2010. december 13., hétfő

Egy klasszikus szívás

Ma kedvem támadt kicsit elírogatni a kisjátékok és a technikai feladatok kapcsolatának egy olyan elegyéről, melyet a hazai edzők rendszerint fenékig megszívnak.

A labdarúgás fejlődését célzó vizsgálatoknak mára egyre többször középpontjába kerül a felkészítés és az edzés újszerű lehetőségeinek kérdése. Egy hagyományos fociedzésen – talán a tiéden is – a feladatok 60%-át a technikai feladatok gyakoroltatása teszi ki és a maradék mindössze 40%-ba zsúfolódik bele minden más összetevő. Jó pár kutatóban felmerült a kérdés: a döntő többségű technikai feladatmegoldás dacára miért nem tudják egy mérkőzésen a játékosok a technikai elemeket végül tökéletesen végrehajtani?

Vitathatatlanul szükség van a technikai elemek tiszta gyakorlására, hiszen csak így lehet megtanítani különböző speciális elemeket, ilyen például a Cruyff fordulat. A gikszer ott csúszik be – ahogy a nemrég megjelent könyvemben és számos publikációmban is többször leírtam – hogy a technika önmagában való, funkció nélküli gyakoroltatása koránt sem lesz garancia arra, hogy a gyerekek e modulokat át tudják majd ültetni a valós játékhelyzetbe! Edzésen ellenfél nélkül, a saját mozgási sebességükön könnyedén végrehajtják a technikai elemeket, azonban mérkőzés közben, ahol az ellenfél zavar és a játék sebessége esetenként gyorsabb, mint az edzésen megszokott gyakorlási sebesség már lényegesen nehezebb a kivitelezés.

A kisjátékok alkalmazása az edzésben bizonyíthatóan jobban fejleszti a technikai tudást, a taktikai érzéket és az erőnlétet, mint ha ezen összetevőket külön-külön edzenék. Akkor az edzéseken miért nem csak kisjátékot játszatunk a gyerekekkel? Miért nem teszi mindenki magáévá az egyszerű szabályt: a technikai elemeket először önmagukban kell megtanítani, csak utána lehet mérkőzésszerű helyzetekben gyakoroltatni őket!

Aki próbálta már tudja, ez a kezdő játékosoknál a legnehezebb feladat. A kisjátékok alkalmával nagy a nyomás, a kis területen a kevés játékos miatt felgyorsul a játék. De pontosan ez a lényeg is, mert így a gyerekek nem tudják magukat kivonni a játékból, nem hezitálhatnak, nem várhatnak arra, hogy a társuk majd bármit megtesz helyettük. Aki viszont még kezdő és nincs még a szükséges technikai szinten, annak lehet, hogy e játékokban kevesebb lesz a sikerélménye, valószínű nem is fogja szeretni az ilyen jellegű feladatokat.

Ha te a csapatodnak igazi megoldást keresel, további szívás helyett találd meg nekik inkább a helyes arányokat! Mert ha a fizikum, technikai/koordinációs képesség, taktikai/kognitív képességek hármas egységéből bármelyik is hiányos, nem fog működni a játék. Erőnlét nélkül nem lehet sem taktikát, sem technikát jól végrehajtani. Hiába a tökéletes fizikum és a tökéletes technika, ha nem érti a gyerek a játékot, illetve hiába tudja a játék minden csínját-bínját, ha technikailag nem tudja megvalósítani.

Edzőként arra érdemes törekedned, hogy a saját csapatod játékosaira szerkeszd meg az edzésanyagokat. Neked kell tudnod, hogy milyen arányban van szükség tisztán technika tanulásra, tisztán taktika tanulásra és tisztán erőnléti edzésekre, illetve az ezeket a faktorokat tömörítő kisjátékokra.

A tiszta tanulási fázisokat célszerű lerövidíteni, illetve már ott valami kényszerítő helyzetet betenni (az időkényszer erre tökéletes megoldás lehet). A kisjátékok szabályrendszerét, a pálya méretét és játékos létszámát is a gyerekek tudásszintjéhez igazítanod, hogy a sikerélménnyel motivációt kapjanak. Később, ahogy fejlődnek a srácok, úgy lehet a területet is csökkenteni és egyéb kényszerítővel (pl. érintésszám megkötéssel) feladatokat adni a játékosaidnak.


A KIDDY11 könyvben számos ilyen, un. „Labdarúgókirály Képző” gyakorlatot találsz. Ezekből az egyik az alábbi gyakorlat, mely a 9 - 10 éves korosztály számára készült – úgy neveztem el: KÉNYSZERÍTŐ.

Erősségei (5 pontos skálán)/ Technika:4; Taktika:4; Erőnlét:5; Egyéni játék:4; Csapat játék:4
Szükséges 4 játékos, 1 labda
Feladat 2:1 elleni játék, a kapuban kapussal. A kapuelőtérben csak a kapus tartózkodhat, sem a támadók, sem a védő nem léphet be a területbe. A kapuelőtér előtti területben helyezkedik a védő, a terület előtt pedig a két támadó a labdával. A támadók feladata, hogy a területen belül passzal kijátsszák a védőt, és még a kapuelőtérre való belépés előtt kapura lőjenek. A védő feladata megakadályozni a lövő helyzet kialakítását és a kapura lövést. Ha a védő meg tudja akadályozni a kapura lövést, pontot kap.
Variáció Játszasd időkényszerrel a játékot (pl. 30mp áll a rendelkezésre, a támadás befejezésére)
Hasznos A Kényszerítő távoli lövésekre tanítja a támadókat. Mivel messze van a kapu, pontos előkészítés szükséges, csak tiszta lövőhelyzetből leadott lövésnek van esélye a gólra. A védő segíti a kapus munkáját azzal, hogy zavarja, lehetetlenné teszi a tiszta lövőhelyzet kialakítását a támadónak. Így a kapusnak csak a védő által le nem fedett kapurészt kell őriznie, ezzel fejlődik a kapus is.
Tipp:) A kijelölt távolságot a csapat lövő erejéhez mérd, így juthatnak sikerélményhez a támadók is!

