tanítani, és ha az már megy, akkor lehet taktikázni, csapatban játszani.

De akkor mi van azokkal a gyerekekkel, akik nem járnak fociedzésekre, mégis tudnak egymás között focizni? Ők hogyan tudják játszani ezt a játékot?

A 9-12 éves kor valóban a technikai elemek tanulásának kardinális időszaka, ennél fogva fokozottan szükséges foglalkozni ezzel a kérdéssel. Azonban az már nem mindegy, hogy hogyan, milyen módszerek segítségével. Hagyományaink azt adták nekünk örökségül, hogy a kognitív képességekben legyünk jók. Könnyíti a dolgunkat, hogy ma az egész futballvilág a kognitív képességek fejlesztésének irányába kezd eltolódni, a legfrissebb kutatások is itt zajlanak a legintenzívebben.

A gyerekek kognitív képességeinek a fejlesztését már az első foglalkozáson el kell kezdeni

Bizony. Van olyan oktatás módszertani lehetőség, amely segítségével már 6 éves kortól elkezdhető a taktikai gondolkodás-filozófia kialakítása. Az első pillanattól, már a kiválasztásnál is ezt a kooperációra való készséget kell az elsődleges szempontok egyikének tekinteni. A kognitív taktikai gondolkodás majd 10-12 éves korban, a formális gondolkodással együtt kezdődik el, és akkor válik a filozófia fizikai megnyilvánulásává – azaz stílussá.

Építő-támadó típus / Romboló-védekező típus

A gyerekek alap gondolkodása és attitűdje erre a két nagy csoportra osztható. A játékokban a gyerekek e tulajdonságaikat kell az együttműködés szolgálatába állítani versengő-együttműködő játék segítségével. Az alábbiakban mutatok neked egy jó példát, ahol 8 éves gyerekek játszanak (12 fő) egy 40x20 méteres pályán, és ahol a játékban nélkülözhetetlenné válik a kezdeményező készség a sikeres végrehajtáshoz.

Alakíts ki két 6 fős csapatot.

Helyezz el mindkét csapat saját térfelének közepén egy karikába egy-egy labdát.

Mindkét csapat a saját térfelén helyezkedik el.

A játékot elindító jel után az a feladata a csapatoknak, hogy az ellenfél térfelén elhelyezett labdát átvezessék a saját térfelükre úgy, hogy ne érintsék meg őket a védő csapat tagjai.

Mindenki csak a saját térfelén védekezhet.

Ha a támadó visszamenekül a saját térfelére, ott már nem lehet megfogni, hiszen ott ő válik a védővé. Akit megérintettek, az ott ahol van, leül. Őt, ha megérinti a saját csapattársa, akkor kiszabadul és újra aktív játékos lesz. A labdát csak labdavezetéssel lehet átjuttatni a saját térfélre, tehát átrúgni nem lehet. Amennyiben a labdavezető játékost megérintik, neki is le kell ülnie, a labdát pedig az őt megérintő játékosnak vissza kell vinnie a karikába. A támadók természetesen passzolhatnak egymásnak, a lényeg, hogy a labda átjuttatása a célterületre labdavezetéssel kell megtörténjen.

Ha szabályos gól születik, a játék megáll és mindenki visszahelyezkedik a kiinduló helyzetbe és jelre újra indulhat a játék.

A kezdeményező készség elengedhetetlen a feladat eredményes végrehajtásához.

A támadó térfélen minden játékos megfogható függetlenül attól, hogy támadja a labdát vagy épp csak átment a támadó térfélre, ennek ellenére mégis el kell menni a labdáért és azt vissza is kell juttatni a saját térfelükre, mindeközben pedig ki kell szabadítani a megfogott csapattársakat is.

A játékban azonnal és egyértelműem kiderül, ki támadó és ki védekező típusú játékos

A gyerekek persze gyorsan rájönnek, hogy ha a labda körül tömörülnek, akkor könnyen megvédhetik azt. A játék variációiban ezért a labda körül húzhatsz egy vagy akár több zónát is, ahová csak meghatározott számú védő léphet csak be - vagy épp egy sem.

Újabb továbblépési lehetőségként betehetsz a játéktérre több labdát is azokra a helyekre, amelyek kulcsfontosságúak a támadás befejezéseknél, illetve kulcsfontosságúak a védelemnek, hogy ezeket a helyeket ellenőrzése alatt tartsa.

Ha pedig már a támadás kulcshelyeit bejelölted, akkor a célfelületet is megváltoztathatod, mondjuk, hogy a támadó térfél alapvonalán kell kivezetni, vagy a kapuba kell bevezetni a labdát.

Mint láthatod, ezekben a játékokban nem a labda megszerzése a védőknek a fő célja, hanem az ellenfél megérintése. Ezzel kiküszöbölhető a fölösleges párharc, így a gyerekek a taktikai gondolkodásra fordíthatják minden figyelmüket, miközben a küzdő, versengő szemlélet megmarad, hiszen gyorsan kell futni és a megérintés is hozza a küzdelmet, párharc nélkül.

A támadóknak a legfontosabb feladata, hogy olyan útvonalat tervezzenek és találjanak, amelyben elkerülik a felesleges párharcot. Természetesen egy menekülés, akár labdával, akár labda nélkül, már magában hordozza a párharcot, azonban a cél mégis csak a testi kontaktus elkerülése.

Technikai elem gyakoroltatásaként lehet úgy is játszatni a játékot, hogy minden gyerek kap labdát. Labdavezetéssel kell közlekedniük a pályán és pl. egy jelzőtrikót kell bevinniük a kijelölt célterületre. A megfogás történhet a szokásos megérintés utáni leüléssel és az abból való kiszabadítási lehetőséggel, illetve lehet azzal akadályozni a támadókat, hogy a labdájukat elrúghatják a védők, így amíg a labdájukat be nem gyűjtik, nem mehetnek a trikóért.

Ezekben a játékokban rengeteg taktikai gondolkodásra késztetés rejlik

Mikor, hol, hogyan támadjak és mikor, hol, hogyan védekezzek? A szabályok, a labdák/trikók elhelyezése, a célterületek elhelyezése/mérete határtalanul sok lehetőséget biztosítanak a támadó-kezdeményező futball gondolkodásmódjának kialakításához.

Az ehhez hasonló és az ilyen típusú taktikai gondolkodásra késztető játékok nagyon jól felkészítik a gyerekeket arra, hogy majd amikor már a játék fizikai megjelenítéséről, a stílusról beszélünk, akkor hogyan gondolkodjanak a pályán és a kognitív képességeiket hogyan alakítsák a csapatjáték szolgálatába. Hangsúlyozom: a variációk tárháza végtelen!

A játék a legjobb tanítómester

Játék akkor is kialakul, a gyerekek akkor is fociznak, ha nem irányítják őket.

Nekünk edzőknek az a feladatunk, hogy ezt a játékot úgy tereljük játékokon és játékos feladatokon keresztül, hogy a gyerekek észrevétlenül tanulják meg az általunk megfogalmazott filozófiát.

Bár a bejegyzés címe az, „Hogyan taníts stílustaktikára egy 8 éves gyereket?”, most elárulom neked: a fenti példafeladatok bármilyen korosztályú játékosokkal működnek, így felnőtteket is sikerrel rávezetnek a gondolkodó futballjátékosokból álló eredményes csapat összjátékra.

