Hasznos 5 perc – Edzőpszichológia

Mielőtt átlinkelnél az aktuális nemzetközi bajnokságok eredményeire, vagy elbújnál az e-mail postafiókod levelezésébe
szánj 5 percet hasznos tudásra,

képezd magad ma is!

Az edző ideális esetben – a mellett, hogy tanár, barát és példakép – bizony tapasztalt pszichológus is. A manapság sokszor túlterhelt gyerekek reakcióiból edzőként a te feladatod is, hogy kihámozd és megtaláld az igazi motivációt - a valós válaszokat. Segítségedre a mai hasznos 5 percedben a vonzalom pszichológiai kérdéskörébe tartozó vonzalom-forrásokat vesszük át.

Ha a gyerek sokat van együtt valakivel, akkor elkezd rá hasonlítani

Ez egyaránt adódhat tér és időbeli közelségből is. A térbeli közelség két ember között kb. 3 méteren belül fejti ki a vonzás kialakulásának a lehetőségét, de fontosabb az ezen belül körülötted is megrajzolható kb. 40 centiméteres sugarú kör: az intim szféra.

Ahogy a tér, úgy az időbeli közelség, vagyis a gyakori, rendszeres találkozás is azt hozza magával, hogy akivel sokat találkozom hatással van rám és én is rá. Ez egy gyerekcsapatnál főleg abban nyilvánul meg, hogy kik találkoznak egymással edzésidőn kívül is, kiknek van igényük a futballon túl több, másféle közös programra. Itt már a szülők is nagy szerepet kapnak..

Tipp: Lesd meg! Az öltözőben a srácok hogyan helyezkednek, ki mellé ülnek? Milyen közel vannak egymáshoz, beenged-e mást is két, vagy három srác a szabad akaratukból összeolvasztott intim szférába? Megakadhat a szemed azon is, hogy – bár közel ülnek, de – a táskájukat mégis kettejük közé teszik.. Ebből nem csak azt tudhatod meg, hogy ki, kinek a barátja, hanem azt is, hogy ki az a csapaton belül, akinek nincsenek barátai. Tanulságos felismerés a csapat életén belül.

Az ismertség – ismeretlenség, mint vonzalom-forrás

Akit ismerünk, azt könnyebben elfogadjuk.

Jobban figyelünk arra amit mond, jobban elfogadjuk a cselekedeteit. Akit nem ismerünk, azzal szemben előítélet, bizalmatlanság, bizonyos feszültség érezhető bennünk, bár nagyon érdekes, hogy ha egy „híres” emberrel találkozunk, jóleső, ismerős érzés tölt el bennünket, olyan, mint ha már régről ismernénk. Sokszor attól független, hogy akkor találkozunk vele először személyesen, önkéntelen is a bizalmunkba fogadjuk.

Népszerű csúnyaságok?

A fizikai vonzerő is vonzalom-forrás, mert ha akarod, ha nem, ha illik, ha nem, a gyerekek az úgymond „szép” gyerekeket fogadják el könnyebben - a „csúnya” gyerekeket kapásból elutasítják.

Erre jó példa volt az a kísérlet, ahol a gyerekeknek fotókat mutattak, amelyeken különböző személyeket, felnőttet, gyereket és tárgyakat lehetett látni. A kérdés az volt, hogy barátkoznál-e vele? Kiderült, a gyerekek csak a „jóarcú”, szép felnőttek és gyerekek barátai lennének és a tárgyak közül is csak a szabályos formákat ábrázolókat választották ki. Akinek szokatlan neve, szokása van, vagy a fizikai megjelenésében kirívó, azt a gyerekközösség nehezen fogadja be. Mondanom sem kell, mekkora jelentősége van ennek egy csapat összeállításánál.

A vonzalom-források holdudvara

A sikeres emberek népszerűségéből sokan szeretnék kivenni a részüket.

Ezt a gyerekeknél is megfigyelheted, hiszen biztos feltűnt már, hogy a csapatodban jobban teljesítő, magabiztosabban viselkedő gyerekekkel többen akarnak barátkozni. Gyakran ezek körül a gyerekek körül láthatod azokat, akik holdudvarban élnek, vagyis olyan gyerekeket , akik semmit nem tudnak hozzátenni a csapat játékához, mégis látványosan és aktívan élvezik a csapat sikereit.

A kompetencia kérdése

Mit jelent ez ebben az esetben? Aki jártas valamiben, azt jobban elfogadod, mondván: ő ért hozzá!

A csapatban a jó játékosok a gyerekek között szemmel láthatóan előnyöket élveznek. A többiek sokszor feltétel nélkül elfogadják, amit ő mond, mert ő a jó játékos és így biztosan jobban tudja. Ez túlmutat a pályán, sokszor kihat a csapat egyéb helyen és időben mutatott viselkedésére, értékrendjére. Nagyon fontos, hogy ismerjük a csapatunkban ezeket a gyerekeket és ismerjük hatásukat, befolyásukat a többiekre.

"Nahát, úgy nézel ki mint Ronaldo!"

Melyik srác ne örülne ennek a "kritikának"? Nem véletlen, hogy a vonzalom-források végére hagytam az azonosulást.

A jó focistákkal minden játékos szeretne azonosulni – gyerekkorban ez hatványozottan érezhető. Viselkedésük – hogy úgy öltözködnek, úgy hordják a hajukat, abban a cipőben játszanak, amiben a nagy sztár, a kedvenc – azt a reményt testesíti meg, hogy így azonosulva ők is olyanokká válnak, és ugyanazokra a képességekre tesznek szert, mint az imádott sztárjátékosuk. Ez alapvetően nagyon pozitív dolog, mert ha edzőként sikerül a gyerekekkel a kedvenceik a pozitív tulajdonságait lemásoltatni, azokat a viselkedési mintákat, ami őket nagy sztárrá teszi, akkor a motiváció révén nagyon sokat tudnak a gyerekek fejlődni.

Arra mindig figyelj, hogy az azonosulással megjelenő sztárallűröket kiküszöböld, persze semmiképpen nem kritizálással!

Ha a fiú úgy akar kinézni, mint C. Ronaldo, és olyan hajat akar hordani, akkor hordjon. Ha olyan cipőben akar játszani, hát legyen. Viszont arra hívd fel rá a figyelmét, hogy mennyi edzés és kitartás juttatta el Ronaldót a csúcsra, és mennyi energiájába telik ezt az image-t megtartania!

Csak a pozitív dolgokat hagyd másolni a gyerekeknek!

A külsőségek nagyon fontosak, de ezeket mindig a második vonalba kell sorolni az első sorban álló pozitív teljesítmény mögé.

A gyerekek azért akarnak a nagy focistákra hasonlítani, mert a hasonlóságtól vélt és valós előnyökre számítanak, s ettől több elismerést, nagyobb sikereket remélnek maguknak.

Edzőként az (is) a dolgod, használd és kihasználd ezt a hatalmas pozitív erőt, ezt a hatalmas belső motivációt a gyerekek fejlődésének érdekében!

„Üdvözlöm, testnevelő tanár vagyok és utálom a futballt..”

cv

Tegnap véletlenül fültanúja voltam egy telefonbeszélgetésnek, melyben egy tehetségkutató felhívás kapcsán érdeklődtek a szervezők. A vonal másik végén a megye sportreferense tette fel a költői kérdést: „Nem értem, miért nem szeretik a testnevelő tanárok a focioktatást?”

Tanárurak, tényleg nem szeretitek a futballt tanítani?

Persze igazatok van: túl kevés a tanári fizetés, úgy általában is – nincs ez másként veletek, testnevelőkkel sem.
És ha ezért a kevés pénzért a minőségi oktatáson felül még plusz szolgáltatásokat is elvárnak tőletek? Mint például azt, hogy egy ilyen szóban forgó tehetségkutató programra megszervezzétek és összekoordináljátok a gyerekek jelenlétét és részvételét (az gyöngyvirág, hogy ezt iskola időn kívül, önszorgalomból kell tennetek!)..

Az is jogosan adhat szájhúzásra okot, hogy a labdarúgó szövetség és a hozzá tartozó tagszövetségek túl agresszíven próbálnak az iskoláitokba betörni és rá (rátok) erőltetni a focit, mint oktatási programot.
Teljesen egyértelmű, hogy az iskola lehetne az a színtér, ahol a hazai labdarúgás tömegbázisát megalapozhatnák, viszont ennek a mostani programszintű rendszere finoman is kezdetleges.

A bürokratikus részek miatt olyan plusz papír és egyéb adminisztrációs munkákat zúdítanak a nyakatokba, ami köszönő viszonyban sem áll az érte kapott támogatással, bérkiegészítéssel

Halvány reménysugár, hogy folyamatosan dolgoznak szakemberek a rendszer hatékonyabbá tételén, talán hamarosan meg is találják a jó megoldást. De az iskola tantervébe beletenni a labdarúgás mozgásanyagát, az mégis csak ellenállást vált ki sok tanárban.

Talán te is feltetted már a kérdést magadban: miért pont a focit, miért nem ezt, vagy azt a sportot? Bár a válasz már túlmutat az itt feszegetett kérdésen, talán röviden válaszolni úgy lehet erre, hogy a testnevelőtanár képzés reformja mára nagyon időszerűvé vált.

Nem halogathatjuk tovább a jövőorientált testnevelés bevezetésének, aminek a fő gondolata az, hogy nem a sportágak alapmozgásait kellene tanítani a gyerekeknek, hanem játékos formában az alap koordinációs készségek kialakítását. Ezzel lehet egy olyan belső motivációt, belső igényt kiváltani, ami a mindennapi mozgás szokását alakítja ki a gyerekekben. Az egyesületekbe már a jó mozgású gyerekeket irányítva, azok a klubokban könnyebben elsajátítják az adott sportág - mondjuk a foci - speciális mozgásanyagát. Aki pedig nem szeretne versenyszerűen sportolni, az is keresné azokat a szabadidős tevékenységeket, amiben kielégítheti a mindennapi mozgás utáni igényét, ami ma Magyarországon leginkább a szabadidős labdarúgás.

