2009. december 29., kedd

Kollégák! Már megint ugyan oda lyukadtam ki...

Előző blogtémánkban azt boncolgattam, jó-e az, ha a szülők, edzők folyton megmondják a gyerekeknek milyen szituációban, mikor, mit kell tenniük?

Van-e, és ha igen, mekkora annak a jelentősége, ha kiválasztjuk és csoportokra bontjuk a gyerekeket az edzéseken?

Dr. Tóth László a Semmelweis Egyetem Testnevelés és Sporttudományi karának Pszichológia tanszékén tanító tanár doktori értekezéséből emelek most ide szó szerint egy részt.


"A felső tagozatba érkező gyermek már ügyes és ügyetlen csoportba sorolható, és ez az „olló” a későbbi életkorokban egyre inkább szétnyílik.

A motoros képességek jelentősen eltérő szintje az osztálykeretben foglalkoztatott tanulók motivációs problémájához vezethet. A tanár igyekszik az órán differenciált feladatokat adni, azonban sok esetben a tárgyi- és eszközbeli feltételek határt szabnak ennek.

Az ügyes tanulók alulmotiváltakká válnak, ha nem kapnak a fejlettségi szintjüknek és a fejlődési sebességüknek megfelelő ingert.

Az ügyetlen tanulók, akik alacsonyabb fejlettségi szinten vannak, és valószínűleg a fejlődési sebességük is lassúbb, következetesen kudarcot élnek át, és egyrészt elmaradnak a testnevelés és a sportfoglalkozástól, másrészt a sorozatos negatív élmények hatására ellenállás alakul ki a mozgással-, a testnevelés órával-, és áttolás révén a testnevelő tanárral szemben is. A negatív móciók stresszként érik a gyermeket, és a frusztrált viselkedés agresszív tendenciákat eredményez, melynek kiélése a tanár irányába többnyire akadályozott.

A társak felé – ha megfelelően szabályozott az iskola belső élete (házirend) és a nevelői magatartás következetes – szintén nem ad lehetőséget a gyermek számára a felgyülemlett feszültség levezetésére.


A frusztrált állapotot (szorongást) a gyermek szeretné elkerülni

Ezeket a védekező kísérleteket nevezzük elhárító mechanizmusoknak, melynek egyik formája az áttolás. Ha folyamatosan fennáll a gyermek mozgással szembeni ellenállása, fixálódhat és az inaktivitás negatív személyiség vonássá alakulhat. Tizenkét-tizenhárom éves korban a kognitív funkciók elég fejlettek ahhoz, hogy „ügyesnek” vagy „ügyetlennek” tartsa magát a gyermek, és ez az „önmeghatározás” azt jelenti, hogy azok, akik ügyetlennek tartják magukat más szabadidős elfoglaltságot választanak maguknak és időlegesen vagy véglegesen távol maradnak a sporttól.

Ha az alapvető mozgásminták elsajátítása és a koordinációs képességek szintje nem jutott megfelelő szintre (kritikus határ) a kondicionális képességek hatékony fejlesztése nem megvalósítható. Ezért a koordinációs képességek optimális szintje nem összetevője, hanem előfeltétele a kondicionális képességek fejlesztésének, a vizsgált életkorokban. Az említett jelenségek hátterében az egyéni motívumok mellett a környezeti hatások megváltozását sejtjük.


Az urbanizáció és a technikai civilizáció együttesen befolyásolja a gyermek mozgásfejlődését

Az elvárosiasodott környezet nagyrészt megszüntette azokat a kihívásokat, amelyek korábban jól segítették a generális mozgások kialakulását, fejlődését (kúszás, mászás, futás, ugrás, dobás). A TV és a számítógép előtt ülő és játszó gyermek emblémája lehetne a hipoaktív, rosszul táplálkozó, alkalmazkodási zavarokkal küzdő, elhízott kisiskolásnak. Természetesen azok a gyermekek, akiket szüleik már két éves koruktól sokoldalúan foglalkoztatnak, megkapják a megfelelő minőségű, gyakoriságú és intenzitású mozgásingert. Mozgásfejlődésük folyamatos és intenzív lesz.

Az egészséges életmód kialakítása és a magas szintű munkavégző képesség megteremtése minden gyermek állampolgári joga

A fejlesztő ingereket kulturált körülmények között az iskolai testnevelés keretén belül kell, hogy megkapják. A problémák okát Arday az alsó tagozatos testnevelés elégtelen megvalósulásában látja.