Kultúra, filozófia, rendszer, innováció – ezek a kulcsszavai a magyar labdarúgás felemelkedésének!

Kun István

a Csendes Edző

Van egy ötletem, mit és hova tegyen be a TF

- avagy „Hogyan NEM lettem doktor” (Harmadik rész)

Augusztus végén a Testnevelési Egyetemen dolgozó vezetőtanáromtól kaptam egy e-mailt, melyben arról írt, hogy egy nemzetközi könyvkiadó cég érdeklődött irántam nála.

Olvasták az Egyetem weboldalán - mint az egyik hamarosan bekövetkező doktori védés - az angol nyelvű disszertációm és szeretnék azt megjelentetni önálló könyvként.

Van, amikor örülök, ha valaki nem végzi rendesen a dolgát. Ilyen eset ez is. 2013 szeptemberében végérvényesen eldőlt, hogy nem védhetek, de hála az egyetemi weboldal ritka frissítésének, a dolgozat az ezt követő közel egy év alatt is benne maradt és bárki számára olvasható volt ebben a kategóriában.

Miután felvettem a könyvkiadóval a közvetlen kapcsolatot, azok megerősítették felém, hogy továbbra is nagyon érdekli őket a téma és valóban szeretnék kiadni, csak bővítsem ki az írásomat a megadott kiadói paramétereknek megfelelően. Két hónapig tartó közös munka, ellenőrzés, hibajavítás és szerkesztés után most büszkén jelenthetem, hogy a doktori disszertációm könyv változata, angol nyelven, a német Lambert kiadó gondozásában már ott várja az érdeklődőket az amazon.com weboldalán.

Felemelő és egyben furcsa érzés.

A „Hogyan NEM lettem doktor” bejegyzésem első két része után adta volna magát, hogy a harmadik részben a sikeres fokozatszerzésről adhatok számot neked. Az, hogy egy szakmailag és pénzügyileg is profitorientált könyvkiadó előbb csap le a témára mint a magyar labdarúgás érdekeit (is) szem előtt tartó egyetemi vezérkar, finoman szólva is pikánsnak minősíti a történetet.

Hogyan kelthetett nemzetközi érdeklődést egy olyan diploma dolgozat, amit itthon időt és energiát nem kímélve söpörtek le az Egyetem asztaláról? 

A mai modern labdarúgásban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a kognitív képességek - erről már számos bejegyzésemben írtam.

2003-ban Lisszabonban az 5. Futball Világkongresszuson előadtam azt az anyagot, mely az alapját képezi a most megjelent könyvemnek.

Akkor, ott, az előadás utáni hozzászólásokban a spanyol, angol, portugál, svéd, francia és a dán labdarúgás képviselői úgy nyilatkoztak, hogy a munkám nagyon jó gondolatokat ragad meg a kiválasztásról, azonban nekik erre nincs szükségük, mert annyi gyerekből választanak ki, hogy elhagyhatják a tudományos méréseket. Amit keresnek, látják szabad szemmel is.

Akkor nem tulajdonítottam neki jelentőséget, milyen fontos és súlyos szavak ezek, de ma már ismerem és értem a bennük rejlő lényeget, hogy a témának a megfelelő vonatkoztatási rendszerben van igazsága.

A fejlett futballkultúrájú országokban nincs szükség tudományos igényű felmérésekre a kiválasztáshoz

Elég csak azt tudni, hogy ki illik bele a nagy tömegből a jól működő képzési rendszerbe. Nincs szükségük különleges eljárásokra a képzésben sem, hiszen az egységes és évek óta jól működő rendszerbe csak olyan alanyokat engednek be, akik megfelelnek a rendszer követelményeinek. Vagyis a jó játékosok húzzák, ösztönzik a jó játékosokat és ezáltal még jobbak lesznek. Természetes kiválasztódással töltik fel a jól működő rendszert.

Amikor én a doktori disszertációmban leírtam ezt a folyamatot - hogy rendszerben kellene gondolkodni, hogy a jóknak csak a jókkal szabadna edzeniük - akkor itthon azt mondták, ez tudománytalan, találjak ki valami tudományosan bizonyítható mérést. Kitaláltam, megmértem és újra kopogtattam: működik! Akkor már az volt a baj, hogy működik...

A hazai labdarúgásban sincs rendszer a képzésben

Csakhogy mi az általánosság álcahálója alá bújtatjuk a nem tudásunkat.

Nem specializálunk, nem merjük kimondani, kijelenteni, felelősséget vállalni, hogy ilyen vagy olyan stílusban és a rá épülő rendszerben képezzük a gyerekeket. Ehelyett azt mondjuk, ismerjen meg minél több „import”, más országokban működő játékrendszert, minél több felállási formát, tudjon minél több technikai elemet, aztán majd felnőttként kezd vele valamit az akkori edzője.

A hazai futballban azért nincs kiválasztási rendszer, mert nincs meghatározott képzési rendszer, tehát nem is tudjuk, hogy mire akarunk kiválasztani. Még a korosztályos válogatottakba is úgy kerülnek beválogatásra gyerekek, hogy „ez olyan ügyes”, meg „az sok gólt lőtt a bajnokságban”. Azután marad az értetlenkedés és panaszkodás, hogy ennek a hajdan „olyan ügyes” de ma már válogatott focistának, stílszerűen „lövése sincs” mit kellene tennie a nagypályán.

Persze, hogy nincs. Mert a futball alapelveit - amit a felnőtt szövetségi kapitányunk a sajtóban rendre „automatizmusokként” emleget - senki nem tanította meg neki.

Hiszem, hogy már 4-5 éven belül felzárkózhatnánk a nemzetközi szinthez

Az ehhez szükséges alapok ismerhetőek meg a „Research of cognitive abilities in child football in view of selection” címmel most megjelent könyvemben, egy tudományos igénnyel elvégzett, a kognitív képességeket a labdarúgásban mérő és a pályán bárki által elvégezhető jól működő tesztrendszer formájában.

Már a dolgozatomban is ezt a tesztrendszert javasoltam a korosztályos válogatottak felmérésénél is, mert ma Magyarországon, klubszinten, a kevés gyerekre hivatkozva nem történik minőségi kiválasztás, de legalább a válogatottban szükségesnek vélem ennek, vagy egy hasonlóan jól kidolgozott, egymásra épülő és hatékony rendszernek a bevezetését.

A dolgozat megírása óta a tesztet tovább csiszoltam, finomítottam és több mint 1000 fős reprezentatív mintán el is végeztem. Az eredményeket a 2015 októberében újra beadható doktori dolgozatomban fogom ismertetni.

Addig is, ebből a könyvből bárki elolvashatja és maga is alkalmazhatja a kognitív képességek egyszerű, a gyakorlati labdarúgásban alkalmazható eljárásait.

A benne rendszerbe fűzött szellemi tőke és gyakorlati tapasztalatok segítséget nyújthatnak a fent említett egységes stílus, az arra épülő kiválasztási és képzési rendszer kidolgozásához és eredményes működtetéséhez.

A bejegyzés végére talán már te is kitaláltad, hogy mit és hova tegyen a TF.

Tegye be a könyvemet a könyvtárába.

