Kedves olvasók, szülők, kollégák! Az elmúlt több mint egy hónapban nem jelentkeztem új írással a magyar gyerekfoci világából. Joggal kérdezhetitek, mi ennek az oka? Nos, az ok elég prózai. Felébredtem.
Mindeddig olyan voltam, mint Don Quijote.
Ő Óriások ellen harcolt mert hitte, hogy azok tudatosak és gonoszak és hogyha legyőzi őket akkor nagy, az Istennek is tetsző cselekedetet hajt végre, hitte, hogy az óriások legyőzése elindítja őt a megbecsülés és meggazdagodás útján.
Ez a színes és mesés korszakom most lezárult.
Rá kellett jönnöm: nem tudatos és gonosz Óriások ellen küzdök, hanem „csak” egyszerű szélmalmok ellen. Szélmalmok lerombolásával pedig nem vihetem előrébb a magyar gyerekfoci ügyét – a megbecsülésről és meggazdagodásról nem is szólva.
Köszönöm az összes kritikusomnak az építő kritikákat és köszönöm az összes jóakarómnak a szakmai és baráti támogatást – nagyban hozzásegítettetek ehhez a felismeréshez. Eljött az idő, hogy új minőségben gondolkodjak, mert a világunk megváltozott. És amíg nem találom meg a hatékonyságnak az igazi útját, addig ez a blog néma marad.
Természetesen priváting továbbra is állok rendelkezésére mindenkinek, aki megkeres.
A szülőknek pedig, akik azt gondolják, gyerekükben benne él a sztár focista, a klubvezetőknek, akik arról álmodoznak, hogy igazi tehetségeket fognak felkarolni és kinevelni, és azoknak a gyerekeknek, akik rendületlenül hisznek magukban és tenni is hajlandóak azért, hogy jó focisták legyenek, külön is
ajánlom elolvasásra ezt a blogbejegyzést!
ajánlom elolvasásra ezt a blogbejegyzést!
Fogadjátok szeretettel:)
A mihamarabbi viszont látásra!
Kun István
Kun István