Végezetül szóba jöhet még, hogy program szinten is a focit támogatja legjobban az állam, a többi sportágnak folyamatosan kalapoznia kell a pénzért. A focisták kicsi teljesítménnyel keresnek az átlagon felül, a többi sportág sportolója meg akárhogy töri magát, mégsem kap a focihoz mérten teljesítményarányos fizetést...

Egy pillanat Tanár úr, itt most bólogattál? Kérlek, ne tedd!

Az utóbbi pár sor tévhit, hamis információ.

Főleg az elmúlt nyolc évben, nem igen osztogattak állami pénzeket a foci fejlesztésére. Könnyen utána járhatsz, hogy pl. több uszoda épült az elmúlt időszakban, mint stadion – mert abból egy sem. Szégyen ide vagy oda, de a mai napig nincs az egész országban egyetlen UEFA Licence-nek megfelelő stadion sem. A fizetésükben pedig a legtöbb csapat átlag játékosai - hiába hívjuk őket profi focistáknak - nem különböznek egy átlag magyar embertől. Kivételek csak az un. sztárjátékosok sztárfizetéseiben vannak.

A sportághoz kapcsolódó egyesületekben dolgozó edzők pedig - ezt saját tapasztalatból is mondom - sokszor hobbiból, minimálbér alatti (!) pénzért tartják az edzéseket, nagyon kevés helyen vallhatja magát főfoglalkozásúnak egy edző.

„Mondja már ki valaki!!”

Hát legyen.

Tagadhatatlan tény, hogy ha a testnevelőtanárokat sikerülne megnyerni a focinak, akkor óriási, ugrásszerű fejlődésnek indulhatna a sportág. A jövőorientált testnevelés bevezetésével nemcsak a foci, hanem a többi sport is nagyot profitálhatna. Nem beszélve a nemzet egészéről, hiszen az egészségesebb emberek boldogabbak, jobban beilleszkednek és beválnak a munkaerőpiacon is, nagyobb munkabírásúak lesznek. Egy egészséges nemzetben a társadalombiztosítás oldaláról rengeteg pénzt megspórolhatnánk… ha a testnevelőtanárokat sikerülne megnyerni a focinak.

„A gondolkodás maga az élet, hiszen azok, akik nem gondolkodnak, magasabb vagy valódi értelemben véve nem is élnek. A gondolkodás teszi az embert.” A. B. Alcott

Tanár úr, kolléga, klubvezető, kérlek, gondolkodj velem!

Mivel tudnánk elérni, hogy legközelebb ezt hallhassam a telefonban: „Üdvözlöm, testnevelő tanár vagyok és imádom a futballt oktatni!”

Várom a te véleményed, ötleteidet is!

Elhiszi a Barca, hogy van még remény?

(ez a cikkem a gondola.hu oldalán jelent meg)

Ha ez a két csapat a tőlük megszokott sablont fogja hozni, akkor is egy nagyon izgalmas meccset fogunk látni. Pedig lesz itt meglepetés!

A legutóbbi bejegyzésben azzal zártam soraimat, hogy gondolkodom, mit tennék Mourinho és mit Guardiola helyében. Kétségtelenül Mourinho van könnyebb helyzetben, hiszen azt is mondhatnánk, hogy csak védenie kell a két gólos előnyüket. Addig semmi mással nem szabad törődniük, amíg a Barca nem rúg két gólt. Aztán meg majd jöhet a már Milánóban jól bevált letámadás.

Ennek azért vannak kockázatos pontjai, mindjárt az első az, hogy az ellenfél a Barcelona, amely csapat talán a mostani formákat nézve a legjobban támadó csapat a világon. Vajon kihúzza-e az Internazionale két kapott gól nélkül, illetve ha megkapja is a két gólt, mikor kapja a másodikat? Ha a 70. perc környékéig kihúzzák, akkor 20 percet végig tudnak még letámadásban játszani és az idegenben rúgott gól a továbbjutást eredményezheti.

Ez egy szép hipotézis, viszont azt mindenki jól láthatta az első meccsen, hogy ha a Barca elkezdte komolyan a labdatartást, akkor az Interesek csak nyomozták azt és ettől teljesen elfáradtak. Azaz, lehet nem lesz már erő a végén letámadást játszani.

Mit tesz majd Guardiola? Nekiesik Mourinho csapatának, hogy minél előbb meglegyen az első gól, aztán elkezdi az Intert labdatartással fárasztani és amikor már az olaszok nem tudnak lépni sem a fáradtságtól, akkor belövik a másodikat? Ez jó terv!

Erre ellenszer lehet az Inter kontrajátéka. Az is megeshet, hogy a katalánok megpróbálják teljesen szétszedni az Internazionale védelmét és mondjuk Messi a szélén játszik majd tartósan, netán kötetlenül, a pálya bármely részén feltűnve.

Nagyon sok variációt el tud az ember képzelni. Most mindkét oldalról leírok eg- egy nagyon vad elképzelést, mert hát mindkét mesterben benne van a váratlan megoldás lehetősége. Kezdjük a hazaiakkal. Messi, Messi, Messi zúg a 90000 néző, ám Messi csak a kispadon kap helyet és nem lesz kezdő, helyette a hétvégén gólt szerző nagyon motivált és bizonyítani, játszani akaró Henry kezd. A két belső ék Ibrahimovic és Henry, támadásban egy 3:3:4-et játszik majd a Barcelona, három belső középpályással és a szélén felfutó két támadóval, akik a betömörülő védelemmel szemben a pálya teljes szélességét kihasználva tudják körbeadogatni a védőfalat a megfelelő rés keresése és a gólhelyzet kialakítása miatt. A bajnokságban már több ellenfél ellen is meghúztak ezt a lépést, aztán majd Messi akkor száll be, amikor már az Inter védelme egy kicsit megroggyant és a mérkőzés utolsó harmadára marad a döntés a továbbjutásról.

Nézzük az Internazionale-t, vajon mer-e Mourinho tizenkilencre lapot kérni? Mer-e a Camp Nou-ban az első perctől kezdve letámadást játszani, mint Milánóban a második félidőben? Hiszen egy korai idegenben lőtt gól megpecsételheti a katalánok sorsát.

Mindkettőnek megvan a maga kockázata, ám ismerjük a mondást, aki mer, az nyer!

Már nagyon várom a találkozót és a kisördög ott tombol bennem, hogy bárcsak ne a sablonos Inter és Barca játékot lássuk, amit ebben a helyzetben a csapatoknak játszani kell, hanem lássunk valami extrát, valami forma bontót! Persze az is igaz, ha ez a két csapat csak a tőlük megszokott sablont fogja hozni, akkor is egy nagyon izgalmas meccset fogunk látni.


Kun István

(a cikket a gondola.hu-n ITT olvashatod)

Várom már, hogy bent menjünk ki...

Ha rákészülsz, hogy megnézz egy meccset, Te is látványos, támadó futballt vársz, nagy irammal, sok helyzettel és na ná, hogy sok góllal!

A legjobbakat, a Barcelonát, a Real Madridot, az Internazionalet, a Milant, az Arsenalt, a Chelseat, a Manchestert akarod látni – és jó eséllyel a többi (hazai) klub játékát is ehhez a szinthez méred. De mit csinálnak ezek a fiúk a pályán, amitől ilyen jók, hogyan tudnak ekkora iramot diktálni?

Mi az oka annak, hogy inkább szorítod, visszatartod, semmint, hogy játék közben menj ki a mosdóba értékes perceket kihagyva így a közvetítésből?

Az tiszta sor, hogy rengeteget futnak a meccsen. De ahhoz, hogy éves szinten egy csapat akár 70 tétmeccset is le tudjon játszani és az összes meccsen a megszokott színvonalon folyjon a játék, hatalmas erőnlét szükséges; ezt az erőnlétet pedig nem a szél fújja rá a játékosokra!

Kora gyerekkoruktól fogva nagy iramban zajlanak az edzéseik, sokat futnak, a labdás gyakorlatokat is maximális erőbedobással végzik. Igaz, külhonban kiválasztással dolgoznak az edzők a klubokban. Így gyakorlatilag a bent maradásért minden nap óriási harc folyik. Egyik gyerek sem teheti meg, hogy elkényelmesedjen, mert akkor nagyon hamar a csapaton kívül találja magát, jönnek a nála jobbak. Szóval sokat és gyorsan futnak labdával és a nélkül is, a gyerekkorban alapoznak, és felnőtt korban már „csak” az addig eltelt 10-15 év munkájának a szinten tartása, minimális fejlesztése történik.

Ma már a nagy elit bajnokságokban szinte nincs is alapozás

Legtöbb helyen télen 2-3 hét szünet pihenés és már kezdik is a tavaszi szezont. Nyáron meg inkább elmennek különböző túrákra, tornákra és mérkőzéseket játszva rakják össze a csapatot. Szezon közben pedig meccs-regeneráció-meccs a ritmus némi taktikai felkészüléssel és technikai szinten tartással, nincs sem idő, sem energia az erőfejlesztésre a szezon alatt. A technika elsajátítása szintén kora gyerekkortól előtérben van, a labda szinte hozzánő a lábukhoz, mire profi futballistává érnek. Labdavezetés, cselezés, lövés, labdakezelés, passzolás, fejelés, szerelés, stb.

Nézzük csak meg Messit, aki őrületes sebességgel vezeti a labdát, közben cselez, majd ebből a sebességből bombaerejű lövéseket ereszt meg!

Nézőként azt is sokszor láthatod, hogy pl. Xavi szenzációs labdát ad Messinek. Ja kérem, de ehhez futni kellett, hogy oda tudjon helyezkedni, ahonnan lehet majd passzolni, mert a gólpasszt általában nem tudja egy érintésből adni csak labdavezetésből, vagy cselsorozat után.

A technika semmit nem ér erőnlét nélkül

A pályán egy fullasztó rohanás után is szükséges a technikai helyzeteket megoldani és ez fordítva is igaz: hiába sprintel át valaki több száz métert, ha a labda folyton csak dadog a közelében.