Kun István

a Csendes Edző

Sok jó edzés kis helyen is elfér!

Magyarországon az óvodákban és iskolákban gyakran apró termekbe un. "tornaszobákba" szorulnak gyerekeikkel az utánpótlásedzők.

Legtöbben ilyenkor a helyhiányra hivatkozva kis mozgást és nagy precizitást igénylő technikai elemeket skálázó foglalkozásokat terveznek, ami hosszú távon az óvodás korú, kisiskolás gyerekeknek - mondjuk ki - unalmasak. Érthető is, hiszen az ő életkori sajátosságaiknak nem éppen a finom motorikus gyakorlás a legmegfelelőbb.

Hogyan tudnál mégis izgalmas, élménydús, dinamikus focifoglalkozást tartani nekik ilyen körülmények között?

Erre a kérdésre ad remek megoldó ötletet a Gödöllői Sport Klub pörgős, lendületes videója - fogadjátok szeretettel!

Kun István
a Csendes Edző

Ami fontosabb, mint a mérkőzés végeredménye

Egy adott társadalom kultúrája meghatározza labdarúgásának gondolatrendszerét is. Magában hordozza és egyértelműen kijelöli a filozófiát, anélkül, hogy azt különösképpen tanítani kellene.

A filozófia a bölcsesség szeretetét jelenti. Gondolkodásforma, gondolati kép egy bizonyos dologról - jelen esetben a futballról… és ahogy Hérakleitosz mondta:

„Nagyon sok dolgot kell saját kutatásuk alapján tudniuk a bölcsességszerető férfiaknak.”

A futball filozófiát, a vele kapcsolatos gondolatokat, fizikálisan két-három karakteres stílus tudja megjeleníteni. Ezek a meghatározó stílusok filozófiai alapjaikban egyek és ugyan olyanok.

Ugyan azok az alapvetések irányítják mindegyiket, a különbség csak annyi, hogy az alapvetéseket hogyan tudják minél hatékonyabban megjeleníteni a pályán.

Mivel az alapvetések - a filozófia, a gondolatok - ugyan azok, könnyű egy egységes válogatottat is kialakítani: azokat a játékosokat kell kiválogatni és csapatként együtt működtetni, akik a kultúrából fakadó filozófiát a pályán a legjobban képesek megjeleníteni.

Kultúra nélkül nincs futball

A kultúra felélesztése sokkal fontosabb, mint, hogy a néhány nap múlva kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkön hányadik helyen végzünk, vagy épp melyik csapat lesz bajnok az NBI-ben.

A magyar futballt anno sikeressé tevő kultúránk, az azóta eltelt sok-sok évtizednyi mesterkedés ellenére sem tűnt el teljesen belőlünk, csupán alszik – így akár fel is lehet ébreszteni!

Emlékszel a lelkedben mosolygó érzésre, mikor gurult feléd egy labda és valami ellenállhatatlan erő, semmihez nem fogható izgatott érzés töltött el, hogy bele kell rúgnod abba a labdába, de jó nagyot!

Ez az érzés, ami akkor elönt, ez a kultúra.

El kell érnünk, hogy Magyarországon minden gyerek, nemtől, kortól, bőrszíntől, vallási felekezettől, politikai hovatartozástól függetlenül részesülhessen ebben az élményben, hogy ezt az élmény minél többször szabadon, korlátozások nélkül átélhesse.

A gyerekekből majd sok olyan felnőtt lesz, aki megmarad az alap élmény szinten és soha nem fog focizni. Azonban ha váratlan felé gurul egy labda, azonnal felvillan lelkében a mosoly és bátran visszarúgja azt.

Lesznek olyanok is, akik nem elégszenek meg ezzel az élménnyel, ők magasabb szintre vágyva már manipulálni is szeretnének a labdával.

Még magasabb szinten a manipulálás is csak akkor lesz érdekes a labdával, ha azt társakkal összejátszva tehetik meg – nekik egy ugrás lesz a klubfoci, rajtuk álló valós lehetőséget nyitva a profi futball világára.

Az eredmény nem teremt kultúrát

A magyar futballban - mint a bejegyzéseimben már azt sokszor említettem - felborult a cél és eszköz viszonyrendszere. Eltűntek az értékek, ezáltal eltűnt a kultúra is.

A szurkolók ma Magyarországon csak a számszerű végeredményt nézik, nem látják meg a kultúrát a mérkőzésben. Pedig a mérkőzés végeredménye nem egy egzakt mérőszám a sportág sikerességében, legyen az gyerek, vagy felnőtt meccs.

Elsőre ez a kijelentés furcsának tűnhet, hiszen a legtöbb meccset megnyerő csapat lesz a bajnok. Azonban a profi futball az összfutballnak csak a 2%-a, a maradék 98% az élményért játszik.

Ha a 98%-nak is az eredmény lebeg a szeme előtt, mint a sikerességének mérőszáma, akkor egyre csökkenni fog a sportág taglétszáma. Logikus, hiszen aki játékosként gyenge eredményeket ér el, aki klubvezetőként nem nyer, az nem is érzi magát sikeresnek, vagyis előbb-utóbb ott fogja hagyni a focit. Ahogy a szurkolók is kikopnak a stadionokból, ha kizárólag az eredményességet tekintik egyedüli mérőszámnak a csapatuknál, hisz egy bennmaradásért küzdő csapat nem igazán mondható sikeresnek.

De akkor hogy lehet, hogy az európai top ligákban még az utolsó helyezett csapatok mérkőzéseit is gyakran telt ház előtt játsszák? Ők mind fanatikusok lennének, akik ha esik, ha fúj, akkor is szurkolnak a csapatuknak?

Igen, van ilyen réteg is. Azonban a többség a kultúra miatt megy ki a meccsre, az ő lelkükben még ragyog az a bizonyos mosoly amikor labdát látnak, ők még tudják értékelni a pályán játszók játékát, függetlenül a számszerű eredménytől.

A kultúra hozza meg az eredményt

Hadd világítsam meg ezt a roppant fontos összefüggést neked egy olyan, az analógiák tana szerinti példával, ahol helyes sorrendben vannak a célok és az eszközök, ahol mindent a megfelelő helyen és a megfelelő sorrendben kezelnek:

Tegyük fel, régóta töröd a fejed: szeretnél venni egy autót.

A Mercedes a kedvenc márkád, mert nagyon tetszik a formavilága mind a külső, mind a belső megjelenésében. Számodra a Mercedes formavilága az értékmérő.

De mi van akkor, ha a BMW nagyobb forgalmat bonyolít le, mint a Mercedes? Ha világszinten több autót ad el? Ha éves szinten több profitot termel, akkor a BMW egyben jobb autó is?

Mivel te vásárló vagy, a cég éves eladási adatai nem érdekelnek.

Az érdekel, tetszik-e annak az autónak a formavilága vagy sem, az a fontos, hogy biztonságos, környezetbarát stb. legyen, és bár lehetne még sorolni megannyi szempontot, még akkor sem biztos, hogy eljutnál a végén oda, hogy a cég a többi autómárkákhoz képest mennyi autót adott el.

Autóvásárlóként a saját kultúrádból fakadó értékrended szabja meg, milyen autót veszel - ahogy futballszurkolóként is, hogy melyik csapatnak drukkolsz.