A hiányosságokat három pontban lehet összefoglalni:

1. Nem megfelelő létesítmény helyzet
Megoldására kormányprogram indult tornaterem építési program formájában. Az eredmények biztatóak, azonban a felépített új tornatermek fenntartása komoly erőfeszítéseket igényel mind a használók (iskola), mind a fenntartó (önkormányzat) részéről.

2. Nem megfelelő tanterv
A jelenlegi tantervek a sportágak felől közelítik meg a mozgás fejlesztését. A tanagyag összeállításánál az alapsportágak mozgásanyagának elsajátítását veszik alapul, amit a gyermekek többsége az adott életkorban meg tud tanulni. Eszerint a gyermekek nem a feladatmegoldást sajátítják el, hanem a mozgások kész formáját, a sportági technikákat tanulják meg.

Ez a sematikus ismeretszerzés elveszi a próbálkozások örömé t és az így szerzett tapasztalat, nem válik belsővé (interiorizáció) olyan könnyen, mintha a gyermek maga érezne rá a mozgásra.

A mozgásos cselekvéstanulás során gyakorlóhelyzetben tanítjuk a technikát, vagyis az adott helyzetben ismételtetjük a kész megoldást. Sok esetben a begyakorolt technika más feladathelyzetben nem mobilizálható. Életszerű körülmények között verseny szituáció) a sematikusan begyakorolt mozgások helyett a feladathelyzetben történő gyakorlás által megszerzett az adott szituációhoz igazítható, plasztikus készségek kialakítása lenne kívánatos.

A mozgáskészség kialakítása és fejlesztése a beállítódások másfajta kibontakozását is létrehozza. A kész mozgássémák megtanulása konformista, irányítható, külső kontrollos attitűdű egyéneket hoz létre. Demokráciában a cél az öntudatos, önállóan dönteni és vitatkozni képes, kooperatív, szabad és felelősségteljes személyiség kialakítása.

A feladathelyzethez történő gyakorlás a tanulót folyamatosan újabb döntési helyzetek elé állítja, melyek során megismeri lehetőségeit, képességeit és megtanulja azokat, különböző körülmények között alkalmazni. Egyfajta motoros kompetenciára tesz szert a gyakorlás során.

3. Nem megfelelő személyi feltétel
A tanítók képzése, igazodva a sportági szemléletű tantervekhez, ugyancsak sportág centrikus. Azonban a rövid képzési idő alatt nem szerezhetnek a jelöltek megbízható tudást. Az általános iskolában az utánzásos tanulás fontos szerepet játszik. A tanító a legtöbb esetben nem képes az adott mozdulatot vagy mozgássort a mozgás tér-idő és dinamikai jellemzőinek megfelelően bemutatni. A tanítók legtöbbször nem rendelkeznek versenyzői múlttal, nincs versenytapasztalatuk. A gyakorló testnevelő tanári munka egyik legfontosabb része az új elemek, gyakorlatok pontos bemutatása mellett, az oktatás során alkalmazott segítségadás. A segítségadás rendkívül felelősségteljes munka, mely nagy tapasztalatot, önbizalmat kíván. Egy rossz mozdulattal el lehet venni a tanuló kedvét a további gyakorlástól. Egy apró félre nyúlásból, rosszul helyezkedésből súlyos sérülések származhatnak. Ezen tényezők összegződése a fiatal tanítóknál nem okoz problémát, azonban az idősebb, alacsony fizikai aktivitású, esetleg súlyfelesleggel bíró tanítók esetében sorozatos kudarcélményhez és elbizonytalanodáshoz vezethet.

Vajon ezek a problémák fennállnak a mai Magyar gyereklabdarúgásban is? Vajon van összefüggés a testnevelés óra és a fociedzés között?

Véleményem szerint mindkét esetben igen a válasz.

A testnevelőtanár és az edzőképzésbe egyaránt szükséges beépíteni ezeket az új ismereteket, melyek segítségével nemcsak a futball, hanem a társadalom számára is hasznos embereket lehet nevelni."

Egy szó mint száz, már megint oda lyukadtunk ki;

"Tanítsátok a gyerekeket futballozni!"



2009. december 14., hétfő

Thomas Edison és a foci

Úgy majd három hete egy edzőkollégám meghívására megnéztem egy U-7-es edzőmeccset.
A nyáron szerveződött új csapatát akarta megmutatni és szerette volna, hogy a meccs után beszéljünk róluk. Mivel már előzetesen láttam az edzésnaplóját, nagyjából sejtettem, hogy mire számíthatok a mérkőzésen.