A magyar foci tradicionálisan a játékos futballt képviseli. Mivel a nemzetközi trend is erre mutat, most szinte nincs is más dolgunk, mint a régi grundokat – ahol folyton kisjátékokat játszottak a gyerekek – modern formában bevinni az edzésre és ezzel a módszerrel készíteni fel a jövő hazai labdarúgóit. Nincs már szükségünk arra, hogy megvárjuk, amíg külföldön kitalálják, kidolgozzák a módszert; mi magunktól is kitalálhatjuk azt a sikerorientált képzési módszertant, amit újra megcsodálhat a világ!

Kun István

2010. december 12., vasárnap

Felmérés meglepő eredménnyel!

A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai napokat szervezett 2010. december 8-9-én a felcsúti akadémián és az alcsútdobozi Sport Hotelben. A csütörtöki napra engem is meghívtak előadónak. A kiválasztás lehetőségei a kognitív képességek tükrében címmel megtartott előadásomnak az adta meg a savát-borsát, hogy a 36 partner egyesületből érkező 74 gyerekkel a gyakorlati megmérettetés előtt ki tudtunk töltetni egy feladatlapot. A feladatlapon négy általános gondolkodást és négy speciális labdarúgó feladatban történő gondolkodást igénylő feladat szerepelt. Az előadásra délután került sor, addigra sikerült kielemezni a feladatlapokat, az eredmények elég meglepőek lettek. A négy feladatból, ha egyet sikerült jól megoldani, akkor 25%-os, ha kettőt, akkor 50%-os és így tovább volt a teljesítmény. Az általános részben a gyerekek 67%-a érte el a 75%-os, vagy a fölötti értéket, azonban a labdarúgó specifikus feladatban a gyerekeknek csak 35%-a tudott 75% felett teljesíteni!
Ez nagyon nagy különbség!
Az előadásomban feltettem a kérdést az edzőknek, hogy vajon ők mit gondolnak, miből adódhat ez az óriási különbség? Mivel még azt is elmondtam nekik, hogy az eredményeket a statisztikai próbák eredménye szerint nem befolyásolta sem az életkor, sem a futballban eltöltött évek száma, ezért az edzők egyöntetűen azt hangoztatták, hogy az edzések minőségében, illetve az edzők személyében van a hiba.
Ez egy nagyon őszinte és ön kritikus kijelentés az edzők részéről. Ezen felül viszont egy nagy lépés is a javulás felé, hiszen ki merik jelenteni, hogy még nekik is van mit tanulni!
Az út adott, csak rajtunk múlik, hogy mennyit tanulunk meg és a tudásunkból mennyit és hogyan adunk át a gyerekeknek.

"A Puskás Akadémia Szakmai Napok csütörtökön délelőtt tehetségkiválasztó edzéssel folytatódott, majd délután megint az elméleté lett a főszerep. Két előadás után kölcsönös tapasztalatcserével zárult a program. Harminchat partneregyesület képviselőit láttuk vendégül.



Négy korosztály (1997, 1998, 1999, 2000) gyerekei lepték el reggel kilenckor az Akadémia Szakmai és Orvosi Központját. Összesen hetvennégy tehetséges labdarúgó érkezett Felcsútra, akik az Akadémia edzői segítségével foglalkozásokon vehettek részt a tesztcsarnokban. A Nagyecsed, Tabáni Spartacus, Badacsonytomaj, Százhalombatta, ZTE, Cegléd, Budafok, Ercsi, Budatétény, Tápiószecső, Gyöngyös, Budapesti Sólymok, Pécsi VSK, Balmazújváros, Mogyoród, Bicske, Videoton, Érdi VSE, RTK, Dunaújváros, CSHC, Siófok, Békéscabai UFC, Mátészalka, Balmazújváros, Monor, Keszthely, III. ker TUE csapataiból jött fiatalok előbb Simon Balla Istvánnal labda nélküli koordinációs edzésén vettek részt a tesztcsarnokban. A labdás gyakorlatokat akadémista edzőink vezényelték a srácoknak. Minden gyermek szorgalmát oklevéllel ismerte el a szakmai vezetőség.

Délután a Sport Hotelben folytatódott a program. Tóth-Zele József, a Real Madrid korábbi ifiedzője, a PFLA madridi képviselője, Akadémiánk Szakmai Irányító Testületének új tagja a spanyol futball miliőjéről beszélt, majd a TF doktorjelöltje, Kun István a Kiválasztás a kognitív képességek tükrében című előadása következett. A fiatalok a reggeli regisztráció után két részből álló tesztet töltöttek ki. Az első felében általános logikai gondolkodás volt központban, a második részben a sportágspecifikus gondolkodást tesztelték. A nyílt edzés alatt kielemzett teszteredmények szerint általános képességben a gyerekek 65-70 százaléka teljesíttett 80 és 100 százalék között, ezzel ellentétben a labdarúgástesztnél 35 százalékuk érte el a 85-100százalékos szintet. Az előadás többek között a teszteredményekre keresett magyarázatot.

A záróblokkban Gellei Imre szakmai igazgató és a partneregyesületek képviselői összegezték a szakmai napok tapasztalatait."

Forrás: http://www.pfla.hu/?q=news/1392