Taktika, rengeteg gondolkodást igényelő, váratlan helyzetet teremtő, aktív ellenfél ellenállása mellett végrehajtott feladatok – az említett klubok játékosai ezt végzik kora gyerekkoruk óta. Mindezt rengeteg mérkőzéssel fűszerezik, még végül birtokolják a rutint, önbizalmat, labdabiztonságot, erőnlétet és a taktikai tudást. Csoda hát, ha a futballvilág csúcsragadozóinak 2 x 45 perces összecsapásai alatt még pisilni is sajnáljuk az időt?

Te milyen színvonalat vársz el egy utánpótlás mérkőzéstől?

Valószínű, hogy a gyerekmeccseket Te is – ahogy minden más futballcsapat játékát is – önkéntelen a már említett profik szintjéhez méred.

Csakhogy nálunk, ha akad is egy olyan edző, aki a helyben ácsorgás és passzolgatás helyett rengeteg gyors futást vár el a gyerekektől a labdával cselezve, a kapura lőve, vagy egyéni technikát, labdabiztonságra való törekvést és vállalkozó szellemre tanítást – azaz a jó értelemben vett agresszivitást – és a támadó felfogást szerepeltet az edzéseken.. Nos, akkor a szülők nem értik, ki ez, mi ez és mit csinál. Hiszen nem ehhez vannak hozzászokva, még a magyar NBI-es focistákat sem így edzik! Mit gondol ez magáról?! Ezt nem így kell csinálni, én már csak tudom, hiszen nekem megmondták a játékosokból lett edzők!..

Akkor most mi van? - kérdem én. Az elvárás megvan, legyen a gyerek olyan mint Messi, viszont nehogymá’ labdavezetés, cselezés legyen az edzésen! Nehogymá’ sok futás, egyéni vállalkozás, küzdő gondolkozás jellemezze a srácokat!

Önök kérték..

A hazai szülők általában nem ismerik a kiválasztásban és az edzésben profi végeredményt adó módszereket, nem értik mit akar az edző, és ők maguk kérik, sőt, követelik, hogy a gyereket az elmúlt 50 év hagyományainak megfelelően edze az edző. Sokszor őt magát is így edzették. Arra már persze nem emlékszik, hogy ennek mi lett az eredménye? Az ami most van. Egy lebutított, sablonos, ácsorgós minden látványt és kreativitást mellőző futball, ami egy ZTE-Győr harmadik hely sorsáról döntő bajnoki mérkőzésre 3000 embert vonz ki a pályára.

„Önöknek magyaroknak vissza kell találniuk saját stílusokhoz. A régi magyar stílus modern megfelelője a latin futball. Ezt az utat kell Önöknek követni az edzők képzésében és az utánpótláskorú labdarúgók képzésében is!” Ezeket a sorokat Jean-Pierre Bénézet úr, a FIFA Technikai Igazgatója mondta.

Mi döntjük el, hogy melyik utat választjuk, és én nagyon remélem: hamarosan eljön az idő, amikor nem csak a Barcelona, a Real Madrid, az Inter vagy a Milan, hanem a saját gyerekeink, csapataink játékát nézve is inkább szorítunk, semhogy kimenjünk.. és ha ez az ára, hát inkább bent megyünk ki...

BL: Ki állítja meg Messit?

(ez a cikkem a gondola.hu oldalán jelent meg)

Ma nagyon úgy néz ki, hogy aki megállítja, az megnyerheti a bajnokok ligáját. Különben a Barcelona simán a döntőbe jut és ott is nyer.

Ki állítja meg Messit?

Az egész hátralévő BL szezon egyik legfontosabb kérdése ez. Ma nagyon úgy néz ki, hogy aki megállítja az aranylabdást, az megnyerheti a bajnokok ligáját, különben a Barcelona simán a döntőbe gyalogol és ott is diadalmaskodni fog.

Az Internazionale csapatának azért biztos lesz ehhez egy-két szava. Mourinho nagy taktikus hírében áll, biztosan megnézte már számtalanszor a katalánok ellen a csoportban lejátszott két mérkőzésük felvételét, kielemezte, kivesézte minden képkockáját és készül a taktikai terv. Találgassunk, vajon csapat szinten egy egységes csapatjátékkal akarja megállítani a Barcelonát, vagy emberfogással szeretné kikapcsolni Messit, netán azzal próbálkozik, amivel a Real Madrid az El Clásico-n, hogy a barcelonai középpályásokat, akik tömik labdával Messit, próbálja meg kikapcsolni a játékból? Xaviról egyszer maradt le a madridi védelem, mindjárt góllal is fizetett érte.

Emberfogás?

Ki fogja Messit? Cambiasso? Rá lehet bízni, biztos, hogy keményen odalép majd a válogatottbeli csapattársának nem egészen két hónappal a világbajnokság előtt? Illetve feláldozza-e Mourinho azt a labdaszerző középpályását az emberfogás miatt, aki a csapat tengelyét adja, aki a csapatnak a stabilitását jelenti? Vagy rábízza az emberfogást Samuelre? Csakhogy ő is csapattárs az argentin válogatottban, lesz-e mersze odalépkedni Messinek? Vagy valamelyik kevésbé karakteres játékosára bízza a mester ezt a piszkos munkát? Akkor viszont félő, hogy az az ember a kiállítás sorsára fog jutni, mert Messi hihetetlen mozgékony és nagyon stabilan áll a lábán, nem esik el, mindig talpon akar maradni. Ha ő elesik, akkor ott már komoly szabálytalanság történt, ezt viszont tudják a bírók is, meg talán egy picit védik is a zseni támadót – mondjuk én is azt tenném, ha bíró lennék. Egy szó, mint száz, az emberfogás Messi ellen megoldhatatlan feladatnak látszik.

Fogja a csapat?

A csapat szintű semlegesítésnek is megvannak a hátrányai, hiszen ha Messi lendületbe jön, akkor néha még négy védő is kevés ahhoz, hogy megállítsák, ez pedig olyan súlyos helyezkedési eltolódásokat von maga után, amit nehéz korrigálni. Hiszen, ha négyen az ördöngösen cselező csatárt próbálják meg semlegesíteni, akkor a többiek maradnak üresen és azt már számtalanszor bemutatta a Barca, hogy Messin kívül is tele van sztárokkal, akik képesek bármikor gólt lőni.

Letámadás?

Amiről itt még nem ejtettünk szót, az az a teljesen meglepő húzás lenne az Inter mesterétől, hogy teljes letámadással megpróbálná megakadályozni a Barca labdabirtoklását már a vendégek térfelén. Ezt meglépni a világ egyik, ha nem a legjobb labdabirtokló csapata ellen, mindenki szerint felér egy öngyilkossággal.

Azonban Mourinho ezért a világ egyik legjobb edzője, hogy ki tudja választani a kínálkozó lehetőségek közül a legjobbat. Ha lehetne egy kívánságom, akkor én azt kívánnám, bárcsak a letámadásos variációval küldeni fel az Internazionalt a Barcelona ellen, mert akkor egy nagyon látványos és igen izgalmas meccset láthatnánk sok helyzettel és sok góllal.

Kun István

(a cikket a gondola.hu-n ITT olvashatod)

Lelakatolt kincsesbánya

- avagy -
három napba sűrítve a mai magyar gyerekfoci valósága

„Gyerek koromban szerettem gólt rúgni, minél több gólt rúgsz, annál nyugodtabb vagy. Ebben a mentalitásban nőttem föl és nőttek föl nagyon sokan.” Puskás Ferenc

Versenybizottsági tagként a húsvéti hétvégén részt vettem egy nagy utánpótlás tornán

A három napon át dübörgő tornán 97 csapat képviseltette magát 9 korosztályban, több mint 1500 gyerekfocistával (!) - és persze ne feledkezzünk meg a folyton hömpölygő hozzátartozók és szülők tömegéről sem. A kupára Olaszországból, Szlovákiából, Romániából, Ukrajnából és természetesen hazánkból érkeztek csapatok. 286 mérkőzést játszottak le 9 pályán.

A pénteki és a szombati időjárás igazi fiesta hangulatot varázsolt a pályákra

Ezzel nem is volt gond…a szülők azonban nehezen értették meg, hogy csak a számukra kijelölt helyen tartózkodhatnak, és csak onnan nézhetik és szurkolhatják át a meccseket. Óriási energiákat vett el a szervezőktől a szülőkkel való viaskodás, pláne, hogy a szép napsütéses időben lecsúszott néhány sörön felbátorodott apukák már nemigen akarták megérteni: a szabályok rájuk is vonatkoznak, és a hangnem, amit a „szurkolásnál” használtak, nélkülözött minden irodalmi stílust.

Hiszem, hogy meg kell tanítani a szülőket is szurkolni, hogy egy ilyen helyzetben az ellenfél vagy a bíró szidása helyett a saját csapatukat, saját gyerekük biztatására figyeljenek

Bár a verseny kiírása egyértelműen jelezte, hogy a nem megfelelő viselkedés a csapat kizárását vonja maga után - függetlenül attól, hogy a játékos, az edző, vagy a szurkolótábor viselkedett megengedhetetlenül -, a bírók, mivel sorozatban szünet nélkül vezették a meccseket, nem tudtak erre is figyelni. Ahogy ez már csak lenni szokott egy ilyen nagyszabású tornán, nem tetszett mindenkinek minden. A szülők összeszólalkoztak több vitás eseten, folyamatosan szidták a bírót, és egy esetben majdnem tettlegességig fajult a dolog egy jogtalannak tartott bírói ítélet miatt.

Az edző berohant a pályára, megfenyegette és lökdöste a bírót

Persze a rendezők is azonnal berohantak rendet tenni, és a szurkoló szülők közül is vették páran maguknak a bátorságot, hogy ők is beszaladjanak igazságot tenni, hiszen ha az edzőnek szabad, nekik is. Az indulatok persze aztán lecsillapodtak..