A meccs lement, nem sikerült úgy, mint ahogy eltervezték - ennek az utózöngéi szülték meg ezt a kis esszét.
A barátom pár nappal ezelőtt meglátogatott és elmesélte, hogy az ominózus meccs óta - ami hangsúlyozom, hét éves gyerekek edzőmeccse volt - áll a bál. A szülők kritizálják, és számon kérik tőle az edzések tartalmát, minőségét. Az egyesületen belül pedig a kollégái nem értik az általa alkalmazott edzésmódszert és kérik arra, hogy indokolja meg, miért ebben a játékrendszerben játszatja a gyerekeket és miért ez alapján a taktikai elemek alapján játszanak a meccseken?

A szülők is és az edzőkollégái is a passzjátékot hiányolják az edzésekről, a mérkőzésekről. A szülők nem értik, miért nem a passzjátékot tanítja meg nekik, hiszen az a jövő?!

Ha legközelebb egy szülő szóvá teszi ezt a témát, kérdezd meg tőle, milyen is az a passzjáték
Ahhoz, hogy passzjátékot lehessen játszani, először meg kellene határozni, hogy pontosan mi is az. Mondtam neki, ha azt mondja a szülő, hogy olyan, mint a Barcelona, akkor kérje meg, hogy fejtse ki bővebben ezt a választ, mit is ért alatta pontosan? Látni fogja a szülő is, hogy nem is olyan könnyű ezt összeszedni. Majd utána azt kérdezze meg a panaszoló szülőtől, hogy véleménye szerint, mi kell ahhoz, hogy jó passzjátékot tudjon egy gyerek játszani?

A válaszok nyilván azok lesznek, hogy jól kell tudnia passzolni, jól kell tudnia helyezkedni, stb. Ekkor már látni fogja valószínűleg a kedves aggódó szülő, hogy egy csomó egyéni képességet sorolt fel. A szaktársam pedig pont ezeket tanítja meg a gyerekeknek.


Íme a munkatársak kérdéseire a válasz
A passzolás mint technikai elem szerepel az edzéseken. A gyakorlatokban a passzok pontossága, sebessége, darabszáma adja a gyakorlás lényegét, változatos formákban, kis versenyekbe belerejtve mindezen tulajdonságait. Soha nem tartalmaznak ezek a feladatok taktikai utasításokat!

Amikor taktikai jellegű játékfeladat szerepel az edzésen, például 2:1 elleni támadásvezetés, akkor soha nem mondjuk meg a gyereknek, hogy milyen technikával hajtsa végre ezt a feladatot. Hagyni kell, hogy a gyerekek egymás között megbeszélve, közösen rakják össze és próbálják ki, hogy melyik technikai végre hatás fog működni és melyik nem.


Hogy jön ide Thomas Edison?
Látni fogjuk, hogy a gyerekeknek 10 kísérletből lesz 2 jó és 8 rossz végrehajtásuk, nagyjából ezek az arányok szoktak lenni.
Edisont egy kárörvendő riporter egyszer megkérdezte, miután tízezredére sem sikerült az izzó feltalálására tett kísérlete, hogy hogyan éli meg ezt a kudarcot? Mire Edison válasza: nem kudarcot vallottam, csupán megtaláltam tízezer olyan módot, ahogyan nem lehet felfedezni az izzót! Majd tovább folytatta a kísérleteit - az eredményt ma már mindenki tudja.


Edison a kudarcok ellenére is tovább folytatta a kísérleteit - itt is ez történik, csak kicsiben!


Ha az edző megmondja folyton azt, hogy mi a jó megoldás, mit is kellene csinálni és erre még a szülő is ráerősít (akinek a legtöbb esetben sem edzői, sem pedagógusi, sem pszichológusi végzettsége sincs) akkor a gyerekek szép lassan leszoknak a gondolkodásról.
Persze az edző ilyenkor felhorkan, nincs időm kivárni, amíg a gyerek rátalál a jó megoldásra!

De miért is nincs? Hiszen hét éves gyerekekről beszélünk! Minimum még tíz évig kell edzenie ahhoz, hogy felnőtt csapatba kerüljön! Azután ha minden jól megy, legalább tizenöt évig fog játszani! Szerintem igenis van idő, sőt, pont most van az ideje annak, hogy türelmesen, aprólékosan, kimunkáltan letegyék az edzők a gyerekekben az alapokat és igen, pár év múlva már jöhet a fantasztikus passzjáték! Addig azonban még meg kell tanulni pár dolgot a srácoknak.