Az autógyár tulajdonosainak a legfontosabb az, hogy mennyi autót adtak el.

Nekik ez adja a viszonyítási rendszert.

Igen ám. Azonban ők nagyon is figyelembe veszik azt, hogy - attól függetlenül, hogy őket csak az eladási számok érdeklik - még sem ők veszik meg az autót, hanem te, a vevő. Tehát saját sikerük érdekében figyelembe kell venniük a te igényeidet is. A te igényeid pedig a kultúrádból fakadnak. Ezért a cég a kultúrádnak megfelelő tulajdonságú autókat gyárt annak érdekében, hogy így minél több eladást - azaz jobb számszerű eredmény - tudjon elérni.

A kultúra hozza meg a kívánt eredményt és nem fordítva!

A célok és eszközök megfelelő helyen és a megfelelő sorrendben kezelve, a kultúra szabályrendszere és igényei szerint mindaddig, amíg már ők maguk is a kultúra részeivé válnak…ez a siker titka.

A játék élmény része mindenkinek sokkal fontosabb kell, hogy legyen, mint az, hogy mennyi lett a mérkőzés végeredménye.

Én tegnap, ma és holnap is azon dolgozom majd, hogy újra feleszméljen hazánkban a futballkultúra.

Ha újra mosolyog majd az emberek lelke, mikor feléjük gurul egy labda, ha kócosan megébred bennük az a semmihez sem fogható izgatott érzés, akkor lesz eredményes profi futballunk is, lesz eredményes felnőtt válogatottunk is.

Ébredj kultúra, ébredj magyar foci!

Kun István

A Csendes Edző

B Á T O R S Á G

Azzal kezdeném, hogy tévedtem. Előző cikkemben leírtam, hogy megvan az újfajta edzésmódszertan, aminek a segítségével ott tudnánk lenni a 2018-as Oroszország által rendezett futball világbajnokságon. Tévedtem, nem leszünk ott.

Az edzésmódszertan természetesen rendelkezésünkre áll és én továbbra is hiszek benne, azonban ez kevés. Amennyiben már ma rendszerszerűen bevezetnék, talán még elég lenne az idő a gyökeres változásra, de abban a struktúrában, amelyet most működtetünk nemhogy ma, még holnap sem fogják bevezetni.

Félreértés ne essék: rajtam kívül is vannak még idehaza más, komolyan gondolkodók és másféle, sikerrel kecsegtető edzésmódszertanok is. Soha nem azt hangoztatom, hogy az általam kínált lehetőség az egyetlen járható út, pusztán azt: járható.

30 éve nem „termeltünk” világszínvonalú játékost

Gera, Dárdai, Dzsudzsák vagy Szalai nagyon jó focisták, csak dicséret illeti őket a teljesítményükért. Azonban az tényként leszögezhető, hogy az ő tudásuk nem a magyar futball szisztematikus „gyártási” folyamatának eredménye. Saját tehetségük emelte fel őket a nemzetközileg is elismert profi szintre. 

Ma Magyarországon csak az mondhatja el magáról, hogy tud profi és nemzetközileg elismert focistát „gyártani”, aki legalább öt évet eltöltött egy külföldi profi utánpótlás műhelyben gyakorló edzőként és vette a fáradtságot, hogy a napi munka mellett az egész rendszert áttanulmányozza, megértse és leképezze saját magában olyan szintre, amit át is tud adni.

Van ilyen edző ma idehaza?

2014-ben a futballsport pénzügyi alapokon nyugszik

Egzakt számok állnak rendelkezésünkre abban a tekintetben, hogy mi és mennyi szükséges egy profi csapathoz.

Az a csapat, amelyik Bajnokok Ligáját szeretne nyerni, éves szinten 100 milliárd forint éves költségvetéssel kell, hogy rendelkezzen.

Az a csapat, aki rendszeres résztvevője kíván lenni a legnagyobb európai kupasorozatnak, éves szinten 30-60 milliárd forint költségvetéssel kell, hogy rendelkezzen.

Ezzel szemben a legnagyobb költségvetéssel rendelkező hazai klubnak évente összesen 2,1 milliárd forint áll rendelkezésére.

Jelenleg az egész magyar NBI éves büdzséje nem éri el a 15 milliárd forintot, ami nagyjából egy Bundesliga középcsapat költségvetése.

A magyar válogatott csapatában 1,5 milliárd forint értékű játékosoknak kellene játszaniuk.

Ehhez képest a most legdrágábban eladott játékosunk értéke 300 millió forint.
Hogy piaci alapúvá tudjuk tenni a haza labdarúgást, a mérkőzéseken 6000 fő fölötti nézőszámra lenne szükség.

Ehhez képest az NBI 2014-15-ös szezonjának első 3 fordulója átlag 2500 fős nézőszámmal bírt.

Velem lehet vitatkozni, de ezekből a számokból egyértelműen kiderül: nagyon - de tényleg nagyon - távol vagyunk az európai elittől.

A profi és az amatőr futballista közötti ÓRIÁSI különbség

Hazánkban évfolyamonként 10-es nagyságrendbe esik azoknak a gyerekeknek a száma, akik nemzetközi szinten is tehetségeseknek számítanak. Ezzel szemben van 15 akadémiánk. Vagyis akadémiánként, évfolyamonként 1-2 nemzetközileg is tehetséges gyermek játszik. Ami azt is jelenti, hogy egy akadémián az akadémiai korosztályokat egybevonva (U14-U15-U16-U17-U18-U21) 10-12 fő nemzetközi szintű tehetséges gyerekkel bírnak. Bár ez a szám erős optimizmust feltételező átlag, még így is egyértelmű, hogy a legjobb játékosainknak idehaza nem tudjuk megoldani a versenyeztetését.

Ezek a játékosok nem tudnak kellő idejű és minőségű játékperceket begyűjteni a játéktapasztalat, a profi futballistává válás útján. Álltathatjuk magunkat, hogy egy fiatal játékos először mutatkozzon be a hazai első osztályú felnőtt bajnokságban és majd csak utána igazoljon külföldre, azonban a fenti számok megmutatják, hogy a profi és az amatőr futballista közötti legnagyobb különbség a minőségi játékpercek alatt megszerzett játéktapasztalat.

Ez az, amit idehaza nem tudunk megadni a gyerekeknek.

A megoldást a pénz és legfőképpen akarat, vagyis egy döntés jelentené.

A kellő játéktapasztalat megszerzéséért például a kiemelt tehetségeket egy helyre irányíthatnánk (ez lehetne akár a szövetség is) majd betolhatnánk őket egy nemzetközi (pl. osztrák) bajnokságba, hogy ott versenyezzenek és szerezzenek értékes tapasztalatot, játékperceket hétről-hétre.

Másik megoldás lehetne, amit már jó pár szomszédos és nálunk kisebb létszámú ország is alkalmaz. Ők rájöttek arra, hogy ha a gazdaságuk nem tudja eltartani a profi (európai) színvonalú klubfutballt, nem is kell erőltetni. Válogatottjaikat úgy építik, hogy olyan országok csapataiba értékesítik a játékosaikat, ahol profi szintre képzik őket, majd később ugyan ezek a játékosok – immár válogatottként – szépen visszatérnek a saját országuk futballcsapatába.