Én a kakaskodó felnőttek helyett végig a gyerekeket figyeltem. Riadtság, szorongás, értetlenség csillogott a szemükben. Nem fogták fel, az edzőjük, a szüleik miért teszik azt, amit tesznek? A meccs tovább folydogált, viszont a feszültség az egész tornán végigkövette a szóban forgó gyerekcsapat a játékát.

Tovább is van, mondjam még?

Egy másik csapatban ahol hét év alatti (!) gyerekek játszanak, az egyik kicsi elrontott valamit. Az „edzőbácsija” olyan stílusban lehordta a sárga földig, hogy a gyerek elsírta magát. Mikor a másik edzőkollégája rászólt, hogy nem kéne ilyen csúnyán beszélnie egy ekkora gyerekkel, még neki állt feljebb és kikérte magának a kioktatást.

Szintén ennél a korosztálynál történt, hogy a gyenge szereplés miatt a szülők raportra hívták az edzőt. Tudom, hogy ő amúgy szívét lelkét kiteszi a gyerekekért, csak mostanában valahogy az eredmények nem jönnek. A szülők nem érdeklődnek, azonnal támadják, fel sem merül bennük az, hogy az edző érti a dolgát és most esetleg a fejlődésben egy úgynevezett plató szakasz zajlik, ahol nem olyan látványos a fejlődés, mint máskor. Esetleg megkérdezzék az edzőt, mit segíthetnek, mit tehetnek azért, hogy a gyerekek a lehető legjobban fejlődjenek? Ugyan. Csak a vádaskodás, amiből a gyerek megint nem ért egy szót sem, hiszen ők szeretnek focizni és magát az edzőbácsit is szeretik. „Anya és apa miért üvölt és vitatkozik vele, miért nem szereti az edzőbácsit?”

A három nap tele volt ehhez hasonló példákkal

Megkeseredett, kiábrándult edzőkkel, akik a már ezerszer elcsépelt pénztelenségre és a vezetőkre hárítják, hogy miért nincs kiválasztás, miért tud még mindig keveredni a szabadidős foci a profi fociutánpótlással? Az ebből adódó konfliktusokat pedig már meg sem próbálják orvosolni, mondván ennyi pénzért minek vennék még plusz nyűgöt a nyakamba? Majd az élet megoldja, legyintenek és lehajtott fejjel tovább mennek.

A helyzet elkeserítő, hiszen 1500 gyerek, akiknek csillog a szemük, ha labdát látnak, fociznak a meccsek közötti szünetekben is, a szüleik szinte még enni sem tudják leültetni őket. És ennek ellenére kihasználatlanul hagyják ezt a kincsesbányát. Szervezetlenség és nem elsősorban a torna menetére gondolok, hanem a gyerekeket körülvevő hétköznapokra, aminek természetesen része ez a torna is.

A mérkőzések színvonala számomra elkeserítő volt, a pálya szélén állva és felügyelve a meccsek és a torna folyását, alkalmam volt megfigyelni minden korosztályt. Egyetlen csapatot sem tudnék hirtelen kiemelni, akik látványosan, meggyőzően, közönségszórakoztatóan játszottak volna. Gépies, elképzelés nélküli és legtöbbször lélektelen játék. Amikor viszont a meccsek között tét nélkül csak úgy fociztak a srácok, akkor láthatóan élvezték a játékot, örültek, örömöt okozott nekik a játék. Kérdem én, akkor ezt a jókedvet, ezt a felszabadult játékot mi miatt nem tudják a tétmeccsekbe is átvinni? Nagy kérdés! Én, és vélem sok más edző is tudja a rá a választ.

Azért láttam kis csodákat is

Felhívták a figyelmemet egy hat éves forma kisfiúra, akinek hihetetlen jó izomzata volt, egyszerűen jól esett ránézni, nagyon „egyben” volt a kiskölyök. És amit a labdával művelt hat évesen! Nagyon finoman ért a labdához, tökéletes precizitással és egyszerű természetességgel csinálta a legbonyolultabb trükköket is. Tényleg öröm volt nézni. Rajta kívül is voltak még ügyes gyerekek, ők színesítették az amúgy már említett gyenge színvonalú mérkőzéseket. Láttam győzelmek után kitörő örömet, csapattársán segítő gyerekeket, jó hangulatú csapatokat meccseken és a meccsek között is. Ezek a momentumok voltak, amik megszépítették a három napot.

A kérdés számomra továbbra is az, ami ezen a nagy tornán is tökéletesen látszott: meddig hagyják még lezülleszteni a gyerekfocit körülvevő közeget? Mikor jön el az idő, amikor felfedezik a gyerekekben rejlő mérhetetlen és kiapadhatatlan lehetőséget? Mikor és ki fogja ezt egy egységes, jól működő rendszerbe dolgozni, olyan rendszerbe, ahol minden fél, gyerek, edző, szülő is elégedett a szolgáltatás minőségével és a kapott eredményekkel?

Mikor veszik már észre az "illetékesek", hogy minden negatívum és elrettentés ellenére a gyerekek a játék öröme miatt akkor is fociznak, ha ők ezt nem akarják?

Addig is marad nekünk a már jól megszokott langyos víz, amiben mindenki puffog, csapkod és fröcsköl, azonban azt, aki megpróbál valami mást tenni, azt egyből visszarántja maga mellé a langyos vízbe.

„Én imádtam a futballt. Az én kabalám mindig a labda volt, akkor éreztem magamat biztosnak, amikor a labda nálam volt, vagy a labdába belerúghattam.” Puskás Ferenc

Fogadjuk meg a tanácsot, mert ezt egy olyan ember mondta, aki értett hozzá és csak annyi dolgunk lenne, hogy a gondolatait a mai kor szellemének és feltételeinek megfelelően alkalmazzuk.

Szerinted mire várunk még? Mikor verjük le a lakatot és fedezzük fel végre a kincseinket??..

Barca-Arsenal: Igen, ez foci volt!

(ez a cikkem a gondola.hu oldalán jelent meg)

4:1 Messi mesternégyes és zúg, zeng az egész Camp Nou aréna: Messi, Messi, Messi. Ennyivel volt jobb a Barcelona!

Mindenek előtt dicsérjük meg az Arsenalt, megpróbálták azt az egy dolgot, amit tehettek. A mérkőzés elején mindent megpróbáltak azért, hogy elvegyék a Barcelonaiak kedvét a játéktól. Nagyon határozott és igen kemény belépőkkel jelezték, hogy nem kérnek a Katalán labdatartásból. A 18. percben Diaby a kezdő körben egy kőkemény, ám szabályos szerelés után elindította az Arsenal kontráját, aminek a végén a teljesen meglepődött Barca védők között Bendtner megszerezte az ágyúsok vezető gólját.

Megvan az az egy gól, ami elég a londoniaknak a továbbjutáshoz. Igen ám, de hogyan tovább? Nagyon sok van még hátra, a Barcelonaiak nem nagyon estek kétségbe, játszották tovább a saját játékukat. Persze 90 000 ezer spanyol drukkerrel a helyszínen, mint egy 5000 angollal szemben, miért is estek volna kétségbe.

Aztán jött valaki, aki azt mondta magában, adjátok már ide azt a labdát, majd én megcsinálom! Megcsinálta! A 21. percben egy parádés egyéni teljesítmény, némi szerencsével, ennek ellenére Messi kegyetlenül kilőtte a bal felsőt 17 méterről. 1:1, eddig tartott az Arsenal öröme és továbbjutási esélyei, mert ezek után Messi magánszáma következett. A 37. percben a Barcelona játékosai jobbról balra megjáratták a labdát és a bal szélről középre befutó játékos megnyitotta a területet Abidalnak, aki a mélységből érkezett passzt teljesen üresen vehette át a tizenhatos bal oldalán, habár a középre adott labdája nem volt valami jó, a katalán támadók mélységi tagozódásának köszönhetően Pedro összeszedte a lecsorgó labdát és a második hullámban érkező Messi elé tálalt, aki ezúttal sem hibázott.

Ezt az elmozgásokkal teli játékot nem tudja lekövetni ma az európai foci legtöbb csapata. A Puskás Hungary filmben a londoni 6:3-at ecsetelve Grosics ugyanerről beszél, hogy annak idején a Puskás annál a bizonyos szenzációs hátrahúzós góljánál a bal összekötő pozíciója helyett a jobb csatár posztján tűnt fel és ezt a sok elmozgással járó támadó futballt akkoriban nem tudták követni a csapatok. Így van ez most a Barcelonával is. Az Arsenal utolsó kétségbeesett kísérletként megpróbálta nyomás alá helyezni a Barca kapuját, válaszként a 42. minutumban Messit kiugratják a társak a felezővonal környékéről és ő faképnél hagy mindenkit, majd szemtelen eleganciával a kifutó Almunia felett a kapuba pöckölte a labdát. 3:1 a félidő vége, mesterhármas egy félidő alatt, szenzációs!

A második játékrész már csaknem arról szólt teljes egészében, hogy a Barcelona tartalékol a hétvégére a Real Madrid elleni spanyol bajnokira, ami akár a bajnoki cím sorsáról is dönthet. A katalánok tartották a labdát, néha már megalázó módon eldugták az ágyúsok elől. Ezt a tili-tolit természetesen Messi unta meg és megugrásaival, egyéni betöréseivel jelentette a második félidő egyetlen igazi szórakoztató foci részét a meccsnek. A 88. percben mindenkit kicselezett, aki csak az útjába került, majd Almunia nagy védése után a kipattanót a kapus lábai között rúgta a hálóba. 4:1 Messi mesternégyes és zúg, zeng az aréna: Messi, Messi, Messi.

Valóban jobb volt ma a Barcelona egy Messivel az Arsenal-nál.

Azt gondolom, hogy a mérkőzés összességében talán nem volt olyan izgalmas és szórakoztató, viszont aki szereti az igazi focit, az minden percét élvezte a meccsnek, mert minden pillanatban azt várta az ember, mikor kerül a labda Messihez és mikor láthatunk ismét varázslatot. Ez a várakozás minden egyes percet élvezetessé tett a mérkőzésnek. Hosszú sorokban lehetne még dicsérni a Barcat és Messit, én azt javaslom mindenkinek, aki megteheti nézze meg még sokszor a Messi varázslatot!