„Nincs olyan eszköz, melyhez az ember ne folyamodna, hogy megmeneküljön a gondolkodás fáradalmaitól.“ Thomas Edison

2009. december 2., szerda

Az okos edző kihasználja a spontán motivációt!

Vajda Zsuzsanna „A gyermek pszichológiai fejlődése” című könyvében megemlíti Chi (1978) egyik kísérletét, amelyben sakkozó gyerekeknek és sakkhoz nem értő felnőtteknek kellett a sakktáblán bizonyos állásokat memorizálni.

Az eredmények azt mutatják, ha nem a sakk szabályainak megfelelő felállást kellett memorizálni, akkor a felnőttek teljesítettek jobban, ha viszont egy sakkjátszma állást memorizáltak, akkor a gyerekek eredménye volt jobb!

Ebből arra lehet következtetni, hogy nem a memóriája kisebb egy gyereknek, hanem a megjegyzési stratégiái nem megfelelőek.

Mit jelent ez? Az előző bejegyzésben már leírtak alapján azt, hogy a gyerekek még nem úgy gondolkodnak, mint egy felnőtt.

A beérkező információkat más szempontok szerint csoportosítják, más szempontok szerint osztályozzák és ezekből következően más válaszreakciókat adnak rá.

Ha ez igaz, akkor a pálya széléről történő szülői utasítás egy-egy játékhelyzetre vonatkozóan, megzavarja-e a gyereket a gondolkodásban? Ki szeretne focista lenni, a szülő, vagy a gyerek? Ki játszik, kinek kellene cselekedni, a szülőnek/edzőnek, vagy a gyereknek? Ha a válasz minden esetben a gyerek, akkor vajon neki saját magának kellene-e döntenie a játékhelyzetekben, mert akkor tanul, vagy kész válaszokat kellene kapnia a pálya széléről?


A rendszeres tanulás több szempontból is hozzájárul a memória fejlődéséhez

Egyrészt a gyerekek élményeket és gyakorlatot szereznek a rögzítés módszereinek használatáról. Másrészt az emlékezet konstruktív jellege miatt az ember annál könnyebben memorizál dolgokat egy adott témáról, minél több ismerete van róla, ezért az általános tudás növekedése hozzájárul az emlékezeti képesség javulásához.

Az előző cikkben említett kritikus sebesség kitolásának egyik alapfeltétele a minél nagyobb tudás az adott területen-jelen esetben a fociban-ahol az információ áramlás történik. A „több tudás, könnyebb rögzítés“ szabálya kiválóan megfigyelhető azokban az esetekben, amikor a gyerekeknek valami felkelti az érdeklődését.


Ha jól ismernek egy dolgot, a gyerekek memóriája nagymértékben felülmúlhatja a felnőttekét. Így például, amikor a dinoszauruszok divatba jöttek, a gyerekek sokkal többet tudtak róluk, mint a felnőttek!


Ezt nevezik spontán motivációnak!

Amikor a gyerek saját maga érdeklődik valami iránt, anélkül, hogy arra bárki is felhívta volna a figyelmét, vagy kényszeríteni valaminek a megtanulására. Ilyen spontán motiváció mozgatja a gyerekeket a sport irányába is. A fociban a spontán motivációt a góllövés, a cselezés és még ki tudja mennyi motívum mozgatja a gyerekek fejében.

Azonban ha ezt a spontán motivációt megszüntetjük, felesleges utasításokkal kiöljük a gyerekekből, akkor nagyon nehéz lesz őket megtanítani a focira. Még nehezebb lesz később rávenni őket a kemény munkára, motiválni őket a nagy teljesítmények felé, hiszen ők már egyszer lelkesedtek, de nem hagyták őket kibontakozni..

Most meg persze elvárnák, hogy örömmel fussanak hosszú kilométereket, párharcokat nyerjenek inuk szakadtáig és még emellett kreatívan, játékosan, tetszetősen is játszanak a mérkőzések alatt?!


A mostani és az előző bejegyzés függvényében a szülők és az edzők jól láthatják, hogy mihez vezet egy ártatlan kis bekiabálás…

Ismerjék meg saját gyerekeiket, tudják meg, hogy nekik mi a jó, ne erőltessék rájuk azt, ami a felnőttek szerint jó.

Tanítsák futballozni a gyerekeket! Aki tanít, az játékosan is rá tudja venni a gyerekeket, hogy az úgynevezett „muszáj“ dolgokat is motiváltan, örömmel és nagy lelkesedéssel hajtsák végre, károsodások nélkül, a maximális haszonnal!