Nemzetközi szabályozás, hogy 16 éves kor alatt nem mehet külföldre a gyerek egy csapathoz, csak ha a családja is vele megy. De állami ösztöndíjjal és/vagy támogatással 12 éves korban* a magyar játékost az egész családjával kiköltöztethetnénk egy olyan külföldi akadémiára, ahol megkapja a profi labdarúgóvá válás minden lehetőségét. Ezek a gyerekek felnőtt futballistaként visszatérve mind a mi válogatottunkat erősítenék.

„MINDIG ÍGY CSINÁLTUK”

Az üzleti életben ez három olyan varázsszó, amit sürgősen el kell felejtened, ha profitot akarsz termelni. A hazai futballban ez a mondat mindennapos.

Pedig amikor meghatározóak voltunk a világ futballéletében, amikor még számoltak velünk, csupa olyan dolgot csináltunk a pályán, amit előttünk senki más a világon!

Most másolunk, toldozunk, foltozunk, egyre dédelgetjük a soha fel nem növő rendszertelenségünket, csak, mert oly régóta tesszük… 

Mi kell ahhoz, hogy megint olyat lássanak tőlünk, amit senki mástól a futballvilágban? Mi csendítené fel mégis egy VB-n a szívünknek oly kedves magyar himnuszt?

A BÁTORSÁG.

Mert minden másunk adott.

Van futball labdánk és vannak futballpályáink, vannak felnőtt tehetségeink, van utánpótlásunk, vannak edzőink, klubjaink, és van (igaz nem sok, de azért van) pénzügyi keretünk is.

Bátorságunk nincs, hogy elengedjük a mélybe húzó múltat, hogy szembe nézzünk a tényekkel, hogy ki is mondjuk őket, hogy kispadra küldjük a hazai foci komfortzónájának kövér mumusát és fejest ugorjunk a rég ismeretlenbe; a profi futball világába.

Konkrét lépések

„Ha ugyanazt teszed, amit mindig is tettél, akkor ugyanazt kapod, amit mindig is kaptál.” Gyakran hangoztatja ezt a nagy igazságot az előadásaiban Dr. Menis Yousry. 

A magyarok mindig az újításról voltak híresek. A XX. század elején ez sikerült a labdarúgósportban is, nem csak a tudomány más területén. Akkor most miért ne menne?
Mit kellene tenni, hogy szakítsunk a már jól nem bevált hagyománnyal és újra felmutathassunk egy eredményes magyar labdarúgóstílust? Saját nézőpontom szerint:

1. Filozófiai síkon fel kell állítani olyan rendszereket, amelyek A-tól Z-ig átfogják a teljes magyar futballt, az utánpótlástól a felnőtt válogatottig, mindezt olyan emberek segítségével, akik rendelkeznek már ilyen innovációval, vagy képesek ilyeneket előállítani.
2. Fel kell állítani a németek mintájára olyan szakértő csoportot, akik ezeket a terveket alapkutatás** szintjén átvilágítják szociológiailag, pszichológiailag, gazdaságilag.
3. Azt a tervet, amely a legéletképesebbnek látszik filozófiailag, elméletileg, azt alkalmazott kutatás*** keretében azonnal be kell vezetni országos szinten.
4. Fel kell állítani a minőségbiztosítási struktúrát, folyamatosan monitoringozni és a kívánatos változtatásokat dinamikusan végrehajtani a kapott eredmények tükrében.
5. Szisztematikusan végigvinni a rendszert, még akkor is, ha a legelején nem látszik kiugró eredmény. A munka hosszú távú, következetes és tervszerű munkát, szakszerű végig vitelt, állandó fejlesztést, kontrollt és a menet közben felmerülő hibák javítását igényli.

Úgy vélem, az EU 2016-ra kiírt felülvizsgálatáig erre kellene költeni a TAO forrásokat.

Tehát kell hozzá... de a jó foci nem kizárólag a pénzen múlik.
Attól, hogy egy klubnak rendelkezésére állnak a megfelelő mennyiségű anyagiak, még nem lesz feltétlenül eredményes a csapata; mert kultúra nélkül önmagában a pénz, nem elegendő a minőségi játék kialakításához.

Kultúra teremtés csak 10-15 év távlatában értelmezhető

Ha soha nem kezdjük el, soha nem érünk a végére, mindig csak azt mondhatjuk: még 10-15 évre van szükségünk...

Felnőtt labdarúgás szintjén már a profi szemlélet - ami idehaza kimondva van, ám végrehajtva nincs - az, ami döntően befolyásolja a játék színvonalát.

A legjobb képzési anyag, a rengeteg pénz és a legtehetségesebb játékosok sem elegendőek a sikerhez akkor, ha nincs meg az akarat, ha nem születnek meg a döntések arra, hogy kultúra teremtődjön!

Labdarúgó kultúra nélkül sehová sem lehet elérni, csak a mostani helyzetet lehet még jobban lerontani.

A kultúra része, hogy a homokba dugott fejek helyett a valós helyzetet tárjuk a szurkolók, játékosok elé és egy reális, járható utat tervezünk és valósítunk meg a délibábkergetés helyett.

A kultúra a nemzet identitásából fakad és ezt az identitást elfelejtettük.

Még azt sem akarjuk észrevenni, hogy a hőn áhított futballpiactól is egyre messzebb kerülünk.

Karakteres kultúrák jellemző vonásait keresi a nemzetközi futball piacgazdasága.

A karakteres kultúra nélküli országok kimaradnak a futball vérkeringéséből.

A célok és a feladatok összekeverése hozza az identitászavart, illetve diszharmóniát, ez az, ami ellenszenvet kelt a labdarúgással szemben.

Idehaza nincs meg az a gazdasági környezet, ami fel tudja venni a versenyt a világ élmezőnyével, a nemzetközi labdarúgó piac viszont csak karakteres kultúrájú játékosokat keres a csapataiba, tehát karakteres labdarúgó kultúrával rendelkező játékosokat kell nevelnünk.

Amihez először kultúrát kell teremtenünk.

Nekünk most ez kell, legyen a cél, ennek az elérése érdekében kell a leghatékonyabb eszközöket összeállítani és működtetni.

BÁTORSÁG… minden másunk adott

A felelősség vállalás régóta hiánycikk, ideje hát elkezdeni feltöltenünk a rá váró üres polcokat.

Ennek érdekében zárszóként álljon itt tőlem három olyan konkrét kijelentés, amiért bármikor és bárhol vállalom a felelősséget.

A bejegyzés elején leírt két versenyeztetési stratégiával már 3 éven belül látható eredményeket lehetne elérni a válogatottak szintjén.

Az általam preferált dinamikus rendszerelméletű játékos képzéssel 6 éven belül látványos eredményt lehetne elérni klubszinten is.

Amennyiben rendelkezésemre állna a megfelelő gazdasági környezet (itt főleg a csapat körüli profi háttér országra, kiszolgáló személyzetre és piaci alapon gondolkodó innovatív klubtulajdonosra gondolok), 6 hónap alatt az NBI legjobban játszó csapatát hívnám életre.

Köszönöm a figyelmed és - most is, mint mindig - várom saját gondolataid, kérdéseid, meglátásaid.