Kun István

(a cikket a gondola.hu-n ITT olvashatod)

Tűnődések a BL felett: Bayern München-Manchester United

(ez a cikkem a gondola.hu oldalán jelent meg)

Akkor most jó meccs volt, vagy unalmas? Ferguson elcserélte magát? Vagy van Gaal mesterien kivárta a megfelelő pillanatot, hogy lecsapjon?

Egy érdekes felvetéssel kezdem a két csapat Bajnokok Ligája mérkőzésének megtekintését. Egy unalmas meccset fogok látni, vagy történik majd valami váratlan? Mi okom van ilyen kérdést feltenni? Mivel egyik csapatnak sem szurkolok, így a drukker drukk nincs bennem, tehát izgulni sem fogok, hogy vajon nyer-e a szeretett csapatom, vagy nem.

A két edző eddigi munkássága és stílusa vetíti előre ezt a kérdést bennem. Louis van Gaal a Bayern edzője már több ország nagy csapatát vezette sikerre, most a münchenieket próbálja a saját képére formálni és sikerekre vezetni őket. Amit várok tőlük, hogy pozíciós játékkal rukkolnak elő, azaz, addig járatják a labdát, amíg az egész csapat olyan helyzetbe nem kerül, hogy kockázat mentesen és várhatóan eredményesen elindíthatnak egy támadás befejezést. Ehhez még hozzá jön az a „holland alapigazság”, hogy amíg nálunk van a labda, addig az ellenfél nem tud támadni.

Sir Alex Ferguson, aki már 24 éve irányítja a MU-t, mindent megnyert már életében és talán a ma még aktív edzők közül ő a legtapasztaltabb. A MU főleg idegenben egy stabil alapjátékot szokott játszani, lezárják a területeket és a középpályán egy védőfalat húznak, amit a hátvédsor megtámogat, illetve az elöl lévő egy vagy két csatár is visszazár a védekezés ideje alatt a középpályára. Ezt a stabil védelmi falat tolja egyre feljebb és feljebb a Manchester és próbálja az ellenfelet a saját kapuja elé szorítani és hibára késztetni, amit a gyors, erős és viszonylag technikás játékosaik megpróbálnak gólra váltani.

Tehát adva van egy labdatartó csapat és egy területet jól lezáró, kontrára váró csapat, lehet, hogy állnak majd egymással szemben és nem történik semmi, mert mindkettő a saját játékának megfelelően cselekszik? Vagy valamelyik mester már a kezdésnél kockáztat és valami váratlannal jön elő? Ezen várakozások és kérdések után nézzük a meccset, remélem nem nekem lesz igazam és lesznek váratlan fordulatok, izgalmak a mérkőzésen.

Mindjárt a kezdés váratlan fordulatot hoz, a Manchester középkezdés variációjával és az abból kialakuló szabadrúgás helyzettel nem tudott mit kezdeni a Bayern, Rooney góljával 0:1. Ezek szerint megvan a váratlan húzás, ami majd izgalmassá teszi a meccset. Mégsem jött be. A München nem reagált semmit a gyors gólra, játszotta az alap játékát, ami a labdabirtoklási arányban jól meg is látszott. A MU megrúgta az idegenbeli gólját és nem erőltette tovább a játékot. Aki nem szurkolt egyik, vagy másik csapatnak sem, az bizony nem rágta le a körmét izgalmában. Középpályás küzdelem, remek párharcok, nagy iram, helyzetecske itt, távoli lövés ott és nagyjából ez is volt az első félidő.

A második félidőben a Bayern kijött és nekiugrott a Manchesternek. Majd hogy két perc után nem jött a gól, szépen visszaálltak az első félidei alapjátékukra. Egy nagyobb társasággal néztem a mérkőzést és bizony a semleges szurkolók ásítoztak. A második félidő közepe unalmasan csurdogált.

Mi történik? A 70. Percben Ferguson kettőt cserél! Két szélső középpályást, már most az oldalvonalak mentén próbál majd labdát tartani és ezzel az egy nullás eredményt konzerválni? Louis van Gaal is cserél, csatár helyére csatár. Majd egyszer csak a semmiből Ribéry betalál egy szabadrúgásból. 1:1. Na végre, van még hátra 15 perc, talán ezzel felpörög a mérkőzés!

Hopp! Mit látok? Van Gaal és segítőinek a kezében színes nyomtatott papírlapok. Csak nem a mérkőzés online elemzésének a másolatai? Ki tudja?

Mindenesetre csere, Klose a pályán, így ő lesz legelöl, a másik két csatártárs mögötte, jöhetnek az ívelések a kapu elé. Jön is Butt kirúgása Klose lefejeli, Gomez nagy szólóba kezd a lefejelt labdával, majd ütközik és a lecsorgó labdára a harmadik Bayern csatár, Olic robban rá és közvetlen közelről a hálóba vágja. 2:1 a Bajoroknak.

Akkor most jó meccs volt, vagy egy unalmas találkozó? Ferguson elcserélte magát a 70. percben? Vagy van Gaal mesterien kivárta a megfelelő pillanatot ahhoz, hogy lecsaphasson a Manchesterre? Ki-ki döntse el saját száj íze szerint, én azt kaptam a meccstől, amit előzetesen vártam, a két csapat játszotta a saját alapjátékát és mindkettő egy nagyon pici váratlan dologgal megpróbálta meglepni a másik felet. Egyelőre ez a Bayern Münchennek sikerült jobban, a végső szót azonban majd csak a második mérkőzés lefújása után tudjuk kimondani.


Kun István

(a cikket a gondola.hu-n ITT olvashatod)

"Edző bácsi, és neked mikor és ki fog válaszolni??"

cv
Te mit tettél múlt csütörtökön?

Én (már megint) mentem, láttam... és megdöbbentem.

Hogy min és miért?

Ha van 5 perced hozz egy teát, közben szívesen elmesélem neked.

Edzőként egy dél-nyugat magyarországi településre vártak

Az előzetes egyeztetések alapján hét gyerek jelentkezett az adott korosztályban, aki szívesen megmérettetné magát a futball tehetségkutató programunkba.

Fontos tudnod: ezek a fővárostól mintegy 220 kilométerre élő gyerekek szociálisan mind hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetben élnek

A tesztelést előzőleg délután kettőre tűztük ki, a helyi tanárok is nagyon várták már a találkozást. Az iskola egy csodálatos régi kastélyépületben kapott helyet és impozáns méreteivel a romos állapota ellenére is lenyűgöző látványt nyújtott. Megérkezésemkor az épület előtti parkban egy fákat metsző úrtól érdeklődtem meg, jó helyen járok-e? A férfi készségesen eligazított, így már könnyen megtaláltam a tanár urat, akivel összeszerveztük a felmérést. A kölcsönös bemutatkozás után átmentünk a kastély belső udvarára, a pálya és a felmérés helyére.

Szerencse, hogy ilyen szép időnk van

- mondja kérdő tekintetemet látva a tanár úr. - Ha akarnánk sem tarthatnánk teremben a felmérést - folytatja- mert a régi tornateremnek helyet adó épületrészt lebontották, újat kell építeni helyette, de sajnos a munkálatok most még csak a bontási fázisnál tartanak..

Az udvar az épülethez mérten szintén pazar látványt nyújtott. Óriási füves terep, hatalmas lombos fákkal övezve, ezen a területen tűzték le a két 5x2 méteres kaput. Szó szerint letűzték őket, mert mára már csak a keret maradt meg belőlük - az oldalkapufák és a keresztléc, no meg a hálótartó rész nélkül. Természetesen háló sem volt, de az udvaron játszó rengeteg gyereket ez már láthatóan nem zavarta, folyamatosan pattogott a labda.

Ahogy a tanárral közelebb mentünk a pályához észrevettek bennünket, és - körülbelül olyan harmincan, vegyesen fiúk, lányok, kicsik, nagyok – egy emberként rohantak meg minket. Körbevettek, csacsogtak, mindenkinek volt kérdése és ezt természetesen mind egyszerre akarták feltenni, egymást túlkiabálva és túllicitálva.

Amint a tanárnak sikerült egy kis csendet teremtenie bemutatott nekik

Elmesélte hogy ki vagyok és miért is vagyok itt. Erre újra kitört a hangzavar. Egytől egyig, nemtől, kortól függetlenül mind azt szerette volna, ha őt nézem meg először, hogy mit tud és egyfolytában kérleltek, hogy amúgy is mérjek fel mindenkit, aki csak él és mozog a környéken!

Minden srác vagy saját magáról, vagy valamelyik rokonáról, barátjáról állította százszázalékos meggyőződéssel, hogy ő a legnagyobb futballtehetség az egész világon. A sok ugráló, cserfes, kitaposott tornacipős és agyonmosott focipólós ifjonc között csak hosszú percek múltán sikerült a tanárnak rendet teremteni. Végül megkérte azokat akik nem az érintett korosztályhoz tartoznak, menjenek fel az osztálytermeikbe, és a napköziben csinálják meg a leckéjüket.

Mivel az előzetesen regisztrált hét fiúból végül tíz lett

Megkérdeztem a tanárt, van-e ennyi labdájuk, mert a feladatokhoz mindenkinek saját labdára lesz szüksége. Nem volt. Itt egy iskola, ahol minden gyerek focizik, függetlenül attól, hogy tud-e vagy sem, fiú-e vagy lány, kicsi vagy nagy, és nincs tíz labda a raktárban. Sebaj - mondtam - hoztam magammal, csak ki kell érte menni a kocsihoz. Természetesen minden ott maradt gyerek azonnal ajánlkozott, hogy jön nekem segíteni, végül a tanár által kijelölt néhány gyerekkel kimentem a kocsihoz a labdákért.