Kun István

a Csendes Edző

*Sport szakmailag nagyjából 12 éves korig tudjuk a gyerekeket szinten tartani. Ekkor még nincs behozhatatlan hátrányban, de később ez egyre nő az itthon eltöltött évek alatt. Ez a kor a serdülő kor kezdete és a biológiai, pszichológiai és szociológiai szempontok szerint is ekkor a legalkalmasabb a váltás. 

**„Az alapkutatás olyan kísérleti és elméleti munka, amelynek elsődleges célja új ismeretek szerzése (tudásbővítés) a jelenségek alapvető lényegéről és a megfigyelhető tényekről. 

A tiszta alapkutatást bármiféle konkrét alkalmazási és felhasználási célkitűzés nélkül folytatják, míg a célzott alapkutatással szemben elvárás, hogy az eredményezett nagyobb tudás alkalmas legyen már felismert vagy a jövőben várhatóan felmerülő problémák megoldására. 

Sok esetben a kutatás végeredményének nincs közvetlen vagy azonnali üzleti haszna, hosszú távon azonban számos terméknek és alkalmazott kutatásnak az alapja. Alapkutatást főként egyetemek végeznek.” (felvi.hu)

***“Az alkalmazott kutatás új tudásanyag megszerzésére irányuló kutatás, amelynek célja, hogy az így megszerzett tudásanyag felhasználható legyen új termékek, eljárások vagy szolgáltatások kifejlesztéséhez, illetve jelentős javulást eredményezzen a már meglévő termékekben, eljárásokban vagy szolgáltatásokban. Magában foglalja az ipari kutatáshoz szükséges komplex rendszerek összetevőinek létrehozását is, kivéve a kereskedelmileg felhasználható prototípusokat. 

Az alkalmazott kutatás eltérően az alapkutatástól, a gyakorlat által konkrétan feltett kérdésekre keresi a választ.” (felvi.hu)

Elveszett jelentés - avagy magyar lobogó az orosz VB-n?

Nemrég véget a 2014-es brazíliai labdarúgó világbajnokság. Ha most úgy véled, ez a téma már nem aktuális, gondolj bele: a főáramú médiában csak 2018-ban kerül újra címlapra ez a sportesemény, de a háttérben a csapatok már idén elkezdik a felkészülést az oroszországi megmérettetésre.

Véleményem szerint megvan a magyar fociban az a potencia, ami négy év múlva a mi zászlónkat is kitűzhetné a világbajnokság tabellájára. Mai bejegyzésemnek az a célja, hogy megállítsa a kezed, mikor kapásból készülsz elhessenteni ezt a gondolatot. 

Hadd kezdjem egy rövid, de tanulságos történettel:

„Egy anya elvitte Gandhihoz a kisfiát. Így könyörgött:
– Kérlek Mahatma, mondd meg a fiamnak, hogy ne egyen cukrot.
Gandhi egy pillanatra megállt, aztán azt mondta:
– Két hét múlva hozd vissza a fiadat. – A meglepett asszony megköszönte a dolgot és azt mondta, így is fog tenni.
Két héttel később az asszony visszatért a fiával. Gandhi a gyerek szemébe nézett és azt mondta:
- Ne egyél cukrot!
Hálásan, de meghökkenve kérdezte meg a nő:
– Miért mondtad azt, hogy két hét múlva hozzam vissza? Akkor is megmondhattad volna neki ugyanezt.
Gandhi azt válaszolta:
– Két héttel ezelőtt még én is ettem cukrot.
Testesítsd meg azt, amit tanítasz, és csak azt tanítsd, amit megtestesítesz.”

Az előző cikkemben már olvashattad a kérésem, hogy sárdobálás helyett dolgozz optimálisan a saját területeden, tedd meg a tőled telhető legtöbbet, hogy saját példád legyen az útmutatás másoknak.

De miért is gondolom, hogy ott lehetnénk a 2018-as orosz VB-n?

Következzen a saját példám tényszerűen, érzelmek nélkül.

Belga válogatott

Ők nem csak, hogy kijutottak a világbajnokságra, de bent voltak a legjobb nyolc csapat között és csak a VB ezüstérmes Argentinoktól kaptak ki 1:0-ra.

A belga labdarúgás csodálatosan felépített felkészülési programját 2013 tavaszán a Telki edzőközpontban, mi magyarok is megtekinthettük. A Belgák a 2000-es évek második felében indították el azt az átfogó fejlesztési projektet, aminek első terméke a mostani VB részvétel volt. Ma a „CogiTraining” néven futó programjukat franchise módozatban bárki megvásárolhatja. 

Nyolc évvel korábban, 2006 tavaszán, az MLSZ akkor illetékes edzőképzésért felelős vezetőjének bemutattam egy olyan kidolgozott edzésmódszertani anyagot, ami az alapját képezi a belga „CogiTraining”-nek, illetve „Barca Way”-nek. Akkor nem adódott mód arra, hogy ez nálunk is megvalósuljon, igaz, lehetőséget kaptam a 2006-os és a 2007-es „A” Licence képzésen résztvevők előtt egy-egy elméleti és gyakorlati előadásban nagy vonalakban megemlíteni.

2013 tavaszán – a belgák már említett Telkiben tett látogatása kapcsán - ismét felhívtam a figyelmét az illetékeseknek, hogy nekünk nem kell megvásárolnunk a belga franchise-t, mert itt van és elérhető.

Hivatalos oldalról azóta sem kerestek vissza ez ügyben, de nem hivatalos információkból én is értesültem róla, hogy sikerült valahogy szert tenni a „belga anyagra” , ami jelenleg fordítás alatt áll. Hamarosan tehát megtudhatjuk a belga felkészülési program titkait, más kérdés, hogy újra csak másolunk (de erről már írtam egy korábbi bejegyzésemben).

Német válogatott

A 2014-es VB utolsó napjaiban szinte szenzáció számba ment az a hír, miszerint a Német Labdarúgó Szövetség egy 50 fős kutatócsoportot kért fel, akik a kölni egyetem vezetése és iránymutatása mellett elemezték a futball minden szegmensét. 

Nyolc évvel korábban - szintén 2006-ban, a Telki Edzőközpont építése kapcsán - szorgalmaztam az illetékeseknél egy olyan futballkutató csoport felállítását, amely a szorosan vett labdarúgó szakma mellett a társtudományokat is segítségül hívná a magyar futball megújítására, jobbá tételére. Az ötlet felvetésére reakcióként kértek tőlem egy tanulmányt, melyben azt kellett volna kifejtenem, egy ilyen kutatócsoport létrejöttével mit lehetne újítani, és avval mit lehetne elérni a magyar futballsportban. A 2007 tavaszán elvesztett 2012-es EB rendezés jogával azonban az összes kiírt projekt léket kapott, így végül az én tanulmányomat sem kérték be.

A németekkel kapcsolatos bulvár hírekben az volt a leghangzatosabb, hogy nem felelt meg nekik egyik brazíliai edzőtábor sem, így sajátot építettek maguknak Brazíliában. Számomra az volt, hogy a németek szövetségi kapitánya a VB értékelésben kiemelte: munkájuk 2004-ben indult el, és nem vezethetett volna sikerhez, ha nem áll mögötte egy tudatos tervezés és egy precíz végrehajtás. Joachim Löw munkájának sikerösszetevője a tervezés, a fejlesztés-megújulás és a szisztematikusan végigvitt munka volt.

Hazai adatok

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi karán - amely jóban van a méltán híres kölni sportegyetemmel – 2005 és 2014 májusa között 61 doktori disszertáció született.

Ebből összesen hat az olyan dolgozat, amely a mindennapi sportba beintegrálható lehet.

Ebből a hatból öt kötődik konkrétan valamilyen sportághoz, de egyikük sem a futball.

A hatból szintén öt, az amúgy igen fontos fizikai felkészítés lehetőségeit boncolgatja, és egyetlen egy foglalkozik a magyarokra jellemző csavaros észjárásnak a kognitív képességek sportban való alkalmazhatóságáról.

Ha olvastad a „Hogyan nem lettem doktor?” című bejegyzésem, valamelyest van képed arról, hogyan segíti a tudomány a magyar sportot.

Mondhatod, hogy saját dolgait tekintve mindenki elfogult

Álljon itt néhány konkrétum a 2006-ban általam bemutatott utánpótlás edzésmódszertanból; alkoss magad véleményt róla.

Az idei VB már a múlt, és aki folyvást csak hátra tekint, az bizonyosan megbotlik.

De vajon lenne esélyünk a 2018-as VB szereplésre, ha az alábbi vezérelvek (felnőtt játékosokra adaptált) módszertanával készítenénk fel a következő négy évben a magyar válogatottat?

"A dinamikus rendszerelméletből a sportmozgások tanítására megalkottak egy edzésmódszertant. Ez az edzésmódszertan a differental learning nevet kapta. A differenciális tanulás szakkifejezést a magyar oktatás már másra használja, így az angol kifejezésnél most még nem tudunk jobbat.

A fő lényegi eleme ennek az elméletnek abból indul ki, hogy az adaptáció fontosabb, mint a sportági modelltechnika. Azt feltételezi, hogy egy mozgást komplexen kell kezelni, mert részekre bontva és egyes mozgáselemek gyakoroltatásával és azok egymás után rakosgatásával nem fog megvalósulni a mozgás egésze. A labdarúgás nyílt készségű sportág. Ez azt jelenti, hogy a mérkőzés közben folyamatosan változnak a szituációk, helyzetek. Ezért a modell technika csak nagyon minimálisan fordul elő vegytisztán egy mérkőzésen. Ebből kifolyólag az oktatásban is követni kellene a játék dinamikáját, azaz a statikus modelltechnika skáláztatás helyett a játéknak megfelelő dinamikus rendszerszerű mozgástanításnak kellene megvalósulnia.

A dinamikus rendszerelmélet tétele kimondja, hogy egy stabil fázisból egy magasabb színvonalú stabil fázisba egy instabil fázison keresztül vezet az út. Tehát abban a pillanatban, amikor azt látjuk, hogy a gyerekek egy feladatot már automatikusan végre tudnak hajtani, akkor változtatni kell valamit a feladaton. Ezzel a változtatással lehet elérni, hogy egy stabil fázisból egy magasabb szintű stabil fázisba léphessenek. Az instabil helyzetek segítik a gyerekeket a fejlődésben.

Az instabil helyzetek előidézéséhez az edzőnek lehetősége van játszania a térrel, az idővel és a dinamikával. A legkisebbek foglalkozásain még csak az idő tényezővel tud játszani az edző, például egy bizonyos tevékenységet egy adott időn belül kell megoldania a gyereknek. Ahogy idősödnek a játékosok, úgy kapcsolódhat be a térrel és a dinamikával történ manipulálás. 12 éves kor után, amikor már biztosan formálisan gondolkodik a gyerek, akkor azok a legjobb feladatok, játékhelyzetek, amelyeken akár mind a három tényezővel egyszerre lehet instabil fázist előidézni.

Az öt alapvető koordinációs képességet folyamatosan ingerlés és ezáltal fejlesztés alatt kell tartani ahhoz, hogy gyors, mozgékony és kreatív játékosokat tudjunk képezni.

Az öt alapvető koordinációs képesség:

1. Gyorsaság-gondolkodás és mozgás gyorsaság,
2. Téri tájékozódás,
3. Egyensúlyérzék,
4. Ritmusérzék,
5. Kinesztetikus érzék.

Lássunk néhány játékot.

Fogó: minden játékos kap egy jelzőtrikót, amit hátra a nadrágjába tűz, mint egy kis farkincát. Az adott területen belül labdavezetéssel haladnak. Feladat, a többi játékos farkincájának megszerzése, miközben a sajátját megtartja. Csak akkor érvényes a trikószerzés, ha közben a labda ott van a lábánál (labdavezetés). Aki kimegy a területről annak át, kell adnia annak a farkincáját, aki kiüldözte a négyzetből. 

Az nyer, aki a legtöbb trikót szerezte, úgy, hogy a sajátját meg tudta tartani.

Ebben a feladatban az öt alap koordinációs képesség a következőképpen szerepel:

Kinesztetikus érzék (erőadagolás): a labdavezetés változó iramának és irányainak érzékelése, megtartása, végrehajtása.

Ritmusérzék: a trikó megszerzése.

Egyensúlyérzék: a labdavezetés, trikószerzés és a trikó megvédése közben történő fordulatok alkalmával.

Téri tájékozódás: a feladat jó végrehajtásához, muszáj a tekintetet elszakítani a labdáról.

Gyorsaság: mozdulatgyorsaság, gondolkodási sebesség-mikor támadhatok, mikor, muszáj védekezni.

A következő feladat ugyanaz, mint az előző, annyi plusszal, hogy a labdával el lehet rúgni a másik játékos labdáját. Akinek kirúgták a labdáját, annak át kell adnia a farkincáját az őt kirúgónak.

Ez a feladat a kinesztézisben a másik labdájának elrúgásakor, illetve egy ilyen támadás kivédésekor hoz változást. A ritmusérzékben, szintén meg kell látni a lehetőséget a másik labdájának elrúgására, vagy a saját labda megvédésére. Az egyensúlyérzékelésben és a téri tájékozódásban nem változik a végrehajtás, viszont egy fokozottabb figyelmi állapotot kíván a jó feladat-végrehajtás. A gyorsaságban mind mozdulati, mind gondolkodási gyorsaságban fel kell ismerni a labda elrúgás (támadás), vagy labda megvédés (védekezés) lehetőségét.

Mindkét feladatot időkényszerrel tehetjük még nehezebbé.

Megfigyelhetjük, kik azok, akik megpróbálnak farkincát szerezni, miközben a sajátjukat is védik. Melyek azok a játékosok, akik csak egy dologra tudnak figyelni, vagy trikót akarnak szerezni, de nem védik a sajátjukat, illetve csak a sajátjukat védik és nem törekszenek mások farkincájának a megszerzésére. Lesznek olyanok, akik nem mozdulnak, csak akkor, amikor már elvesztették a trikójukat. Ez fokozottabban jelentkezik az időkényszeres és a labdaelrúgós feladatban.

Tehát az elsőket és az utolsókat könnyedén ki tudjuk szűrni már a bemelegítés feladatánál.

A kritikus sebesség elérése minél hamarabb érkezik el egy játékosnál, annál gyengébb teljesítményre képes.