Az izgalomtól repdeső ifjak felől menet közben ezer kérdés záporozott rám: Hol focizok most? Hol fociztam régen? Hol vagyok most edző? Milyen kocsival jöttem? Milyen telefonom van? Mi lesz azokkal, akik megfelelnek? Innen az iskolából hány gyerek felelhet meg? Mikor lesz a következő alkalom? Lesz másik korosztály is felmérve? Azért végül csak visszaértünk, kiosztottam a labdákat és elkezdtem a felmérést.

A gyakorlatokat kivétel nélkül mind lelkesen és szépen végrehajtották

Persze végig kommunikáltak:) „Ezt nézze meg edző úr!” „Látta! Sikerült!” „Ez most jó volt?” A végére alaposan elfáradtak, de a szemük fénylett és mosolygott. Fontosnak érezték magukat, nagyon jól teljesítettek, és biztos vagyok benne, hogy volt nem egy olyan is köztük, aki tizenkét évesen most először érezte, hogy figyelmet érdemel a tehetsége, és számít az, amit csinál.

Körülbelül negyvenöt-ötven percig tartott a felmérés, aminek a vége felé elkezdtek a napköziben lévő gyerekek is újra leszivárogni az udvarra.

Mire észbe kaptam már megint körbeálltak és jöttek a kérdések, kifogyhatatlanul. Volt egy fiú, aki egy évvel volt idősebb az általunk keresett korosztálynál. Mikor indulni készültem, egyszerűen beült az autóba és mondta, mehetünk. Neki mindegy hová és miért, csak menjünk. Hosszas érveléssel sikerült csak meggyőznöm, hogy nem vihetem magammal.

A felmérés után bármennyire is szerettem volna, a tanár úrral csak nagyon röviden tudtunk értekezni, mert a többi gyerek már elkezdte őt bombázni a kérdésekkel, hogy ma is lesz-e edzés, mikor kezdik, mikor mehetnek öltözni?

A tanár elmondása alapján ezeket a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos gyerekeket csak a sporttal, a focival lehet igazán megfogni és motiválni.

Hazafelé az autóban volt időm gondolkodni

Rengeteg nehéz sorsú, de érdeklődő, lelkes, mozgékony és nem egy valóban tehetséges gyerek ott, ahol szinte az egyetlen kitörési lehetőség, az egyetlen motivációs bázis a sport. Miért nincs ez kiaknázva, miért nincs erre odafigyelve? Miért nem fogjuk meg őket időben, MOST? A mellőzöttség, munkanélküliség, fiatalkorú bűnözés jövőképe helyett miért nem adunk nekik büszkeséget, megbecsülést, miért nem sportolókat nevelünk ki belőlük? Hová tart az oktatási rendszer? Hová tart a Magyar sport és benne az utánpótlás nevelés? Szerinted az előző bejegyzésekben elemzett MGYLSZ támogatási rendszer mennyire elérhető ezeknek a gyerekeknek, ennek a településnek?

Én is sorolhatnám a kérdéseket, mint ahogy a gyerekek sorolták nekem. Nekik szerencsére ott voltam és igyekeztem mindent megválaszolni.

De tessék mondani, hozzám mikor és kitől érkeznek meg a válaszok??


A probléma egy ideje már adott, de a megoldás az elmúlt években sem született meg

Pedig ezt mindenki tudja, hogy ha erős, munkaképes, fejlődő társadalmat szeretnénk, akkor kötelességünk megadni mindenkinek az ép testben ép lélek lehetőségét – és ennek alapjait mind az iskolák tudják lerakni.

Talán pár hónap múlva új időszámítás kezdődik, talán a Magyar sport hamarosan tényleg stratégiai húzó ágazat lesz - nem csak egy elfelejtett választási fogás.

„Tud úszni? -Nem. -És ha megfizetem?”

Az elmúlt bejegyzésekben olyan anomáliákat boncolgattam, amelyek régóta uralkodóak a magyar gyerekfoci világában.

Van és tudom is a megoldást, de mielőtt elárulom neked, engedd meg, hogy megfejeljem az eddigieket néhány, a rendszerben most is szabadon tomboló rendellenességgel.


MGYLSZ meccs - öngólparádéval

A Magyar Gyermeklabdarúgó Szövetség iskolák támogatására kiírt feltételrendszerében jelenleg is hat kategóriában pályázhatnak az intézmények.

(A hat kategória tételesen felsorolt kritérium rendszerét ITT megtalálod)

A támogatásban 100 és 520 ezer bruttó magyar forint közötti összeget lehet megpályázni egy évre. A 100 ezer forintos kategóriába a sportcsoport vezetőjének a díjazása 30 ezer forint egy évre, természetesen ez is bruttó. Mind ez számla ellenében, utófinanszírozásban. A legmagasabb kategóriában ez az összeg felküzdi magát, akár (bruttó) 200 forintra is egy évben.

Már be is ficcent az első gyönyörű öngól.
Kérdem én: van olyan pedagógus, aki kiszámolja az évi 30 ezer forintnak a nettóját, elosztja 12 hónapra, meglátja a végeredményt és nem sírja el magát? Tényleg elvárhatjuk ettől a sértően alacsony összegtől, hogy bármire is motiválja azt a tanárt, aki a fiunkat, lányunkat tanítja? Az elvárások mellett a tanárok és edzők erkölcsi, szakmai és anyagi megbecsülését is európai színvonalra kell emelni – ez a kettő csak együtt tud dolgozni, külön, külön nem.

A második öngólt a MGYLSZ támogatásának feltételeiben a legalacsonyabb kategóriában elvárt fedett, sportolásra alkalmas hely meghatározása rúgja.

A kiírásban tornaszobaként aposztrofált sportolásra alkalmas hely vajon valóban alkalmas a sportolásra, futballozni? Persze ahogy „zsírosodik” a támogatás, úgy nő az elvárás is. A legmagasabb kategóriában már tornaterem és tornacsarnok, vagy tornaterem és fedett sátor, vagy sportcsarnok a kívánalom. Briliáns megvalósítás, máris itt az újabb öngól, hiszen nagyjából egy kezem elég megszámolni azokat az iskolákat, akik hozni tudják az említett feltételeket.

De folytatódjon a gólparádé.

Újabb kikötésként megjelenik a szabadtéri sportpálya, ami a 100 ezer forintos kategóriánál betonos, bitumenes, vagy salak pálya kell legyen. Bravó. Nagyjából nincs is alkalmatlanabb borítás a futballjátékhoz, mert amellett, hogy balesetveszélyes, teljesen tönkre teszi az izületeket, és ezeken a burkolatokon kopnak legjobban a cipők, a labdák, és az összes többi sporteszköz.

Az MGYLSZ alapvetően jó helyen tapogatózik, amikor a magyar foci felvirágoztatására az iskolákat célozza meg, illetve a tömegesítést tűzi ki a zászlajára. Csak hát lássuk be - rosszul nyúl hozzá.

Mikor az 1950-es években elkezdték bevezetni a középiskolák expanzióját - azaz mindenki kötelezően járjon iskolába, a nép fiai pedig gimnáziumba, onnan egyetemre, főiskolára – azzal együtt tartani kellett az öt éves tervet is, nem volt idő tömegesen, minőségi középiskolai tanárokat képezni.
Az elit gimnáziumok nagyon magasan kvalifikált és igen megbecsült tanárai nem lehettek a mércék, mert az ő kiképzésük sok időt vesz igénybe, idő pedig nem volt. Így képzetlen, gyorstalpalót végzett tanítók árasztották el a magyar közoktatást, hozzáteszem nem az ő hibájuk volt.
A sok gyerek becsődült az iskolába, ott fogadta őket az alulképzett tanársereg, és mi történt? Folyamatosan esett a közoktatás színvonala, hiszen a keveset tudó tanítókból lett az egyetemeken, főiskolákon tanító tanárok egy része, akik a kevés tudásukat adták át a következő tanári generációnak..

Ha a magyar futballra gondolok, nem tudom nem észrevenni a párhuzamot.

Mi hát a megoldás?

Az életben és az előző bejegyzésben mindent a pénzre fogunk, illetve annak nem létére. Aki megnézte a Hofi videókat, az biztosan emlékszik a poénra: „Tud úszni? -Nem. -És ha megfizetem?”

Először kormányzati és törvényhozási szinten kell fellépni a probléma megoldásához, nem apró lukakat tömködni a magyar futball permanensen süllyedő hajóján. (Ez amúgy igaz az egész közoktatásra és a hazai sportéletre is.)

Hogy ezt jól szemléltethessem, úgy döntöttem, itt és most megalakítom a Fociforradalom Pártot és nagy vonalakban azonnal közzéteszem a programomat is – a közelgő választások fényében úgy vélem, most stílszerű ez a forma.

Arra kérlek olvass és szólj bele te is abba a programba, amiben én és a FOCIFORRADALOM a megoldást látjuk, itt, ma, Magyarországon!

Várom a kérdésed, véleményed, javaslatod, építő kritikádat akár ide mint komment, akár e-mailben az info@kiddy11.hu e-mail címre!

Szívesen szánom a kérdéseid, véleményed közzétételére és megválaszolására a következő blogbejegyzést.

„Megreformálom a túlzottan megengedő stílusban működő iskolai rendszert

Bevezetem a mindennapos testnevelést, ami már nem a sportági alapmozgások megtanításáról szól, hanem jövő orientált testnevelés (Vass 2009), amely az alap mozgásmintákat megtanítva nyújt sokmozgásos sikerélményt a gyerekeknek. Az élményeken keresztül életformává, szokássá teszi a mozgást. Mivel a gyerekeknek fokozatosan belső igényévé válik a mozgás, a sport, a testnevelők már tudnak válogatni, és a megfigyelt mozgásuk alapján a gyerekeket a legmegfelelőbb sportág felé irányítani, ahol megtanulja a sportág alap és speciális mozgásanyagát.

A tanárok nevelő edző funkciót töltenek be

Folyamatosan konzultálnak és kapcsolatban vannak a sportági szakedzőkkel, a fociedzőkkel éppúgy, mint a többi sportág szakedzőjével. Mint minden más sportágba, úgy a futballedzésekre is jó mozgású, korosztályának megfelelően koordinált és kondicionált, a sport iránt elkötelezett gyerekek érkeznek, a válogatott fiatalokat könnyebben lehet megtanítani a sportág speciális mozgásanyagára.

Módosítom a sporttörvényt

Az új sporttörvény tartalmazza, hogy milyen végzettséggel milyen minimális anyagi és egyéb juttatásokat kell kapnia az edzőknek. Az egyesületeket kötelezem ennek betartására. Megalkotom a teljesen új alapokra helyezett többlépcsős, jól differenciált labdarúgó edzőképzést, ahol markánsan különválik a szabadidő sport és a profi sport már a gyerekfoci edző szinten is. Mivel más a lényege egy szabadidős foci edzésnek és más a lényege egy profi utánpótlás edzésnek, a szakember képzést is ennek megfelelően differenciálom. A sporttörvényben szabályozom az átigazolásokat is (erre külföldön számos jól működő modell van), a lényeg az, hogy a szabadidős, illetve kisebb egyesületeket ezekkel a korrektül leszabályozott átigazolásokkal és a korrektül kifizetett átigazolási díjjakkal motiválom, hogy minél több gyereket mozgassanak meg és ebből minél több tehetséget áramoltassanak a profi klubok felé. A kiválasztás egységes standardok mentén folyna az egész országban, hiszen eleve kevesen vagyunk és ebből a kevésből most a rossz kiválasztási struktúra miatt alig van, aki a tudásuknak megfelelő helyre kerül.

További intézkedéseimben fontos szerep jut a felnőtt futball renomé visszaállításának, mert ha a felnőtt foci megint olyan színvonalon és olyan körülmények között zajlik, hogy a hétvégi meccsre járás újra családi program lesz, akkor a bevételek is megnőnek és a klubok gazdálkodása is beindul!”

Ez utóbbiról Hemingway úr a szaksajtóban részletesen ír, érdemes elolvasni, mert tökéletesen felvázolja a működőképes futball ipar alapjait, amik egyáltalán nem teljesíthetetlenek, csak akarni kell.


Attól, hogy valamibe (itt-ott) pénzt nyomunk, még nem lesz automatikusan jobb

Rendszerszinten, globálisan és egy időben kell minden szegmenséhez nyúlni a hazai futballnak.

A szakemberképzésen, az iskolákon, az egyesületeken, a sporttörvényen és a felnőtt focin is egyszerre, egységesen szükséges a megfelelő változtatásokat megtenni.

E nélkül toldozás-foldozás lesz, és az bizony csak Hofi és Koós előadásában volt vicces.

Üdvözlettel: Kun István

Ha a nagymamámnak áramszedője lett volna – avagy az NBI-es tömegsport

A professzionális NBI-es csapatok, a hangzatos jelző ellenére túlnyomórészt szabadidős sport jelleggel végzik az utánpótlásképzést.

Ahol hivatásos edzőknek kellene dolgoznia gondosan kiválogatott gyerekekkel, ott – mivel a pénz az úr – olcsón megszerezhető munkaerőként alacsonyan képzett edzőkkel tanítják a konkrétan tömegsport szintjén álló gyereksereget.

Persze ha azt nézzük, hogy a pénz beszél, és mint minden klub, ők is tagdíjból tartják el magukat, ez elfogadható. Innen szemlélve nincs is benne kivetnivaló. Ha csak nem az, hogy NBI-es csapatoknak hívjuk őket..

Tudod, az élvonalbeli egyesületekben nem mondják Ferike szüleinek, hogy „kézcsók, üdvözlöm, mi tagdíjból élünk, sajnos nincs kiválasztás, szabadidős sport van, itt az számít eredménynek, ha Ferike jól érzi magát és gazdagabb lesz egy nagy élménnyel!” – de ami még nagyobb baj, magának Ferikének sem.

A feloldatlan anomália állandó konfliktust szül, hiszen a csapatban a tagságért fizető „jók” nyerni szeretnének, a szintén tagdíjat fizető „gyengébbek” viszont képtelenek a jobb játékra. A gyerekek folyamatosan konfrontálódnak, a szülők ezért az edző nyakára járnak, aki jobb híján a kezét tárogatja, hiszen nem tud mit tenni.

Kikapós képzés

Az egyesületi vezetők – látva a teljesítményt – előszeretettel kapaszkodnak az UEFA képzéseken elhangzó mondatba: „A gyerekfociban nem számít az eredmény, a képzés a lényeg.”

Az előző bejegyzésben már olvashattad; ez annyiban igaz lehet, hogy bár én edzőként valóban nem nézegetem a tabellát, és egész héten végzem az előre eltervezett képzési anyag alapján az edzéseket, de ettől független a meccset ott a helyszínen na ná, hogy meg akarom nyerni, és a meccs alatt mindent meg is teszek, hogy segítsem a srácaim a győzelemhez vezető úton.

Ha valóban nem számít az eredmény, és a képzés a lényeg, akkor a jelen futballkor üzenete tulajdonképpen az, hogy kapjatok ki?

Mondhatod a gyerekeknek a meccs előtt: „Srácok, hihetetlen szuperül edzettünk a héten, nagyon jó és átfogó képzésben volt részetek és ez a jövő héten is így lesz! Most itt vagyunk a hétvégi éles meccsen, de nincs gond, mert nem számít az eredmény, nyugodtan kikaphatunk.” Tedd meg, majd kérdezd meg magadtól, mennyi jogod van csodálkozni azon, ha a csapatod végül kikap?..

Egy olyan edzőszemlélettel, amiben nem számít az eredmény, csak a képzés a lényeg ellentmondunk magunknak, konkrétan kidobjuk a szemétbe, amiért egész nap, egész héten, az egész idényben verítékkel dolgoztunk mi és a gyerekek is.

Ha ezt mi megértjük, akkor viszont miért csodálkozik a magyar futballtársadalom, hogy az elmúlt 20 évben nem értünk el semmilyen igazán jelentős, tartós eredményt, hogy motiválatlan, önbizalom hiányos magyar játékosok futnak ki a futballpályákra?

Valódi csoda...

de néha előfordul, hogy egy kis egyesületben néha összejön egy valóban tehetséges utánpótlás korosztályos csapat.

Jól érzik magukat, összeszoknak, sokszor évekig nem változik a csapat összetétele, és az edző aránylag könnyedén halmoz velük sikert sikerre. Nagyjából 12-13 éves korukban azonban eljön az idő, és az amatőr egyesület már nem tudja tovább vinni őket. Ekkor lép be a képbe a „profi” NBI-es csapat és szétszedi a srácokat.

A korábban már leírtak ismeretében érthető, hogy az új felállásban mind a gyerekek, mind a szülők rosszul érzik magukat, hát még azok a gyerekek és szülők, akik addig az NBI-es csapatban voltak és most a helyükre jön akár egy teljes focicsapat!

Ha a nagymamámnak áramszedője lett volna?

Most én lennék a 6-os villamos.

Mondhatnám úgy is: Ha az amatőr együtteseknek az lenne a célja, hogy a focizni szerető gyerekeket összegyűjtse és a sport közösség formáló, egészséges szemléletre nevelő hatását felhasználva fejlessze a gyerekek személyiségét, közös élményt, szórakoztatást nyújtva, akkor mind e közben ki tudná emelni a tehetséges játékosokat, és továbbterelhetné őket a nagyobb, magasabb szinten játszó csapatok felé.

Erre ráépülhetne egy olyan rendszer, amiben az amatőr csapatok a feláramoltatott tehetségeik után megfelelő juttatásokat kapnának vissza és ezzel egyből érdekeltté lennének téve az iránt, hogy minél több gyereket mozgassanak meg, minél több sikerélményt nyújtsanak a gyerekeknek, és minél magasabb szintre jussanak a kiválasztás összetett folyamatában.

Ha az így megszűrt gyerekanyagot a profi futballra felkészítő egyesületek folyamatos tesztelésekkel, versenyeztetéssel, képzéssel dolgoznák tovább, valóban eljuthatnánk a legmagasabb szintre a fiatal futballistáink tehetségének kibontakoztatásában.

Én is tudom és te is tudod, nincs pénz, és nincs „ha”

Ezzel a nagymamám és egyúttal a magyar foci is le van rendezve.

Mindenki a tagdíjban látja az egyesület egyetlen bevételi forrás lehetőségét, a többkörös pályázati pénzek macerásak, nagyon nehezen elérhetők az egyesületek számára. Nem marad más, csak az a néhány tehetős apuka, aki hónapról-hónapra beleteszi a pénzét (kapcsolatait) a csapatba és ettől jogosan elvárja, hogy a gyerekének előnye származzon ebből, függetlenül annak teljesítményére.

Ez hát az utánpótlásfutball kiválasztásának jelenlegi folyamata..


Akkor hát mi a kiút, mi a megoldás?

Elárulok egy titkot. A működő megoldás…

(…folyt.köv.)

Te mit írnál a klubod kapujára?

Ma olyan kérdést járok körbe, amely előbb-utóbb minden gyerekfoci edzőben felmerül – így minden bizonnyal benned is.

Az erre a kérdésre magadnak adott válasz döntően befolyásolja mindennapi edzéseid hangulatát, szakmaiságát, további pályafutásodat.

Nem akarlak meggyőzni sem egyik, sem másik vélemény helyességéről, vagy helytelenségéről. Magad döntöd el, hogy saját hitvilágodnak, meggyőződésednek megfelelően mit fogadsz be, és mit hasznosítasz az itt leírt folyamatos önképzésre, elméleti és gyakorlati tapasztalatokra alapozott gondolatokból és példákból.

A gyerekfoci edző dilemmája: „Képzés vagy eredményesség?”

Azok az edzők, akik sokáig, vagy talán soha nem érnek el igazi eredményeket a csapataikkal, gyakran fejéhez vágják az eredményesebb edzőnek: „Te nem képzel, hanem versenyeztetsz, kiégeted a gyerekeket!”