A kritikus sebességen túl, már nem vagyunk képesek sem tudatos, sem tudattól független mozgások végrehajtására, még a reflexek sem működnek. Addig, amíg vissza nem lassulnak a történések a kritikus sebesség alá, cselekvésképtelenek vagyunk. Ezért látható néha, hogy a játékostól pár centiméterre gurul el a labda, mégis képtelen cselekedni. Túl gyorsan érkeznek számára az információk, túl sok jön egyszerre. Képtelen rendszerezni, osztályozni, elemezni azokat és a megfelelő döntéseket meghozni, végrehajtani. Megvárja, amíg csökken az információáramlás sebessége, mennyiség és a kevesebből már tud választani, dönteni, végrehajtani. Azok, viszont akik a kritikus sebesség elérésekor figyelmen kívül hagyják, az információk többségét vagy összevonnak egymáshoz nem tartozó információkat, általában a legelsőt veszik figyelembe, nem jutnak el a jó feladat végrehajtáshoz. Az edzéselmélet kimondja, hogy az egymás mellett játszó játékosoknak közel azonos gondolkodási sebességűnek kell lenniük. A csapatsportban, így a labdarúgásban is emiatt, muszáj szétválasztani a különböző gondolkodási sebességű játékosokat, hiszen lehet edzeni ezt a képességet.

Egy 20x10 méteres téglalap alakú területnek az egyik rövidebbik oldalára állítsuk fel a gyerekeket, mindegyikőjüknél legyen labda.

A védő játékosok a pályán kívülről, a felező vonalat jelző bójától indulnak. Sípszóra egyszerre indul a labdás és a labdanélküli játékos. (1. ábra)

A labdás játékosok célja: átvezetni a labdát a túloldalra, míg a védőké: labdaszerzés. A védők ismét csak a felezővonalon mozoghatnak. (2. ábra)

 Ahogy az ábrán is jól látható, a játékban gondolkodó játékos, anélkül, hogy erre külön felhívták volna a figyelmét, rájön arra a számunkra egyszerű tényre, miszerint ha nem középen vezeti a labdát, hanem a pálya szélességét kihasználva a védőtől távolabbi bója felé sokkal nagyobb esélye van az átjutásra. Kényszeríti a védőt, hogy ha el akarja érni, akkor az optimálisnál nagyobb sebességgel kelljen futnia. Így a védő nem tudja felvenni a védőpozíciót, nehezebben tud irányt változtatni, tehát akár egy egyszerű testcsellel át lehet játszani, anélkül, hogy a védőknek előnyös testi kontaktus kialakulna. Ezek az egyszerűnek tűnő tények egy 10 éves gyereknek még nem természetesek. Megfigyelhetjük, a játékosok nagy része nem fogja használni a pálya szélességi adottságait. Csak a mélységi lehetőségeket veszik figyelembe, hiszen az a cél, hogy vezessék át a labdát a túloldalra. Ezért az egyenes utat veszik a legtermészetesebbnek, a leggyorsabbnak. Középen fogják vezetni a labdát, nem értik, nem veszik észre, hogy a védő miért tudja őket mindig kedvezőbb pozícióban fogadni. Gyömöszölni fogják a labdát, megpróbálják úgymond a védő hasán átvinni a játékszert. Ezek az akciók csak akkor lehetnek sikeresek, ha a védő nem elég határozott, vagy hibázik, tehát a támadó nem irányítja a saját akcióját, hanem függ a védő reakcióitól.

Azok a gyerekek, akik már 10 évesen elindultak a formális gondolkodás útján, figyelembe tudnak venni több aspektust egy időben. Mint például azt, hogy a pályának nem csak mélysége van, hanem szélessége is. Hiába cél a mélységi mozgás- átjutás a túloldalra- oda a szélességi mozgáson keresztül vezet az út. Megfigyelhetjük, a legjobb játékosok mennyire élvezik ebből a feladatból fakadó végrehajtási szabadságot. Elindulnak sprint labdavezetéssel a védőtől távolabbi bója felé, de a fejükben már ott van a csel, amivel majd be fogják csapni a kétségbeesetten menteni igyekvő, és ebből kifolyólag nagyon kiszolgáltatott védőt. Tehát ezek a gyerekek nem csak több szempontra képesek egyszerre figyelni, de előre tervet készítenek arra, hogy mit fognak majd a védővel tenni, ha az szerelni szeretne. Vagyis ezek a gyerekek már formálisan gondolkodnak.

A következő feladat annyiban változik, a labdás játékos mögé két méterre elhelyezünk egy labda nélküli játékost. (3. ábra)

Sípszóra egyszerre indul el mind a három játékos. A labdás gyermek célja továbbra is a labda átvezetése a túloldalra. A két labdanélküli gyermeknek pedig, a labda megszerzése. (4. ábra)

Ennek a feladatnak a tökéletes végrehajtásához már elengedhetetlen a formális gondolkodás. A hátulról érkező labda nélküli zavaró játékos nagy nyomás alá helyezi a labdát, vezető játékost. Hiszen nem hagy időt a kivárásra, előre eltervezett, gyors cselekvéssel lehet csak megoldani a feladatot. Az előző feladathoz képest, ahol jó végrehajtás esetén a védő kiszolgáltatott helyzetbe került, itt a hátsó ember nyomása segíti a középső védő munkáját. Azok a gyerekek, akik még nem gondolkodnak formálisan, lelassítanak, bevárják a hátulról érkezőt és megpróbálják a két embert kicselezni. Még nem tudják azt az információt feldolgozni, amit a hátsó ember jelent, hiszen őt nem látják, ezért maguk elé engedik, és szemből próbálják megverni. Akik már formálisan gondolkodnak, azok nem hezitálnak, ugyanazt a mozgást végzik, mint az előző feladatban. Elemzik azt a helyzetet, miszerint a mögötte lévő játékos mindaddig ott is marad, és nem tud játékba avatkozni, amíg ő megfelelő sebességgel és megfelelő irányba mozog. Helyezkedésével kizárja a hátulról érkező védőt, nem engedi játékba avatkozni. "

A lényeget a bejegyzés végére tartogattam

Az egész utánpótlás futballképzés a valós játékból indul ki.

Ezt bontja az edzéselmélet és az edzésmódszertan kisebb, emészthetőbb elemekre, amelyek rendszerszerűen kapcsolódnak egymáshoz és a valós játékhoz is. A valós játék nélkül nem jeleníthető meg semmilyen taktikai vagy technikai elem. Ha nincs megadva az adott tétel viszonyítási rendszere - azaz a valós játék - akkor érvénytelen az a tétel, nem értelmezhető sem a taktikai sem a technikai elemek egymásután rakosgatása.

Nincs különbség a stílusok között, mindegyik lehet ugyanolyan jó.

A játékstílusokon belül egy-egy stílus sikere abból fakad, hogy mennyire tudta kiválasztani belőlük az adott ország a rá jellemzőt, mennyire tudta megfogalmazni és megjeleníteni azt a pályán, majd természetes módon a leghatékonyabb rendszerbe foglalt, szisztematikusan követett és következetesen végigvitt edzésmódszertannal képes-e átadni ezt a következő generációnak?

Ahol megszületik egy kérdés, ott hamarosan megjelenik a válasz is.

Köszönöm a figyelmed és - most is, mint mindig - várom saját gondolataid, kérdéseid, meglátásaid.

Kun István

a Csendes Edző