Thiery Henry labdarúgó szavai azonban másról tanúskodnak: „Hamisítatlan harctér, mindegyikünk tudja, hogy csak a többieket lepipálva lehet belőle valaki, ezért aztán évekig dúl köztünk a fociháború.”

Nálunk már egy ideje dívik a „két legyet egy csapásra” mentalitás – vagyis mivel a hazai rendszerben nincs kiválasztás, a „Te nem képzel, hanem versenyeztetsz, kiégeted a gyerekeket!” és hasonló közhelyes mondatokkal bármikor kényelmesen takarózhat a klubvezetés (és az edzőn keresztül a játékosig mindenki a szervezetben), plusz a „másként gondolkodók”-ra rásütve, azok azonnal meg is bélyegezhetők.

A Világ-és Európa-bajnok csatár visszaemlékezései szerint, nem csak fizikálisan, elsősorban inkább mentálisan nehéz állni a sarat, feldolgozni a győzelmi kényszert. „Gyerekek voltunk még, ugyanakkor életre-halálra versenyeztünk. Minden edzésen meg kellett szakadni, hogy bizonyíthassam: én vagyok a legjobb.”

Amikor az utánpótlás futballedző szembesül...

Történt, hogy kezdő edzőként egy amatőr utánpótlás nevelő egyesületnél kaptam munkát, és a frissensült csapatom benevezett a BLSZ II. osztályú korosztályos bajnokságába.
Az első két meccset csípőből el kellett halasztani, mert létszámban nem volt annyi gyerek, hogy ki tudjunk állni 8+1-ben félpályán, keresztben. Ezek után természetesen kiválasztásról sem lehetett beszélni, aki beszédült a sporttelep kapuján, azt azonnal le is igazoltuk. A továbbiakban ennek megfelelően szerepelt a csapatom; 10, de volt, hogy 15 góllal kaptunk ki a meccseken. Folyamatosan jegyzeteltem a hiányosságokat, hibákat és a TF-en tanultakat alapul véve elkezdtem „megdolgozni”, képezni a gyerekeket.

Eljött a téli szünet, vele a karácsonyi évzáró ünnepség, melyen az edzők és a vezetők egyaránt részt vettek. A vacsora oldott hangulatában egyszer csak félrehívott a klub elnöke, és azt mondta: „Isti, remek munkát végeztél itt az ősszel. A kezdésnél még gyerek sem volt, most meg 16 gyereked van, igai csapatot verbuváltál. Néztem az edzéseidet, nagyszerűen képzed a gyerekeket, jó a hangulat az edzésen mindent elmagyarázol nekik, mindent megtanítasz.. Ezért kérlek, tavasszal most már azt tanítsd meg nekik, hogy kell nyerni! A képzés mit sem ér, ha nem nyertek meccseket! Egy idő után elveszted a hiteled és minden szimpátiánk és szeretetük ellenére, ha nincs eredmény, a szülők el fogják vinni a gyerekeket!”

...majd dilemmázni kezd

Mert én ezen el is gondolkodtam szépen a téli szünetben. Kerestem, mi a megoldás, hogyan tudnám a győzelmet megtanítani? A nyerés megtanítása vajon nem képzés? Azt válaszoltam magamnak: „Igen a győzelem megtanítása is képzés.” Így hát elkezdtem utána járni, hogyan tudnám a győzelmet megtanítani?

Akkor még nem volt internet, esélyem sem volt, hogy másoktól tanulva hatékony információkat, bevált ötleteket lessek el – most alapból elég lenne a KIDDY11 on-line tanfolyamára beiratkoznom. De akkor maradtak a könyvek, azok is leginkább idegen nyelvűek, csak úgy, mint a videók. Magyar nyelven csak elvétve lehetett szakanyaghoz jutni. A lényeg az, hogy hosszas munkával végül összeraktam, mit fogok megtanítani a gyerekeknek – olyan programtervet kovácsoltam, ami közel van a valóságos focimeccshez és a foci legfőbb lényegéhez: a győzelemhez!

Elkezdődött a tavaszi szezon és mindjárt az első meccsen az akkori listavezetőhöz utaztunk a csapattal - természetesen ennek fényében a győzelemre semmi esélyünk sem volt. Viszont ekkor már én is nagyon szerettem volna nyerni. Azt mondtam a gyerekeknek a meccs előtt az öltözőben: ha megszerzik a bajnokságban az első győzelmüket, akkor mindenki a vendégem egy happy meal menüre. Tehát nem kell feltétlenül ma nyerniük, viszont az első győzelmet, azt megünnepeljük. A meccsen döntetlent ért el a csapat, ami ebben a helyzetben felért egy győzelemmel, ezért a következő edzésre szállítottam is a csapatnak a beígért menüket. Átbeszéltük, hogy ugyan nem nyertek, viszont ez a teljesítmény miért ér mégis győzelmet és ezért kapják meg a jutalmat most. Az egész tavaszi szezonunk pozitív lett, több győzelmünk volt, mint vereség.

Siker és/vagy élvezet?

Biztos te is hallottad már: "A gyerekfociban nem az eredmény, a képzés a fontos!"

Mindez szerintem csak annyiban állja meg a helyét, hogy valóban nem nézegetem a tabellát, nem arra készülök a héten, hogy kivel játszom a hétvégén, hanem egész héten végzem az előre eltervezett képzési anyag alapján az edzéseket. A meccset viszont ott a helyszínen meg akarom nyerni! Ezért a meccs alatt mindent meg is teszek, hogy segítsem a csapatomat a győzelemhez vezető úton. Persze ezt csak addig a mértékig, amíg nem sérülnek az elvek, a sportszerűség. És ha az ellenfél annak ellenére, hogy mindent megteszünk még is nyer? Elismerjük a győzelmét.

Kardinálisan fontos szétválasztani a szabadidős és a profi sportot, hiszen mindkét oldalnak mások a céljai, mások az elvárásai –
és mindkét oldalnak igaza van!

A szabadidő sportban evidens, hogy nem számít az eredmény. Ott az számít eredménynek, ha minden résztvevő jól érzi magát és gazdagabb lesz egy nagy élménnyel.

Aki profi focira képzi a gyerekeket, annak viszont szem előtt kell tartania a kiválasztást. Folyamatosan versenyeztetnie kell a gyerekeket, hiszen az is egyfajta válogatás. Az eredményességhez képezni is kell, mert aki csak versenyeztet, az hosszú távon úgy sem lesz eredményes. Tehát képezni kell a gyerekeket, csak az nem mindegy, hogy milyen szinten és mit oktatunk nekik.

Amíg nem történik meg nálunk is az, ami a fejlett futball kultúrával rendelkező országokban már régóta működik – vagyis, hogy kiválasztás alapján rangsoroljuk a gyerekeket, és mindegyikük keveredés nélkül, a tudásának megfelelő szintű képzést kapja - addig nem lesz látványos és tartós előre lépés a profi magyar futballban.

Edzőként te melyiket írnád ki a klubod kapujára?

Kedves szülők és gyerekek!
Ez egy szabadidős futball csapat! Itt a lényeg, hogy jól érezze magát mindenki, mozogjon, egészséges legyen. Nem fogunk eredményre törekedni, mert nekünk a fent leírt értékek megléte az eredmény!

- vagy -

Kedves szülők és gyerekek!
Ez egy profi focira felkészítő klub! Itt folyamatos a kiválasztás, folyamatos, minden edzésen történő verseny és téthelyzet szituációinak az eredményes megoldását követeljük meg a gyerekektől. Keményen edzünk, mert minden tornát, meccset meg akarunk nyerni - tehát az eredményesség nagyon fontos nálunk!

Ha arra számítottál, van jó és rossz választás, csalódni fogsz. Bármelyiket tarthatod a magad válaszának, a lényeg, hogy már az elején tisztába kell tenned és tudatni klubod, csapatod nevében, hogy nálatok mi a cél a gyerekekkel?

Ezzel az egyszerű felismeréssel könnyen elkerülhető rengeteg félreértés, sértődés, későbbi rossz érzés. Ilyen kondíciókkal mindkét típusú klubban meglehet a kellő gyereklétszám, tudják, hogy mit választottak, tudják, hogy mik ott az értékek és ezek alapján, hogy mire számíthatnak. S nem mellesleg így üzemelve mindkét tábor eredményesebben végzi, a saját missziójának megfelelő feladatait.

A lehetőség adott, csak rajtad múlik, mit gondolsz, mit mondasz, s mit írsz ki a futballklub bejáratára..

A következő blogbejegyzésben folytatom a témát, avagy mi lett volna, ha a nagymamámnak áramszedője lett volna ?

Üdvözlettel: Kun István

Ui: Mint alapos és kitartó olvasónak, köszönetként fogadd szeretettel tőlem ezt a rövid, de tanulságos történetet – remélem hasznos olvasmányodra lesz!

Nemrég az FC Internazionale utánpótlás csapatainál eltöltött pár nap alatt volt lehetőségem egy U15-ös bajnoki mérkőzés megtekintésére. Itt, ugye elvileg már számít az eredmény:)

Olaszországban ebben a korosztályban hetet lehet cserélni, ezt a hét játékost a szünetben be is cserélte. A lecseréltek között volt az első félidő legjobb játékosa is, aki három gólt szerzett az első félidőben. A meccs vége 10:0 lett az Internek. Az első félidőben egy jól látható letámadást játszottak, a második félidőben a középpályás védekezést és a labdaszerzés után a védővonal bevonásával a labda biztonságos helyre juttatását és a védővonalból elindított támadás-vezetéseket játszották. A meccs előtt 45 perces teljes intenzitású bemelegítés folyt, edzésritmusban.

A meccs után elmondta az edző, hogy mivel a két félidőben két különböző taktikai megoldást gyakorolnak, ehhez a cseréket végrehajtják a szünetben, és hogy minden játékos megfelelő terhelést kapjon, ezért van szükség a hosszú és nagyon intenzív bemelegítésre. Vagyis ellenféltől függetlenül minden meccsen két különböző taktikai variációt gyakorolnak a megfelelő játékosokkal...